2011. december 7., szerda

2012. december 21.


Hosszú ideje különféle jóslatok vannak forgalomban 2012 decemberében várt rendkívüli eseményekkel kapcsolatban. Ezek egy része a világ végét hirdeti, mások különböző mérvű és jellegű kataklizmákat vizionálnak, míg végül vannak olyan jóslatok is, amelyek csupán nagy jelentőségű, akár pozitív töltésű változásokat vetítenek előre.
Az események dátumaként az utóbbi években általában december 21-ét jelölik, amely nap az 5125 évet számláló maja naptár végét jelentené. Ezt különféle csillagászati és számmisztikai érvekkel is próbálják alátámasztani.
Különféle New Age és hasonló elméletek szerint ez a dátum egy új korszak kezdetét jelzi, amelyben a Föld és a földlakók jelentős szellemi átalakuláson mennek át. Mások szerint 2012. december 21-én bekövetkezik a világvége vagy ezzel felérő katasztrófa. Ezt különböző forgatókönyvek írják le. Közöttük megtalálható a Napkitörés, a találkozás egy fekete lyukkal, összeütközés egy kisbolygóval, avagy az igen rejtélyes Nibiru bolygóval. Egyesek tudni vélik, hogy két hatalmas idegen űrhajó közeledik.
Számos tudomány szakemberei elvetik ezeket a jóslatokat. A maja-kultúra kutatói megerősítik, hogy eddig egyetlen nyomát sem találták a maja-írásokban a 2012 évi katasztrófa-jóslatnak. Szerintük a maja naptár végéről beszélni értelmetlenség, ez a maja kultúra nem ismeretének vagy félreértésének a jele. Hasonlóképpen egyetértenek a csillagászok is abban, hogy semmilyen megfigyelés vagy ismert tény nem támasztja alá a katasztrófa-elméleteket.
A világvége-elméletek és -jóslatok évezredek óta izgalomban tartják az egyébként jogos szorongásoknak kitett emberek nagy részét, de azokra építve már hosszú évek óta egy hatalmas iparág prosperál.
Reménytelen kísérlet összeírni a nagy hírveréssel beharangozott világvége-jóslatok fiaskóit, akár csak az elmúlt emberöltőben. De ez kevés ahhoz, hogy válságba sodorja a balgaságot kizsákmányoló bizniszt.


2011. november 30., szerda

A vállalkozás társadalmi támogatásáért


Az elmúlt évtizedekben sok minden történt, még több minden elhangzott a vállalkozás, különösen a kis- és középes vállalkozások érdekében. Mind a tettek, mind a szavak ellentmondásos, zavaros képet mutatnak, így nem lehet csodálkozni, hogy az eredmények is ilyenek.
Ami különösen komoly problémát jelent az, hogy itt a személyeknél gyakran tapasztalt kiégés társadalmi méretekben jelentkezik. Nem csak maguknak a vállalkozóknak nagy része tönkre tette testi és lelki egészségét, de az érintett családok többsége is felbomlott, az új nemzedékek pedig megtanultak félni és irtózni a vállalkozástól.
Ezen a téren csak komoly hathatós intézkedések fordíthatnak ezen a helyzeten. Különösen fontos lenne olyan komplex program, amely biztosítja az új és az átmeneti nehézségekkel küszködő vállalkozások életben maradását, megerősödését, az elkerülhető fájdalmas bukások, tragédiák elkerülését.
1. Alanyi joggá kellene tenni a vállalkozást, ami azt is jelenti, hogy az ennek keretében kialakított egyszemélyes vállalkozásokat nem lehet felszámolni vagy ellehetetleníteni.
2. Meg kellene teremteni a tevékenység átmeneti szüneteltetésének rugalmas jogi lehetőségeit.
3. Ezzel kapcsolatban kötelezni kellene a bankokat, hogy kínálatukban legyen olyan számlavezetési csomag alvó szervezetek számára, amely nem tartalmaz fix havidíjat.
4. Az államnak gondoskodnia kellene – esetleg megfelelő szolgáltatói kör (bankok, kommunikációs és könyvelő cégek) törvényi bevonásával – egy térítésmentes elektronikus számlázási és könyvelési lehetőségről a kisvállalkozások számára.
5. Megfelelő jogi szabályozással elő kellene segíteni a VVM által javasolt likviditási szövetkezetek* alakítását.
A vállalkozások támogatását célzó fordulatot aligha lehetne másképpen elkezdeni, mint egy méltányos és széleskörű amnesztiával. Ez természetesen nem a tényleges tartozások, hanem a különféle jogi és adminisztratív büntetések és korlátozások elengedését jelentené.
E mellett különösen fontos lenne még a VVM által követelt két további program is: a korrupció elleni harc, illetve a büntető jog humanizálása**.
2011. november 11.
A Változó Világ Mozgalom

A javaslatot részletesebben is tartalmazza az előkészületben lévő 2012 c. kötet.

A likviditási szövetkezetekről
** A büntetőjog humanizálása


2011. november 16., szerda

I. A világ 2012 előtt

(Részlet a 2012 c. kötetből)

Visszatekinteni az idők kezdetéig kivételes, inkább jelképes vállalkozás volt az első évkötet alkalmával. Ezt a visszatekintést indokolt is lenne elmélyíteni, bizonyos értelemben végig vinni a fejlődés spirálkarjain, egészen a létezés végső kérdéseiig kísérve – majd, egy ennek szánt külön kötetben.
Most viszont érdemes szemügyre venni az év benső előtörténetét, azt az időlepényt, amelyben jelenné formálódott. Megszokásból, de nem véletlen megszokásból száz években szeretünk gondolkozni. Csakhogy fantáziátlan gyakorlat közben a naptári évszázadokhoz ragaszkodni. A 21. század még túl fiatal, hogy abban vizsgáljuk 2012-öt, a 20. század pedig meglehetősen elszakadt tőle. Semmi bonyolult nincs abban, ha azt mondjuk, hogy 2012 évszázada, pontosabban megfogalmazva: a 2012-höz vezető évszázad 1912-vel kezdődik, és 2011-ig tart.
Mi tagadás, a Titanic katasztrófájával kezdeni egy korszakot, nem egy szerencsés ómen. Nem, semmiképpen…
A babona ostobaság, ennél komolyabb okunk lenne egy pontosabb határvonal meghúzásához. 2011 végén az emberiség legidősebb tagja, „doyenje” egy bizonyos Besse Cooper asszony az amerikai Tennessee államból, aki egészen pontosan 1896. augusztus 26-án született. Joggal tarthatjuk ezt a napot 2012 hosszú évszázadának kezdő napjának.
És ha már Besse Cooper asszonyt emlegetjük, rá kell mutatni ennek a döbbenetes időszaknak egyik legdöbbenetesebb tényére. Amikor Besse megszületett, ő volt a Föld 1 521 012 508-ik lakója. Az a gyermek pedig, aki 2012 január 1-ére virradó éjjel megszületik a Föld 7 017 956 117-ik lakója lesz.
Ez drámai robbanás, amelynek jelentőségét még fel sem fogjuk.
És ez még nem minden. A Bessével egy időben megszületett több tízmillió gyermek várható élettartama nem sokkal haladta a 20 évet (maga Besse egy szerencsés kivétel). A 2012-ben születő százmillió gyermek várható életkora meghaladja a 80 évet, a világ szerencsésebb országaiban megközelíti a 100 évet.

Van kérdésed 2012-vel kapcsolatban? Tedd fel!

2011. november 1., kedd

A kötélverés dícsérete


Láttál már kötelet, igaz? Láttál-e hajókötelet?

Rostos szálakból cérnát fonnak, több cérnából pászmát, több pászmából vékony kötelet, több vékony kötélből vastag kötelet, több vastag kötélből hajókötelet sodornak. Egy ilyen hajókötél vastag, mint az ember karja, és akár egy nagy hajót is meg bír tartani a rakparthoz szorítva.
És mit gondolsz, miből épül ez a kötél? Rövidke-vékonyka kenderrostok millióiból!
Ilyen hajókötél az emberiség, és abban mi vagyunk a rostok.
Ilyen hajókötél az életünk, és abban a rostok a cselekedeteink.
De amíg a kötélverők kész cérnatekercsekkel kezdenek dolgozni, életünk kötelét mi folyamatosan toldjuk. Számolatlanul hányjuk cselekedeteinket a máig tartó kötél végére, de ebből akkor lesz újabb szakasz, ha a kötélverő sors megcsavar, meghúz, megver, háromszor is kipróbál: szakadunk-e, vagy folytatjuk.
És folytatjuk, amíg ki nem fogyunk a cselekedetekből.
De vigyázz! Amikor a sors naponta megcsavar és meghúz, nem csak a folytatás vágódhat el, a kötél elszakadhat bármely gyenge részénél, gyökértelenségünknél, múltunk valamelyik elnézett trehányságánál, vagy rég felejtett gyalázatánál is.
Csináld! Cselekedj! Cselekedj okosan! Cselekedj bölcs böcsülettel!
És élj örökké!
Mert ha jót hagysz magad után, nem az enyészetbe hullsz.
Elkap egy kéz, és belever az emberiség kötelébe!
Élve!



* * *

2011. október 30., vasárnap

A titoktartás művészete


A templomban a pap jámbor hangon a közönséghez fordul:
„Testvéreim! Azért gyűltünk itt össze, hogy e férfit és e nőt a házasság szentségében egyesítsük. Ha valaki bármi olyat tud, ami e házasság ellen szól, most szóljon vagy tartsa titokban örökre.”
Erre feláll egy férfi és ezt mondja jól tagolva: „Én ezt a második opciót választom!” Aztán elégedetten visszaült.

2011. október 24., hétfő

A meleg dícserete


Csodálatos és éltető erő a meleg.
Csodálatos és éltető erő a hideg.
Mi meleg, mi hideg?
Az abszolút nullánál hidegebb nincs. Ez az érték viszonylag közel van, csupáncsak 290 fokra hétköznapjaink átlag hőmérsékletétől… Mi ez a minket melegítő Nap hőmérsékletéhez képes? A Nap belseje hatezer fokon ég, a Napkorona hőmérséklete viszont a kétmillió Celsius fokot is eléri. Mellesleg ez a hőmérsékletkülönbség oka máig a nagy tudományos rejtélyek közé tartozik.
És vajon létezik-e abszolút meleg? Mint amilyen a fénysebessége a sebesség világában?
De minek ezek a szélsőséges, ember által el nem képzelhető, meg nem élhető értékek? Ami döbbenetes, az, hogy az ember a lehetséges hőmérsékletek milyen keskeny sávjában életképes. És milyen keskeny sávban érzi jól magát!
Itt is, mint több más szükséglet, például a táplálkozás, a szexualitás, a kultura esetében, van egy alapszínt, és egy ciklikusan jelentkező igény. Pótolhatatlan jótétemény a megmelegedés élménye, élvezete. Ehhez sokszor bármilyen meleg is megfelelő, de ne higyük, hogy a meleg egyforma! Én többször is tapasztaltam a mélyből érkező termálvíz csodáját. De lezuhanyozni napmelegítette vízzel is fennséges érzés. Gondoljuk meg, milyen útot tett meg az az energia, amely simogatja börünket. Hasonlóan kényeztető a napra kitett párna, lepedő…
És végül, minden csodák csodája: a test, a szerető test melege, legyen az anyánk, vagy a szerelmünk…
  

2011. október 19., szerda

Megbocsátani


A megbocsátás megtisztulás. Azt lehet megbocsátani, amiért haragszunk. A haragunknak viszont oka és története van. Az ember ok nélkül nem szokott haragudni. Az okot, sokszor nem könnyen, de ki lehet deríteni. Ez a ráció feladata. A haragnak van viszont egy sajátos története, és ez mindig a lelkünk sajátja. Az élet sokszor nehéz, a nehéz munkánál is nehezebb. És mi történik a nehéz munka közben a legnemesebb, legszebb emberrel is: izomlázat kap, verejtékezik, léheg, bepiszkolódik. De íme, vége a munkának, megfürdünk, megpihenünk, újra ragyog nemességünk, szépségünk. Ahogy a megpróbáltatások után megtisztítjük testünket, így meg kell tisztítani a lelkünket. Meg kell szabadulnunk a harag piszkától. Hogy a lelkünk nemessége, szépsége újra ragyogjon!
Jót teszünk ezzel annak, akire haragudtunk? Aki meg is érdemli haragunkat? Ki tudja? Nem lehetséges, hogy a megbocsátásunk nagyon büntetés a számára, mint a haragunk? A haragon a haragosunk – ha van egy csöpp esze – inkább nevethet. Joggal. Hiszen a haragós ember könnyen válik nevetségessé, és ami rosszabb: szánalmassá. A haragós ember gyenge.
Aki tud megbocsátani erős, és a lelke tiszta.
De ne szégyelld a haragodat! Ha nagy a munka, ha nagy a tett, nagy lehet a kiváltott harag is.
Csak az a fontos, hogy tisztulj meg.
Még nagyon kezdetleges a haragvási és a megbocsátási kultúránk egyaránt.
Milyen jó lenne, ha megértenénk mind a haragnak, mind a megbocsátás jelentőségét.
Milyen jó lenne, ha a megbocsátás is olyan megszokott rituálévá válna, mint a testi tisztálkodás.
Ha lenne a lelki megtisztulásnak is menetrendje, megszokott pillanata, akár a heti programunkban.
Milyen jó lenne, ha az egész közösségnek lenne egy közös ünnepnapja a megbocsátásnak…


Az Élet Útmutatója

2011. október 13., csütörtök

A könyv


A könyv életünk fontos részévé vált. A könyv az életünk szegélyező csodák részévé vált. Egy kicsit olyan, mint a kenyér az asztalon. Egy kicsit olyan, mint a barátunk, akivel elmegyünk beszélgetni. Fontos, nélkülözhetetlen, jó. A könyv a legtermészetesebb tárgy az életünkben. És mégis: egy friss találmány. Egy tárgy, amelynek ma elveszítésétől kell tartani.
Művek évezredek óta vannak. Azokat évezredekig a szájhagyomány tartotta életben. Az írás felfedezése azt eredményezte, hogy a művek különféle tekercsekbe, később összefűzött lapokra kerültek. A mai értelemben vett könyv csak Gutenberg találmányai, a XV. század közepe után jelent meg. Történelmi távlatban ez rendkívül rövid idő. De ez idő alatt a könyvírás is, a könyvnyomtatás is, és a könyvolvasás is szédületes méreteket öltött. Már a 19. század folyamán meggyökeresedett az, hogy egy művelt ember otthonából nem hiányozhat a házi könyvtár. A huszadik században ez már végképpen megszokottá vált. Ebben a vonatkozásban az értékek demokratikus elosztása a legnagyobb eredményeket érte el. Semmilyen szegénység nem volt többé akadálya annak, hogy a művelt ember rendelkezzen egy értékes magánkönyvtárral, vagy hogy hozzájusson az ezerszámra található közkönyvtárak kincseihez.
Most sokan attól tartanak, hogy az elektronikus könyv a hagyományos könyv végén jelenti majd. Ennek eldöntését nem lehet, és nem kell magunkra vállalni, ez a jövőre tartozik.
Az a fontos, hogy ma zavartalanul örüljünk a könyvnek, tiszteljük és élvezzük azt, gondozzuk és gyarapítsuk magánkönyvtárunkat. És olvassunk! Minél rendszeresebben!



* * *

2011. október 12., szerda

Gondolkozni és cselekedni

Gondolkozzunk!

1. Egyesült békés és demokratikus világ!
2. Mindenkinek munka!
3. Mindenki számára egyenlő esély egészségre, oktatásra, kultúrára, sportra.
4. Fenntartható, igazságos és etikus gazdaság!
5. Fenntartható, igazságos és etikus fogyasztás!
6. A köztartozások kiszervezése a bankokra!
7. Az állam és a vallás szétválasztása!
8. Az állam és a politika szétválasztása!
9. Szabad és örömteli élet!
10. A szellem uralma!

Cselekedjünk!

2011. október 9., vasárnap

Nincs jobb a rossznál

Nincs jobb a rossz időnél, mondja az azonos című regény szerint az ismeretlen amszterdami gitáros szomorkás dalának refrénje.
Nincs jobb a rossz gyereknél, mondja egy közmondás.
Nincs jobb a rossz lányoknál, mondja egy másik közmondás.
Nincs jobb a rossz barátnál, mondja egy jó barát.
„Ki vagy te?” – kérdezi Faust a Sátántól.  „Az erő része, amely mindig rosszra tör, és mindig jót mível…” a válasz.
Jó és rossz összeér.
És van jó, és van rossz összeérés.
Nincs jobb a rossz összeérésnél?

2011. október 8., szombat

Szociális Mozgalmak Figyelő

  
Várva az Új Forradalomra, nem lehetünk közömbösek a történelem eddigi forradalmaival szemben, és még kevésbé a jelenleg is zajló forradalmakkal, mozgalmakkal szemben.
Mindaz, ami a forradalom lényegét adja, tudás-, hit- és erőforrás az emberek számára. Mindaz, ami a forradalomban tévedésnek, kudarcnak, bűnnek bizonyult, feldolgozandó tanulság.
A forradalmak sorsa viharos és nehéz, emlékét rendszerint meggyalázzák. Néha ez történik a győztes forradalommal is, de törvényszerűen az elbukottal.
Elhallgatják, kitörlik az emberek emlékezetéből, meghamisítják.
Elhallgatás, manipuláció és meghamisítás az osztályrésze a jelenkorban kibontakozó mozgalmaknak is.
Ezért fontos lenne egy világméretű összefogás a szociális mozgalmak és forradalmak érdekében.
Egy ilyen összefogás elsődleges célja lenne:
- ápolni minden dicső mozgalom és forradalom emlékét,
- kutatni és terjeszteni minden mozgalom és forradalom igazságát,
- harcolni az elhallgatás és a hamisítás ellen,
- hírt adni, fórumot biztosítani korunk minden szociális mozgalma és forradalma számára,
- feldolgozni a múlt és a jelen mozgalmainak, forradalmainak tanulságait.
Hasonló összefogásra számos példa van, amelyből fontos lenne tanulni, hasznosítva a jót, elkerülve azt, ami összeegyeztethetetlen a kezdeményezés szellemével.
Legyen ennek az összefogásnak a neve: Szociális Mozgalmak Figyelő, angolul: Social Movements Watch (SMW).
Te is figyelj, kutass, harcolj!
„Te légy az a forradalom, amire szüksége van a világnak!” – üzeni ma a történelem.
Itt az idő!

2011. október 6., csütörtök

A jelkép törvényei


A dolgok néha jelképpé válnak. Egy gesztus, de ez már nekem többé nem gesztus, hanem szimbólum… Egy szó, ugyanígy… Egy tárgy, ugyanígy… Mi történik ilyen változásnál? A dolog megszólal. Szól hozzád, üzenetet küld. A te nyelveden beszél. És te hírtelenül megérted az ő nyelvét. Megérted a gesztus nyelvét. Megérted a madarak nyelvét. Megérted a fűszál nyelvét. Megértesz valami fontosat.
De vajon, ők beszélnek hozzád? Az igazság az, hogy valami akkor válik számodra jelképpé, ha abban visszhangozni hallod saját belső felismerésedet. Saját igazságodat.
A saját belső igazságunkat nem könnyű meghallani, meglátni, megérteni. Határunk az észlelés, éber, zsarnoki őr. A szemünk is szüntelenül néz, néz kifelé, kémlel. Mennyi gyakorlás kell, amíg megtanulunk befelé nézni.
Igen, ismerjük ezt a döbbenetes mondást: szembe nézni saját magunkkal. Elvonttá, elkoptatottá vált. És mégis, milyen nehéz a tükör elé állni, és fürkészően belenézni egyenesen saját szemünkbe. Nem együgyűen nézegetni arcunk részleteit, hanem fürkészően belenézni egyenesen saját szemünkbe. Szinte olyan ez, mintha egy idegen ember nézne bele a lelkünkbe. És képes sok titkot, sok igazságot kiolvasni.
Talán ennél is fontosabb, amikor a külvilágban pillantjuk meg saját igazságunkat. A jelképet mi teremtjük. A jelkép nem más, mint a bennünk megszületett felismerés felvillanó visszatükröződése, többé vagy kevésbé tagolt, érthető visszhangja.
Ha megértjük, a jelkép üzenetté válik. Ha felismerjük benne lelkünk nyomát, de nem értjük, akkor ez kínzó és misztikus jelkép marad. És dolgozni kezd…
Meg kell tanulni a jelképek nyelvét, a jelképek törvényeit.
Ez a lelkünk uralma a világ fölött.

Készíts leltárt igényeidről!


Készíts leltárt igényeidről! Egy komoly, őszinte és teljes leltárt. Így tudod tudatosítani magadban, mi az, ami valóban fontos, és mi az, ami kevésbé. A feladat azért nehéz, és azért jelentős, mert sokszor nem vagyunk kellően tisztában azzal, mire van igényünk. Igényeink pedig vannak, és általában erősek. Erősek, de általában rejtőzködnek, mi magunk sem ismerjük eléggé. A tudatos vizsgálat olyan, mint a napfény. A tudatos vizsgálat rendet tud rakni lelkünkben, működésünkben. Így, ami eddig rejtett és ösztönös volt, napfényre kerül, látható és netán ellenőrizhető, korrigálható lesz.
Azon tudunk uralkodni, amit ismerünk.
Ismerd tenmagadat? Igen, ismerd meg igényeidet!

2011. október 5., szerda

A forradalom forradalma

Forradalom!
Forradalom kell!
Forradalommal tudjuk megváltani a világot!
Forradalommal tudjuk megváltani magunkat!
Forradalom lesz!
A forradalom jön!
Hallom!
De ma nem az a kérdés, hogy lesz-e, az sem, hogy mikor. Az a kérdés, hogy milyen forradalom lesz ez. Eddig is voltak forradalmak. Vannak, akik lelkesen üdvözlik a forradalmak erkölcsi erejét, felszabadító, mámorító érzését. Vannak, akik a forradalmakban látják a történelem mozdonyát. Vannak, aki a reformokra esküsznek, és kárhoztatják a forradalmak által okozott felfordulást. Vannak, akik nyíltan harcolnak a forradalmak ellen, és büszkén vállalják az ellenforradalom szolgálatát.
Akármit is gondolnak egyesek, a forradalmak rendszerint az egyetlen módja a társadalom mély problémáinak megoldására. Nem a legjobb, hanem az egyetlen reális módja.
Forradalmak voltak, forradalmak lesznek.
Felfordulásokkal, áldozatokkal, változó, ellentmondásos eredményekkel.
Ezekkel eljutottunk egy történelmi válaszúthoz.
Ma minden eddiginél nehezebb lesz forradalmakat indítani, a nehezen indított forradalmaktól is egyre nehezebb méltó változásokat, igazi eredményeket várni. Ugyanakkor soha eddig nem volt ekkora szükségünk igazi forradalmi változásokra.
Ezért ma a forradalmak forradalmát kellene végrehajtani, és ez lesz az emberiség legnehezebb feladata.
„Te légy az a változás, amit látni akarsz a világon!” – mondta Mahatma Gandhi.
„Te légy az a forradalom, amire szüksége van a világnak!” – üzeni ma a történelem.
Itt az idő!

2011. október 4., kedd

A százkarú ember


Hány karja van egy embernek? Normális esetben látszatra kettő. De az ember valójában egy százkarú lény. Minden kar egy profilt jelent. Van egy izmos dolgos apai kar, van egy szerető, simogató anyai kar. De van ezek között egy erős védelmező kar és egy gyilkos kar, van egy becsületes figyelmeztető kar és egy csapdát állító kar, van egy erőt adó kar és egy hadonászó beteg kar, van egy igazmondó kar és egy hazug kar, van egy adakozó kar és egy tolvaj kar, van egy jámbor kar és egy cinikus kar, van egy fájdalmat okozó kar és egy örömöt adó kar, van egy lármát csapó és egy húrokat pengető kar…
A legtöbb ember normális körülmények között karjainak egy kisebb részét képes használni – ki mire képessé tette magát. A többi élettelen csonknak látszik, és általában az is marad. De vannak a nagy próbatételek nagy pillanatai – és akkor láss csodát, egy olyan kar is megmozdul, amelyre soha nem gondoltunk volna, hogy erre képes. Megmozdulhat ilyen rendhagyó pillanatokban a megbocsátó kar, de megmozdulhat a bosszú vaskarja.
Van olyan pillanat, amely a legtöbb emberben képes életre kelteni valamelyik kart. Van olyan pillanat, amely a legtöbb emberből csinálhat gyilkost. De vannak olyan emberek is, akikből semmilyen pillanat nem képes gyilkost csinálni. És vannak olyan emberek, akikből semmilyen pillanat nem képes életre kelteni a bosszút osztó kart.
Áldottak, akiknél a legrosszabb pillanatok sem képesek életre kelteni a legrosszabbat. És közöttük boldogok, akik a legtöbb karjukat képesek jóra mozgatni.

Íme, egy erős apai és egy gyengéd anyai kéz

2011. október 1., szombat

Milyen világot akarunk?


Egy békés, erőszakmentes világot akarunk. Olyan világot, amelyen nem dúlnak háborúk, és nincsenek hadseregek, amelyek háborúra készülnének, amely nem áldozza erőforrásainak harmadát gyilkolásra, pusztításra és erőszakra.
Egy világot, ahol minden ember fenség!
Egy világot, amelyen mindenkinek van hasznos és méltó munkája!
Egy világot, ahol mindenki egyenlő, és a kölcsönös tisztelet természetes és feltétlen követelmény!
Egy világot, ahol mindenkinek biztosítva van a sérthetetlen élettér.
Egy világot, ahol mindenkinek biztosítva van a tanulás lehetősége képességei szerint, a hozzáférés az emberiség teljes kultúrájához, a sportolás lehetősége, az utazás lehetősége, a közéletben való részvétel lehetősége.
Egy világot, ahol mindenkinek reális esélye van kiváló egészségben és örömben élni 100 évig.
Egy világot, amely egységes, oszthatatlan és demokratikus.
Egy világot, ahol humánus jog biztosítja az emberek együttélését, ahol mindenki becsületesen teljesíti kötelességeit, és bátran védelmezi jogait.
Egy világot, amelyet a szabad és teremtő szellem ragyogja be.

2011. szeptember 29., csütörtök

Munka és tőke


A szociális demokráciában alapvető cél a szükséges anyagi és szellemi javak környezet- és jövőtudatos, fenntartható biztosítása, és azok igazságos elosztása.
Ez az elosztás csak akkor lehet igazságos, ha
- mindenki érdeme szerint részesül a javakból,
- senki nem lesz kitéve méltatlan nélkülözésnek,
- végül a közösség nem engedi meg, hogy szakadék legyen a legjobb és a legrosszabb helyzetben lévők között.
A modern fejlődés kezdeti időszakában szigorú és feltétlen piaci diktatúra érvényesült. Akkor a magántulajdon szó szerint szentséggé vált:
- a magántulajdon sérthetetlen volt, közösségi érdekből történő elkobzása, államosítása ismeretlen volt (legfeljebb, ha rablása legálisnak volt beállítható),
- a magántulajdonosnak minden eszköz meg volt engedve tulajdona védelme érdekében, akár fegyver használata, akár háború indítása (ez értelemszerűen az állam szent kötelessége volt, teljesítette is rendesen, milliók életének feláldozásával),
- szent volt a vállalkozás szabadsága, senki nem korlátozhatta azt,
- senki nem szólhatott bele a magántulajdonos vállalkozásába,
- szent és sérthetetlen volt a vállalkozás gyümölcse, a profit.
Ebben a kapitalista berendezkedésben a munkájukból élő emberek tömege sorsszerűen ki volt rekesztve a tulajdonosok klubjából.
Csakhogy ez nem a piac, hanem a diktatúra következménye volt. Ezt Marx alábecsülte, részben félreértette.
Az ő modelljében a vállalkozás egyszereplős játék. A magántulajdonos megalapít egy vállalkozást, működtetéséhez folyamatosan vásárolt nyersanyagokat, gépeket, energiát, szolgáltatásokat és munkaerőt. A munkaerőt a tőkés birtokának vaskerítésén keresztül kiszívja az oda sereglő bérmunkásokból, de ők magukat soha be nem engedi a birtok területére. Így magától értetődő, hogy a vállalkozás teljes profitja maradéktalanul az övé. A szituáció félre van értve (aminek a tőkés a legjobban örül), de következményei, a munkabérből élők folyamatos elszegényedése és elidegenedése tragikus méretekben jelentkeznek.
Igazi történelmi fordulópontnak tekinthető a profit első állami adóztatása.
Minden adónak valamilyen szerepe van a társadalom működése szempontjából. Ilyen szempontból szinte mellékes, hogy az állam mit és hogyan adóztat. Például Hollandiában évszázadokon keresztül az ablakba tett függöny után is szedtek adót. A profit adóztatása viszont szinte kopernikuszi fordulatot hozott az addigi kapitalista rendszerben. Az, hogy az állam elviszi a profit mondjuk 10%-át kimondatlanul is azzal egyenértékű, hogy az állam, azaz a közösség olyan jogosítványt szerzett magának, amilyen egy (társ)tulajdonost illetne.
Az állam ezt a jogosítványt egyoldalú aktussal szerezte meg, ami nem éppen illendő a piactéren. Mégis, megszületett a precedens.
Ezek után végképp érthetetlen, miért nem indult el egy tisztességes alkufolyamat tőkés és bérmunkás között? Miért ad abszurdum (?) nem a bérmunkás vonja be a tőkés tőkéjét saját, de leginkább egy közös vállalkozásba?
A bérmunkások kemény évszázados harcot folytattak, és folytatnak ma is különféle jogaikért, anyagi és egyéb követeléseik teljesítéséért, de csak kevés és zömében sikertelen kísérlet történt a munka és tőke történelmi együttműködésének kiépítésére.
Ezzel szemben elkezdődött az egyre radikálisabb kommunista mozgalom, amely nem együttműködést keresett a tőkével, hanem annak teljes megszüntetését.
A nyers kommunizmus csődöt mondott, de a kapitalizmus sem vált alkalmassá a történelmi problémák megoldására.
Van esély, hogy a kapitalizmus és a kommunizmus romjain felépíthető szociális demokrácia képessé válik az előttünk tornyosuló  történelmi problémák megoldására.

Ezen az úton az első lépés a tőke profitjának megadóztatása volt, de az előttünk álló út még hosszú.
Két területen a modern társadalmak komoly eredményeket értek el. Évszázados, ma is éles harcok árán kialakult
- egy viszonylag racionális és hatékony közteherviselési rendszer,
- egy viszonylag méltányos nyugdíj rendszer.
A kommunizmus vereségei, a kapitalizmus válságai most komoly fenyegetést jelentenek e két fontos rendszer számára. Itt pedig nem visszafordulásra, hanem további fejlődésre, igazi fordulatra van szükség.

2011. szeptember 23., péntek

A felfedezésre váró szociális demokrácia

Az emberek hosszú évezredek óta közösségekben élnek, olyan közösségekben, amelyeknek működése egyre meghatározóbb az ember élete szempontjából.
A közösség működése sokszor nagyobb jelentőséggel bír, mint a természeti környezet milyensége.
Termékeny alföldön is élhetnek nyomorultul emberek, a sivatagban vagy a jég birodalmában is élhetnek boldog emberek.
Azt látjuk általános gyakorlatnak, hogy egy közösségen belül különböző csoportok alakulnak: vannak gazdagok és szegények, elnyomottak és elnyomók, urak és szolgák.
Azt látjuk, hogy ezekben a közösségekben nem csak jelentős különbségek alakulnak ki az emberek között, de ezek a különbségek könnyen ellentétekké válnak, súlyos konfliktusokhoz, a közösségek rossz működéséhez vezetnek. Ezek a problémák többnyire mindenkit elérnek, az urak és a gazdagok sincsenek biztonságban. A közösségek fokról-fokra többet fordítanak erőforrásaikból az ellentétek kezelésére, mint az emberek jólétére.
Az emberek évezredek óta gondolkoznak a közösségek jó átalakításán. Azt sokan látják, hogy ahogy minden az életben, így maguk a közösségek is változnak. Tehát igen is lehet azokon tudatosan, az emberek érdekében változtatni.
Minden korban voltak gondolkodók, akik igyekeztek megérteni a közösségek működésének törvényszerűségeit, a rossz működés okait, kidolgozni javaslatokat, terveket a közösségek jobbá tételére.
Így kialakultak általános fogalmak és eszmék. Olyan fogalmak, mint állam, polgár, társadalom, politika, jobb- és baloldal, olyan eszmék, mint igazságosság, szabadság, demokrácia, haladás.
Már az ókori gondolkodók alakítottak különféle modelleket és rendszereket. Ezek ritkán jártak konkrét eredményekkel, mint például Platón elképzelései az államról, de évszázadokon át termékenyen hatottak a későbbi korok gondolkodóira. Ezzel együtt szinte minden korban akadtak bölcs gondolkodók, akik az uralkodók szolgálatába álltak, és kisebb-nagyobb befolyással voltak a történelem alakulására, ahogy például Arisztotelész, aki Nagy Sándor tanítója és tanácsadója volt.
Az elmúlt évezredekben tervszerű közösségalakító munkát különféle vallások és szekták végeztek, de tartós és kedvező eredmények nélkül.
A reformációt és a reneszánszt követő viharos európai fejlődés mélyreható közösségátalakítást indított el. Ez döntő részben az ipar és a kereskedelem, egy szóval a tőke spontán munkája volt, de a felvilágosodás, majd a forradalmak kora egy sor gondolkodót adott a modern társadalomnak.
Döbbenetes módon, a soha nem látott fejlődés, az emberi szellem által elért szédületes csúcsok iszonyatos szenvedést zúdítottak az emberekre. Ekkor születtek, immár a tudomány igényével újabb forradalmi társadalomátalakító elméletek. A Marx tanításaival felvértezett munkásmozgalmak harcolni kezdtek egy új társadalmi rend, a kommunizmus kialakításáért. Ez a mozgalom először 1917-ben Oroszországban, nem sokkal később még több tucat országban, beleértve Kínát győzött, egy radikálisan új társadalmi berendezkedést és életmódot honosítva.
A kommunizmus megjelenése a Földön sokak számára lelkesítő győzelem volt, amely előrevetítette egy osztályok nélküli társadalom, egy békés világ felépítésének vízióját. Ezzel viszont a világ két ellenséges részre szakadt. Kapitalizmus és kommunizmus halálos ellensége lett egymásnak. Elkezdődött egy világméretű polgárháború, amelyben a kapitalizmus 1989-ben jelentős csatát nyert, az ős ellenség Szovjetunió ellen. A kapitalizmust sokáig ezt végső és totális győzelemnek akarta láttatni a kommunizmus fölött, de hamarosan el kellett csöndesednie, hiszen a kommunizmus igazi óriása időközben Kína lett, amely hamarosan az egész világ megközelíthetetlen szuperhatalma lesz, változatlanul a sajátos – és a külvilágban eléggé kevéssé ismert – kínai kommunizmust követve.
Marx annak idején úgy gondolta, a kapitalizmus túlhaladása véget vet az antagonisztikus osztályokra tagolódó társadalmaknak, az emberiség előtörténetének. A kapitalizmus apologétái viszont egyenesen a történelem végét vizionálták az 1989-es győzelem után.
A zavaros ezredvég, amelyben most élünk, drámai erővel teszi fel a kérdést: hogyan tovább?
Alig lehet kétséges, hogy a kapitalizmus, ahogy eddig megismertük, nem alkalmas a közösség jobbá tételére az elkövetkező évszázadokban.
Alig lehet kétséges, hogy a kommunizmus, ahogy eddig megismertük, sem alkalmas a közösség jobbá tételére az elkövetkező évszázadokban.
Nincs embertelenebb és gyalázatosabb az emberi történelemben, mint a piaci diktatúra.
Nem lehetünk büszkék a szociális diktatúrára.
Nem számíthatunk a piaci demokráciára.
Még nem ismerjük igazán a szociális demokráciát.
Tudnunk kell, hogy a piaci diktatúra kísértete még itt van a Földön!
Tudnunk kell, hogy a szociális diktatúra kísértete még itt van a Földön!
Tudnunk kell, hogy a piaci demokrácia csak erős, virágzó és bölcs társadalmak sérülékeny vívmánya.
Tudnunk kell, hogy a jövő egy szociális demokrácia alapján építhető.

2011. szeptember 20., kedd

Igény bejelentése

Nagy örömmel összeállítottam egy könyvet 1935-ről. Az ötödik ebből a műfajból, születhetett volna gyorsabban is, sógorom–jó barátom 75. születésnapjára. De nem. Hosszú, nehéz vajúdás volt. Majdnem egy év késedelem… Nem is csodálkoztam ezen, nem bosszankodtam. Hiszen végig tudtam, hogy életem egyik legfontosabb könyvét írom. A világ egyik legfontosabb könyvét!
Látom, ahogy sokan felkapják a fejüket: „Miket beszél ez az ember?”
Felelős vagyok azért, ami megtalálható 1935-ben, ezért kell kimondanom a meghökkentő állítást.
A kötet szerkezete azonos a Változó Világ könyvsorozat évkrónikái számára kidolgozott és jól bevált mintával: egy általános bevezető rész, utána a tulajdonképpen eseménykrónika, hónapokra bontva, minden hónap végén egy rövid jegyzet (amely néha kötődik a hónap valamelyik eseményéhez, legtöbbször viszont csak a jegyzetekből felépülő gondolatmenethez illeszkedik), végül egy rövid összefoglaló az évről, kitekintéssel a jövőre.
Ennél a kötetnél – ezt már jó előre elhatároztam – csak egy-két témában keresem a közvetlen kötődést, a jegyzeteket a bennem régóta feszülő gondolatoknak szentelem. Régóta? Egyes esetekben évtizedekről van szó. Egyes esetekben évezredekről van szó…
De ha évtizedekig vártam, miért nem vártam még egy keveset, miért nem gondoskodtam gondolataim méltó kifejtéséről, megfelelő keretekben, azaz önálló, csak azoknak szentelt kötetekben?
Be kell látnom, és be kell őszintén vallanom, hogy nem érzek magamban sem tehetséget, sem elszántságot az íráshoz. Az a meggyőződésem is demoralizál, miszerint az igazság mindig egyszerű.
Egyszerű és rövid.
Ugyanakkor életemben sokszor megéltem, hogy az igazság kimondása, egyszerűen, röviden és csendesen semmire nem vezet. Az embereknek hangerő kell, hatásos elemek, görögtűz, mazsorettek, mennyiség, piedesztál, konferanszié…
Vagy legalábbis egy könyv…
Tessék! Itt egy könyv! És kötelespéldányok belőle, lerakva a Nemzeti Könyvtárba, az örökkévalóság számára.
Szó sincs arról, hogy most kényelmesen hátradőlnék kedvenc recsegő faszékemben. Nem említettem azt az apróságot, hogy 1935 bolgár nyelven íródott. Bizony, a jegyzeteket legalább minél előbb, kibővítve magyarul is szeretném megjelentetni. Meg folytatni a Változó Világ kiadását, a Változó Világ Mozgalom szervezését, az Emberhit felépítését, Az Élet Útmutatójának írását…
Sok a feladat?
Nem. Ez mindössze egy feladat. Egy kihordott terv…

2011. szeptember 17., szombat

A meditáció


„Minden nyomorúságunk annak tudható be, hogy képtelenek vagyunk csendben, egymagunkban ücsörögni egy szobában.” – mondta Blaise Pascal, a 17. században élt francia matematikus, fizikus és filozófus.
Csendben, egymagunkban ücsörögni egy szobában, ezt úgy is mondhatjuk: meditálni. A mindennapi életben tapasztalhatunk nehézségeket, feszültséget, kétséget, félelmet és boldogtalanságot. A meditálás célja felülkerekedni ezeken az érzéseken, és harmonikus életet teremteni. Mélységes nyugalmat nyújt ahhoz, hogy helyreálljunk, és új energiát hoz egy gazdagabb és teljesebb élethez.
A meditálás természetes dolog. A figyelem tudatos alkalmazásán alapul. Egyszerű, könnyű megtanulni és gyakorolni a világban élő aktív ember számára is. Nagyon sok meditációs technika létezik, és ezek gyakorlása hasznos lehet. Mégis a technika puszta említése is elgondolkoztató, hiszen ez éppen elterelheti figyelmünket a belső csendtől. A meditációs technika esetében van a meditáló és van a meditáció tárgya (mely a legtöbb esetben egy kép, hang vagy gondolat, tehát valami rajtunk kívül álló dolog), amíg az igazi meditációban a figyelmünk minden kötöttségtől megszabadul. Ami éberen marad a meditációban, az gondolatoktól mentes tiszta tudat.
Ilyenkor egyszerűen figyelemmé változunk. Nem gondolunk, hanem figyelünk. Ehhez feltétlenül szükséges a türelmes gyakorlás. Meditálás közben nem az alvás állapotába kerülünk, hanem teljesen éberek és tudatosak maradunk. A meditációhoz nem szükséges semmilyen speciális jóga vagy légző gyakorlatot végezni. Nem szükséges lótusz vagy más hasonló ülésben maradni.
A meditáció a mély nyugalom, a határtalanság, a boldogság érzését adja. De ami a legkarakteresebben jellemzi, az a hatalmas belső csend. Ez a mély nyugalom és a belső csend egyre inkább kiterjed egész életünkre. A meditáció rendszeres gyakorlása a legegyszerűbb és leggyorsabb út az önmegvalósításhoz.
A meditáció egyáltalán nem nehéz és nem is bonyolult. Bárki könnyedén megtanulhatja és gyakorolhatja. A meditáció nem keleti és nem is misztikus. A meditatív állapot az ember természetes állapota. A meditációban az elme figyelme idővel kétirányúvá válik. Miközben egyre szabadon utazunk belsőnkben, megtanulunk figyelni és utazni a külvilágban is.
Egy rendszeresen meditáló ember nem távolodik el a hétköznapi élettől, nem válik afféle különc emberré. Elkezdi végre igazán érezni, érteni és élvezni az életet.

