Maffiaállam

Kapitány – El kell-e fogadnunk egy olyan szomorú, mit szomorú, lesújtó megállapítást, hogy maffiaállamban élnénk?

Doktor – El! El kell fogadnunk a tényt. De miért kételkedsz ebben? Te ezt nem érzékeled, kedves bátor barátunk, éppen te, akinek ekkora affinitása, zseniális szimata van az összeesküvésekhez?

Professzor – Bizonyára sok mindent érzékel ő is, szépséges barátnőm, de a kapitány valószínűleg máshova teszi a határvonalat korrupt és maffiaállam között. Végtére nem hallunk naponta hullákról, mint régebben megszokott volt Szicílián…

Kapitány – Vagy bárhol, ahol gengszterek uralják a vidéket… Micsoda gyalázat, hogy ez még mindig valóság sokfelé. Nézzétek, mi van Mexikóban! De többé-kevésbé egész Amerika és egész Afrika, és Ázsia nagy része fertőzött… És ahol nem gengszterek vagy maffiák uralkodnak, ott a korrupció…

Mester – Túl sötétre fested a képet, kapitány, és ez nem jó, hiszen vagy a csüggedést erősíti, vagy a radikálisokat tüzeli. Az okokat és a mechanizmusokat kellene jobban érteni, leleplezni… De ha jól értem, te Magyarországot inkább a korrupt világ részének tartod, mint a maffiák birodalma részének…

Professzor – És ezek a kissé korrupt világ a demokráciák világa: Európa, Észak-Amerika és Ázsia egy része…

Mester – A történelem fintora: a maffia őshazája a civilizált Európa varázslatos mediterrán pereme, a híres-hírhedt „két Szicília”…

Kapitány – Engem mégis valami borzasztóan zavar abban, amikor a tragikusan megosztott társadalom egyik tábora ilyen alattomosan démonizálja a másik tábort. „Mi nagy ritkán és könnyedén felejthető módon lehetünk korruptok, de ti, bizony, ti maffia vagytok!” Pedig az egyik kutya, a másik eb…

Doktor – Ez az, ami a legnagyobb hiba: összekeverni a rablót és az áldozatot, a demokratákat és a maffiózókat!

Professzor – Én is azt hiszem, végzetes hiba így egyenlőségjelet tenni a hazai „táborok” közé. Mert lehetnek hasonló módon korruptok. Nekem egy Kóka nem kedvesebb, mint egy Mészáros, mondok két felkapott nevet, anélkül, hogy ismerném őket. A nagy különbség az, hogy az egyik tábor gátlástalanul mindent elkövet, hogy ki ne vehessék a hatalmat a kezéből, míg a többiek, kisebb-nagyobb stikliket elkövetnek ugyan, de alapvetően alávetik magukat a demokráciának nevezett társasjáték szabályainak.

Kapitány – tehát kezdhetünk alkudozni: mekkora a te stiklid, aszerint vagy demokrata avagy maffiózó…

Mester – Így, így! Lényeges pontra tapintottál, kapitány… És nyugtalanságodban van valami, ami reális, jogos, és amikre a Nagy Bölcs már évekkel rámutatott. A demokrácia európai modellje elöregedett, és ma már átcsapott egy kifejezetten antidemokratikus, ha tetszik (vagy akkor is, ha nem tetszik) maffiabarát modellbe! A Nagy Bölcs a kiutat így határozta meg: szétválasztani az államot és a politikát, ugyanolyan módon, mint az államot és a vallást. A vallásoknak megvannak a maguk egyházai. A pártoknak ezzel szemben ideológiákat illene képviselniük…

Professzor – Ezzel szemben ma csak populista mismásokat képviselnek, 24 órás szavatossággal…

Mester – Többnyire ezt kell mondani. Mégis élnek és virulnak. Vajon miért? Mert legitimálják a mögöttük álló szűk csoportokat, és ezáltal tudnak piócaként rátapadni a társadalom testére és szívni közpénzeket, nagyobb siker esetén jobban pozícionálni magukat.

Kapitány – Mételyként beépülni a társadalom agyába, szívébe, életfontosságú szerveibe.

Mester – Szerencsétlen esetben, akár így… De „normális” esetben is rejtve marad a mögöttes érdekcsoport célja és stratégiája. Ezért kellenének a kizárólag ideológiáknak szentelt pártok, amelyek inkább eleven mozgalmak és eleven szellemi műhelyek, az államügyeket pedig kompetens, hiteles és elszámoltatható személyekre kellene bízni.

Kapitány – És ha mindenki magáért felel, és nem egy párt tojja ide meg oda, meg megvédi hűsége fejében, akkor megszűnne a korrupció, a karrierizmus, a mundér becsülete meg a hasonlók?

Mester – Automatikusan nem, még kevésbé egyik napról a másikra. De a társadalom csak így tudna bizonyítani képességét, hogy felülkerekedjen a romláson. Én bízom az ember és a társadalom képességében.

Professzor – Ez harc nélkül nem fog menni. Nincs kétségem, hogy te is így gondolod, de fontos ezt kimondani.

Kapitány – Fontos kimondani, és még fontosabb fel is venni ezt a harcot. Ét vagyok, számítsatok rám!

Doktor – És egy Jeanne D’Arc nem kell? Mert ha kell, itt vagyok. Vállalom!

* * *