Láttál már kötelet, igaz? Láttál-e hajókötelet?
Rostos szálakból cérnát fonnak, több cérnából pászmát, több pászmából vékony kötelet, több vékony kötélből vastag kötelet, több vastag kötélből hajókötelet sodornak. Egy ilyen hajókötél vastag, mint az ember karja, és akár egy nagy hajót is meg bír tartani a rakparthoz szorítva.
Rostos szálakból cérnát fonnak, több cérnából pászmát, több pászmából vékony kötelet, több vékony kötélből vastag kötelet, több vastag kötélből hajókötelet sodornak. Egy ilyen hajókötél vastag, mint az ember karja, és akár egy nagy hajót is meg bír tartani a rakparthoz szorítva.
És mit gondolsz, miből épül ez a kötél? Rövidke-vékonyka kenderrostok millióiból!
Ilyen hajókötél az emberiség, és abban mi vagyunk a rostok.
Ilyen hajókötél az életünk, és abban a rostok a cselekedeteink.
De amíg a kötélverők kész cérnatekercsekkel kezdenek dolgozni, életünk kötelét mi folyamatosan toldjuk. Számolatlanul hányjuk cselekedeteinket a máig tartó kötél végére, de ebből akkor lesz újabb szakasz, ha a kötélverő sors megcsavar, meghúz, megver, háromszor is kipróbál: szakadunk-e, vagy folytatjuk.
És folytatjuk, amíg ki nem fogyunk a cselekedetekből.
De vigyázz! Amikor a sors naponta megcsavar és meghúz, nem csak a folytatás vágódhat el, a kötél elszakadhat bármely gyenge részénél, gyökértelenségünknél, múltunk valamelyik elnézett trehányságánál, vagy rég felejtett gyalázatánál is.
Csináld! Cselekedj! Cselekedj okosan! Cselekedj bölcs böcsülettel!
És élj örökké!
Mert ha jót hagysz magad után, nem az enyészetbe hullsz.
Elkap egy kéz, és belever az emberiség kötelébe!
Élve!
* * *
* * *