2011. szeptember 4., vasárnap

A vándor és az Életútmutató



Minden ember egy vándor. Végig kell járnia egy utat, az élet útját.
Ezen az úton vannak kellemes szakaszok, és vannak csodálatos szakaszok.
Ezen az úton vannak nehéz szakaszok, és vannak gyötrelmes szakaszok.
Ezer és ezerféle nehéz és bonyolult helyzetbe kerülünk.
Sokszor eltévedünk, és újra kell magunkra találni, a helyes útra, a saját utunkra.
Sokszor fontos döntéseket kell meghozni.
Sokszor kiutat kell találni reménytelennek látszó helyzetekből.
Sokszor el kell tudni viselni az elviselhetetlent.
Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy jó lenne egy útmutató.
A mi útmutatónk bennünk rejtőzik!
Agyunk állandóan dolgozik. Állandóan fogadjuk a kívülről érkező üzeneteket, állandóan támaszkodunk arra a hatalmas tudás- és tapasztalatanyagra, amelyre szert tettünk, és állandóan gondolkozunk. Ez a folyamatos munka folyamatosan írja, szerkeszti ezt az útmutatót. Mégis az életben sokszor következetlenek, hűtlenek, tájékozatlanak vagyunk, továbbra is külső segítségre, külső tanácsokra érzünk igényt.
Ahogy az éhezőnek nem halat kell adni, hanem megtanítani halászni, így az embereknek nem tanácsokat kell adni, hanem meg kell tanítani őket saját Életútmutatójuk megírására.
Ha összeszeded élettapasztalataidat és tudásodat, megalkothatod magadnak saját Életútmutatódat.
Akkor az utad soha többé nem lesz a bóklászó vándor útja, hanem egy új csodálatos út, amelyen biztonsággal és örömmel haladsz céljaid felé!

2011. szeptember 2., péntek

A Facebook a Változó Világban


A Facebook jött, látott, és… viharokat kavar… Hihetetlenül széles körben használják, nem kevesen pedig hihetetlen vehemenciával támadják. Sokak számára az is frusztráló, hogy alapítója hírtelenjében a világ egyik leggazdagabb emberévé avanzsált. Fajsúlyosabb kritikája a jelenségnek azonban a széles körben terjedő függőség, a nagy számban és nagy választékban jelentkező egyéb árnyoldalak.
Ilyen jelentőségű jelenségnél aligha lehetne csodálkozni a – nem ritkán groteszk – lelkesedésen (e nélkül hogy is lenne ez tömegjelenség), még kevésbé a kritikákon és az aggályokat. Mégis érdemes, sőt fontos elgondolkozni a Facebook által felkavart viharokon, a különféle szélsőséges véleményeken, az ambiciózus prognózisokon. Hiszen szemmel láthatóan tétje van ezeknek a kérdéseknek, mellesleg ezek roppant izgalmas szakmai kérdések.
Mindenek előtt: mi voltaképpen a Facebook? Azon túl, hogy egy hatalmassá dagadt közösségi oldal? Természetesen a Facebook mindenek előtt egy hatalmassá dagadt közösségi oldal. Csakhogy itt a mennyiség átcsapott minőségbe. Ma már a Facebook nem több, és nem kevesebb, mint egy internet az internetben, egy valóságos leképezése a régi nagy internetnek egy kedves, (viszonylag) kényelmes és kellemes buborék belső falára. Ezt nem gúnyosan, ezt elismerően mondom. Az ős internetben a földi lakók olyanak voltak, mint bolyongó otthontalan lelkek, amelyek, ha beléptek az internet hideg kozmoszába nem tehettek mást, mint hogy szaladnak (szörfölnek) idegen weboldalról-idegen weboldalra, amíg el nem fáradtak, aztán visszacsusszantak földi szobájukba. A Facebook-buborékban, mint egy hatalmas űrhajóban, mindenkinek megvan a maga saját lakályos kabinja, és ölbe tett kezekkel nézheti-élvezheti a neki és csak neki készülő, percről-percre frissülő színes magazint (falat).
Most nem neki kell fáradoznia a nagy világűrben. Aki (cég) már ütött ott tanyát (és aki nem), igyekszik-tolakszik, hogy láttassa magát a magazinomban. Ehhez valamiképpen ő is leképeződik (egy hírtelenében felvirágzott üzletág áldásos közreműködésével, vagy a nélkül). Hiába van egy hét nyelven beszélő, kacsalábon forgó szájtja a külső interneten, neki kell ám egy kis egyenkabinka a buborékon belül (is).
Itt tartunk most, és ettől a hírtelenül-váratlanul előállt helyzettől mindenki áll megbabonázva, és kérdezi: mi jöhet ez után, jöhet egyáltalán valami? És mi lesz, ha igen, mi lesz, ha nem?
Először is: még nem is hágott csúcspontjára az álmélkodásunk, és egyik napról a másikra (ahogy a Chrome esetében is történt) a galaktikus uralmat építő Google előállt egy briliáns alternatívával.
És most mi lesz? Néhány briliáns részlet kibillenthet-e néhány százmillió embert megszokott kényelméből? Annyi biztos, hogy annyira gyorsan nem, hogy a Facebooknak ne maradjon ideje lekörözni a konkurens briliáns újításait… Tehát vajon egy izgalmas versenyre, igazából egy ádáz, sejthetően élet-halál harcra kell-e felkészülnünk (persze, nézőközönségként, mi több, haszonélvezőként)? És – rövid távon, hosszú távon – jó ez nekünk?
Az igazi komoly kérdések valójában sokkal mélyebben feszülnek. Akár Facebook, akár Google+, jelenleg a brutális egyenformásítás korszakába léptünk. Gondoljunk bele: hamarosan egy milliárd ember szinte tökéletesen egyforma profillal! Ez példátlan jelenség a világtörténelemben. Könnyen bebizonyosodhat – talán csak több év távlatából –, hogy nem ez a buborék-világ a jó út, hanem a sokszínűség tiszteletben tartásán alapuló új kommunikációs korszak. Időközben nagy örömmel és nagy várakozással fel is fedeztem ilyen irányú kísérleteket (ilyennek találtam például a Diasporát). Tisztában kell lenni azzal is, hogy az ilyen horderejű stratégiai folyamatok elképzelhetetlenek látható és láthatatlan stratégiai beavatkozások nélkül.
Sok ilyen beavatkozást sejthetünk a Facebook sikere mögött is, hasonlókat sejthetünk az új, posztfacebookos korszakba átvezető kísérletek fura kudarcai mögött is. De sok választásunk nincs: élvezzük a jelent, és bizakodjunk a haladás feltartozhatatlanságában!

