Munka és kreativitás

 

Május elseje van Az ember legszebb ünnepének napja. Ünnepeljük a kreativitás világnapját.

A legtöbb ember úgy tudja, hogy ma – május elsején – a munka világnapja, és ünnepli, aki számára ez érték. Ez közismert, és ez egy sok harccal, áldozattal, hűséggel kivívott és óvón őrzött hagyomány.

Ezért bizonyára mind a munka, mind a kreativitás szűkeblű hívei felhördülnek: „Ne keverjük, kérem munkát és kreativitást!”

De mi volna vajon a különbség munka és kreativitás között?

Aki ismeri a „kreativitás” szó eredetét, az tudja, hogy ez a latin teremteni igéből származik. És mi a munka? Mi más lenne, mint valamit teremteni, a rendelkezésre álló amúgy másra nem használható, formátlan anyagból. Abból a dolgozó ember csinál, kreál valami használhatót, valami jót, valami fontosat.

A paraszt, amikor vet és arat, teremt, kreál a számunkra búzát, a semmiből. Magvakból és földből, és vízből. Utána a molnár megőrli, a pék  megsüti, a kereskedő eladja nekünk. Mindenki teszi a dolgát. Mindenki dolgozik, mindenki kreál valamit.

Honnan alakult ez a távolságtartó, ez a bizonyos esetekben sznob, más esetekben arisztokratikus távolságtartás a munkától, mely szerint a kreativitás az ugye fennkölt, szellemi tevékenység. A lényegét tekintve – és a lényeg nagyon fontos, - a munka és a kreativitás egy és ugyanaz. Talán annyi a különbség, hogy a munka az egy minden napi kötelességünk, és mindennapi valóság-teendő, szinte mindenki számára. A még nem igazán látványos kreativitás, amikor valami, valamilyen forma, vagy valamilyen technológia alapvetően megváltozik, az csakugyan egy ritka, szerencsés, nagyszerű pillanat. Azt meg kell becsülni, meg is becsüljük.

De: nem lehet elszakítani, egymással szembe állítani a kettőt. Aztán azt is figyelembe kell venni, hogy minden rendben, aki dolgozik, aki csinál valamit, az ösztönösen, vagy tudatosan arra törekszik, hogy a munkája eredményesebb legyen, kényelmesebb legyen, az eredmény jobb legyen, hasznosabb legyen, fontosabb legyen. Tehát a kreativitása a hagyományos értelemben nem kreatívitás szelleme? A legegyszerűbb, mindennapi munkában mindig ott van a dolgozó elemi érdeke. És nagyon sokszor az igazán nagy és fontos újítások ebből származnak, hogy aki teszi, kitalál egy jobb módot, egy jobb formát, egy jobb eljárást.

Ezért egyformán kell becsülni és ünnepelni a munkát és a kreativitást.

Éljen a munka! Éljen a kreativitás! Éljen az ember!

 

* * *

 

A pénz nem boldogít, de fertőz

A Covid19-járvány példátlan válsággá alakult, amely átrendezi, átalakítja – több területen végérvényesen - életünket. Egyre többen – és teljes joggal – felismerik, hogy a világunk soha többé nem lesz olyan, mint a válság előtt. Kár lenne ezt egy hangzatos, ám üres frázisnak venni. Sajnos a megszokott problémáink látványosan megmutatkoznak most is.

Több tucat fontos területen a válság azonnali intézkedéseket követel, miközben könnyű belátni, hogy a hirtelenük sürgőssé vált intézkedések zöme beleillene a természetes fejlődésbe.

Három különösen beszédes terület: a digitális iskola, a home office és a pénzfizetés.

Most röviden szólnék a legegyszerűbb esetről, a pénzfizetésről, amely egyben talán a leginkább elhanyagolt téma a mostani felfordulásban. Talán csak annyit szerepelt a médiában, hogy a pin beütése a boltokban igen komoly fertőzési veszély, minek okán a bankok terveznék a pin kód nélküli használat plafonjának megemelését 5 ezerről 15 ezer. Igaz, olyan kissé humoros cikkel is találkoztam, hogy az MNB „karanténban tartja” pénzkészletét.

Éppen erről lenne szó: közismert már, hogy a fejlődés hamarosan teljesen kiiktatja a készpénz használatát életünkből (ami gyakorlatilag már be is következett egynéhány skandináv országban). Ezt a folyamatot kellene most minél jobban felgyorsítani. Például érdemes lenne azonnal kötelezni minden kereskedőt és szolgáltatót kártyaelfogadó készülék alkalmazására. De még sürgősebben lehetne rendet vágni a tekintetben, hogy ahol ilyen készülék már van, a kártyaelfogadásnak ne legyen feltétele (ilyen meg olyan összegű vásárlás), ami sajnos ma sokfelé gyakorlat.

Természetesen a fő célnak azt kellene tartani, hogy minél előbb és teljes mértékben szűnjön meg a papír és fémpénz használatát.

Végül egy apró javaslat azzal kapcsolatban, hogy a pin beütése komoly fertőzési kockázat. Rendelni kellene „post-it” típusú tömböket celofánból.

* * *

Ortodoxia és újítás

Feleszmélésem óta kezdett tudatosulni bennem egy sajátos kettősség, gimnazista koromban már egészen tisztán láttam: szilárd ortodox is vagyok, lelkes újító is. Ez nem csak a politikára vonatkozott, ahol a legkönnyebb ezt értelmezni, de mindenre… (Hogy a „minden” ne hasson üres frázisként, mondjuk vonatkozott ez a művészetre, erkölcsre stb.)

Világosan láttam, hogy mind a hétköznapok mélyében, mind a közélet rivaldafényes színpadán más típusok, más típusú lelkületek sikeresek. A leggyakoribb a kritikus attitűd, a minden, vagy legalább majdnem mindennek a tagadása, akár gyűlölete. Terveztem is A kritikátlan kritika kritikája megírását. Nem lett volna hosszú. (Azóta be is bizonyosodott a számomra, hogy a hosszú mű nem az én műfajom. Az is bebizonyosodott, hogy a haiku az én műfajom.)

(Folytatom.)

Az én blogom az én világom

És akkor, különösen a Facebook frenetikus sikerével, eljött a szociális hálózatok kora. Valójában igazi – és meglehetősen autoriter – birodalmakról, „szociális” birodalmakról kellene beszélnünk. A jelenség sokak számára kezdettől fogva nyugtalanító volt. Csakhogy a legvehemensebb ellenzői többsége is beállt a felhasználók immár milliárdos seregébe.

Magam az elsők között voltam, akik regisztráltak a Facebookra. Bőven volt tapasztalatom hasonló rendszerekkel kapcsolatban, és még ennél is több tervem mindennél jobb hálózatra (természetesen a Változó Világ alapjain…).

Csakhogy hamarosan rá kellett jönnöm a jelenség igazi fenyegetésére. Akkor a közvélemény még nem rendelkezett a Snowden által feltár információkkal, de a totális ellenőrzés és manipulálás lehetősége senki számára nem lehetett kétséges. És akkor felmerült bennem, hogy viszonylag egyszerű – és előre mutató – módon ki lehet húzni a talajt a szociális birodalmak lába alól. Mondhatni: egyik percről a másikra! Az elképzelés lelkesítő volt, de be kellett állnia egy sor egyéb elképzelés közé. Nem sokkal később hallottam először a Diaspora-projektről, és az első információk alapján azt hittem, hogy íme egy tehetséges és lelkes csapat, amely valami hasonlót talált ki, és reményeim szerint szép sikerre viszi az ügyet…

Azóta néhány év telt el, a Diaspora-projekt időről-időre életjelt ad magáról, működik is számos béta-megvalósítása szerte a világon, csak éppen már nem vagyok meggyőzve, hogy ez fogja kihúzni a talajt a szociális birodalmak lába alól.

Pedig ma még fontosabb lenne…

Meggyőződésem nem változott: létezik egyszerű „csodafegyver”! Fontos is, hogy ez a csodafegyver egyszerű legyen, mert mégis emberek milliárdjairól van szó!

Most már meg is oszthatnám elképzelésem lényegét: ennek alapja bármilyen jó blogrendszer (például: Wordpress), amelyhez néhány egyszerű alkalmazást kellene elkészíteni. A felhasználónak nincs is más feladata, mint megadni (saját blogjának), hogy kinek-minek a hasonló blogját „kövesse”, és milyen szabályok szerint jelentesse meg az azokon kitett új tartalmakat.

Ennyi lenne az egész. Az én blogom az én profilom, az én alkotásom, az én világom, az én önállóan őrzött (!) birtokom.

A négy oszlop

Az embert nagy vonalakban 80 ezer tulajdonság jellemzi. Ezek közül négy a legfontosabb.

Első az intelligencia. Ezzel a tulajdonsággal valamilyen formában minden létező rendelkezik, akár az elektron. Ha jobban ismernénk a természete, bizonyára nem kételkednénk ebben, hogy elismernénk, hogy ma még nem tudunk az elektron intelligenciájával vetélkedő számítógépet készíteni.

A második, jóval magasabb rendű tulajdonság a műveltség. Sokan, különösen a hiányos műveltségűek lenézik ezt a tulajdonságot, azt tartva, hogy a műveltség nem egyéb, mint úgymond mechanikusan memorizált ismeretanyag. Azt kellene megérteni, hogy az a létező, amely ugyan tud számolni, tud gondolkodni, de nem a benne tárolt, a birtokba vett tudásanyag valamilyen felhasználásával képes ezt végezni, hanem mindig és csak az inputot képes feldolgozni, lényegében az, amit a matematikai tudományok automatának neveznek.

A harmadik, lenyűgözően magasrendű tulajdonság a kreativitás. Ezen a téren művészek, tudósok és istenek versenyeznek. Ez a géniuszok világa.

A negyedik, legmagasabb rendű tulajdonság a felelősség tudata. Itt véget ér a versengés. Nincsenek művészek, tudósok, istenek. Egyszerű emberek világa. Itt ők a végső kérdésekre, a jó, az igaz és az út kérdéseire adnak válaszokat.