2019. december 8., vasárnap

A varázspillanatok varázsa


Gyakran elvarázsolnak bizonyos pillanatok. Egyesek egy életre.
Többnyire ezek röpke pillanatok, váratlanul jönnek, és menthetetlenül elszállnak. De hagynak bennünk valamit, ami nagyon jó. Emlék kötődik hozzájuk, vagy csak valamilyen megfoghatatlan hangulat. A legfontosabb, hogy örömet és erőt adnak. Nem is keveset, és sokáig.
Mikor jönnek ezek? Tehetünk-e valamit, hogy gyakran érintse meg ez a varázslat?
Tehetünk, de a legvarázslatosabb pillanatok általában váratlanul kapnak el. Annyit tehetünk és érdemes is ezt megtenni, hogy érzékennyé válunk ezekre. Érzékenyek és nyitottak. Egy afféle érzékenyítő gyakorlat, ha bizonyos dolgokra figyelünk, Például az órára. Érezzük úgy, miért ne, hogy ha az idő 12:34 vagy 15_15, az jó. Kiváló alkalom egy derűs mosolyra. és arra, hogy kívánjunk is magunkban valamit. Ez nem buta babona, hanem éberség, érzékenység, nyitottság.
Közben minden évben van 12 igazán különleges varázspillanat ebből a műfajból. Hamarosan itt lesz az idei tizenkettedik: december 12, 12 óra 12 perckor (12.12 12:12!). Szép, nemde?
Használd ki okosan!
Három dolgot kívánj: egyet a világnak, egyet szeretteidnek, és egyet magadnak!
Fontos ez? Értelmes dolog ez?
Feltétlenül!
Mindenki fontos! És együtt megváltoztatjuk a világot.
Ezért hívd fel erre barátaidat, ismerőseidet, osztd meg a a varázspillanatok titkát.


* * *

2019. november 23., szombat

Fontos dolgok


Hazai médiánk hírkínálata látszatra színes és szédületes, valójában színtelen és provinciális: szánalmas kis szenzációk elképesztően gazdag fekete krónika, töméntelen sport (ennek is nagy része pletykák), áltudományos álszenzációk. Mindenhol másképpen bulvár és másképpen elfogult.
Közben fontos dolgok történnek a világon, szinte mindenhol, az élet szinte minden területén, szinte minden műfajban.
Itt van például a következő elnökválasztási kampány Amerikában. A szokásos politikai cirkusz, sugallja a média.
Pedig nem csak az.
Komoly, fontos dolgok történnek, komoly fontos viták is folynak. Amelyekre érdemes lenne odafigyelni, valamiképpen részéve válni. Azzal is, hogy állást foglalunk, saját életünkre vonatkoztatjuk.
De mi is történik most Amerikában?
Nos, ahogy szokott lenni, az első fázisban rengetegen jelentkeznek a két nagy párt színeiben, kivéve, ha a hivatalban lévő elnök újra jelentkezhet. Ekkor az ő pártjában nem illendő jelentkezni elnökjelöltnek. Most ez így van a republikánusoknál.
A demokratáknál viszont szabad a pálya, mondhatni boldog-boldogtalan jelentkezett is már. Hadd lássa a világ, micsoda nagyszerű demokrácia uralkodik itt. Aztán kezdődnek versengés, a gyűlések, a közös viták, a bankettek, a közvéleménykutatások, a pártközpont ügyködése, az előválasztások, a fokozatos lemorzsolódások, egészen az elnökjelöltet választó országos konvencióig. Nagy erők nagy harca ez, amely nagy hatással van a világ sorsára, minden vonatkozásban. És amelyet többnyire Wall Street nyer meg. Így, vagy úgy. 2016-ban Wall Street favoritja (a hiperambiciózus és hiperlojális) Hillary Clinton volt. De boldogtalan-e Wall Street Trump miatt? Dehogy, dehogy. („El ne áruljuk ezt senkinek, de ez a fickó még jobb volt.”)
Így most Wall Street nagy tét nélkül várja az új választásokat. Semmi baj nem lesz, ha Trump újrázik, bár természetesen nem bánná azt senki, ha egy szalonképesebb ember költözne a Fehér Házba.
De lám, hírtelenül gond támadt. A népes aspiráns táborban szinte minden név elfogadható. A sorból az öreg bolond Bernie Sanders lóg ki. Ugyanúgy, mint 2016-ban. De aggodalomra semmi ok, a demokrata pártközpont majd gondoskodik, ugyanúgy, mint 2016-ban, hogy ez a szocialista ne jusson célhoz. Persze, színezéknek még jó. Közben a liberális körökben a legnépszerűbb Joe Biden, Obama alelnöke. Szélesebb körben pedig Elisabeth Warren, aki régi mérsékelt személyiség. És egyre népszerűbb, Biden pedig egy pár zavaros ügy nyomán kissé befakult, népszerűsége csökkenni kezd. Semmi gond, akár az egyik, akár a másik jó elnökjelölt lehet.
És akkor most történik a nagy baj. Warren vészesen kezd csúszni balra. Szörnyű (legalább a Wall Street számára szörnyű) programot kezd összeállítani. Valami zavaros terve van a teljes egészségbiztosítás államosítására („Államosítás!? Te jó ég, hol élünk mi?”), de a csúcs a vagyonadó-terv. Innentől kezdve a dolog veszélyessé kezd válni. Beindul a gépezet, még finoman Warren kiszorítására. Csakhogy Amerika nem annyira egyszerű terep. Vannak erők, amelyek hajlandók korrigálni a szemmel látható társadalmi igazságtalanságokon. Végül is valamennyire a biznisznek is érdeke ez.
A vitákba bekapcsolódik a nagy média is. A New York Times konferenciát hoz össze olyan személyiségek részvételével, amelyeket csak ők képesek biztosítani. De lám, döbbenet. Bill Gates barátságos, de vészjósló számokat mond. „Egy milliárd dollár adó? Örömmel fizetném! De 100 milliárd! Akkor elő kell venni a ceruzát, és számolni, mi fog menni, és mi nem.”  Hiába magyarázza Warren, hogy a 100 milliárd abszurd, talán 10 milliárd legfeljebb (ami Bill számára még mindig aprópénz), a hiperliberális Gates nem hajlandó ott a színen nyilatkozni, ha Trump és Warren lesz a két elnökjelölt, ő kit támogatna?


Egy másik résztvevő a baloldali érzelműnek tartott J. Morgan, aki ugyan Warren terveiről még szívesen egyeztetne, de kikérte magának azt, hogy Warrenék és hasonszőrűek démonizálnák a milliárdosokat. „A milliárdos egyszerűen sikeres ember!” Hát, persze. Egyszerűen.
Ezzel együtt imponáló, hogy itt mozgásban vannak olyan eszmék és erők, amelyeknek jelenléte, harca fontos.
Az amerikai valóságot nem szabad idealizálni. Ahogy egyetlen másét sem. De ebben is, ahogy sok minden más ország valóságában is fontos dolgok történnek, És vigyázó szemeinket ezekre vessük, ne a bulvár szemetjére.


* * *

2019. november 21., csütörtök

Nyílt levél a könyvszakmának


Komoly gondok vannak a könyvszakmában. Megoldásukhoz elsősorban magának a szakmának és az államnak (törvényhozásnak és kormányzatnak) kellene lépnie. De ez nem történik.
A gondok sokfélék. Vannak, amelyeknek mélyebb a gyökerei, társadalmi, politikai, ideológiai és hasonló kérdéseket érintenek. Ezek orvoslása nem elsősorban a könyvszakmára és a kormányzatra tartozik. De vannak közben jól látható – és a leginkább éríntettek, a könyvkiadók számára jól érezhetők – zavarok, amelyek viszonylag egyszerűen és hatékonyan megoldhatók.
Ezzel kapcsolatos javaslataimat többször, teljes körűen legutóbb ebben a blogban 2017. június 3-án ismertettem (Van egy álmom: látni a könyv világánakmegújulását). Most indíttatva érzem magamat, hogy újra megpróbáljam felkelteni a megszólíttatott szakma és kormányzat figyelmét.
Ennek közvetlen előzménye a KELLÓ minap megérkezett megrendelés. Történt ugyanis, hogy a könyvtárakat ellátó – egyszerre kereskedelmi és nonprofit – vállalat A magyarországi németek című kiadványunkból 1 (egy) példányt rendelt – bizományba! Azon igazán nem lehet megakadni, hogy a kereskedő ebből a sikeres, jó kötetből egy példányt rendel. A kötet valójában jó régen, majdnem 20 éve jelent meg (önmagában is csoda, hogy a kiadó még biztosít készletet belőle). A gond az, hogy a kereskedő utólagos megrendeléseit a könyvtárak fix megrendelései alapján teszi meg. De akkor miért teszi meg bizományosi formában? Apróság? Részletkérdés? Akkor sem az, ha az ember nem ismeri a kereskedő döcögő, évekig elhúzódó elszámolási gyakorlatát.
Ez az eljárásrend tökéletesen megvalósítja az igazi kereskedő anekdotába illő elvét: „Először eladom a dolgot, aztán veszem meg.” Csakhogy ez az eljárásrend tisztességtelen, különösen egy monopolhelyzetben lévő „közhasznú” szervezet részéről.
Hozzátenném azok számára, akik nincsenek kellően tisztában a könyvtárellátás menetével: a kiadó. miután lerótta – ingyenesen – a 6 (!) darab kötelespéldányt könyvújdonságából, jelentkezhet a könyvtárellátó kereskedőnél, ahol újra „le kell adni” az újdonságból további példányokat, a kereskedő megítélése szerint. Igaz, ezt már nem kötelespéldánynak hívjuk, hanem bizománynak, de a különbséget a kiadó jó ideig nem érzékeli. Közben mind a két helyen a könyvújdonság szinte azonos „bibliográfiai” feldolgozása kezdődik, ami teljességgel értelmetlen párhuzamosság.
Nem hab a tartán, hanem önmagában botrány, hogy az állami közhasznú monopólium nem próbálja megingatni a pénzügyi befektetőktől megszállt könyvkereskedelem kartell-szagú és ugyancsak botrányos 50%-os árrését, hanem centire (vagyis centre) pontosan erre a startvonalra helyezkedik maga is.
Rövidre fogva: ilyen közhasznú monopóliumra a könyvkereskedelemben nincs szükség. A könyvtárak tájékoztatását a könyvújdonságokról az OSZK a köteles példányokra épülő kötelessége (volna), a zavarok középpontjában álló cégnek egyedül a könyves logisztikára kellene koncentrálni, akár mint a Magyar Posta leányvállalata, akár más, a könyves logisztikának jobban megfelelő közhasznú formában (pl. a könyvtárfenntartók közös vállalkozása).
A könyves logisztika pedig hatalmas feladat, amely nem csak a kiadói újdonságok (vagy régiségek) eljuttatásáról szól, hanem könyvtárközi könyvmozgásról, tankönyvellátásról, de akár az ő feladata lehet a könyvraktározás is.
Külön áldás lehetne, ha ez a megújult logisztikai cég megfellelő feltételekkel saját könyvesboltot biztosítana az erre igényt tartó kis és közepes kiadók számára.
A szükséges működési-szervezeti változtatások feltétlenül azzal is járnának, hogy a könyvtárak számára csökkenne a beszerzési árszint, a könyvkiadók számára jelentősen felgyorsulna a befektetett eszközök megtérülése, és nem utolsó sorban jelentősen javulna, bizonyos értelemben létrejönne a közvetlen párbeszéd könyvtárak és kiadók között. És mi tagadás, a könyvtári beszerzések egészségesebb, igényesebb könyvkiadás támogatják, mint a hipermarketek „könyvfogyasztása”.
Végül pár szó még közvetlenül a szakmának címezve: be kll látni, hogy a szakma jelenlegi szervezete nem jeleskedik sem fórumként, ahol az érdemi dolgokat meg lehet beszélni, sem érdekérvényesítőként. És ennek oka nyilvánvaló: túl erős a nagy szereplők szerepe, azok pedig, hogy, hogy nem szinte kizárólag könyvkereskedők (is, de többnyire elsősorban).
A szakmai szervezet egy keretszervezet (szövetség, vagy tanács, vagy akármi), amelynek keretében önálló markáns tagozatok működnének. Így külön kellene lennie kiadói, kereskedelmi, könyvtári, írói, olvasói és talán még egynéhány tagozatnak.
Csodálatos nyelv birtokában vagyunk. Mást sem kellene tennünk, mint írni és olvasni, olvasni és írni. Persze, ez csak egy költői sóhaj. Ha komolyra fordítjuk a szót, látni kell, hogy fontos feladataink vannak.
Jó lenne cselekedni.

Szimeonov Todor
író, könyvkiadó


* * *

Qué vendrá





* * *

2019. november 20., szerda

Szegények vagyunk, mind


A napokban két apróhír ütötte meg fülemet, két különböző nyelvű médiában. Ez is csökkentette annak valószínűségét, hogy valaki ezeket egymás mellett lássa.
Az első arról tudatosított, hogy egy aranyoska angol hercegnő legújabb kabátja Magyarországon készült, potom 600 ezer forintért. A másik szerint Ferenc pápa ebédet adott 1500 szegény embernek a szegénység napja alkalmából.
Kedves Ferenc baráton, van egy szomorú hírem: az év minden napja a szegénység napja, és mi mindannyian szegények vagyunk. Még az aranyos hercegek és hercegnők is.
Persze, az emberek nem egyformák, és a szegénységük sem egyforma. Biztos sok olyan szegény ember, akinek a gyerekei éhesen fekszenek le és fáznak télen, boldogok cserélnének a hercegek szegénységével. De nem lehet. Sok minden akadályozza. Többek között mi magunk, a szegény emberek.
Annyira szegények vagyunk már, hogy se igazságérzetünk, se bajt orvosló gondolatunk sincs.
Se bátorságunk.


* * *

Jöttem elmondani, hogy elmegyek.





* * *

2019. november 19., kedd

Mit viszek


Nem sietek elmenni (ettől a szép világtól), készülni sem nagyon készülök erre a nehezen elkerülhető kalandra. De komoly kérdéseim, dilemmáim támadnak néha.
Felmerült ma bennem az, hogy le kellene írni, milyen titkokat viszek majd a sírba (vagy a krematóriumba, adott esetben). Jót is nevettem ezen a csacska ötleten. "Hát, ember, ha ezeket leírod, azok többé nem lesznek titkok!” – szólottam magamhoz.
Nem mondom, hogy jeges rémület fogott volna el a titoktartás eme dialektikájától, de világos lett számomra, hogy a titkolás játékát őszintén, tudatosan és okosan kell játszani.
El kell döntenem, mit akarok egészen igazán sírba vinni, megsemmisíteni, és mit csak egy kicsit titokban tartani, mint egy rejtvény megoldását. Hadd törjék a fejüket, hadd dolgozzanak egy kicsit (vagy nem is annyira kicsit) a titok megtudásáért!
De mi lehetne ennek a módja?
Tegyem a megosztani tervezett titkaimat egy üvegbe, és azt hajítsam a tengerbe? Ássak el valahol egy időkapszulát? Helyezzem el letétbe egy ügyvédnél vagy a levéltárba, azzal az utasítással, hogy „csak ötven évvel halálom után nyitható meg”?
Aztán hírtelenül belém nyilallt a nagy kérdés: hát vannak nekem egyáltalán olyan titkaim, amelyek miatt érdemes ennyit agyalni ezen az egészen? Fogalmam nincs, ki ölte meg Kennedyt, vagy hol van elásva Monte Christo kincse.
Amit bizonyosan számolatlanul viszek majd a sírba, azok a meg nem valósult (mert meg nem valósított) terveim, amelyek annyiban titkok, ajogy egy normális ember nem fecseg a terveiről, hanem dolgozik rajtuk.
No de azért van itt egy pár dolog, minek a szemforgatás, amely jogosan pályázna a titok státuszára. És van köztük olyan is, amit nem írnék le, és amolyan is.
Majd meglátjuk. Van időnk.
De főleg: nem kevés, ami már megszületett, elérhető, látható, olvasható. Jó, nem tesz ki Jókai vagy Marx-Engels összesét, de hát beneveztem volna valami versenybe?
Az én eszményeim: szépség és igazság. A hitvallásom meg az, hogy a szépség és az igazság egyszerű. Talán ezért is éppen az apeva műfaját találtam ki, mert az – a költészetben - az egyszerűség netovábbja. De ezért becsülöm meg a Változó Világ műfaját is: 128 oldalon inkább meg lehet osztani egy téma igazságát, mint 1000 oldalon.
Nos, itt az ideje, hogy titkaim sorsának elrendezését félre tegyem, és hozzá lássak az aktuális tervek munkáihoz.


* * *

2019. november 17., vasárnap

Szóba jöhet…


Ebben a hónapban is – örömömre – sokat dolgoztam, és szerényen éltem.
Rendkívüli események sem voltak, így sikerült egy szerény megtakarítást elérnem szerény nyugdíjamból.
Megkérdeztem magamtól: „Mire volna szükséged, kedves barátom. Mondd, és megveszem neked!”
Elgondolkoztam. És ezt válaszoltam:
„Kevesebb dologra körülöttem [lenne szükségem].”
Nevettem, és visszatértem munkához.
Közben eszembe jutott egyik jó barátom, aki vagy tíz évvel fiatalabb volt nálam, de már egy éve elment ettől a világtól, amely mindig hideg volt neki, ezért folyton melegebb országokba menekült, eredménytelenül, reménytelenül. Azt szokta mondani: „Nem kell nekem több, mint ami elfér egy bőröndbe.”
Nem szeretem a bőröndöket. Ismerőseim nevetve és nyíltan irigykedve nézik, ahogy egy kis hátizsákkal indulok útra. Még a Szentföldre is így jutottam el.
De szó sincs arról, hogy valami aszkéta vagy remete, minden nélkülözést és kényelmetlenséget vállaló zarándok lennék.
Szeretem a kényelmet. Mert az kell minden fontos dologhoz: a munkához, a jó baráti beszélgetéshez, az elmélkedéshez, a pihenéshez. De az igazi kényelem szerény. A pazarló luxus megmérgezi. A kivagyiság agyoncsapja.
Szóval most nem kell semmi. De egy-két dolog beszerzése majd szóba jöhet. Meg talán még egy-két út…


* * *

2019. október 26., szombat

Van egy álmom: felelős és innovatív falu


A vidék, értsd, a természet elnéptelenedik. Világszerte. Az emberek eltűnnek a túlzsúfolt városokba. Mexikó-city ötvenmilliós embertenger. És minden város egy kis Mexikó-city. Tele bajba jutott emberekkel.
Közben a csodás természet, a csodás vidék, falvaink elnéptelenednek, elszegényednek, vergődnek.
Közben van egy álmom: látom falvak sokaságát, amelyek a jobb életet akaróvárosi ember felé fordulva, új fejezetet nyitnak a maguk számára, mindenki számára.
Az egyik kedvenc vízióm a könyvesfalu. Egy világszerte ismert és bevált minta. Honosíthatunk egy-az-egyben egy jó külföldi mintát, kreatív módon is vehetjük át valamelyiket. A magyar olvasóországban megélhet egy tucatnyi könyvesfalu.
Az egyik legrégebbi vízióm a skanzenfalu, ahol egy, a helyiektől szabadon kiválasztott múlt elevenedik meg hitelesen, bölcs szimbiózisban a modern világ vállalható vívmányaival.
Mondhatni, az egyik vízióban is, a másikban is jó adag romantika van. És csak egypár falunak adna esélyt. A 3 ezerből.
Esély minden falu számára van. Háromszor annyi falu sem lenne elég a potenciális igényekre.
Érdemes, fontos legelőször a különösen nehéz vagy problémás helyzetben lévő csoportokhoz fordulni, amelyek egyre népesebbek.
Legelőször az idős embereket lehetne megemlíteni. Mindenhol lehetne egy idős faluvég, amely menedéket nyújtana a városi magányban szenvedő nyugdíjasoknak. Az idős otthonok egy nagy része – világszerte – maga a pokol. A hasonló gyalázat ellen itt is kellenének nagyon hatékony óvintézkedések, de a lényeg az, hogy ez a megoldás – közel a természethez, saját kis lakban, egy jó falusi közösség segítségére számítva – a lehető legjobb az öregedő társadalom számára.
Hasonlóképpen lehet más csoportok felé nyitni. Vannak – egyre nagyobb számban – autisták és más hasonló testi-lelki kórtól szenvedő, tipikusan önálló életre képtelen személyek. Számukra is hasonló, igényeiket korszerűen kielégítő „faluvégeket”, lakóparkokat lehetne kialakítani.
De megemlíthetők az eredendően szociális problémáktól szenvedő embereket is: hajléktalanok, munkanélküliek, menekültek, vagy általában a városi nyomortól megcsömörlött emberek. Számukra a „szociális faluvég” akár egy szabályos kibuc is lehetne, amely a régi falu ikre is lehetne.
Álmodom, de jól tudom: ezek az álmok a valóság talaján kell – és lehet – megvalósítani, felelősséggel, kreativitással, üzleti tervvel, össztársadalmi támogatással.
Ne legyünk álomrontók! Érezzük át felelősségünket! Gondolkozzunk, és cselekedjünk!



* * *

2019. október 21., hétfő

Szóbotlások, nyelvbotlások


Néha megküldöm egyik író-újságíró barátomnak valamelyik blogomban megjelent új jegyzetemet, ha úgy gondolom, hogy érdekelné – vagy provokálná. Szeretem nem ritkán csípős, de mindig barátságos és okos kritikáit. Legutóbb a négy híres barát legújabb beszélgetését küldtem meg.
Ez volt a válasza: „Ez veretes, de ilyenkor érdekesebb a mozgékony, aktuális modorban használt hangnem…” Túlontúl finoman fejezte ki magát barátom (nem a javasolt „mozgékony, aktuális modorban használt hangnem”-ben). Tudjuk, az „aktuális modor” már nem csak nyomul agresszíven, hanem uralkodó minta a legtöbb amerikai filmben, a legtöbb politikus, celeb és nyomukban a fiatalok nagy részének beszédében (és gondolkodásában).
Ezt válaszoltam barátomnak: „De hát én nevelni akarok (ide a komolyság némi feloldása érdekében egy mosolygó arcot), nem mellesleg példával.”
Erre a 87 éves barátom egy szomorú arcot küldött („fafej”, gondolhatta joggal).
Komoly, nem egyszerű kérdés: hogyan legyünk a nyelvvel, a beszéddel. Szépen, választékosan, netán „veretesen” beszéljünk-e, vagy lazán, „trendien”, „őszintén”, „gátlások nélkül” stb. Értem, hogy az emberek nagy része torkig van a hamis, demagóg, modoros vagy éppen „bükkfa” nyelvvel. De ez a posztmodern neobarbár nyelvkultúra vagy inkább igénytelenség nem egy jó irány.
A véletlen úgy hozta, hogy még aznap két olyan levelet kaptam, amely némi derültséget okozott, meg újabb töprengést: vajon valóban ilyen nehéz jól megfogalmazni elemi dolgokat.
Az egyik valójában magánkörlevél: „Sziasztok! Idén először rendezzük meg a [egyesületünk] első maffia-bajnokságát… Nagy nap lesz!” Hát nem fértem bőrömben, ezt replikáztam: „Sokaknak. Biztosra veszem, hogy azon a napon valaki először megy az első esküvőjére.”
Komolyabb úgy volt az alábbi hivatalos tájékoztatás:

Kedves Ügyfelünk!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önt, hogy egy előre nem tervezett nyomdatechnikai probléma miatt az Ön ... számláját sajnos csak későbbi időpontban tudjuk bemutatni a Díjnet felületén keresztül.
A felmerült probléma megoldásán már dolgoznak kollégáink, és előreláthatóan 2019.10.18-át követően már a megszokott módon fogja tudni megtekinteni az október havi számláját.
A fentiekre tekintettel az Ön fizetési határidejét 2019.10.28-ra módosítjuk.
A kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük!

... Magyarország Kft.


Csak remélni lehet, hogy a „szuperbrendes” cég terveiben nem szerepel sok beütemezett probléma.
Élesítsed nyelvedet, ember! Ettől csak élesebb lesz az elméd


* * *

2019. október 16., szerda

Van egy álmom: elérni minden könyvet


Könyvtárak évezredek óta léteznek: magánkönyvtárak is, közkönyvtárak is. Ma már a közkönyvtárak hálózata az élet megszokott része.
Közben érthető, hogy egyetlen magánkönyvtár, de egyetlen közkönyvtár sem képes mindig minden igényt kielégíteni. Fantasztikus eredmény a különféle, jelenleg csak országon belül működő könyvtárközi kölcsönzések. Talán még fantasztikusabb eredmény, bár valójában ma még talán inkább ígéret, hogy digitális nyomtatás révén percek alatt hozzájutunk a kívánt könyvhöz.
Közben még – legalábbis széles körben - nem tudatosult az a ma már teljesen jogos és reális igény, hogy az emberiség minden írásos műve szabadon elérhető legyen elektronikus formában. (Itt teljesen fölösleges mondani, hogy bármikor és azonnal, ez az elektronikus forma természete.)
Azt nem fölösleges mondani, hogy: ingyen. Bár ez egy kissé bonyolultabb, án roppant fontos téma, amelyre vissza kell térni.
Nehéz lenne-e megvalósítani ezt az álmot? Technikailag semmiképpen. A Google a hírek szerint a munka jelentős részét elvégezte, hatalmas kapacitása lenne a feladat befejezéséhez. Bár itt egy nagyon lényeges pontra kellene mutatni: a „statikus” digitalizálás, vagyis az, amikor képet nyerünk az eredeti műről, nem lenne elég az igazi álom megvalósításához. A számítástechnika persze már most is (jó ideje) képes „olvasni” a kép szövegét (ami mindenféle keresés elengedhetetlen feltétele). A nagy, irdatlanul nagy feladat az eredeti szöveg jegyzetekkel való ellátása stb.
Sejthető, hogy az emberiség egyszer belevág ebbe a munkába, és az is sejthető, hogy itt üdvös lenne egy szigorúan szabályozott verseny, ki tudna jobb formában, jobb kiegészítésekkel (jegyzetek, kommentárok, tördelés, fordítás) kínálni a műveket.
Mindez jó, nagyszerű lenne – és reális. Sőt, mindent egybe vetve ésszerű, gazdaságos. De van egy nagy akadály, és ez az anyagi érdek, amely itt a szerzői jog fennkölt formájában jelenik meg. A szerzői jog intézménye ma már eze sebből vérzik, hagyományos formájában anakronisztikus, az előrelépés gátja. És mellesleg sok vonatkozásban alantos fegyver egyesek kezében.
De ez a probléma már jóval szélesebb, az egész internetet érinti – és nem csak az internetet. Két jellemző példa: az üres adathordozókra kivetett „termékdíj”, illetve a vendéglátóhelyekre kivetett „kulturális járulék”. Mind a két esetben keletkezik egy jelentős bevételi forrás, már csak annak igazságos elosztását kellene megoldani (ez várat magára). A második esettel kapcsolatban volt hosszú évekkel ezelőtt egy javaslatom: ahelyett, hogy a zeneadót csak azokra a vendéglátóhelyekre vessék ki, amelyek zenét „szolgáltatnak (komoly ellenőrzési apparátus mellett), fizezze ezt az adót minden vendéglátóhely, és vesse magára, ha nem szolgáltat zenét.
Nem teljes azonos, de hasonló a javaslatom az internetre vonatkozóan, bár itt inkább így kellene fogalmazni: az ingyenes internet (és mindenféle szöveges, képes, hang és mozgó tartalom) ingyenessége hamisság, hiszen egyrészt a legtöbb ember díjat fizet az internet használatáért, másrészt kénytelen irdatlan mennyiségű általában ostoba és hamis reklámot eltűrni, ami hihetetlen bevételeket generál sok szolgáltató számára. Kellene egy általános elektronikus adó, és utána egy ingyenesen elérhető internet, ingyenesen elérhető tartalom, ingyenesen elérhető könyv.


* * *



2019. október 15., kedd

Nyelvújítás – mindörökké!


A csodálatos magyar nyelv újulásiújítási képessége-hajlama példamutató.
Azért néha elbóbiskolunk. Vagy jobban sodródunk a világ jó nagy részével együtt. Ami nem méltó a magyar nyelv hagyományaihoz, fent emlegetett újulásiújítási képességéhez.
Itt van például az okostelefon, amely szerencsére nem lett szmartfon. De miért ez az irdatlan hosszú okostelefon? A magyar nyelv – hasonlóan az angolhoz és kínaihoz – kedveli a rövid szavakat. (Amelyek szerencsére többnyire kedves-ízes szócskák.)
Nos, szerintem az okostelefon nyugodtan lehetne oksi. Lehetne éppenséggel okoska is, de ez gyakran használt, roppant kedves jelző lurkóinkra, kár, hiba lenne megzavarni ezt a használatát.
Jó, de ez az oksi nem tűnik alkalmasnak fontos hivatalos megnevezésre. Hát erre a célra legyen okosfon, de magánhasználatra az oksi remek megoldás lenne.
A lényeg: legyen mindig kéznél a nyelvújítás! Biztos így több derű lenne életünkben!




* * *

Forgó apeva


Mozgalmas, izgalmas az alig négyéves apeva története. Nem csakarról szól, hogy egyre több en naponta osztanak kis remekeiket, hanem szédületes ütemben születnek különböző tartalmi és formai változatok.
A tartalmi változatok is tartalmaznak formai elemet (egyszótagú apeva, „arcos apeva” stb.), de a formai változatok aztán gátlastalanul átlépnek minden korláton… És ez jó, akkor is, ha a végén néha azt kell kérdeznünk magunktól: hát ez mitől apeva? De távol álljon tőlünk minden „kirekesztés”! Senki sem tagadunk ki „a családból”, aki-ami az apevából vérvonalát. Nem, ez nem a sors iróniája, hanem vállalt büszkeség, hogy a harmadik apeva-antológia is (legalább?) négy új apeva formát ismertet. És még meg sem száradt a nyomdafesték, és most közreadom a legújabb „szenzációt” a forgó apevát!
Ám figyelem: ez egy formacsalád, vagyis sokféle forgó apevát ajánlok az alkotni vágyók figyelmébe.
Kezdjünk a legegyszerűbb forgó apevával. Ez két apevából áll egy lap két oldalára van felírva. De most vágjuk fel a lapot soronként. Ha ezeket egy fonalra erősítjük és megfelelően levagdossuk a sorok végét, egy csinos karácsonyfát kapunk. És most jön a lényeg: a sorokat tetszőleges kombinációban megforgathatjuk. Minden új kombináció új apevát ad (ha ügyesen írtuk meg a két eredetit. Egészen pontosan egy ilyen kettős forgó apeva 32 apevát eredményez!
Lássuk az első ilyen forgót:
Egy
madár
bús csendben
ringatózik
az éj tenyerén.
Két
csillag
vidámon
pihenget
a fenyő ágán.

Nem tagadom: ez a két apeva túlságosan egyszerűen oldotta meg „a feladatot”. Sok költőtársat ismerek, aki sokkal szellemesebb, izgalmasabb apevákkal fog minket, és talán karácsonyra kedves családját elkápráztatni.
Innen talán már könnyű váltani a hármas, a négyes, és ha valaki ennyire merész: ötös forgó apevára. A négyes például úgy nézne ki, mint egy ötlépcsős piramis, amelynek szintjei forognak egy tengely körül. Fogadok, hogy minden hobbiboltban találni kellékeket egy ilyen forgó piramis (vagy egy kissé piramisszerű karácsonyfa) összerakásához. Félve írom le: egy ilyen négyes forgó apeva – négy alapapevával indulva – 1024 apevát adna.
Nos, jó szerencsét a saját forgó apeva megíráshoz és összerakásához!



* * *

2019. október 12., szombat

A civilizáció legnagyobb tévedése


Nem csigázom az érdeklődést bevezető gondolatokkal, megfigyelések, elemzések stb. ismertetésével. Egyből kimondom: a civilizáció legnagyobb tévedése a matematika oktatása.
Persze, lehetne most elvitatkozni olyanokon, hogy civilizáció nyomairól régóta beszélhetünk, az iskolai matematikaoktatás a modern kor vívmánya, amelyre akár büszkék is lehetnénk.
Én úgy látom a helyzetet, hogy a matematikatanítás valóban az egyik legfontosabb pillére a modern iskolának, köztiszteletnek örvend, pedagógiai fejlődést is tud felmutatni, mégis összességében egy nagy csődöt leplez el.
Mi a gondom? Miről beszélek?
Úgy vélem, a jelenlegi matematikaoktatás mesterembereket készít fel, de talán leginkább kereskedőket. Akinek jól kell tudniuk számolni, összeadni, kivonni, szorozni és osztani. Fontos a számla pontossága. És fontos a megrendelt munka pontos elvégzése. Minden szakmai kompetenciához egy jó adag számtan és mértan ismeret szükségeltetik. Ennyi. Kész is vagyunk.
Közben nem mindenki lesz kereskedő vagy mester, azok többsége pedig meg is utálja kellően a matematikát egy életre. Ennyi. Ezzel is készen vagyunk. Nagy előnyei vannak ennek a helyzetnek.
De mi is ez a helyzet?
A helyzet az, hogy az emberek nagy, nagyon nagy része intelligencia dolgában koldusszegény. Mondhatjuk: nem képes gondolkozni, a gondolkodás értelmében. Bajlódik, sőt, gyakran agresszíven támad silány sztereotípiákkal. Kritikátlan, vagy még gyakrabban kritikátlanul kritikus, hőbörgő, bajban van saját igényeinek, érdekeinek felismerésével és képviseletével. Elszomorító, méltatlan látvány.
Ezzel szemben okos emberekre lenne szükség. Intelligens emberekre. Szinte mindenki megfelelő mentális képességekkel születik, de utána minden összefog a gondolkodás csodája ellen. Hát igen, a mesternek inasra, a gyárosnak melósra, a kereskedőnek csicskára, a királynak katonára, a papnak hívőre, a politikusnak szavazóra van szüksége. És ezek ne is legyenek lángelmék, de még kritikai kritikusok sem.
Értjük, a civilizáció csődjének alapos oka, a fent az egyik oldalon felsoroltak szempontjából haszna van.
A társadalom, jövőnk mást akar: okos intelligens embereket.
E célból a legfontosabb és a legsürgetőbb feladatunk az lenne, hogy a matematikaoktatásról váltsunk gondolkodásoktatásra. A matematika továbbra is jelen lenne, mert a matematika a legjobb homokozó a gondolkodás számára, sőt, később atombomba is lesz az intelligens ember kezében, de kis zsenge korban, amikor a magzat lávájából képződik a személyiség, minden erőnket a gondolkodás, az élő természetes intelligencia kibontakoztatására kellene koncentrálni.


