Amióta
az eszemet tudom, éreztem, észleltem a bennem lévő jóságot. Amely egy volt a
bennem fellelhető sok tulajdonság között. Talán nem a legjellegzetesebb,
bizonyára nem a legkövetkezetesebb, nem a legerősebb. De ott volt. Néha-néha
nagyon csendesen, néha-néha igen teátrálisan rohant ki a színpad elejére. Volt,
amikor előre szólt. Volt, amikor utólag megdorgált. De ott volt, mindig,
hűségesen.
És lám, a hosszú évtizedek alatt folyton erősödött. Nem zsarnokoskodik. Nem
is kell. Kivívott magának egy kényelmes és biztonságos helyet, kivívott magának
egy jókora tiszteletet a többi tulajdonságom között, és békésen – de éberen – figyel.
Engemet is. A világot is. De csak rám szól.
Mintha az én feladatom lenne megváltoztatni a világot…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése