A civilizáció 54. – Hányadik a második?

Az Első Világháborút a köznyelv és a szakirodalom sokáig Nagy háborúnak nevezte… Amíg – igen hamar, döbbenetesen hamar – el nem kezdődött a még nagyobb… Vajon ki mondhatta ki először azt, hogy „Második Világháború”?

Az emberiség tragédiája, hogy még tartott minden idők leggyilkosabb őrülete, és már megszületett a földi élet elpusztítására alkalmas isteni fegyver. Megszületett a civilizáció egy sivatagjában, és nyomban megkapta keresztségét a reggeli imájukat elmondott lovagoktól az atombomba. Bevetése napjától az emberek – joggal – rettegnek egy ezzel a fegyverrel vívott utolsó – „Harmadik” világháborútól…

A megzavaródott és a megzavaródó elmék szívesen beszélnek elsőről és utolsóról, legnagyobbról és legkisebbről, kezdetről és végről, „végső” megoldásokról, a történelem „megoldott” rejtélyéről (Marx), vagy egyenesen „a történelem” végéről (Fukuyama).

Komoly, becsületes, néha akár nehéz és fárasztó tanulás, eszmélés a kötelességünk – és az esélyünk. Találóan van elnevezve a szokásos torzítási hajlamunk haloptikának: elnagyolja azt, ami szemünk fókuszában van, a többit kisebbíti és begörbítja, mintha valami gömbakváriumban, valamilyen buborékban úszkálnánk.

Tudni kellene, hogy a Második Világháború valójában a Nyolcszázharminchatodik. És még inkább tudni kellene, hogy azóta is egy tucat világháború dúlt a Földön, de jelen pillanatban is zajlik egy pár, és továbbiak készülnek kitörni.

És ne essünk újra és újra hasonló hibába! Ne higgyük, hogy a közelmúltban vívott nagy ideológiai világháború az első lenne, vagy az lenne a most kibontakozó külön vallási világháború. Akármennyire modernül is hangozzék (különösen az ideológiai és a pszichológiai hadviselés, a kultúrák összecsapása) mindezek is sok százas sorszámot kapnának csak…

Semmi új a Nap alatt, csak a változó világ! Mert mindennek van előzménye, de minden előzmény következményekkel jár, a következmények változtatnak rajtunk, a világon és a jövőn, előre lendítenek utunkon.

Múlt, jelen és jövő gigászi háborút vívnak fejünk fölött. És eközben nagy erők önző érdekből elárulták a jövőt, több résen beengedték a régmúlt rengeteg áldozattal egyszer már legyőzött sötét fantomjait.

Holnap a népek csatája! A hányadik is?

* * *

(A civilizáció | A civilizáció 365 sorozat része)

Igazság, háború, béke

Fiat iustitia, et pereat mundus! Értelemszerű fordításban: Legyen igazság, még ha oda is vész a világ! Ez volt a legenda szerint I. Habsburg Ferdinánd jelszava. Ez valójában a modern, vagyis a római jog több, mint 2000 éves alaptétele.

Sokféleképpen jellemzik a sokféle jelzővel jelzett 20-ik századat. Bár ekkor zajlottak a világtörténelem legnagyobb hatású forradalmai, mindenekelőtt az orosz és a kínai, a forradalmak évszázada dicső névre a 19-ik század szerzett jogosultságot. Maradt – de sajnos nem érdemtelenül – a legdicstelenebb elnevezés: a háborúk évszázada. Talán tapintatból, avagy a nagy zűrzavar miatt ez az elnevezés valójában nem lett közkeletű, inkább tény…

Háborúk? Ki tud olyan évszázadot mondani, amikor nem folytak öldöklő háborúk? Mégis, a 20. század tragikus fordulatot hozott nem csupán száz háborújával és több százmillió áldozatával. A 20 század felfedezte a világháborút, és ebből mindjárt kettőt is vívott, felfedezte a hidegháború, a piszkos háborút, a pszichológiai háborút, a titkos háborút, a béketeremtést…

És ahogy a görög világban, ahol az egymást a földön öldöklő harcosok feje fölött az istenek az égen vívtak egymással, a 20. században a földi pokol fölött hitek, kultúrák és ideológiák viaskodtak egymással. Ez is bekerült közbeszédünkbe, mint a háborúk híre. Csakhogy amikor ideológiák hitekről, kultúrákról és ideológiákról beszélünk, „azok” hitetlenségéről, vadságáról, gonosz („reakciós”, „ordas”, „szélsőséges” stb.) ideológiájáról értekezünk. Ezt ki-ki erkölcsi imperatívusza alapján teszi, de közben elsikkad a háborús logika erkölcstelensége.

Mert amikor azt mondjuk, hogy az én ideológiám szemben áll, „harcol” az ő ideológiájával, háborús táborokat jelölök ki. Mert, ha magamat ennek, őt annak az ideológiának a harcosaként láttatom ebben a háborúzó világban, adom a háború utánpótlását.

Segítene kitörni az ördögi körből, ha feleszmélünk: a 20. század igazságok harca – is.

Az igazság varázsszava pedig az, ami megnyithatja az utat a békéhez.

De bízhatunk-e ebben, ha eszünkbe jut a „Legyen igazság, még ha oda is vész a világ!” ősi jelszava – és eszelős sok ezeréves gyakorlata?

Miért, lenne választásunk?

Lehet, és kell bízni! Kell, és lehet bízni! Ha eltérő a hitünk, kultúránk, ideológiánk, esély a tolerancia. Ha eltérőek az igazságaink, esély a kölcsönös megértés és igazságaink kiszélesítése egy közös igazsággá, békévé.

* * * 

Tudat és matematika

Az emberi tudat a matematikához hasonlóan működik. Egy-egy ember tudata egy tenger eleven matematika. Nem olyan határtalan, nem olyan tiszta és rendezett, mint a matematika, valóban igazi tenger, de ugyanúgy nem tűri magában az ellentmondást, mint a matematika.

Valami vagy igaz, vagy hamis. Ha valami igaz, a tagadása hamis. Ha valami hamis, tagadása igaz. Vagy esetleg költészetről vagy humorról van szó. Mert a tudatunk tenger, és minden belefér a maga szerepében. De a költészet és a humor mögöttes tartalmával szemben tudatunk ugyanolyan megvesztegethetetlen.

Egy nagy különbség mégis van az emberi tudat és a matematika között. Ez utóbbi életképtelen, ha az axiómái nincsenek előre precízen megadva. Az emberi tudat viszont mintha egy láthatatlan axiómarendszerből táplálkozna, és mintha igénye sem lenne azt tisztázni. Bizonyára reménytelen feladat is ez egy tenger esetében.

Ez a jellegzetes hasonlatosság a matematikával egyre jobban ébreszti a tudat öntudatát. Egyre parancsolóbb követelmény, imperatívusz, hogy ne tűrjünk tudatunkban hamisságokat. Ezek nem csak mérgek, de egyszerűen megsemmisítik a tudatot mint tudat. Ahogyan egy bizonyított ellentmondás azonnal semmisíti meg a teljes elméletet.

Vallások is, politikák is, ideológiák is árasztanak hamisságokkal.

A vallásokat tisztelettel invitáljuk a költészet kertjébe. A politikát viszont oda nem engedhetjük be. Ott nem kell. A saját helyén kellene, másképpen.

A kritikus tudat magánharcát ebben a megmérgezett világban is vívhatja eredményesen, de a kollektív tudatunkat csak sokak igaz összefogásával menthetjük meg.

Sokak igaz összefogása kell egy új platform alapján.

És ez az új platform jó ideje épül!