Egy ablak, egy bejegyzés

Az elmúlt években magával ragadott az internet határtalansága. Változékony, de mindig elnyerhető simulékony technikája már-már az erotikával vetekszik. Minden kihívás, minden programozási rejtvény felcsigáz, ideig-óráig ellenáll, azután kéjesen megadja magát.

Építesz várakat, légvárakat, homokvárakat, kártyavárakat. Építesz tornyokat, világítótornyokat, Bábel-tornyokat, Eiffel-tornyokat. Építesz kartotékokat, könyvárakat, Alexandriai könyvárakat, levéltárakat, kottatárakat. Építesz profiltárat, közösséget, hálózatot, szellemvasutat. Építesz adatbázisokat, adatbányákat, adattemetőket, adatfelhőket, címkefelhőket...

Az elektronikus pókháló porvakondokjaiként székünkbe szögezve rohangálunk szédült káprázatunkban. Kihányt építményeink kupacai jelzik a keresésre elpazarolt létünket.

Sajnáljam-e azt a százezer órát, amit ez a kivonulás a régi világból elvett tőlem? Vagy legyek boldog attól az egytől, amely egy haikut adott nekem?

Nem tudom… Mi a fontosabb: benne lenni az időnkben, vagy megmaradni a jövő emlékezetében?

Megírok egy verset, egy mesét, egy tudós kéziratot. A hátramaradók megtalálják, tudják, mit lehet kezdeni vele. De ki mit tud kezdeni internetes csodáinkkal? Senki, semmit… Ezeknek nem lesz új kiadása. Nem lesz múzeuma. Minden építményünk az enyészeté lesz. Azon nyomban, ahogy mi.

Igen, ezt a blogot senki nem fogja folytatni, ha megszületik az utolsó bejegyzés. A technika sem teszi lehetővé. De az új világ magával ragadó határtalansága sem.

Nem, ez nem az enyészet orgiája. A százezer óra most egy ablakká sűrűsödik bennem. Oda lépek és kinézek…

És lesz majd egyszer egy bejegyzés, amely mesél neked arról, mit lehet látni ezen az ablakon át…

Ma egy üzenet...

Ma egy üzenet jelent meg gondolataimban. Továbbítom azoknak, akik megérthetik.

Keresztény testvérek!

Róma érsekének krisztusi korban lévő választassék!

Annak szolgálata 7 évre szóljon!

12 törzsetek mindegyike egy apostolt jelöljön meg, és azok újra együtt üljenek utolsó vacsorát!

Nehéz lesz utatok az emberi igazság birodalmába, de a hit, a szeretet és Jézus élete megsegít.

A kötélverés dícsérete

Láttál már kötelet, igaz? Láttál-e hajókötelet?

Rostos szálakból cérnát fonnak, több cérnából pászmát, több pászmából vékony kötelet, több vékony kötélből vastag kötelet, több vastag kötélből hajókötelet sodornak. Egy ilyen hajókötél vastag, mint az ember karja, és akár egy nagy hajót is meg bír tartani a rakparthoz szorítva.

És mit gondolsz, miből épül ez a kötél? Rövidke-vékonyka kenderrostok millióiból!

Ilyen hajókötél az emberiség, és abban mi vagyunk a rostok.

Ilyen hajókötél az életünk, és abban a rostok a cselekedeteink.

De amíg a kötélverők kész cérnatekercsekkel kezdenek dolgozni, életünk kötelét mi folyamatosan toldjuk. Számolatlanul hányjuk cselekedeteinket a máig tartó kötél végére, de ebből akkor lesz újabb szakasz, ha a kötélverő sors megcsavar, meghúz, megver, háromszor is kipróbál: szakadunk-e, vagy folytatjuk.

És folytatjuk, amíg ki nem fogyunk a cselekedetekből.

De vigyázz! Amikor a sors naponta megcsavar és meghúz, nem csak a folytatás vágódhat el, a kötél elszakadhat bármely gyenge részénél, gyökértelenségünknél, múltunk valamelyik elnézett trehányságánál, vagy rég felejtett gyalázatánál is.

Csináld! Cselekedj! Cselekedj okosan! Cselekedj bölcs böcsülettel!

És élj örökké!

Mert ha jót hagysz magad után, nem az enyészetbe hullsz.

Elkap egy kéz, és belever az emberiség kötelébe!

Élve!

* * *

A jelkép törvényei

A dolgok néha jelképpé válnak. Egy gesztus, de ez már nekem többé nem gesztus, hanem szimbólum… Egy szó, ugyanígy… Egy tárgy, ugyanígy… Mi történik ilyen változásnál? A dolog megszólal. Szól hozzád, üzenetet küld. A te nyelveden beszél. És te hírtelenül megérted az ő nyelvét. Megérted a gesztus nyelvét. Megérted a madarak nyelvét. Megérted a fűszál nyelvét. Megértesz valami fontosat.

De vajon, ők beszélnek hozzád? Az igazság az, hogy valami akkor válik számodra jelképpé, ha abban visszhangozni hallod saját belső felismerésedet. Saját igazságodat.

A saját belső igazságunkat nem könnyű meghallani, meglátni, megérteni. Határunk az észlelés, éber, zsarnoki őr. A szemünk is szüntelenül néz, néz kifelé, kémlel. Mennyi gyakorlás kell, amíg megtanulunk befelé nézni.

Igen, ismerjük ezt a döbbenetes mondást: szembe nézni saját magunkkal. Elvonttá, elkoptatottá vált. És mégis, milyen nehéz a tükör elé állni, és fürkészően belenézni egyenesen saját szemünkbe. Nem együgyűen nézegetni arcunk részleteit, hanem fürkészően belenézni egyenesen saját szemünkbe. Szinte olyan ez, mintha egy idegen ember nézne bele a lelkünkbe. És képes sok titkot, sok igazságot kiolvasni.

Talán ennél is fontosabb, amikor a külvilágban pillantjuk meg saját igazságunkat. A jelképet mi teremtjük. A jelkép nem más, mint a bennünk megszületett felismerés felvillanó visszatükröződése, többé vagy kevésbé tagolt, érthető visszhangja.

Ha megértjük, a jelkép üzenetté válik. Ha felismerjük benne lelkünk nyomát, de nem értjük, akkor ez kínzó és misztikus jelkép marad. És dolgozni kezd…

Meg kell tanulni a jelképek nyelvét, a jelképek törvényeit.

Ez a lelkünk uralma a világ fölött.