Az
élet tudatos jobbításáról – sajnos, joggal – mondhatja el bárki, hogy ez lapos
és elkoptatott frázis, a legelkoptatottabbak egyike.
Politikusok, prédikátorok, világmegváltók
fáradhatatlanul beszélnek egy jobb világról.
Ez is egy tevékenység, amely bizonyos szükségletet igyekszik
kielégíteni: az emberekben meglévő elégedetlenségből adódó szükségletet. De
ennek a beszédnek kevés köze van a történelem sajátos lényegéhez.
Ez a sajátos lényeg egy szerves és
folyamatos, de főleg tudatos jobbítás. A kicsírázó búzamag is jobbítja a
világot, de ez nem tudatos jobbítás.
Az ember áthatolt egy új birodalomba, a tudás
birodalmába. Ahogy Alice a tükrön át áthatolt a Csodaországba, hasonlóképpen a
majom is áthatolt a Történelemországba.
És ebben az országban semmi sem történik
tudatlanul, semmi nem történik jó és rossz mérlegelése nélkül. Ez nem azt
jelenti, hogy minden jól történne. Goethe Mefisztója is elismeri, hogy
„állandóan rosszra tör, s állandóan jót mível…”
Mit is mondhatunk magunkról, emberekről? Sokfélék
vagyunk, néha jóra, néha rosszra törünk, és legtöbbször se az előbbi, se az utóbbi
szándékot nem koronázza siker.
De újra, és újra kezdjük. Ray Bradbury szerint
ez a nagyszerű az emberben…
* *
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése