2018. június 30., szombat

Eddy Mitchell - Le monde est trop petit

2018. június 20., szerda

Oboa


Kedves unokám!
Az oboa egy fából készült, kb. 70 cm-es fúvóhangszer
Fura neve francia elnevezését adja: hautbois (ejtsd, nem meglepő módon: oboa). Ez szó szerint „magas (haut) fá-t (bois)” jelent, és bizonyára magas, erős hangú fát akart jelölni.
Az sem meglepő, hogy ez a viszonylag jól kimunkált, billenytűkkel is ellátott hangszer a késői középkorban terjedt el. Sok elődjét tartják számon, ezek között nevezetes ókori görög (autosz) és arab (zurma) hangszerek is vannak.
Ma a szimfónikus zenekarok egyik legfontosabb tagja, általában az adja az alaphangot is.
Hangja valóban erős, jellegzetes, kifejező. Ezért nagyon sok zeneszerző kedvelte és írt remekműveket szóló oboára, vagy kísérettel.


* * *

2018. június 17., vasárnap

Csembaló


Kedves unokám!

A csembaló, vagy, ahogy a legtöbb idegen nyelven hívják: a klaveszin lényegében a zongora őse.
Viszonylag későn, a 15-16 században terjedt el, és igen bonyolult szerkezet volt. Minden darab egyedi gyártmány volt, a mester ízlése, tudása és a vevő pénztárcája volt a meghatározó. A 18-19 századtól kezdődően szinte teljesen kiszorította a jóval fejlettebb és egységesebb, nagy szériákban gyártott zongora.
Kár, mert a csembalónak igen szép jellegzetes hangzása van.


* * *

Apeva 2018


Nem meglepő módon az idei Ünnepi könyvhétre megjelent az Apeva 2018 versantológia. Fantasztikus érzés. Fantasztikus érzés volt összeállítani, csodás érzés volt kézbe venni a kész kötetet, nagyszerű érzés volt dedikálni azt a Vörösmarty téren.


Sokan tudják, miről beszélek. Akadnak viszont, akik nem. Kedvükért összefoglalom: a 2016-ban megjelent Most, valamikor rendhagyó kötetemben szerepelt először a világtörténelem ez a szó és ez a költői műfaj. Pillanatnyi dacból találtam ki a formát, mert bosszantott, hogy szinte minden ismertető a haikuról kötelességének érzi hangsúlyozni afféle érdemként azt, hogy a haiku a legrövidebb versforma.
Vagy száz variációt próbáltam ki, míg végül döntöttem a piramis forma mellett, és ez meglepően jól bevált. Nem kis csodának veszem, hogy röpke egy év alatt megszületett a világ első apeva-antológiája, 56 résztvevővel. Ez lett az Apeva 2017, a 2017 Ünnepi könyvhét – Tarján Tamás által is hangsúlyosan kiemelt – „szenzációja”.
Nem volt kétség, hogy ezt folytatni érdemes. És folytattuk. Ugyan kevesebben kerültek be a 2018-as válogatásba, és ezek nagy része is új „apevás”, de az utánpótlásért nem kell aggodni. A Facebookon az Apeva csoportnak 170 tagja van, több irodalmi médiában is már rendszeresen jelennek meg apevák.
Az idei antológia sem prózamentes, ha lehet, a tavalyinál is többrétű, színes tartalma kifejezetten egyedivé teszi.
Talán a kötet tartalomjegyzéke is érzékelteti, mennyire nem szokványos versgyűjtemény ez.

Tartalom
Előszó
In Memoriam Tamás Tarján
I. Név-sor: A kötetben szereplők, abc-s rendben
II. A tulajdonképpeni antológia
III. Egy ember és hite
IV. Apeva-poémák, apeva-változatok
V. Apeva, határok nélkül
VI. Játszani is engedj!
Utószó
* * *
Nagy és összességében élvezetes feladat volt összehozni ezt a kötetet, aminek a megszokott vége, a Vörösmarty téri dedikálás méltó lezárása munkának. Az idő és a tér kegyes volt, és ha az idő és a tér velünk van, ki ellenünk?


Bár nem volt izgalommentes a vége, mert ahogy tavaly, az idén is előző partnerünk (patinás első vonalbeli könyvkereskedők) kivonult az Ünnepi könyvhétből. Bizonyára alapvetően üzleti megfontolásokból. A piaci helytállás kemény dolog, az olvasási szokások jelentősen átalakulnak. Ezzel együtt, merem remélni, nem kell izgulni e páratlan – immár 89 éves – kulturális hagyomány jövőjéért. Bár semmiképpen ölbe tett kellene nem aggódni, hanem okosan alkalmazkodni. A könyvhetet szervező MKKE új vezetéssel ment neki az idei rendezvénynek. Összességében az ünnep jól sikerült (nem mint a műtét, amelynek végén a páciens meghal), bár két hiányt csöndben el kell könyvelni: nem lett pótolva a szinte pótolhatatlan Tarján Tamás (vagyis az ünnepi könyvheti művek kritikai bemutatása), illetve először maradt el a hagyományos ÜKH-plakát kiadása.
De legyünk türelmesek. Illetve váljunk részévé az Ünnepi könyvhét ügyének védelmének, fejlesztésének. Egy- nem is annyira apró – példa erre: azt javasoltam a MKKE-nek, hogy ilyenkor hirdessenek meg egy speciális koncessziót a könyvkereskedők részére, amelynek kulcsfeltétele az lenne, hogy a koncessziós elutasítás nélkül veszi át a könyvheti művek árusítását (legalább a könyvhét idejére). Ígéret van, hogy a javaslat meg lesz tárgyalva.

* * *
És ha már kétszer is említettem Tarján tamás, álljon itt az Apeva 2018 neki szánt oldala.

IN MEMORIAM TAMÁS TARJÁN




In
pace
requiem,
homo vere!
Spiritus vivit!


Csendes csoda – szörnyű most nekem ezt a szót kimondani: – volt Tarján Tamás.
Két évvel fiatalabb nálam. És éppen alkalmas időpontot kerestünk egy jó, kiadós eszmecseréhez („apeváról, erről-arról”, ahogy mondta Tamás).
Utolsó személyes találkozásunk is csak pár héttel volt a tragikus hír előtt. Némi izgalommal ültem be a 2017 évi Ünnepi Könyvhét sajtótájékoztatójára, ahol hosszú évek óta Tamás tartotta a szokásos – igazi élményt nyújtó - ismertetőjét az ünnep vagy 300 művéről. Szóra méltatik-e vajon nagy újdonságunk? Már előadása vége felé kanyarodott rá Tamás: „És van ez az érdekes új műfaj…” Hihetetlen: amikor átlagban 5-10 másodperc  jut egy műre, Tamás bő 5 percet szánt az apeva ismertetésére! Fel is olvasta az egyiket, hozzáfűzött néhány töprengő gondolatot. Ami nekem többet ért minden dicséretnél.
Ez a töprengő, óvatos bíztatás marad számomra örökül.
Csodálatos dolog lett volna közösen elbeszélgetni apeváról, költészetről, irodalomról, életről… Ám oly – kegyetlenül? – rövid az élet…
Egy apevánál is rövidebb…




* * *

2018. június 14., csütörtök

A pergődob


Kedves unokám!
Te olyan okos vagy már, szinte mindent tudsz. és ez jó. De ha megpróbálok segíteni neked a sok tudás rendszerezésében, talán mindketten tanulunk valami újat, és együtt, és ez megint jó.
Gondoltam, sorra megnézzük a hangszereket, hiszen azok adják nekünk a zenét, ami csoda jó.
Kezdjünk a pergődobbal. Ezt úgy is hívják, hogy kisdob. Így aki játszik rajta kisdobos. Nem régen a kisdiákokat hívták így, de ez egy másik történet.
 A pergődob két főrésze: a henger, amely ma már gyakrabban fémből, régebben fából készült, a másik a henger tetejére és aljára feszített állati vagy műbőr.
Azt is lehetne mondani, hogy a dob egyidős az emberrel, és ezer formában létezett. Ebben a mai formában a pergődobot a hadseregeknél kezdték használták Európában a 15. századtól kezdődően. Ez adta az ütemet a meneteléshez. Azóta viszont a pergődob nélkülözhetetlen tagja a zenekarnak, minden műfajban.
Szinte soha nem szerepel önállóan, de ha igen, bámulatos dolgokra képes.
Lássunk egy ilyet!


* * *


2018. június 13., szerda

123 zsidó téma keres szerzőt


Vajon, ha megtudunk mindent róluk, megtudjuk-e a zsidók titkát?
És ha megtudnánk, mit kezdenénk vele?
Egyáltalán, van itt keresendő titok? „A mélyben van az igazság elrejtve.” – figyelmeztet Démokritosz. Csak ássunk, és bizakodjunk!
De valóban, miért kell itt valami különleges titokra gondolni? Izgat minket így a magyarok titka? Vagy az oroszok, a franciák, a kongóiak titka?
Persze, az értelmes ember mindenre kíváncsi, meg egyébként is a korrektség (pláne a politikai) elvárja, hogy mindenki titkát egyformán fontosnak, egyformán tisztelendőnek tartsuk.
Vagy talán mégis lenne valamilyen ésszerű magyarázata, alapja a zsidóság különlegességének?
Bizonyára minden nép egy sor, de legalább szempontból egyedülálló. Mint például a padaunk törzsek a hosszúnyakú asszonyaival.
A zsidók különlegességét és egyedülállóságát kimutató lista igen hosszú, de két pont rajta rendhagyó.
Az első a kiválasztott nép öntudata. Istenei minden népnek vannak, de nem minden nép kötött ilyen világos és egyértelmű szövetséget. Ez a szövetség talán a történelem legrészletesebb „polgári” szerződése, nem csak az isten-ember, hanem ember-ember szerződéseket is tekintve. Nem nehéz elképzelni, miféle következményekkel járhat egy nép ilyen öntudata. De nem is kell erőltetnünk képzeleterőnket, az elmúlt 300 év szolgáltat bőséges anyaggal.
A másik pont, amely igen ellentmondásosan kapcsolódik az előzőhöz, a zsidó nép 20. századi tragédiája, a holokauszt. Ez valóban olyan borzalom, hogy mély csenddel kell körbe venni, mindenkor, ha meg kell említeni.
Mi tehát a feladatunk, ha meg akarjuk érteni a zsidókat?
Ez a téma nyomban és nyomban két vonatkozásba kötötte figyelmemet, amikor 1995-ben elindítottam a Változó Világ ismeretterjesztő sorozatot. Az első megbízások egyikét egy kiváló szakember, Erényi Tibor kapta meg. A tervezett és hamarosan megvalósult mű címe A zsidók története Magyarországon. Azzal is támogattuk Tibor barátom munkáját, hogy lehetővé tettem, hogy a szerkesztőségben diktálja egyik munkatársamnak, Máriának. Úgy tartom, hogy ebben, az igényes ismeretterjesztés műfajában ez a kötet az óta is messze a legalkalmasabb, hogy az érdeklődő kerek és alapos képet kapjon a témáról.
Igaz, a magyarországi zsidóság mégis töredéke a világ zsidóságának. De hát ez nem gond, annyira kézenfekvő – olybá tűnt – a megoldás: meg kell íratni A zsidók történetét Szlovákiában, A zsidók történetét Romániában stb. című köteteket. Nagyszerű kiadói projekt. Nem tettem le arról, hogy még lássam életemben legalább a megkezdését.
A másik kezdeti tervem egy másik fajta kötet volt, amely a zsidó hagyomány elemeit ismerteti, de ez egy leginkább vallási jellegű alsorozat lett volna a Változó Világon belül, kísérve a keresztény és a muszlim hagyomány bemutatásával (19956at írtunk). Mind három témában tárgyaltam alkalmas szerzővel, a zsidó témában sikerült írásban megállapodni Raj Tamás barátommal és kollégámmal (könyvkiadó), aki rabbi létére mindenki másnál jobban tudta volna realizálni az általam elképzelt útmutatót. Sajnos itt hagyott minket.
De ezt a tervet sem adom fel, mert úgy gondolom, az emberek és népek kölcsönös megismerése még rengeteg – és főleg jó, értelmes – munkát kíván.
Itt viszont megemlítek valamit, ami egyre jobban zavar. Szinte mindenki és mindig azt mondja: „a zsidók, a keresztények és a muszlimok”. Igen, keresztény lehet egy olasz, egy lengyel, de még egy zsidó is. De egy olasz vagy lengyel, vagy éppenséggel zsidó nem feltétlenül keresztény, hanem például ateista. Meddig lesz elfogadható a zsidó (nemzeti? általános?) identitás és a zsidó vallás összekeverése, összetolása. Voltaképpen lenne is erre alkalmas szó (mert például a judaista, mint a judaizmus követője nem látszik alkalmasnak), és ez az izraelita. De hát a nyelvhasználat spontán, nehezen befolyásolható folyamat…


(Sátoros ünnep a Szent István parkban, net)

* * *