2015. április 8., szerda

Les bonshommes

Tanulmányozva a gnoszticizmus történetét, a napokban kezdtem olvasni Richard Smoley Tiltotthit – A gnoszticizmus öröksége című, igen érdekes tényanyagban és gondolatokban különösen gazdag könyvét. Amikor a katharok fejezetéhez értem, megdöbbentett a bevezető súlya. Elhatároztam: mielőtt megosztanám azokat a gondolatokat és elhatározásokat, amelyek ezek a sorok keltettek bennem, közreadom Smoley szavait.
* * *
Mindent egybevetve, a kereszténység büszkélkedhet a történelem egyik legnagyobb sikertörténetével. Egy elnyomott nép körében létrejött egy aprócska vallási közösség, aminek a vezetőjét kivégezték, akár egy bűnözőt; és ezzel szemben napjainkban a világ népességének egyharmada tartozik ehhez a vallási közösséghez.
A diadal ellenére a kereszténység története furcsamód lehangoló. A történet jelentős részét az önkényuralommal kötött rosszízű kompromisszumok és a riválisok dühödt elhallgattatása teszi ki. Sok egyházatya írása csaknem olvashatatlan, és nem a nehezen érthető mondanivaló miatt, hanem önteltségük és ellenséges érzületeik okán. A legtöbb vitairat homályos doktrinális kérdésekkel foglalkozik, amelyek mibenléte annyira kétes, hogy erre a legjobb bizonyíték maga a dokumentum. Ugyanerre az időre tehető, hogy a keresztény hit lényegének, a szeretetről és megbocsátásról szóló tanításnak a megítélése sem volt már a régi, gyakorta megszegték és figyelmen kívül hagyták. A hitvallások és dogmák körüli szüntelen harcban a keresztény egyház elsekélyesítette mind azokat az alapigazságokat, amelyek közvetlenül Krisztustól származtak.
Ha olvasóként visszapillantunk ezekre a polémiákra, nem kevés aggodalommal és kétkedéssel tesszük. Tényleg a jó oldal győzött? S egyáltalán, melyik a jó oldal? Valóban a Szent lélek éleslátása uralta Krisztus egyházát, és nem a tévedések és hibák meg-megújuló rohama? Ha így van, akkor a Szentlélek elég sűrűn nyúlt barbár eszközökhöz azért, hogy elérje a célját.
Ha szemügyre vesszük az eretnekség igencsak sok borút látott históriáját, sehol sem találkozunk olyan izzó feszültséggel, mint a katharok esetében. A katharok a XXII. század körül jelentek meg Dél-Franciaországban és Észak-Itáliában.  Ahol megtelepedtek, olyan mértékben indult virágzásnak a művészet, az irodalom és a kultúra, amilyet addig a középkor még cm látott. A kathar igehirdetők emberbarátsága és mértékletessége közismert volt; les bonshommes-nak, „jó embereknek” nevezték őket. Szemben a katolikusokkal, a katharok még akkor is ügyeltek a jó viszony fenntartására, amikor valamilyen dogmatikus kérdésben eltérő álláspontot képviseltek. Olyan mértékben veszélyeztették a katolikus hatalmi struktúrát, hogy az ő tevékenységük generálta az inkvizíció létrejöttét. Végül totálisan felszámolták őket, méghozzá olyan módszeres brutalitással, amit a modern kori népirtók is megirigyelhetnének. A katharok történetét tanulmányozva az ötlik fel az emberben, hogy talán tényleg igazuk volt abban, miszerint addigra az államegyháznak már semmi köze nem volt Krisztushoz vagy a „Jóistenhez”, és a Sötétség erői vették át felette az irányítást.



* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése