2015. május 21., csütörtök

Te légy!

Az ember először megtanul hinni, és csak azután kételkedni, és nem hinni. Mi több, az ember nem megtanul hinni, hanem ezzel a képességgel, a hinni képességével, sőt a hinni készségével születik.
Az egyházi emberek régi és kedvenc érvük, hogy a hit, és ez alatt persze ők nyomban az istenhitet értik, az ember veleszületett képessége. Azt is előszeretettel emlegetik, hogy minden ős formációnál megtalálható a vallásosság valamilyen formája, vagyis ahogy a gyermek természetes módon „hívő”, így maga a gyermek-emberiség is már hívő, megszégyenítve a modern elöregedett és elfásult civilizációnkat ateista tévelygéseiért.
A gyerek valóban mindent elhisz. Főleg szüleinek, akik az ő szemében istenek. És a legcsekélyebb kétség nélkül elhiszi nekik, ha azt mondják meg neki, hogy isten pedig nincs. Mert hit az is, ha hisszük, hogy van isten, hit az is, ha azt hisszük, hogy nincs isten.
De ez a két fajta hit valóban hit? Aki hisz istenben, számára egy másik ember hite, hogy isten nem létezik, nem hit, hanem tévedés. És fordítva… Tehát, bármelyik hitről azt is állíthatja (valaki), állíthatják (sokan), hogy tévedés, avagy éppenséggel halálos, megtorlandó bűn… És meg is torolják…
Mi a követendő egy becsületes ember számára? Szabaduljon a hitétől, vagy őrizze, csak éppen a lehető legnagyobb titokban tartva azt?
Amikor tanácsot próbálnánk megfogalmazni a becsületes ember számára, fontos lenne arra is gondolni, hogy semmilyen szempontból nem vagyunk egyformák. A társadalomban óriási különbségek vannak becsület, neveltetés, műveltség, intelligencia stb. stb. vonatkozásában. Ezért másképpen kell látni a problémát, ha a társadalom egésze, egyszerűbben szólva: a tömeg számára is hasznos tanácsot keresünk, és nem csak egy – bizonyára igen jóra való – barátunknak címezzük azt.
A közismert szállóige szerint „a vallás a nép ópiuma”… Ebben van némi igazság, de akik ezt hirdetik valami egészen másra  gondolnak, ami inkább a politikára tartozik. A hit és vallás kérdése viszont ennél szélesebb kérdéskör. Nem léphetünk előre ebben a fontos kérdésben, ha nem ismerjük fel – és nem ismerjük el – hogy a hit mind a közösségi kultúrának és a közösségi tudatnak, mind az egyéni tudatnak egy sajátos, életbevágóan fontos eleme. Az emberi testnek is vannak ilyen nélkülözhetetlen részei: a csontok, az izmok, az idegek, a vér és az érrendszer stb. Nehéz kiválasztani olyat, amely legszemléletesebben példázná a hit szerepét az emberi vagy közösségi tudatban, de talán a felismerés akkor is érthető.
Igen, ebben a kérdésben ez a lényeg: a hit a tudat nélkülözhetetlen, életbe vágóan fontos része. A hit nagyszerű, nemes dolog.
A hitnek van egy talán meglepő, de fontos sajátossága: a hitben mindenki egyenlő lehet a másikkal, amíg a tudás világában nem annyira egyszerű a dolog. De vigyázat: a jövő hite nem lehet szociális segély az ingyen egyéniségek paradicsomában. Azt nagy felelősséggel kell építeni-teremteni, és még nagyon felelősséggel befogadni. De teremteni is szükséges, befogadni is szükséges.
Szükségünk van hitre és a hit tiszteletére, szükségünk van a hit kultuszára.
Erre jogosít fel az Enberhit. És erre buzdít is.
Mondd bátran: Igen, van hitem! Igen, hívő ember vagyok! Emberhívő!
- És mondd, van Ember? – kérdezhetik tőled.
- Igen, van Ember! – válaszolhatod.
És te magad légy – ott, és akkor, a te helyeden és a te idődben – a tanúbizonyság!




* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése