2021. augusztus 26., csütörtök

A szerethető Kína

 

A Változó Világ interjúja Nagy Károllyal, a Levelek Kínából c. könyv szerzőjével

 

- Mikor és hogyan született a Kínáról szóló, most megjelent könyved ötlete?

- Három dolog játszott szerepet abban, hogy ezt a könyvet megírtam. Az első helyre azt teszem, hogy akkor én - egy kamaszkori vágyamnak megfelelően - Tibetbe kívánkoztam, első sorban erre a különös világra voltam kíváncsi. El is mondom a bevezetőben, hogy úgy gondoltam: ha a kínaiak nem engednek oda, akkor engem az egész nem érdekel. Engedtek, de szerencsémre gondoskodtak arról is, hogy az igazi, eredeti Kínából is minél többet lássak. Valójában ez még csodálatosabb, még fontosabb volt, mint a Tibeti Autonóm Terület, de én az akkor megjelent könyvemben erről, az itt látottakról nem mondok semmit. Ez tehát egy olyan tartozásom volt, amelyet szerettem volna kiegyenlíteni. A második dolog, hogy ebben segítettek az izgulós feleségemhez írt levelek, naponta kettő-három, amelyek - úgy hiszem - sajátos hangulatot is kölcsönöznek az írásnak. Ezekben az öt-hatezer éves múltú Kína fontos ismernivalói megjelennek. Végül, mivel ezek a levelek megvoltak, adva volt a könyv úgy egyötöde, az őket kísérő - napjainkban írt - szövegekre, kiegészítésekre volt csak szükség. Ez egy kilencvenedik életévét taposó beteg ember számára egyáltalán nem mellékes.

- Írásaidban öt országhoz kötődsz: Szovjetunió, Bulgária, Görögország, Mongólia, Kína (Tibet). Mi ezekben az a közös, amely érdeklődésedet felkeltette és ébren tartotta?

- Bocs, de ne hagyjuk ki Izraelt se. Igaz, nem írtam róla könyvet, ahogy egyébként a Szovjetunióról sem. De írtam Jézusról és a keresztény mítosz- és doktrínarendszer megszerveződéséről. És írtam arról, hogy az ötvenes években magyar ösztöndíjas diákok hogyan éltek a Szovjetunióban, miként viszonyultak az akkor ott tapasztalható politikai és egyéb helyzetekhez, majd főként az 1956 évi októberi magyar forradalom eseményeihez, ottani hatásához. Erre feljogosított az, hogy minden napunkat, politikai vitáinkat, éjszakai rádiózásunkat és azok alapján kialakuló véleményünket a feleségemhez írt - egyébként postára nem adott - levelekben rögzítettem, ami így egyfajta naplóvá vált. A vitákban vallott nézeteim miatt mások között engem is kizártak a moszkvai Lomonoszov egyetemről - magyar kérésre. Szóval, az egyoldalú „levelezésnek” már volt némi hagyománya családi életünkben.

Bulgáriát vegyük külön, ott nem utazóként jártam, hanem három cikluson át - összesen csaknem 12 évig az MTI Athénba is rendszeresen átjáró tudósítója voltam, az országról négy könyvem jelent meg. Az egész család megszerette a bolgárokat. A konkrét kérdésre válaszolva: azt kell mondanom, hogy ezek iránt az országok, népek, kultúrák iránt az keltette fel az érdeklődésemet, ami éppenséggel különbözik bennük. Görög mitológia, tibeti-mongol buddhizmus, judaizmus, keleti és nyugati kereszténység…

- Megérthető és megszerethető-e Kína egy mai európai ember számára?

- Igen, igen, igen.  A nagy proletár kulturális forradalom idején borzalmas lehetett, meg is szólaltatom könyvemben azokat az MTI-s kollegáimat, akik akkor dolgoztak ott. Én azonban jóval később jártam Kínában, és egy kitisztult agyú, jókedvű, a külföldiekkel jóindulatú és készséges, jó közérzetű Kínát ismertem meg. Ezt a Kínát szinte össze sem lehet hasonlítani egy-másfél évtizeddel korábban itt járt kollegáim felrajzolta képpel. Számomra ezt jelenti Baracs Dénesnek az a mondata, hogy ez az ország minden itt megforduló külföldi számára mást jelent Kínaként. A kulturális forradalom Kínája nagyon hamis volt, az enyém - sok más itt járt magyar szerint is - igaz és szerethető, tisztelhető. Egyik honfitársunk, akit éppen Baracs Teng Hsziao-pingről szóló könyve tett kíváncsivá, olyannak látta az országot, ahol szeretnek élni az emberek.

Ez nem meglepő; a Mao idején a világ legszegényebbjei között számon tartott ország úgy csatlakozott fel másodikként az Amerikai Egyesült Államokhoz a gazdasági mutatók tekintetében, és lett még a mesterséges intelligencia kutatásában is közvetlen versenytárs, hogy közben európai szintre emelte a lakosság életszínvonalát. Ennyit Kína „kapitalizmusáról”, amelyről a tudomány elismeri, hogy szocialista. Egyszóval: pártok, parlamenti választások Kínában nincsenek, de van a nép jólétének állandó növekedése. Beleértve a hatalmas ország Tibeti Autonóm Területét is, amellyel megismerkedni hatalmas élmény volt.

A kínaiak alapvetően kedvesek, az idegenekkel barátságosak és segítőkészek, és az európaiakat „nagyorrúaknak” látják, egyes vidéki helyeken, ahol ritkán fordul meg európai, esetleg még meg is bámulják. Ahogy mi őket „ferde-szeműeknek” mondjuk néha…


2021. augusztus 26.


Shanghai, 202Levelek K1

Levelek Kínából


* * *




2021. július 31., szombat

Levelek Kínából

 

Megjelent jó barátom és régi, hűséges és termékeny szerzőnk 12. kötete Levelek Kínából címmel.

 

 

Figyelemre méltó írás, amelynek részletesebb bemutatására és méltatására hamarosan visszatérek

 

* * *

 

2021. július 21., szerda

Üdvözlégy, öregség!

 

Az öregséget megkerülni lehet. De ezt senkinek nem kívánom. Mert ehhez az kell, hogy fiatalon, pontosabban: nem öregen haljunk meg. Nem jó változat ez.

Az öregséget vállalni fontos és természetes dolog. Siettetni balgaság. Késleltetni pedig önámítás, hiú ábránd. Olyan, mintha az időt akarnánk késleltetni.

Régi tanításom szerint az embernek 111 év adatott. Ez három egyenlő részre osztható: fiatalságra, felnőtt korra és öregségre. Így 74. születésnapunkon várt és megbecsült vendégként fogadjuk az öregséget.

Olyan vendég ez, amely megül majd, velünk marad… Végig…

Legalább nem leszünk magányosak.

Semmiképpen nem kell bántani, minden rosszért okolni, ami velünk esetleg megtörténik.

Érdemes tudni, hogy az öregség nem bajok, betegségek, szerencsétlenségek, fájdalmak forrása. Ez az élet kiemelkedő szakasza, amikor leginkább megismerhetjük, megtapasztalhatjuk a tökéletességet. Mindenben. Abban, amit csinálunk. Abban, amit gondolunk. Abban, amit érezünk.

Csodálatos példája ennek az igazságnak egyik jó barátom vallomása.

 

Hatéves korom óta mániám lett rajzolni a tárgyak formáját. Mire ötvenéves lettem, már végtelenül sok rajzot publikáltam, de mindaz, amit hetvenéves korom előtt publikáltam, nem éri a fáradtságot, hogy számoljuk.

Amikor hetvenhárom éves lettem, akkor kezdtem lassan megérteni az igazi természet, az állatok, a fűszálak, a fák, a madarak, a halak és a rovarok lényegét.

Ennek köszönhetően, amikor majd nyolcvanéves leszek, még nagyobb haladást érek el, kilencvenéves koromra behatolok majd a dolgok rejtelmébe, százévesen bizonyosan elérek majd egy csodálatos szintet, és amikor száztíz éves leszek, akkor nálam akár egy pont, akár egy vonás, minden élő lesz.

Kérem azokat, akik annyit élnek, mint én, nézzék meg, hogy betartom-e szavamat.

– Írom pedig ezt saját kezűleg hetvenöt éves koromban, néhai Hokuszai, ma Gvakio Rozsin, a rajz öreg bolondja.

 

Az én ecsetem a toll, de fogadalmat ugyanez. Sok ezer oldalt teleírtam, de ebből kevés, ami igazán számít. De most már minden eddiginél jobban tudom, mit kell leírnom. Le fogom írni, és minden szónak súlya lesz. Üzenete lesz. Értéke lesz.

Lehet figyelni, és számon kérni.

Néhai Todor, ma Emberhívő Theodorosz

 

 


* * *