Kozmikus Föld-védelem – Ideje belevágni

 

2021-ben kezdetét veszi egy majdani Föld-védelmet szolgáló NASA-kísérlet. Erről tudósít röviden az Index:

 

November végén útnak indítja az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a DART (Double Asteroid Redirection Test) nevű misszióját a SpaceX Falcon–9 rakétáján a kaliforniai Vandenberg űrbázisról – adta hírül az MTI. Az űrszonda 2022 szeptemberében szándékosan össze fog ütközni egy aszteroidával, hogy a szakértők az űrben tesztelhessék azt a bolygóvédelmi rendszert, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.

A technológia tesztelésének célpontja a Dimorphos, a földközeli Didymos aszteroida körül keringő kisméretű hold. Ez lesz az első kisbolygó-eltérítő űrküldetés. Az űrszondát november 23-án indítják útnak. Földközeli objektumnak számítanak azok az aszteroidák és üstökösök, amelyeket röppályájuk a Földtől legfeljebb 48 millió kilométernyi távolságra tart. Ezek az objektumok potenciálisan nagy kárt okozhatnak a Földnek, a fenyegetés mértékének meghatározása kiemelt témája a NASA és a világ más űrszervezetei kutatásainak.

A kettős aszteroidarendszert két évtizede fedezték fel, ekkor kapta a Didymos nevet a nagyobbik, 800 méter átmérőjű aszteroida. A név görögül ikert jelent. Körülötte egy kisebb, 160 méter átmérőjű hold kering, amely kezdetben a Didymos B nevet kapta. A Didymos és a Dimorphos 2022 szeptemberében viszonylag közel, 10,9 millió kilométerre lesz a Földtől. A DART űrszonda ekkor szándékosan neki fog ütközni a Dimorphosnak, hogy megváltoztassa az aszteroida mozgását. Az ütközést rögzíti a LICIACube, az olasz űrügynökség szondája. Az eszköz a DART fedélzetén érkezik a helyszínre, majd az ütközés előtt leválik, hogy felvehesse, mi történik.

A csillagászok a földbázisú teleszkópoknak a DART becsapódása előtti és utáni megfigyeléseit össze tudják hasonlítani és megállapítani, mennyit változott a Dimorphos keringési ideje – mondta Tom Statler, a NASA munkatársa, a DART program kutatója. Hozzátette: Ezek kulcsfontosságú mérések, amelyek elárulják számunkra, hogyan reagált az aszteroida az eltérítési erőfeszítéseinkre.

Az ütközés a Dimorphosnak a Didymos körüli keringési sebességét csupán egy százaléknyira fogja megváltoztatni. Ez kevésnek tűnhet, de keringési idejében ez hétperces változást jelent. Ez a változás a földbázisú teleszkópokon is mérhető. Ez lesz az első alkalom, hogy az ember mérhető módon változást okoz a Naprendszer egy égitestjének dinamikájában.

 

A NASA terve kétségtelenül indokolt, időszerű, támogatandó. Nem azért mert megnőtt volna a Föld veszélyeztetettsége, hanem azért mert mi már egyre világosabban látjuk a fennálló fenyegetéseket (és ez óhatatlanul is veszélyérzetet ébreszt mindenkiben, a veszély esélyétől szinte teljesen függetlenül), másrészt technikailag már képessé válunk különböző védelmi megoldások megvalósítására (így viszont a cselekvés már erkölcsi parancs, illetve ü nem mellesleg ü üzleti kihívás is).

Már első megközelítésre is két alapvető kérdés merül fel.

Először is= nincsenek-e túl nagy kockázatai az induló uísérlet? Maga az ütközéses megoldás is erősen aggályos, hiszen teljességgel kiszámíthatatlan az eredmény. Könnyen lehet, hogy az ütközés következtében az egy aszteroida helyett száz kisebb-nagyobb kozmikus „repesszel” állunk majd szemben, amelyek ráadásul minden irányba repülnek majd. Mennyivel intelligensebb megoldásnak tűnik az, ha az aszteroidához „rögzítünk egy rakétát, és azzal módosítjuk pályáját. Vélhetően nem kevés üzemanyag kelhet ehhez, de sejteni lehet, hogy ekkora pályákon a legcsekélyebb pályamódosítás is jelentős eredményeket hozhat. Egy másik óvintézkedésnek az kellene lennie, hogy az effajta kísérleteket a Földtől igen távol kellene végezni. Kétségtelenül így nagyobb türelemre lenne szükség és érzékenyebb teleszkópokra.

A másik alapvető kérdés: nincs-e már itt az ideje, hogy színre lépjen egy UNSA-nak (UN Space Agency), amely a projektek és kísérletek egy bizonyos szinte túl átveszi a főszerepet?

 

* * *

 

Fekete és sötét

Néhány napja minden komoly ember egy hírre figyel: lefényképezték a lefényképezhetetlent, egy fekete lukat!

A szenzációt jelentőségéhez méltó módon menedzselték: több napig csak jelezték, hogy jün a kép. És végül meg is jött.

Egy kicsit elmosódott (csak elmosódott kissé, nem szemcsés), egy meglepően fekete (csillagtalan) égen. Mégis szép, fenséges, imponáló, borzongatóan rejtélyes.

De nekem hamar gyanús lett valami ebben a képben,

Feketének fekete a középen lévő luk. Abban sincs semmi meglepő, hogy igen szép, fenséges stb. aurája van a luknak.

Csakhogy… miért ilyen ez az aura? Hogy milyen? Olyan, mintha egy színes gyűrűje lenne a fekete luknak, mint a Szaturnusznak, mi meg pont olyan szerencsés irányból kaptuk el lencse vagy valami végre, hogy teljes szépségében és terjedelemben látnánk a gyűrűt.

Sejthető, hogy a fekete luk körül nem gyűrű, hanem valamilyen sajátos szféra van, amely ugyan lehet furcsa, strukturált, tekert, aszimmetrikus, de bizonyosan nem egy szaturnuszi gyűrű. De akkor felmerül a kérdés: ha a fekete luk körül van egy ilyen Pazar szféra, hogy láthatjuk a fekete luk ez alatt lévő feketeségét?

El nem tudom képzelni, hogy a kép ilyen ostoba csalás lenne.

De valami nagyon vár magyarázatra.

Kétségtelenül itt olyan területen bóklászunk, ahol a „józanész” nem sokat tud segíteni. Kell egy zseni, aki megérti a kérdést, és egy nagyobb, aki elmagyarázza azt a többieknek.

Sajnos, ez lassan kezd kimenni a divatból.

Vagy tán mélyebb oka lenne?

A mi kis Szaturnuszunk

* * *