2016. június 24., péntek

Egy kiváló kihívás

Nagy- Britannia tegnap – végül is történelmi dátum, jegyezzük meg: 2016. június 23-án – a kilépésre, a kiválásra szavazott az Európai Unióból.
Ennek esélye már hosszabb ideje reálissá vált, nem kis izgalmat okozva az elitben. Végül is az egész egy Brüsszelnek címzett, mondhatni ártatlan pókerjátszmaként indult. A tét sem volt óriási: a brit befizetések némi mérséklése, néhány kérdésben némi derogáció (az egyenlőbbeknek szóló kivétel) stb. A brit különcködés és obstrukció egyáltalán nem volt meglepetés. Mondhatni kár volt ennyire dramatizálni a helyzetet. Cameron mégis megtette. Jó ideig lebegtette a referendum tervét, de politikai arcát mentendő, különösen a magabiztosan megnyert parlamenti választások után, belevágott. Igen komikus módon azonnal a bennmaradás fő bajnoka lett. És ekkor jött a bonyodalom. Nem a néhány másodrendű populista műve, hanem a modern társadalmak mélyében lévő feszültségek, harag talált magának kitörési lehetőséget.
Az elit megérezte a veszélyt, és teljes sebességbe tette minden eszközét. Az utolsó napokban a megtévesztő közvélemény-adatok fegyverét is bevetette, ahogy láttuk – immár hiába.
Dicséretére legyen mondva a pókerjátékosnak: másnap egyértelművé tette közeli távozását a miniszterelnöki posztról – miután metesz mindent a kitört pánik lecsillapítása, a sima hatalomátadás érdekében.
A pánik pedig nagy. Mondhatni, óriási. És bizonyára hamarosan kisebb-nagyobb egyéb lavinák is indulnak.
A pánik azért is igen zajos lett másnapra, mert a gépezet az utóbbi napokban-hetekben jól bespájzolt ijesztgetésekkel. Ezek műfaját is nehéz felsorolni, az utazási vízumkényszertől az angol font bedőléséig minden van benne. Amúgy, többnyire joggal.
A megdöbbentő nóvum ebben az apokaliptikus képben talán az, hogy szabályos szétesés fenyegeti az országot. Skócia, amely egyáltalán nem tette túl magát a kiválási kísérletének – Cameron érdemének tudható – kudarcán, most imponálóan bizonyította Európa-pártiságát. Wells is hasonlóképpen van. Az írek is lassan inkább egymásra találnának. Hab a tortán, hogy Spanyolország keményen visszaköveteli Gibraltár (amely, ugyebár, mégis Európa része). Vajon kihasználja-e majd a pillanatot Argentína a Falkland-szigetek visszaszerzésére?
Sok a kérdőjel a brit kilépés körül.
Túl sok.
Az is kérdés, bár nem különösebben fontos, hogy mit gondol erről a királynő.
Az is furcsamód alig tárgyalt kérdés: mikortól nem lesz tagja Nagy-Britannia az EU-nak?
Ennél fajsúlyosabb kérdés: kell-e látnunk a brit kiválásban egy világszerte nyomuló eszeveszett populizmus újabb, jelentős győzelmét? Mellékes, hogy már megszerezte-e ez a populizmus a politikai pozíciókat – ahhoz képes, hogy tartósan megszerzi magának a tömegek többségét.
Nem kell – nehéz is – alábecsülni a most uralkodó liberális elit hihetetlen képességét ellenfelei kiszorításához – avagy… beintegrálásához.
De hol vannak az elittel és a populizmussal szemben az egészséges progresszív erők?
Vannak, és így-úgy próbálják vívni a maguk harcát. Sajnos, rendszerint hibádzik a bátorság, a következetesség, a világméretű összefogás és a vízió.
Nagy-Britanniában is ott van a Munkáspárt, az elit által különösen rühellt vezetőjével. De mit tudnak kezdeni ezzel a mostani brit csődtömeggel?
Igen, kétségtelenül messziről könnyebb víziókat vázolni. Ezért nem is kioktatási vagy tanácsadási, hanem provokáló, vitaindító szándékkal írom le.
Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból nem tragédia, hanem óriási kihívás, hihetetlen esély egy történelmi változásra.
Aki el akar menni – Skócia, Wells, Észak-Írország –, azt el kell engedni.
El kell búcsúzni a királysától, ki kell kiáltani a köztársaságot.
Csatlakozni kell az angolszász testvériség szövetségébe, be kell lépni az Egyesült Államok Uniójába – akár másokkal együtt (például Írország).
Az amerikanizmus becsempészése helyett Európába, be kellene csempészni az európaiságot Amerikába, amelyre ez igen ráférne.
Nyíltan és korrekt módon kellene betölteni egy új, korrekt atlantizmus híd-szerepét Amerika és Európa között.
Nem kisebb feladatok várnak Európára.
Nagy-Britannia kiválásával az Európai Unióból kiválik az angol nyelv is, így végre komolyan lehet elővenni egy új európai kommunikáció tervét.
És főleg revideálni kellene Európa geopolitikai határait. Európa nem lehet kakaskirályok klubja, hanem kulturális, gazdasági, biztonsági és politikai egység, amely nem fogadhatja el, hogy svájciak, norvégok, oroszok „kint” rosszalkodnak.
Nagy-Britannia kiválása kisebb fajta csoda, amilyen igen ritkán történik, ezért ez a kiválás kiváló kihívás, hogy a történelemben egy új oldalon valami Európához méltót írjunk be. Házi feladat a 21. századhoz…
Világ egészséges erői, egyesüljetek!



* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése