Az elmúlt 500 évben, amióta
legelőször Európában, majd hamarosan szerte a világon a könyvkészítés iparrá
vált, a könyvek 99%-a nyomdákban születik, a fennmaradó 1% különféle
könyvkészítő vagy könyvmásoló műhelyekben. Innen a könyvek útja a
könyvkereskedők boltjaiba és raktáraiba vezet. Hosszabb-rövidebb dokkolás után
a könyvek új gazdákra lelnek, magán, intézményi vagy közkönyvtárak részéve
válnak. Néhány év vagy évtized után a használat, a világ változása vagy
valamilyen szerencsétlenség, akár éppenséggel a gazda halála elhozza a könyv
életének utolsó szakaszát, a kallódás-porladás időszakát. És a végén maga a
vég: a könyv a tűzbe vagy a szemétbe kerül, esetleg egy könyvzúzdába vagy egy
feldolgozó üzembe, ahol újra papírt készítenek belőle.
A könyv
feltalálására és használatára olyan büszke lehet az ember, mintha ő fedezte
volna a vörös vérsejteket. Hiszen a könyvek szállítják a társadalom
szervezetében a tudáshoz szükséges oxigént. Könyvek nélkül az emberiség egy év
alatt megfulladna. Ehhez képes a könyvek meg nem kapják meg azt a törődést és
azt a tiszteletet, amellyel nekik – és magunknak! – tartozunk. Ha megadnánk,
jobbak, gazdagabbak, méltóbbak lennénk emberi mivoltunkra!
De hogyan
kellene jobban törődni, és főképpen jobban megadni a végtiszteletet a
könyveknek?
Családi könyvtárolók
Régi – és helyes – szokás, hogy a
család valahol a házban, esetleg a padláson vagy a pincében egy zárt
szekrényben vagy ládában tárolja az elhasználódott vagy más okból eltett
könyveket. Ezt nevezhetjük családi (vagy magán) könyvtárolónak. Azt nem kellene
kötelező megoldásnak tekinteni mindenki számára, akinek a házában előfordul
könyv. A legtöbb esetben az ilyen példányok még jól elférnek a magánkönyvtár
(vagy könyvespolc) egyik végében. Ha viszont már szúk a hely könyveink számára,
vagy bármilyen okból hozzánk kerül egy nagyobb – megmentendő – könyvmennyiség,
amely ráadásul nem felel meg maradéktalanul érdeklődésünknek, ízlésünknek stb.,
akkor egy ilyen könyvtároló kialakítása elkerülhetetlen. Közben fontos óvni is
azt víztől és nedvességtől, a portól, a tűztől, no meg az egerektől is („az
egerek kritikájától”).
De mi is
lehet a sorsa egy ilyen családi könyvtárolónak, a benne elfekvő könyveknek? Az
időtlen őrzésnek több alternatívája is van, csak egyet nem lenne szabad tenni:
kidobni a szemétbe a könyveket. Érdemes emlékezni, hogy gyermekünk-unokánk
számára turkálni a padláson egy ilyen könyves ládában izgalmasabb és hasznosabb
is lehet, mint egy tengeri kaland során felfedezett kincses ládában. Tehát amíg
van lakója a háznak, lakásnak, őrizhető a könyvtároló.
Sőt, érdemes
meglétével számolni, időnként kutakodni benne, néhány könyvet visszavenni a
könyvtárba, onnan néhány fölöslegessé vált példányt pedig kitenni a tárolóba.
Más praktikus
lehetőség időnként kihívni egy antikváriust. Ez egyre ritkább szakma, de még
szép számmal találhatók megszállott könyvkereskedők. Ha több tucat, vagy több
száz kötetet tudunk felkínálni nekik, szívesen és ingyen kijönnek, kiválogatják
a számukra értékes könyveket (ez rendszerint a készletünk töredéke lesz), és
azokat helyben készpénzzel kifizetve, elviszik. Ilyenkor nem árt résen lenni,
mert megtörténhet, hogy könyves ládánk valóságos kincseket is tartalmaz. Sajnos
ez a csatorna nem alkalmas, hogy megoldja a tárolt könyveink sorsát, a kereskedelmi
szempontból értéktelennek ítélt példányokat az antikváriusok ingyen sem viszik
el.
Amit még
tehetünk: felajánlhatjuk a könyveket könyvtáraknak, idősotthonoknak,
szeretetszolgálatoknak, civilszervezeteknek, vagy éppenséggel könyvszerető
barátainknak.
Akinek van
kedve ehhez, megpróbálkozhat a könyvek kiárusításával bolhapiacokon.
Ma már
hasonló megoldásokra sokkal hatékonyabb lehetőségeket teremt az internet. Azon
kereshetünk vevőket, cserebere-partnereket. Idővel ott bizonyosan egyre több ilyenekre
szerveződött hálózatok is segítségünkre lesznek.
Intézményi könyvtárolók
A használhatatlanná vált könyvek
tárolásáról nem csak a magánszemélyeknek, hanem hasonló formában minden
könyvgazdának, különösen könyvtárat üzemeltető szervezetnek kellene. Ebben jó
példával élen illene járniuk az iskoláknak és a közhasznú szervezeteknek.
Könyvmenhelyek
Akármilyen sűrű hálózat is alakulna
családi és intézményi könyvtárolókból, azt nem lehetne megakadályozni, hogy az
elfekvő könyvek itt-ott túl ne csorduljanak, vagy felelőtlenül a kuka mellé
vagy az utcára ne kerüljenek. Ilyenkor tölthetné be pótolhatatlan szerepét a
könyvmenhely. Ma már a Földön ezerszámra találhatók kutyamenhelyek.
Szerencsétlen négylábú barátaink meg is érdemlik ezt a segítséget. De nem még fontosabb
barátaink a könyvek? Most is akadnak a Földön hagyományosan könyvtemetőknek
hívott, valójában könyvőrző helyek, főleg vallási közösségek, kolostorok gondozásában.
Nehéz is felmérni mekkora szerepük volt a régmúlt feltárását szolgáló
dokumentumok megőrzésében. Csakhogy a mai világ számára másfajta közösségi könyvmenhelyekre
lenne szükség. Mindenekelőtt olyan helyek kellenek, amelyek számára egyetlenegy
szakrális szempont van: a könyv fogalmában rejlő szentség. Nehéz feladatnak
ígérkezik ez, de mivel egyetlen társadalom sem életképes, ha egyes pontokon a
piaci racionalitást nem írja felül a közösségi érdek, lehet, és fontos bízni a
sikerben.
Hogyan
működhetne egy ilyen könyvmenhely? Gyakorlati megfontolások miatt arra kell
gondolni, hogy egy könyvmenhely nem tudna zavartalanul működni társbérletben egy
könyvkereskedéssel, vagy éppenséggel egy antikváriummal. Ugyancsak külön (távol)
kell szervezni ezt egy bérraktártól, mert a könyvmenhely nem lehet a kiadók és
könyvkereskedők elfekvő készleteinek ingyenes megoldása.
Így bizonyára
egy könyvmenhely ilyesmi házirend mellett – és önkéntesek lelkes csapatával – tudna
jól működni:
- egy személy
egy alkalommal legfeljebb 10 könyvet adhat le ingyenesen,
- egy személy
egy alkalommal legfeljebb 2 könyvet vihet el ingyenesen,
- ennél
nagyobb mennyiségek leadását vagy elvételét a könyvmenhely regisztrációhoz, és
esetleg valamilyen kisebb költségtérítéshez vagy adományhoz kötheti.
Könyvtemető
A legnagyabb tisztelet és a
leggondosabb őrzés mellett is a tengernyi könyv egy részétől el kell búcsúznunk.
Meglepő módon az emberiség még nem alkotta meg ennek méltó rituáléját. Ahogy
említettük, az elmúlt évezredekben működő könyvtemetők valójában a mi
fogalmaink szerint könyvmenhelyek. És mondani sem kell, hogy a könyvek
elégetése – éppen az európai történelem néhány gyalázatos időszaka miatt –
vállalhatatlan megoldás. Ésszerű és elkerülhetetlen megoldás a könyvek ipari újrafeldolgozása,
amelyet itt elhallgatni, vagy akár elvetni szemforgatás lenne. Ezt tudomásul
véve, mégis fontosnak tartjuk, hogy szülessenek új, tiszteletünket tanúsító,
emberi öntudatunkat erősítő könyvtemetési rituálék is.
Egy ilyen rituálé
lehetne egy facsemete elültetése oly módon, hogy az erre kiásott gödörbe körbe
rakjuk a könyveket, a gödör fél magasságáig, és közepébe helyezve a facsemetét,
betemetjük a könyveket. Ezt időszakosan megismételve olyan könyvtemető-liget
születne, ahol tudhatjuk, hogy a fák leveleiben ott vannak az eltemetett
könyvek lapjai…
* * *