A Facebook jött, látott, és… viharokat kavar… Hihetetlenül széles körben használják, nem kevesen pedig hihetetlen vehemenciával támadják. Sokak számára az is frusztráló, hogy alapítója hírtelenjében a világ egyik leggazdagabb emberévé avanzsált. Fajsúlyosabb kritikája a jelenségnek azonban a széles körben terjedő függőség, a nagy számban és nagy választékban jelentkező egyéb árnyoldalak.
Ilyen jelentőségű jelenségnél aligha lehetne csodálkozni a – nem ritkán groteszk – lelkesedésen (e nélkül hogy is lenne ez tömegjelenség), még kevésbé a kritikákon és az aggályokat. Mégis érdemes, sőt fontos elgondolkozni a Facebook által felkavart viharokon, a különféle szélsőséges véleményeken, az ambiciózus prognózisokon. Hiszen szemmel láthatóan tétje van ezeknek a kérdéseknek, mellesleg ezek roppant izgalmas szakmai kérdések.
Mindenek előtt: mi voltaképpen a Facebook? Azon túl, hogy egy hatalmassá dagadt közösségi oldal? Természetesen a Facebook mindenek előtt egy hatalmassá dagadt közösségi oldal. Csakhogy itt a mennyiség átcsapott minőségbe. Ma már a Facebook nem több, és nem kevesebb, mint egy internet az internetben, egy valóságos leképezése a régi nagy internetnek egy kedves, (viszonylag) kényelmes és kellemes buborék belső falára. Ezt nem gúnyosan, ezt elismerően mondom. Az ős internetben a földi lakók olyanak voltak, mint bolyongó otthontalan lelkek, amelyek, ha beléptek az internet hideg kozmoszába nem tehettek mást, mint hogy szaladnak (szörfölnek) idegen weboldalról-idegen weboldalra, amíg el nem fáradtak, aztán visszacsusszantak földi szobájukba. A Facebook-buborékban, mint egy hatalmas űrhajóban, mindenkinek megvan a maga saját lakályos kabinja, és ölbe tett kezekkel nézheti-élvezheti a neki és csak neki készülő, percről-percre frissülő színes magazint (falat).
Most nem neki kell fáradoznia a nagy világűrben. Aki (cég) már ütött ott tanyát (és aki nem), igyekszik-tolakszik, hogy láttassa magát a magazinomban. Ehhez valamiképpen ő is leképeződik (egy hírtelenében felvirágzott üzletág áldásos közreműködésével, vagy a nélkül). Hiába van egy hét nyelven beszélő, kacsalábon forgó szájtja a külső interneten, neki kell ám egy kis egyenkabinka a buborékon belül (is).
Itt tartunk most, és ettől a hírtelenül-váratlanul előállt helyzettől mindenki áll megbabonázva, és kérdezi: mi jöhet ez után, jöhet egyáltalán valami? És mi lesz, ha igen, mi lesz, ha nem?
Először is: még nem is hágott csúcspontjára az álmélkodásunk, és egyik napról a másikra (ahogy a Chrome esetében is történt) a galaktikus uralmat építő Google előállt egy briliáns alternatívával.
És most mi lesz? Néhány briliáns részlet kibillenthet-e néhány százmillió embert megszokott kényelméből? Annyi biztos, hogy annyira gyorsan nem, hogy a Facebooknak ne maradjon ideje lekörözni a konkurens briliáns újításait… Tehát vajon egy izgalmas versenyre, igazából egy ádáz, sejthetően élet-halál harcra kell-e felkészülnünk (persze, nézőközönségként, mi több, haszonélvezőként)? És – rövid távon, hosszú távon – jó ez nekünk?
Az igazi komoly kérdések valójában sokkal mélyebben feszülnek. Akár Facebook, akár Google+, jelenleg a brutális egyenformásítás korszakába léptünk. Gondoljunk bele: hamarosan egy milliárd ember szinte tökéletesen egyforma profillal! Ez példátlan jelenség a világtörténelemben. Könnyen bebizonyosodhat – talán csak több év távlatából –, hogy nem ez a buborék-világ a jó út, hanem a sokszínűség tiszteletben tartásán alapuló új kommunikációs korszak. Időközben nagy örömmel és nagy várakozással fel is fedeztem ilyen irányú kísérleteket (ilyennek találtam például a Diasporát). Tisztában kell lenni azzal is, hogy az ilyen horderejű stratégiai folyamatok elképzelhetetlenek látható és láthatatlan stratégiai beavatkozások nélkül.
Sok ilyen beavatkozást sejthetünk a Facebook sikere mögött is, hasonlókat sejthetünk az új, posztfacebookos korszakba átvezető kísérletek fura kudarcai mögött is. De sok választásunk nincs: élvezzük a jelent, és bizakodjunk a haladás feltartozhatatlanságában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése