2023. november 1., szerda

Egy meghitt őszi séta

 

Ketten ballognak a néptelen őszi erdőben.

Szótlanul, elmerülve emlékeikben.

A fiatal nő megáll, belekarol az idős férfi karjába, és kérdezi:

- Apa, mikor voltál életedben a legboldogabb?

Az apa a lány szemébe néz, mosolyog.

- Én most vagyok a legboldogabb, lányom.

Kis csend után tovább indulnak a kanyargó ösvényen.

 

 


[Nanovella]

 

* * *

 

2023. október 15., vasárnap

Ez nem szívzűr

 

Ez nem szívzűr, ez egészségügyzűr. Lehetne örülni neki. De nem könnyű.

Mi tagadás, a szívem érzékeny. Bevallom, szerintem nagyon érzékeny. Ez nem egyszer ilyen-olyan klinikai gyanúkra adott okot. Nekem is, néhány szakembernek is. Egy alkalommal egy rutin EKG készítésénél az orvos kissé zavartan megkérdezte tőlem: „Nem volt a közelmúltban infarktusa?” Majdnem infarktust hozot már említetten érzékeny szívemre. Megnyugtattam őt, és megnyugtatok mindenki, se előtte, se utána nem vettem észre magamon rosszaságot.

Akárhogy is legyen, amikor életem közepénél járhattam megfogadtam az általános jó tanácsot: kontroll. A gazda szeme hízlalja a jóságot. Hát a szakértőé!

4-5 szakterületen kezdtem járni éves kontroll vizsgálatra. Nagyon különbözőek voltak a tapasztalatok, így az esetek nagy részében idővel ritkítottam vagy teljesen abbahagytam az évenkénti kontrollt, de a a szívemhez legközelebb álló kardiológiai konzultációt nem hagytam volna ki.

Csakhogy éppen itt jelentkeztek leginkább az áldott egészségügyünk problémái. Többek javaslatára bejelentkeztem „a kerület legjobb szívspecialistájá”-hoz. Nem szeretném megadni igazi nevét, jelöljük K. S.-nek (Kardiológiai Specialista). K. S. udvarias, csendes férfi, akinek (nekem) nehéz megállapítani a korát. Az elmaradhatatlan EKG alaposan megvizsgált egy hatalmas géppel. Hosszú percekig masszírozta elől, hátul, oldalról a mellkasamat, közben diktált asszisztensének különféle kódokkal jelölt paraméterek értékeit. Számomra az volt ilyenkor a rendhagyó élményt, hogy hangosan lehetett hallani szívem munkájának semmihez sem hasonlítható zenéjét. Fülemnek ez a világ legfenségesebb szimfóniája volt. Mondtam is K. S.-nek, hogy milyen kár, hogy nem kaphatok egy hangfelvételt erről. Ő meg csodálkozott ezen, mondván, hogy a páciensek általában félnek a szívhangtól.

A vizsgálatok végén K. S. nem szólt semmit, nem magyarázott, tanácsokat nem osztott. Ha kérdeztem, vagy éppen csak mondtam valamit, egy-két udvarias szóra korlátozódott. Ezzel nem is volt soha gondom. Örültem annak, hogy nem volt rossz híre. Ami gond volt, éspedig egyre nagyobb gond, az az, hogy hamar lehetetlenné vált bejelentkezni az újabb éves kontrollra. És itt már hozzáértünk a magyar egészségügy egyik legnagyobb problémájához: a nehézség, néha pedig akár a lehetetlenség hozzáférni, megkapni a szükséges – és nem mellesleg: kijáró – segítséget.

Ennek a nehézségnek/lehetetlenségnek ezer formája, arca, technológiája van. Mindenki szembesülhetett vele, és érthetően mindenki éppen az általa tapasztalt, pontosabban elszenvedett nehézségre haragszik a leginkább. Teljességgel fölösleges ezeket a konkrét problémákat rangsorolni. Mindegyik ellen kellene fellépni, minél előbb és minél határozottabban.

Az a konkrét probléma, amibe én ütköztem (másik néhány millió magyar pácienssel együtt): az időpont-kérés. Mert ilyen időpont, ha nem sürgős esetről van szó. kötelező. Csakhogy az egészségügy nem ad garanciát arra, hogy valaki ilyen időpontot kapján. Megismétlen, mert ez egy súlyos vád. És én igenis vádolom a magyar egészségügyet, hogy nem biztosít elvárható formában, hogy egy páciens igénybe vegye azt, ami jár neki az egészségbiztosítás társadalmi szerződése alapján.

Ahhoz, hogy időpontot kapjak kardiológusához, fel kell hívnom egy hivatalosan megadott telefonszámot (részletkérdés, hogy ebben az esetben 3-4 szám is meg van adva). Csakhogy én csak a következő esetekkel találkoztam, időpontot kérve K. S.-hez:

1. nem veszik fel,

2, fvalaki felveszi, és azonnal lecsapja a kagylót (megszakítja a hívást),

3. valaki felveszi, és azt mondja: „átkapcsolom”, de átkapcsolás nem jön létre vagy a fenti esetek valamelyike ismétlődik,

4. egy automata felveszi, és közli velem, hogy örülnek a hívásomnak, de ezért vagy azért most ne, ismételjem azt később.

A rend kedvéért vegyük fel ötödik opciónak az, hogy egy illetékes személy (asszisztens) veszi fel, és megjutalmaz egy időponttal.

Ha a merő véletlen döntené el, hogy ma melyik esettel szembesüljök, a valószínűségszámítás megnyugtató választ adna, de itt a véletlennek csak nagyon véletlenül lehet szerepe. Ki van tapasva a páciens távoltartásának biztos útja. És ez a fenti négy eset.

A legnagyobb komolysággal és büntetőjogi felelősségem tudatában szégyenkezve bevallom, hogy az utolsó kardiológiai kontrollom után négy és fél évig (a végén már dacból) több, mint 1000 (!), szóval kiírva: több, mint ezerszer hívtam az érintett rendelőt, eredménytelenül. Mellesleg ez nekem a fentiek közül az első esetben „ingyen” volt, de a többi három esetében ez más több forintot jelent hívásonként, így összességében néhány ezer forintott költöttem el arra, hogy kisemmizettnek, samárnak érezhessem magamat.

Azután négy és fél év után megtörtént a munkahelyi baleset, és 2023 tavaszán egy illetékes asszisztens felvette a telefont, és csodák csodája, kaptam időpontot szeptember végére!

Heppiend?

Kérem, nem tetszenek ismerni a magyar egészségügyet.

Legelőször is néhány nappal a szent időpont előtt kaptam egy levelet a rendelőintézettől. Udvariasan és kurtán értesítettek, hogy nem várnak a megbeszélt délelőtti 11 órás időpontot, hanem délután 17-kor. Meg is hatot a fáradtság és vesződség, hogy értesítsenek. Szerencsére részemről nem volt akadálya a délutáni időpontnak, 5 előtt 10 perccel ott voltam a rendelő recepciója előtt a megint kötelező bejelentkezéshez. Két ablak, az egyiknél egy fiatalember valami bonyolult esetet tárgyal az ottani recepcióssal, a másik ablak előtt senki. Boldogan odaugrok. Az „én recepciósom” viszont htra néz és cseveg egy bent ülő harmadik személlyel. Mosolygok, hümmögök, telnek a percek, a recepciós nem hajlandó hozzám fordulni, pedig meglátott, mert jobbra-balra forog forgószékében, de új és új fordulatot vesz meghitt beszélgetése.

Nagy dilemma: hagyjam ott méltatlankodva, és álljak be a fiatalember mögé, mielőtt jönnének újabb várokozók. Mert valljuk be, ritka eset, hogy ilyen kevesen állnak itt. Szerencsére a fiatalember mégis végzett bonyolult ügyével, felszabadult az ablak, oda sasszéztam, és maga biztosan mondom, hogy van időpontom a kardiológiára, tessék itt a kötelező eü-kártyám (mennyi kötelező elem életünk puzzlében).

- Kihez jött – hangzik a váratlan kérdés.

Elmondom, hogy K. S.-hez szoktam járni. Ekkor értesítenek, hogy a drága K. S. már nem rendel. Elmondom az értesítés történetét, és hogy abban nem szerepelt orvos neve. A recepciós eldönti, hogy így nem tud segíteni, felhívni a most rendelő orvosokat nem tudja („mert nem veszik fel”). Próbáljam én személyesen elinézni az ügyet. És határozottan visszaadja a csúfocska eü-kártyámat.

- Akkor most be vagyok jelentkezve, látják, hogy vagyok?

- Nem.

A helyzet több mint kétséges, de azért próbálom menteni a nehezen megszerzett időpontot. Hiába…

Nem szeretnék senkit sem untatni ennek a botrányos esetnek a további részleteivel, különösen, hogy nem egy konkrét eset részletei érdekesek, hanem az, hogy egész egészségügyünk sír egy nagy reformért.

A rendszerhez való hozzáférést kellene átformálni több szinten. És a szükséges reformok nagy része egyszerű szervezési és technikai, ezen belül informatikai intézkedésekből állna, amelyek némi intelligenciával és szociális érzékenységgel megtervezhetők és megvalósítható.

Egyetlen példa: az online időpont-foglalás régóta ismert, sőt néhány szakterületen már a szóban forgó rendelőnél is működik. Rejtély, hogy miért nem működik minden szakterületen, pl. a kardiológiainál.

Rejtély, hogy miért az, ami már működik informatikai alapon, még mindig első generációs megoldás, de legalább néhány generációval lemarad az elvárhatótól. Tudni kellene, hogy a intelligens és korszerű szervezési és elektronikai megoldások nem csak a páciensek helyzetét javítanák, hanem nagyságrenddel hatékonyabbá válna aszükős meglévő humán és technikai források hasznosítását.

A szükséges nagy reformnak a kommunikációban is fordulatot jelent. A telefon egyre inkább másodlagos szerepet tölt be. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint az ezer hívásom története. Egy email felülkerekedik ezer híváson.

Közben nem szabad szem előtt téveszteni a nagy igazságot: az ember adja a történések végső minőségét. Ne írjuk le az embert. Az biztos, hogy egy AI chatbot egy szinte tökéletes recepciós és asszisztens lesz, igen hamar. De emberek mindig lesznek, az egészségügy barikádjának mindkét oldalán.

Mi tagadás, az évek gurulnak. Már egyre jobban érzem, hogy jó lenne egy kontroll. De ennyi packázás, ekkora felháborító botrányok után rezignáltan várok, nem tudom, mire.

Majd gondolkoznom kell, mit tegyek ez ügyben.

Azon viszont egyáltalán nem kell gondolkoznom, hogy kell-e harcolnom az egészségügy forradalmáért. Már hogy ne, amikor ez az általam gyakran álmodott száz forradalom egyik legfontosabbikja.

 


 

* * *