* * *

2019. szeptember 29., vasárnap

A Simi-számrendszer


A ma világszerte gyakorlatilag egyedüliként használt számrendszert fölösleges bemutatni. Ma az is közismert, hogy a számítástechnika az azonos elvek szerint működő kettes számrendszert használja, illetve, hogy bármilyen más alapú rendszer is felállítható. Ha értékelni szeretnénk a különböző számrendszereket, ilyen – kissé szubjektív – követelményeket lehetne megfogalmazni:
– könnyen megérthető és megtanulható legyen,
– kényelmesen összeadhassunk,
– kényelmesen szorozhassunk,
– gyorsan megállapíthassuk a szám bizonyos tulajdonságait.
Kérdés, hogy ennek mennyi az értelme, hiszen nem ismerünk igazán új alternatív számrendszert. Csakhogy 2019-ben a helyzet megváltozott: megszületett a Simi számrendszer! (Ejtsd: szimi)
Szabálya a következő: felírjuk a szám kanonikus alakját (csökkenő sorrendben), de úgy, hogy abban az összes kisebb prímszám is szerepel (nullás hatvánnyal), utána sorra leegyezzük a hatványokat. Ez a sorozat a szám Simi-számrendszerben leírva. Pl. 20 = 51*30*22 . Maga a számelmélet Alaptétele garantálja, hogy minden természetes szám egyértelműen felírható ebben a formában.

Decimális
Simi
Decimális
Simi
1
0
11
10 000
2
1
12
12
3
10
13
100 000
4
2
14
1001
5
100
15
110
6
11
16
4
7
1000
17
1 000 000
8
3
18
21
9
20
19
10 000 000
10
101
20
102

Mi értelme, mi előnye lenne ennek a számrendszernek? Aki hajlamos szkeptikusan, gyanakvással fogadni az újdonságokat, most kényelmes helyzetben érezheti magát. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni a Simi-számrendszer néhány rendkívüli, igen hasznosnak tűnő tulajdonságát. Egy hatalmas, páratlan előnye: ebben a rendszerben felírt számok szorzása (ami, valljuk be, különösen, ha a számok igen nagyok, macerás feladat), itt egyszerű összeadással végezhető el. Megmaradva a fenti táblázatnál: 4 és 5 szorzata 20, a Sim-rendszerben ugyanez 2 és 100 összeadása, vagyis 102. El lehet képzelni, mennyire örülnének ennek a számítógépek, amelyek egy-egy komolyabb feladatnál másodpercenként milliószámra végeznek szorzást.
Ennek az előnynek van egy természetes következménye: egy szám négyzetre vagy bármilyen hatványra emelése egyszerű szorzássá szelídül. Decimálisan: 4 a másodikon 16, Sim-rendszerben 2 a másodikon 4. Igaz, az összeadás itt nehezebb ügy. Az előző példát folytatva: 2 és 100 összege 20! Miért, ki tudja?
De a Somi-számrendszernek van még egy további hihetetlen előnye. Amióta a prímszámok feltűntek, a matematikusokat módfelett deprimálja az, hogy nem ismerjük a prímszámok felbukkanásának törvényszerűségét, nincs képletünk, amely ha azt kívánjuk, megadja nekünk a 100. prímszámot. Ez most ebben a formában meg van oldva örök időkre. A századik prímszám a 1000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000.
Itt a pillanat, amikor a szkeptikusok újra megszólalhatnak: mit is tudunk meg a fenti felírásból a századik prímről? Miért, válaszolhatnánk erre, és mit tudunk meg róla, ha ugyanezt decimálisan írnánk fel? (A vita távolról sem érdektelen, de annak nem itt a helye). Lássunk inkább egy másik érdekes táblázatot.

Decimális
Simi
Decimális
Simi
2
1
1
0
4
2
10
101
8
3
100
202
16
4
1 000
303
32
5
10 000
404
64
6
100 000
505
128
7
1 000 000 000
606
256
8
10 000 000 000
707
512
9
100 000 000 000
808
1024
(10)
1 000 000 000 000
909

A legkisebb közös többszörös és a legnagyobb közös osztó számítása is roppant egyszerű: a hagyományos összeadáshoz igen hasonló művelet. Egymás alá írjuk a két számot, és az első esetben az azonos helyértéken a maximumot, a második esetben a minimumot vesszük. Nem mellesleg ebben a rendszerben az egy-egy számmal való oszthatóság többé nem kérdés.
A Simi-számrendszernek látszatra egy komoly gyengéje van. Miképpen kellene leírni egy olyan számot, amelynél valamelyik prím nagyobb hatványon van, ahány számjegyünk van? Kétségtelenül, ez belezavar a számrendszer hihetetlen kényelmébe, de a probléma nem megoldhatatlan. Egy lehetséges megoldás lehetne az, ha zárójelbe tennénk a 9-nél nagyobb hatványt. Eszerint a hírhedt Googol számot, a 10100-t így írnánk le Simi rendszerben: (100)0(100).


* * *