2015. február 16., hétfő

A civilizáció 10. – Az idő háromsága

Az első fejezet három alfejezete az idő – szent(?) vagy triviális(?) – háromságát követi: múlt, jelen, jövő. (A fejezeteknek ez a hármas tagolása is fontos eleme a Változó Világ-szabványnak, ebben a kötetben következetesen be van tartva.)
De fel lehet-e darabolni az időt, és ha igen, mi, mennyi legyen ebből a jelen? Mert a jelen végső formájában az a metszet, amely szétválasztja a múltat és a jövőt. Így egyrészt a jelen nem is bír saját realitással, másrészt a legillanékonyabb kép, amit el lehet képzelni.
Kár túlbonyolítani, misztifikálni a kérdést. Könnyű megérteni, hogy az idő nem ugyanaz a probléma a fizika, a filozófia, a történelem vagy éppenséggel a hétköznapi beszéd számára. Más az idő természete a pszichológia, és más a szociálpszichológia számára, megint más a politika kezén.
A fő gondot a jelen okozza: mekkora területen akar megülni? Igen, hajlamosak vagyunk a tegnapi napra is úgy tekinteni, mint ami elmúlt, de mihelyt elgondolkozunk a múlt, a történelem jelentőségén, mihelyt megcsap a múlt „mélységes kútjának” hidegsége, magunkhoz öleljük élő emlékezetünket, egy-két-három emberöltőnyi elevenséget. A jelen az időtől általunk kiharcolt, megszenvedett birtok.
Némi bizonytalanságot a jövő is okoz. Ezt talán azért érezzük, mert más- és másképpen lebeg, vagy éppen tör be az általunk birtokolt jelenbe. Egy szeptember 11-e vagy nem sejtett gazdasági válság durván rúg belénk, egy nem szeretett kormány leváltását hozó választás vagy lakásnyomorunk megoldása szinte mozdulatlanul libeg egy többéves távlatban…
Mégis, akárhogy legyen, az öntudatnak ezzel a három nagy feladattal kell megalapoznia: múlt, jelen és jövő külön, de összekapcsolódó vizsgálatával.


* * *


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése