Májusi bejegyzésem 1980-ban

Az egyetemi szakdolgozatom történetéből nem sokat tanultam, a doktori disszertációmnál ugyanabba a hibába estem. Ahelyett, hogy közvetlenül a tárggyal foglalkoztam volna, irreális méretű megalapozásra törekedtem. Több kilónyi kézirat maradt meg ebből, ami szomorúan emlékeztetett Marx esetére a Kritikai kritika kritikája című vaskos pamflettel (amely „az egerek kritikájának” martaléka lett). Közben fogyott az idő, fogyott a türelmem is, magamtól beláttam az eltúlzott tervek hiábavalóságát.
Ekkor határozott mozdulattal félresöpörtem minden addigi munkát, és viszonylag egyszerű, világos formában megfogalmaz-tam téziseimet: 1. A jobb társadalom örök emberi vágy, örök témája a filozófiai gondolkodásnak, de csak Marx munkásságával válhatott tudománnyá; 2. Hiába áll rendelkezésre az emberi szellem számára a társadalom jobbításához szükséges tudomány, ha nincs erő az elkerülhetetlen forradalomhoz; Lenin vezetésével viszont ez az erő megjelent; 3. Ma már elég tapasztalat birtokában vagyunk ahhoz, hogy felismerjük: semmilyen tudomány és semmilyen forradalmi erő nem garancia a társadalom gyakorlati job-bítására, ha a társadalom nincs a tudomány és az erő középpontjában, ha nem jön létre egy magasabb rendű demokrácia.
Kisebb fajta csodának tartom, hogy a bíráló bizottság újabb esélyt adott. Erre lényegében egy harmadik dolgozatot írtam, amelyben Tőkei társadalmi formációkról szóló értelmezéseit értelmeztem, egy rendes doktorandusz módjára. Persze akkor is próbálkoztam az eredeti Tőkei-értelmezés egy logikusnak és ígéretesnek tűnő továbbgondo¬lásával, de Tőkei nagyon nyomatékosan kérte, hogy „most” hagyjam el ezt az utolsó fejezetet. Ekkortól datálom igazi barátságomat ezzel a nagyszerű különc elmével.
Máig nem tudtam rájönni, mi a közös abban a több tucat em-berben, akik megértenek. Van köztük férfi és nő, fiatal és öreg, szegény és gazdag, egyenes és különc, ördög és angyal. Időről-időre megjelennek életemben, és megerősítenek. Kimondhatatla-nul hálás vagyok nekik.

1980

[B]