2011. július 3., vasárnap

Az átlagos ember büszkesége

Az átlagos ember büszkesége

Szememben minden dicsekvés nevetséges, így eszembe sem jutna ezt elkövetni
Különösen ilyen szokatlan formában, szinte szégyenkező vallomásként, hozzám igen álló emberek előtt, mindig valamilyen konkrét téma kapcsán: én nagyon is átlagos embernek érzem magamat.
Szép parázs viták szoktak kialakulni ebből. Rendszerint megkaptam, hogy „minden vagy, csak átlagos nem!”
Többször többféleképpen próbáltam elmagyarázni állításomat. És minél többet gondolkozom ezen, annál inkább belátom, hogy itt valami fontosra tapintottam.
Legelőször, matematikus lévén, ilyen példát hozok fel: tegyük fel, hogy csupán két tulajdonságot tartunk számon. Azokat egy skálán mérjük, ahol 0 a legkisebb, 100 a legnagyobb érték, egy ember személyes átlaga pedig e két tulajdonságának számtani közepe. Van ezer emberünk, és ezek személyes átlaga 20, kivéve egyet, akinek 25. Ha nekem a személyes átlagom 20, joggal leszek nevezhető átlagosnak, akkor is ha történetesen ez az átlag úgy jött össze, hogy egyik tulajdonságom 0, a másik 40. A kiugró átlagú embertársamnak pedig tulajdonságai 20 és 30. Azaz, torony magasan vezetek az egyik tulajdonság szempontjából, de mindent egybe vetve, teljesen átlagos vagyok.
Az elmés vitapartner felvetheti: rendben, az világos, hogy egy átlagosabb ember egy-egy tulajdonságot tekintve megelőzhet egy nem átlagosat, de ehhez neki több hátránya, vagy negativuma kell, hogy legyen. Hogyan lehet dicsérni a sok negatívum révén kialakuló átlagot? Nem jobb, ha az ember rendelkezik egy-két kiugró képességgel, de nem rendelkezik kiugró negativummal?
Dehogy nem lenne jó! Csak hát mutassatok nekem ilyen embert!
Nézegetem a modern orvotudomány által produkált laboreredményeimet: 60-70 paraméter! Egy csepp vér alapján! Bizonyára a modern tudomány több száz paramétert is tudna mérni. Mindegyiknél előre jelzett határokkal: a legkisebb és a legnagyobb megengedett érték. Itt-ott túl léptem, de a paraméterek többségénél az értékek a megengedett határok közepe körül mozognak. Átlagosság a javából! Szívesen megnézném Arisztotelész, Newton és egy becsületes parasztember laborleleteit. A nem éppen szerénységéről híres Einstein meghagyta az utókornak agyát. Eddig a tudomány nem fedezett valami figyelemre méltót benne…
Ezen a kérdésen gondolkozva, rá kellett jönnöm, hogy ez még csak a felszín. Valóban igaz, hogy akármilyen kiugró képességekkel is rendelkezik valaki, ezek elvésznek az embert körülrajzoló paraméterek, összefüggések tengerében. De ez nem a statisztika bosszúja, ez egy új dimenzió… És itt felcsillan egy bölcsesség fénysugara…
Platón adja Szókratész szájába: „Egyvalamit tudok biztosan, azt hogy nem tudok semmit.” Friedrich Schlegel  (1772-1829) német író, nyelvész érthetőbben fogalmaz: „Minél többet tud valaki, annál több a tanulnivalója. A tudással egyenes arányban nő a nem tudás, vagy inkább: annak tudása, hogy mi mindent nem tudunk.”
Igen, mindenféle tehetségre és géniuszra van szükségünk. Mozart, Camille Claudel és Bulgakov nem volt egy átlagos ember, és boldogok lehetünk, hogy léteztek, és alkottak.
Mivé lett volna Európa Voltaire, Robespierre, Napóleon, Talleyrand nélkül? Megannyi páratlan személyiség!
Akkor most kinek köszönhetünk többet? Az extrém kivételes egyéniségeknek, vagy a – sajátosan – átlagos embereknek?
Kár ezen gondolkozni. Mindenkire van szükség!... És egyébként sem aszerint születünk és éljük le életünknek, hogy egy töprengő eltöpreng azon, milyen emberekre lenne szükség…
És mégis!...
Talán valahogy úgy lehetne látni a helyzetet: a világszellem messzi trónjáról nyilakat lő. Ezek a nyilak mi magunkvagyunk. A cél a világszellemet börtönbe záró fal lerombolása. Ez csak úgy sikerülhet, ha egy nyíl beletalál a fal egy egyetlen pontjába. Ha beletalál, az egész fal összeomlik. A nyíl sorsa, élete akkor éri el végét, amikor eléri a falat. Az egyik ilyen, a másik olyan nyomat hagy, mindezek a sorsok egy döbbenetes képet, történelmünk tablóját rajzolják. És ott, középen rajzolódik egyre világosabban a célkereszt, az igazság célkeresztje. A nem átlagos emberek mindenféle freskókat, üzeneteket, titkos jeleket, tudást és emóciót vésnek a falra, az átlagos emberek tömegei egyre csak vájják az igazság célkeresztjét. Egyszer, igen, egyszer jönnie kell valakinek, aki beletalál az igazság közepébe. Ő lesz nem csak a világszellem megváltója, de az emberiség legátlagosabb embere is.
Voltak-e már ilyen átlagos emberek előttünk? Több nagy vallásalapító áll közel ehhez az eszményhez: Mózes, Buddha, Jézus, Mohamed. De nem kevés egyszerű igaz ember is megemlíthető, például Mahatma Gandhi. Megértésükhöz le kell hámozni képükről a gondolkodást bénító kultusz mázát, meglátni bennük a sokszor tévelygő, de felelősségében megingathatatlan útkeresőt.
Mi teszi az embert átlagossá?
Az a törekvés, hogy mindenek előtt és főképpen igaz emberek legyünk. Nagyon sok igehirdető azt hirdeti, hogy mondjunk le vágyainkról, szenvedélyeinkről, ambícióinkról. Ez egyszerű ostobaság. Tudni kell legyőzni a rossz és beteges vágyakat, szenvedélyeket, ambíciókat, de nem élhetünk vágyak, szenvedélyek, ambíciók, jó vágyak, jó szenvedélyek, jó ambíciók nélkül. Ezek irányát és mértéket kell tudnunk biztos kézzel szabályozni.
Így – többek között – nem arra kell vágynunk, hogy tökéletlen világunk ünnepelt és csodált hírességei, gazdag és hatalmas urai legyünk, de mártírjai sem, hanem egyszerű átlagos emberek – egy jobb világban.
És ha ezért a jobb világért fel kell áldoznunk boldog átlagosságunkat, hát bátran!

2011. június 19., vasárnap

Vajudás

Gondolat és hit

Irigylem azokat, akik majd kitalálják az én elméletemet. Mert én valójában csak a vajudás kínjait élem át. Mindenben kételkedem, amit gondolok, és amit mondok...

Könnyű gondolni.
Nehezebb mondani.
De a legnehezebb hinni.
Legalábbis nekem...
Közben tudom: hinni jó, hinni öröm.
De csak abban tudunk hinni, amit tudásunk kikezdeni nem, csak erősíteni képes.

[Napló-apró]