A
felvilágosodás óta szinte egyöntetű vélemény szerint a jó közállapotok egyik
alapfeltétele a hatalom megosztása. A kritérium, a már-már közhely szerint
független törvényhozás, független végrehajtó és még függetlenebb bíróság
kellene. Rendben van, de hol itt a tudomány?
Kérem, ne keverjük bele a, mi tagadás, rosszhírű hatalomba a tudományt. A
tudomány ne sározódjon be, maradjon makulátlan, koncentráljon nemes
feladataira! Valahogy így reagálnának sokan a fenti kérdésre. Mi előtt
túlzottan belehevülnének a tudomány szeplőtlenségének védelmébe, bátorkodnék
emlékeztetni Francis Bacon angol lordkancellár és nem mellesleg filozófus híres
szavaira: „Emberi tudás és hatalom egy és ugyanaz.”
Igen, ugyanaz, de nem egészen ugyanaz a hatalom. A helyzetet bonyolítja az
is, hogy tudás és tudomány sem ugyanaz. De hagyjuk a filozófia csábításait, és
nézzük meg racionálisan a világ állapotát. A világ jó ideje minden társadalom fejlődésének
fő ereje, de a közéletben egy kedves és sokszor megdicsért mellékszereplő. Nagy
időnként, de legalább évente egy-két alkalommal megkapja a maga
megtiszteltetését, hátba veregetését, az „igazi” hatalom nagy akrobata-doktoraitól.
A tudomány jelenlegi társadalmi helyzete immár méltatlan és elfogadhatatlan.
Időszerű, sürgető lenni elindulni azon az úton, amely elvezetne ahhoz, hogy a
tudomány a hatalom másik három oszlopához hasonló reális helyzetbe és jogi státuszba
kerül.
Ezen az úton viszonylag egyszerűen és hatékonyan jelentős lépések tehetők
meg. Az állam egy sor fontos intézménye áthelyezhető a tudomány kezelésébe
(tulajdonjogostól). Ilyenek a tudományegyetemek, a múzeumok, a közgyűjtemények,
a levéltárak, a KSH stb.
A tudomány, értelemszerűen az Akadémia jogosítványai sokféleképpen bővíthető.
Egy lenne fontos: elkezdeni ezeket bővíteni.
Ennek a folyamatnak kétszeres haszna lenne. Egyrészt a tudomány szerepe
megnőne. Lenne valakinek kétsége, hogy ennek mérlege pozitív lesz, és hogy ez a
pozitívum sorsdöntő lehet? Másrészt, a hatalommegosztásában megjelenő negyedik
oszlop jótékony hatással lenne a pártállami szindróma blokkolásához. Talán nem
drámai hatással, de ez ellen a sokszor végzetes szindróma ellenében a legkisebb
hatást is meg kell becsülni. Mint a tűszúrást a lufinál.
Holnap a Magyar Tudományos Akadémia új elnököt választ.
Egy egyetemi osztálytársam és kiadóm egyik szerzője verseng a pozícióért.
Mindkettőjüknek drukkolok, mert bízom benne, hogy bárki is legyen az
Akadémia új elnöke, felelősséggel harcol majd a tudomány méltóbb szerepéért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése