A következő címkéjű bejegyzések mutatása: változó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: változó. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 20., vasárnap

Öt név



Az elmúlt évszázadban világképünk mély változásokon ment át. Ha áttekintjük ezeket, az ezekhez hozzájáruló több ezer és tízezer jelentős gondolkodó közül öt tudóst lehetne kiemelni.
A világ megértésében látványos fordulat Albert Einstein (1879. március 14. – 1955. április 18.) zsidó származású német fizikus nevéhez fűződik. Ő alkotta meg a relativitáselméletet, és hozzájárult a kvantummechanika és a kozmológia fejlődéséhez. Nevéhez főződik különösen a tér és idő, a tömeg és az energia egységének, a tér görbületének koncepciója.
Az élet megértésében alapvető fordulat Johann Gregor Mendel (1822. július 22. – 1884. január 6.) szudétanémet származású cseh botanikus nevéhez fűződik. Ő alapozta meg a tudományos örökléstant. Munkásságának meghatározó eleme az öröklés anyagi mechanizmusának, a később génnek nevezett struktúrának koncepciója.
Az élővilág megértésében igazi forradalom Charles Robert Darwin (1809. február 12. – 1882. április 19.) angol természettudós nevéhez fűződik. Ő dolgozta ki az evolúció fogalmát és elméletét, de példamutató kutatómunkát is végzett.
Az ember megértésében mélyreható fordulat Sigmund Freud (1856. május 6. – 1939. szeptember 23.) zsidó származású osztrák neurológus és pszichiáter nevéhez fűződik. Ő alapította meg a pszichoanalitikus iskolát, ő tárta fel a rejtett, mindenekelőtt a szexualitásban gyökerező motivációknak, és általában is a tudatalattinak a jelentőségét.
A társadalom megértésében jelentős fordulat Karl Heinrich Marx (1818. május 5. – 1883. március 14.) zsidó származású német filozófus, közgazdász nevéhez fűződik. Ő dolgozta ki a kapitalizmus és a kommunizmus elméletét, ő alkotta meg a társadalmi formák, az osztályharc, a társadalmi forradalmak fogalmait.
Ez az öt tudós szinte egy időben élt a alkotott. Életük, sorsuk, hírnevük, örökségük nagyon különböző. Hozzájárulásuk világképünk átalakításában viszont vitathatatlan. Különböző időszakokban ez az öt név heves vitákat provokált. Nagyon sokak, jelentős szakmai, eszmei és társadalmi mozgalmak számára ezek néha istenek, néha ördögök voltak. Különösen Marx, Freud és Einstein kultusza ért el néha groteszk és abszurd méreteket.
Akárhogyan is legyen, az öt emblematikus személyiség által fémjelzett fordulatok megtették hatásukat, drámai módon, addig soha nem látott mélységben átalakították világképünket, újabb horizontokat, újabb kihívásokat tártak elénk. Fontos és sürgető feladatok várnak a mai és a következő generációk számára. Ezeken évtizedről évtizedre több és több elszánt és tehetség ember dolgozik. Ma már több milliónyian vannak az ilyen tudósok és gondolkodók.
De legyünk készek és nyitottak azok színre lépésére, akikből új fogalmak, új koncepciók, új paradigmák megalkotásával újabb mélyreható átalakulások úttörői válhatnak.


VVM Változó Világ Mozgalom

[T]

2010. január 31., vasárnap

A párhuzamosak találkozása



A matematikai költészet szerint a párhuzamos egyenesek a végtelenben találkoznak.
Szándékom szerint ez a naplóm egy fajta egyenes (beszéd) lesz, amely párhuzamosan akar futni egy másik egyenessel, a híres-nevezetes Változó Világgal (ugyancsak egyenes beszéd, egyenes fejlődés). Ugyanakkor ez a két párhuzamos egyenes naponta találkozna. És ez lenne a lényeg.
Valóban, annak, hogy a szép panorámájú feladathegyeimet járva egy naplóírást is vállalok, döntő oka az, hogy jó ideje hiányolok a Változó Világban két fontos elemet: a reagálás a napi hírekre, és a személyes, ha tetszik szubjektív hang.
Nem azt akarom mondani, hogy ez a blog a Változó Világ álcázott függeléke lesz. Bízom benne, hogy a műfaj újra és újra elcsábít a szellemi improvizációk felé.
Ezzel együtt igenis számítani kell a napi találkozásokra a Változó Világgal, azzal a világ, amelyet érdemes ismerni.

Tehát: Változó Világ!