2020. augusztus 5., szerda

Így jó, így kell

Felfigyeltem, hogy egyre nehezebben viselek el minden veszteséget. Minden elcsalt fillér fáj. Minden elcsalt mosoly. Minden elcsalt perc.

Egyre jobban fáj minden árulás. De ki képes elárulni? Barát? Szövetséges? Tanítvány? Szeretett ember? Véred? Én magam? Sajnos, igen. Ezek képesek árulásra. Meg magam… Az ismeretlenek tömege nem árul el.

Egyre jobban fáj a hideg. Emberek és szavak hidege. A jégmezők lehelete.

Egyre jobban fáj a zaj. Az ostoba gépek és ostoba emberek zaja.

Egyre jobban fáj az ostobaság. az üres és a kitömött ostobaság.

Egyre jobban fáj az önzés, a gyávák fegyvere.

Egyre jobban fáj a képmutatás, a rossz lelkiismeret szánalmas művészete.

Egyre jobban fáj a gyűlölet, a lelkisérültek genye és bűze…

És mégis, a Föld forog, a Nap meleget ad, a csillagok erőt adnak, a Hold elkápráztat. Barátok, szövetségesek, tanítványok, olvasók sokasága hűséges. Szeretett emberek szeretnek. Szól a tenger, szól a szótenger, szól a zenetenger. Gondolkozom, írok, dolgozom. Az élet szép. Az élet örök.

Egyre több dolog fáj. Fájdalmam sokszor nehezen elviselhető.

De megrészegít az élet ereje és nagyszerűsége.

Jobban fáj sok minden? Ez csak azért lehet, mert mélyebben látok a mélységben, jobban látok láthatatlan és átláthatatlan dolgokat. jobban ismerem a dolgok súlyát, értékét, még jobban élem át az élet minden pillanatát, minden rezdülését, minden titkát – és minden örömét.

Így jó, így kell.

 


* * *