2010. december 26., vasárnap

Decemberi bejegyzésem 1980-ban

x
Család, munka, doktori disszertáció, új modellek és számítógépes szimulációk, adatgyűjtés új témákhoz… Mi fért még bele az évbe? Egynéhány régebbi irodalmi művön is dolgoztam, egy új novellába is belekezdtem. De ami igazán említésre méltó fejlemény a jó kormányzásról szóló első komplett tanulmányom. Ez a téma is régóta foglalkoztatott. Bulgáriában Zsivkov politikai kreativitása nem ismert határokat, nem úgy, mint a legtöbb más baráti országban. Nem csak látványos átszervezések, összevonások, átnevezések történtek, de mélyebb formai kísérletek is. Viszonylag eredeti zsivkovi koncepció volt egy-egy minisztérium „társadalmasítása”, azaz felváltása egy úgynevezett „nemzeti kongresszussal”. Konkrétan így lett a későbbiekben átalakítva a kulturális minisztérium.
A kreativitás tetszett, de a szembeötlő voluntarizmus, a túlságosan szerény eredmények, a hozzám eljutó információk a makacs állami bürokráciáról, nyugtalanítottak.  Úgy éreztem, a kormányzás jó megszervezésében olyan hatalmas tartalékok rejtőznek, hogy ha ezeket akár kis részben is kiaknázzuk, alapvető fordulatot érhetünk el a világ jobbításában. Ehhez lelkesítő remények fűződtek. Úgy láttam, hogy a kádári politika túlzott óvatossága ellenére is, Magyarországból a legjobb szocialista államot építette fel, amely sok szempontból évről-évre közelebb került Svédországhoz, a legjobb kapitalista államhoz.  A kettő társadalompolitikai szempontból számomra álompár volt, egy nagyszerű jövőbe vezető híd két meghatározó pillére.
Ebben a témában igyekezetem váratlan érdeklődést, és egy konkrét megbízást hozott az MSZMP-hez igen közelálló Politikatudományi Intézet részéről. Már akkor olyan struktúrát és szempontokat fogalmaztam meg, amelyek az elmúlt 30 év kormányzási gyakorlatának trendjét tükrözte. A megbízást adó Szoboszlai György igen bizalmasan jelezte, hogy az – akkori – opponenseim kritikájával nem ért egyet. De mit tudunk kezdeni az arc nélküli opponensekkel, 1980-ban, 2010-ben?

[M]

2010. november 26., péntek

Novemberi bejegyzésem 1980-ban

Öröm és remény

1980 az öröm és a remény éve. De az emberi szellem sajátja, hogy nem hagyja elaltatni éberségét. Az élet egy szűnni nem akaró harc a rend és a káosz között. Soha nem szabad azt hinni, hogy az örömet magától követi újabb öröm.
Gonosz kártevés, vak sorscsapás, katasztrófát hozó hibáink életünk állandó szereplői. Ezeket kivédeni nem tudjuk, de előrelátásunk révén a bajokat valamennyire elkerülni, valamennyire csökkenteni lehet. Az előrelátásnak még abban is van szerepe, hogy sikeres legyen a károk jóvátétele, hogy a bajok után még erősebbek legyünk. Az előrelátás minden intelligencia lényege. Sokat számít a műveltség is. Nem véletlenül ez civilizációnk ókorának eszménye. A következő szint, amelyre az emberiség feljutott, a kreativitás. Ma a felelősség korának küszöbére értünk. Bármit tehetünk, de ha nem vagyunk képesek nagy távlatokban látni, gondolkozni, és felelősséget érezni, akkor vagy a világ, vagy saját hibáink, meg nem felelőségünk pusztít el.
A görög mitológia szerint, az egyik legnagyobb büntetés az, hogy az ember lássa előre a jövőt, de senki ne higgyen neki. Ez sújtott Kasszandrára. De Kasszandra szemét az istenek nyitották meg. Nekünk saját magunkra, saját – szorgosan, becsületesen fejlesztett – intelligenciánkra kell számítanunk. És bízni kell, hogy a meg nem hallgatás nem isteni átok. Utunkban minden rendű-rangú hatalmasok hatalomféltése áll. Mindaddig, amíg az értelem nem kap kikezdhetetlen autonóm szerepet a társadalom-ban, hanem a hatalmasságokat hűen kiszolgáló eszköz marad, civilizációnk megreked egy posztbarbár állapotban. A káosz- és a katasztrófaelmélet iránt legelőször matematikusként, később filozófusként, végül gyakorlati szakemberként kezdtem érdeklődni. 1980-ban kezdtem módszeresen gyűjteni anyagot egy nagyobb tanulmányhoz. Akkor még nem tudtam, hogy ezt a tudományágat dezasztrológiának fogom elnevezni. És hogy évtizedekig fogok töprengeni: a minket reálisan fenyegető végveszélyek, avagy társadalmunk irracionalitása a nagyobb fenyegetés?
 

2010. november 22., hétfő

Mutasd nekik, merre kell menni, mit kell tenni!



De könnyű tanácsolni: ne félj!
Van-e értelme, van-e jogunk ilyet tanácsolni a felhőcsinálóknak? Vajon a szigorú feketeöltönyös emberek nem is léteznének? Nem lennének eszközök a felhőcsinálót lekapcsolni, munkáját ellehetetleníteni, életét tönkretenné? Életét elvenné?
Dehogynem!
Ezek léteznek! Vannak eszközeik!
De neked van feladatod! Neked van célod! Neked van tehetséged. Neked van felelősséged!
Dolgozz! Igyekezz! Teljesítsd feladatodat!
És bízzál!
Mert van társad!
Van tanítványod!
Van követőd!
Mutasd nekik, merre kell menni, mit kell tenni!
Megértik! Megteszik!
Sikerülni fog!



Téged hadd vigyenek!
Akkor is maradj ember, maradj felhőcsináló! Bökd meg a feketeöltönyös kalapját, és nevess!

[K]

2010. október 31., vasárnap

A dolgok rejtelme

Hatéves korom óta mániám lett rajzolni a tárgyak formáját. Mire ötvenéves lettem, már végtelenül sok rajzot publikáltam, de mindaz, amit hetvenéves korom előtt publikáltam, nem éri a fáradtságot, hogy számoljuk. Amikor hetvenhárom éves lettem, akkor kezdtem lassan megérteni az igazi természet, az állatok, a fűszálak, a fák, a madarak, a halak és a rovarok lényegét. Ennek köszönhetően, amikor majd nyolcvanéves leszek, még nagyobb haladást érek el, kilencvenéves koromra, behatolok majd a dolgok rejtelmébe, százévesen bizonyosan elérek majd egy csodálatos szintet, és amikor száztíz éves leszek, akkor nálam akár egy pont, akár egy vonás, minden élő lesz. Kérem azokat, akik annyit élnek, mint én, nézzék meg, hogy betartom-e szavamat. – Írom pedig ezt saját kezűleg hetvenöt éves koromban, néhai Hokuszai, ma Gvakio Rozsin, a rajz öreg bolondja.


Hokuszai 100 rajz Fudzsiről című albumának előszavából.


Tisztelet neked,
rajz, tökély vén bolondja!
Barátom lettél...

Szimeonov Todor haikui

[L]

2010. október 30., szombat

Vállalni az utunkat

Hokuszai (Kacusika Hokuszai, nyugaton Katsushika Hokusai) japán képzőművész, fametsző, festő. Született Hondzso, Kacusika (ma Tokió része), Japán, 1760. október 21-én, meghalt Aszakusza, Edo (ma Tokió), 1849. május 10-én. Gyermekkorában könyvkereskedésben dolgozott, ezután egy műhelyben elsajátította a fametszés mesterségét. 1786-tól önállóan dolgozott. Mintegy harminc művésznevet használt, 1797-től kezdve már csak a Hokuszait. Hetven éves pályafutása során 40 000 körüli rajzot, metszetet és festményt készített, ennek ellenére szinte nyomorban élt. Körülbelül 500 könyvet illusztrált. Maga is írt népszerű regényeket, amelyek saját rajzaival, metszeteivel jelentek meg. 1796-ban megtanulta az európai perspektivikus szabályokat is. Művészete eljutott a korabeli Európába és népszerűvé vált, szerepe volt a Japán iránti érdeklődés felélénkülésében. Művészetének egyes jellegzetességei csodálatot keltettek Európában: a természet alapos megfigyelése, virtuóz rajzkészsége, a képeit jellemző rendkívüli finomság. A nyugati kritikának is köszönhető, hogy munkásságát a huszadik századra hazájában is méltóképpen elismerték.

Flickr - …trialsanderrors - Hokusai, Under the great wave off Kanagawa, ca. 1832

[M]

2010. október 26., kedd

Októberi bejegyzésem 1980-ban

Barátok

A szocializmus új tulajdonosi modelljének szimulációját még egy Texas Instruments márkájú programozható kalkulátorral végeztem, de már ott voltak az elektronikus kor új csodái: a Commodore 64 és a Sinclair-féle csodakomputerek, a ZX80, majd a bámulatos ZX Spectrum. Az új gépek szélesebb fronton tették lehetővé az intellektuálisabb módszerek alkalmazását. A hetvenes években számítógép alatt hatalmas klimatizált termekben felállított fémszekrények sorát kellett érteni, amelyekben méretes mágnesszalag-tekercsek forogtak jobbra-balra. Ezek hasznosításához nagy, jelentős projektek kellettek, például egy nagyvállalt ügyvitelének „feldolgozása”. Micsoda forradalmat ígért az a technikai fejlődés, amely révén egy számítógépet már az asztalra lehetett tenni. Ezeket kezdték hívni először asztali, majd személyi számítógép, azaz pc-nek (personal computer). Matematikusi képzettségem segített megérteni az ebben a fejlődésben rejlő határtalan lehetőségeket. A Kereskedelmi Szervezési Intézetet akkor egy rendkívül korszerűen gondolkodó szakember, Vasvári György vezette. Így egyenes úton létrehozhattam a Gazdasági-Matematikai Laboratóriumot. Hogy-hogy nem hozzám került az intézeti könyvtár is. Eredményes évek következtek, amikor az innováció minden területén szabad kezet kaptam. Javaslatokat tehettem az intézet és főhatóságunk számára, részt vehettem kormányszintű szakértői bizottságok munkájában, kezdeményezhettem szakmai együttműködést a Belkereskedelmi Kutató Intézettel, a Kereskedelmi Főiskolával, a Kereskedelmi a Vendéglátó Múzeummal, számos projekt-kezdeményezésem megvalósítását saját kezembe vehettem. Így megszervezhettem az intézeti videó stúdi-ót is, amely a későbbi ATV csirája lett.
1980 arckép-csarnoka elevenen él. Tucatnyi munkatárs és tucatnyi partner felejthetetlen emlékét őrzöm magamban. Képviselje munkatársaimat egy név: Szentpéteri Géza, partnereimet is egy: Draveczky Balázs. Sokat tanultam tőletek. Köszönöm. Amíg élek, élni fogtok szívemben, drága barátaim.

Barátok
1980
1980 a Facebookon

[B]

2010. október 1., péntek

A világ örök és végtelen

A világ örök és végtelen

A világ örök és végtelen. Az örök és végtelen világban minden véges. Az ember véges. De az ember képes szemlélni a világot, képes szemlélni a világ örökkévalóságát és végtelenségét. Képes azt befogadni. Képes azt megérteni. Képes azt megváltoztatni. Ezzel képes belehelyezni magát ebbe az örökkévalóságba és ebbe a végtelenségbe.

[Emberhit] http://www.valtozovilag.hu/elso/

2010. szeptember 27., hétfő

Szeptemberi bejegyzésem 1980-ban

Társadalmi problémák

A társadalom problémáinak két oldalról kell nekiesni. Nem maradhat el a filozófiai, még kevésbé a gyakorlatias megkö-zelítés. 1980-ban a filozófiai és a gyakorlatias töprengéseim néhány szálából gubanc, később szédületes felfedezés lett. Marx a maga sajátos stílusával „egyszerre egyéni és közös” tulajdonlást emleget, a magyar szocialista modell pedig az R és F alapokkal kezdett kísérletezni. Ennek lényege az volt, hogy a szocialista vállalatok eredményérdekeltté váltak. Ez önmagában is forradalmi váltás volt a tervgazdaság régi koncepciójával szemben. A vállalat lényegében saját belátása szerint két alapba rakhatta az „adózott profitját”: az F-alapba a (vállalati) fejlesztésre, az R-alapba a (dolgozói) „részesedésre” szánt összeget. Ezzel a kommunizmus gazdasági működése a kapitalizmus mechanizmusát vette át.
Akkoriban egyre divatosabb lettek a kapitalizmus és kommunizmus konvergenciájáról szóló elméletek. Ezeket rémisztőnek, de főleg elhibázottnak tartottam, de a mechanizmusbeli azonosságok egyáltalán nem ellenkeztek sajátos ortodoxiámmal. Inkább hiányzott a döntő láncszem: az „egyszerre egyéni és közös” tulajdonlás mechanizmusa. És ezt a gordiuszi csomót véltem elvágni egy egyszerű megoldással. Arra gondoltam, hogy az F-alapot úgy kellene nevesíteni, ahogy az R-alapot szétosztjuk. Azaz, a fejlesztésre fordított, vagyis a tárgyiasuló munkát tulajdonviszonynak, részvénynek kell tekinteni. Így idővel a teljes gazdaság egyéni, dolgozói tulajdonba kerülne, a munkával arányos módon. Az elképzelést filozófiai és gyakorlati szempontokból elemeztem, szimulációs számításokat végeztem, konzultáltam Szakolczay Györggyel és több más szakemberrel. Aztán hol ezért, hol azért (ó, tervek!) félretoltam a témát, amíg 1989-ban a szocializmus építése Európában lekerült a napirendről.
Igaz, nemsokára egy hasonló mechanizmus visszaköszönt kü-lönféle új keletű magánnyugdíj-rendszerek koncepcióiból, de távolról sem mindegy, hogy hogyan áll a társadalom alapképlete: tőke és munka közül ki az úr, ki a szolga.

1980
1980 a Facebookon

[S]

2010. szeptember 25., szombat

Élvezd a nézést!

x
Ha nézel egy színpompás virágot, egy terebélyes fát, a kerek holdat, örvendez a szemed, örvendez a szíved. A szemed néz, és te élvezed a nézést. Igen, mert a szemed és a szíved képes erre.
Gondolj más hasonló példákra. Nézel egy aranyos kisgyereket, nézed mosolygó szerelmedet, nézed anyádat. A szemed néz, és te élvezed a nézést.
Jegyezd meg a nézésnek ezt a módját, és próbálj egyszerű, hétköznapi helyzetekben is ilyen nyitott, csodálkozó, szomjas szemmel nézni. Nézd meg az otthoni megszokott tárgyakat, a kedvenc teásbögrédet, a kis apróságokat a könyvespolcon. Nézd meg úgy, mintha először látnád. Vedd közelebbről szemügyre. Tanulmányozd a részleteket, amelyeket addig nem vettél észre.
Tartsd a kezedet a mosogató vízsugara alá, figyeld a szerteszéjjel röpködő, az ujjaidról lassan lecsurgó vízcseppeket.
Ha jársz az úton, nézd a macskaköveket. Ha elmész egy szobor mellett, nézd meg.
De ne csak a nagy lovas szobrokat lásd. Figyelj fel a kávéház bejárata mellett megbúvó kecses leánykaszoborra, aki éppen oda akarja támasztani biciklijét a falhoz. Talán leülne egy kávéra valamelyik asztalhoz, de ott dermedt egy örökkévalóságra.
Figyelj fel a fura kis alkotásra a park sarkában. Egy vastag fémszalaggal átkötött kő. Kőbe zárt fájdalom? Talán… De lásd meg, nézd meg, élvezd a nézését!
Ha beszélgetsz valakivel, nézzél a szemébe.
Ha az apró gondolataid széjjel szélednek, nézz fel a csillagokra, és nézd, csak nézd. És élvezd a nézést.
Nézz mindig és mindent olthatatlan szomjjal, de mohóság nélkül.
Idd a képet, amit nézel!
Az ember nem ura szemének és agyának. Sokszor az agyunk olyasmit is rögzít örök időkre, amit tudatosan nem is észleltünk. És nem ritkán ezek a látomások önálló életre kelnek tudatalattinkban.
De tehetetlenek sem vagyunk. Minél többet látunk abból, ami a szemünk elé kerül, és minél inkább megtanuljuk élvezni a nézést, annak nagyobb arányban az élvezettől megszelídített és megszentelt élmények töltik ki emlékezetünket, lelkünket.
Ez a képesség nincs magától bennünk. De megszerezhető és fejleszthető. Ehhez mindenek előtt le kell győzni a gyanakvást, a bizalmatlanságot, és fel kell ébreszteni az igényt erre a képességre.

* * *

Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörűbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sűrű aranyhaját, szűzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. - Ránéztem - s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tűnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig.
Ivan Szergejevics Turgenyev 

Látni a szerencsétlenséget, és nem megfutni előle, nézni a szépséget, és nem közelíteni hozzá: ez a szép.
Simone Weil

Jó, ha gondolkodás nélkül bele tudunk nyugodni abba, hogy minden, ami szép, érettünk van s velünk talán véget is ér. Sem a hajnalnak, sem az alkonyatnak nem ártunk vele, ha színét s hangulatát magunkénak tudjuk. Utasok vagyunk, de ez csak akkor jusson az eszünkbe, ha nehéz percek s fekete órák szakadnak reánk. Ha szelíd tájaink színeit viharok borzolják, ködök takarják, szelek temetik. Ha csúnya és nehéz helyekre jutunk, hol a tulajdonérzés ezer terhével átvergődni nem is lehetséges. Ilyenkor jó a halálra gondolni, úgy messziről, mint egy kicsit furcsa, kicsit szomorú, de kényelmes és megnyugtató útitervre. S nézni a világot, ahogy az állatok nézik. Az őzek, a szarvasok, meg a medvék. Mint valami szép idegen holmit, amelyik mellett elmegy az ember, s miközben átvált egyik sűrűből a másikba, elgyönyörködik abban, ami gyönyörködni való.
Wass Albert


[N]

2010. szeptember 1., szerda

Tabletta vagy előadás?

Tabletta vagy előadás?

Az Emberhit a napvilágra került, megszületett.
De az Emberhit ma még csecsemő. Hosszú épülésre lesz szüksége. Ez a dolgok rendje. Meddig tart el az? Mikor lesz az Emberhit szép, erős, tettre kész fiatal? Nem tudom... Amennyire telik tőlem, teszek felépüléséért.
Teszek, amennyire telik tőlem, és közben érzem, hogy ez nem sok. Különösen nem sok azokhoz az igényekhez képest, amelyeket sejtek a világon.
Amit teszek, mindenek előtt az alapok kiépítése.
Közben gondolataim nyugtalanul járják körbe a vállalkozást. Helyes-e a követendő út, az építkezés munkaprogramja?
Elgondolkozva ezeken látok lelki szemeimmel egy, szörnyű fejfájástól meggyötört embert, aki jön hozzám, és fájdalomcsillapítót kér, én pedig előadásba kezdek a fejfájás mechanizmusáról, az orvostudomány legújabb, lelkesítő eredményeiről...
Nevetséges és ostoba szituáció, de sajnos a gyakorlatban gyakran találkozhatunk ezzel, a közszolgálat, a tudomány és az ezoterika területén egyaránt.
Az esetek nagy részében ezért a segíteni igyekvő, vagy a segítséget mímelő tényleges ostobasága felelős. Néha a csalás szándéka sejthető a háttérben.
De el kell ismerni, hogy sok esetben a segítséget, vagy éppen csak az igazságot kereső ember valóban a fejfájás mechanizmusára, és az orvostudomány legújabb eredményeire kíváncsi.
Egyszerűen azt kell látni, hogy mindennek megvan a maga ideje, a maga szerepe.
Az viszont, hogy ezt hogyan lehet lefordítani és hasznosítani az Emberhit épülésében, nehéz kérdés. Magyarul a dilemma az, hogy milyen arányban kellene foglalkozni az alapok kiépítésével és a gyakorlati kérdésekkel.
Hát az élet bizonyosan besegít majd ennek eldöntésében.

[Emberhit]  http://www.valtozovilag.hu/elso/

2010. augusztus 26., csütörtök

Augusztusi bejegyzésem 1980-ban



Mi akarsz lenni, kisfiú?- élénken emlékszem tucatnyi válaszomra erre a megkerülhetetlen kérdésre. Igen komoly és elszánt terveim voltak, úgymint: fiákeres, miniszterelnök, karmester… (Érdekes, ezek mind a vezetés valamilyen fontos eszközét tartják kezükben…)
Mire a pályaválasztás kérdése sorsdöntővé vált, egy kemény dilemma alakult ki bennem, és környezetemben is: egyértelmű volt, hogy legjobban – hogy-hogy nem – a matematika megy, ugyanakkor mind érdeklődésem, mind a családi háttér művészi pályát sejtetett. Ekkor egy szilárd ideológiát dolgoztam ki: matematikát kell tanulnom az egyetemen, és miután kellően csiszolttá tettem az elmémet, megtanultam logikusan és elvontan gondolkozni, látni a láthatatlant, megtérhetek a művészet vágyott világába. Az idők folyamán ez az életstratégia érett, és alkalmazkodott. Több alkalommal éreztem úgy, hogy indokolt, és fontos ezt részletesen kifejtenem. Így fokról-fokra mélyebb összefüggésekbe tudtam elhelyezni céljaimat, mélyebb elemzésnek tudtam alávetni érzéseimet és gondolataimat.
Soha nem voltak kétségeim, hogy sodródom az életben, de egy percig nem veszítettem szem elől céljaimat, prioritásaimat. Tud-tam, hogy bármit és a társadalmi-szakmai hierarchia bármilyen szintjén állva teszek, számomra két vezérlő csillag szabja a tájolást: megtenni, ami meg kell tennem a tudományok területén, és megtenni, amit meg kell tennem azért, hogy jobb legyen a világ. Ugyanakkor tudtam, évről évre jobban, terebélyesedő bizonyossággal tudtam, hogy életemnek van egy harmadik pillére: a család. Két nagyszerű fiúval, és most egy nagyszerű lánnyal ajándékozott meg szeretett feleségem. A család a legörömtelibb boldogság megélésének esélye. De a család hivatás is, küldetés is. Ezért harmadiknak tekintettem a két másik vezérlő csillag mellett.
És a hűség? Soha, soha – szoktam hevesen megfogadni fejtegetéseim végén – soha nem fogok megfeledkezni arról a hűségről, amivel tartozom egy negyedik csillagnak. Ha már mindent elintéztem az életben, visszatérek hozzád, Művészet!

1980

[B]

2010. augusztus 11., szerda

Hogyan jutottunk idáig - 2008-ban



Világegyetemünk 17 857 339 391 évvel ezelőtt születik, egy számunkra még ismeretlen Világmindenségben. Az ősrobbanásnak nevezett esemény első századmásodperceiben a világ mérhetetlenül kis méretű, de mérhetetlenül nagy sűrűségű és hőmérsékletű elektromágneses plazmagombóc. Nagyrészt elektronok, pozitronok, kisebb részt protonok és neutronok, továbbá elektromágneses éter alkotja.
Az új Világegyetem nyomban kezd tágulni, ritkulni és hűlni, és ez a folyamat azóta is tart. Amikor a világ hőmérséklete 900 millió K alá süllyed, valamikor a harmadik perc végén hirtelen kialakulnak a könnyű elemek, a hidrogén, a hélium, a lítium, a berillium és a bór atommagjai. 379 ezer évvel később, amikor a hőmérséklet mintegy 3000 K alá süllyed, az elektromágneses plazmából különválnak a tömeggel rendelkező anyagi részecskék és az elektromágneses éter. Így teret nyer az anyagi részecskék között fellépő gravitáció, amelyek ennek következtében egyre hatalmasabb halmazokba állnak össze. Egy mértéken túl a tömegkoncentráció akkora nyomást és hőmérsékletet eredményez, amely sűrű tűzgolyókká változtatja meg a gáz- és porbirodalmak középpontjait. Ezek az első csillagok, amelyek a világ 200 millió éves korában gyulladnak ki.
A csillagok igazi vegyi üzemként működnek, a könnyebb atomokból egyre nehezebbeket termelnek, kialakítva a világ anyagának mai választékát és összetételét. Ez a folyamat táplálja a csillag tüzét, amely fenntartja a vonzás és a taszítás egyensúlyát, de amikor már elfogynak a fűtőanyagot jelentő könnyebb atomok, elkezdődik a csillag haláltusája. A csillag először felfúvódik, majd összeesik, a végén felrobban, és szétszórja anyagát.
Világunk azóta úgy fest, mint egy hatalmas megapolisz építése. Mindenfelé lázas munka folyik, fények égnek és villannak, forró porfelhők lebegnek és forognak, hömpölyög és áramlik az építőanyag, csillagok és csillaghalmazok milliárdjaiból formálódnak sugárutak, kereszteződések, új negyedek. Ebben a megapoliszban, a Tejútrendszernek nevezett galaxisban, 200 milliárd csillag forgatagában 5 milliárd évvel ezelőtt kialakul a Napunk. A Nap a Tejútrendszer középpontjától 26 ezer fényévnyire van, és a körül keringve 240 millió év alatt tesz meg egy teljes kört, 220 km/s sebességgel haladva, nyolcnaponta megtéve a Nap-Föld távolságot. Vagyis nem régen léptünk be a Nap 21. galaktikus évébe.
Nem sokkal a Nap kialakulása után, létrejönnek Naprendszerünk bolygói, ezen belül a Föld. Néhány száz millió év alatt kialakul a Föld sajátos szerkezete. Egyrészt a legnehezebb elemek a földgolyó közepébe süllyednek, így jön létre a vasat és nikkelt tartalmazó szilárd mag, fölötte helyezkedik a folyékonyként viselkedő magma. E kettő kölcsönhatásaként kialakul a föld mágneses tere. A föld felszínét képező különféle sziklákból a meleg gázokat és gőzt szabadít ki, így további néhány száz millió év alatt kialakul a légkör és a világóceán.
Egy milliárd év sem telt el a Föld kialakulásától, és már különféle szerves anyagok jelennek meg rajta. Ezekből építkezve hamarosan reprodukálásra képes egysejtű élőlények jelennek meg a vizekben és a levegőben. Amikor ezek itt-ott kedvezőbb életfeltételeket találnak, millió és milliárd számra szaporodnak, kolóniákba szerveződnek. A kolóniákban együttműködés és szakosodás születik, így jönnek létre a többsejtű élőlények. Egyesek, leginkább a növények megtanulják hasznosítani a nap fényét. Mások, leginkább az állatok megtanulnak mozogni és harcolni a kész táplálékért. Megjelennek a gombák, amelyek a szerves anyagok lebontásával a biológiai egyensúly fontos tényezőjévé válnak.
Az élővilág evolúciójának több évmilliárdos története kezdődik. Lényegében ennek utolsó ezredrészében, az utóbbi néhány millió évben található meg, más majomfajok árnyékában a két lábon járó, gondolkodó és eszközt használó homo sapiens jelenléte, amíg 50 ezer évvel ezelőtt nem sikerült kipusztítani a konkurens fajok utolsóját is, a cro-magnon-i embert. Azóta a homo sapiens az egyetlen emberszabású élőlény a Földön, és gyakorlatilag az egész Föld ura. A beszéd kialakulása új szintre emeli az emberi egyedek együttműködését, ami visszahat a beszéd fejlődésére, végül eredményezi a nyelv megjelenését. A gondolkodás, az eszközhasználat és a nyelv párhuzamos fejlődése megalapozza az emberi civilizációt, amely különösen az utolsó jégkorszak elmúltával minden egyes nemzedékkel újabb és újabb forradalmat hajt végre, az életnek hol egyik, hol másik területén.
Csakhogy minden forradalom megold ugyan egy feladatot, ugyanakkor két újabb elé állítja az embereket. Ahogy minden új eszköz is jó és rossz célt egyaránt képes szolgálni. A vadászatban bekövetkező forradalmi újítások lehetővé teszik a testvérháborút, a mezőgazdasági forradalmak elvezetnek az emberek fölött uralkodó birodalmak kialakulásához. Később a hadurak kezdenek birodalmakat építeni, és a földművelő birodalmak is felfedezik a háború iparát. Írás is szolgálja az utolsó 3000 év történetének élő emlékezetét.
A civilizáció piramisa az eget ostromolja és egyre jobban megfeledkezik a piramis súlyát viselőkről. Ekkor a forradalmak újabb sora kezdődik. A legendás múlt homályából kiemelkedik egy indiai herceg, Buddha. Később egy zsidó prédikátor, Jeshua forgatja fel az uralkodó eszméket. Újabb nagy horderejű fordulatot jelent az emberiség történelmében a Nagy francia forradalom.
Azóta is zajlanak forradalmak mind az emberiség technikai fejlődésé-ben, mind az eszmék világában. Az elmúlt, 20.-nak nevezett évszázadot tudományos-technikai és politikai-világnézeti forradalmak forgatják fel, soha nem látott erővel.
De ebben az évszázadban soha nem látott drámaisággal megtapasztaltuk azt is: ami tegnap jó volt, ma rossz, ami tegnap egészséges volt, ma egészségtelen, ami tegnap igaz volt, ma hamis.
És így eljutottunk 2008-ig, a burgonya évéig.

1980

[A]

2010. augusztus 1., vasárnap

Az Emberhit és annak közössége

Az Emberhit és annak közössége két különböző, össze nem keverendő dolog.
Mi a legfontosabb, amit tudni kell ezekről, és ami megkülönbözteti azokat?

Az Emberhit egy új világszemlélet, egy új életérzés.
Az Emberhit Közössége egy új szervezet, amely nyitott mindenki számára.
Az Emberhit évezredes igazságok, egy hatalmas modern tudás és merész új gondolatok egysége.
Az Emberhit Közössége olyan szervezet, amelyben a közösség tagjai az évezredes igazságok, a tudás és a gondolat fényében magára találhat, megtalálhatja azt a biztonságot és kompetenciát, amely szükséges egy boldog emberi élethez.
Az Emberhitben visszaköszön az emberiség egész történelme, de felsejlik a jövő, az új évezred csodálatos távlata.
Az Emberhit Közössége segít tagjainak a múlt feldolgozásában, segít szemben nézni a jelen és a jövő kihívásaival, megtalálni a jó életstratégiát.
Az Emberhit szakítás azzal, amit el kell hagyni, és felépítése annak, amit a jövőnk számára fel kell építeni.
Az Emberhit Közössége segít tagjainak tanulásban és a gondolkodásban, segít nekik a változásban és a fejlődésben.


[Emberhit]

2010. július 26., hétfő

Júliusi bejegyzésem 1980-ban

Születési anyakönyvi kivonatomban az szerepel: 1947. július 22. Igen, úgy emlékszem, akkor, egy szép nyári nap reggelén bújtam ki anyám méhéből, hanyagul nyakamra tekerve a puha meleg köldökzsinórt. Az új modern szülőotthonban a szülészorvos gondosan vizsgált fonendoszkópjával. Anyám nyugtalanul kérdezte, talán gond van velem? Az orvos humoránál volt, azt válaszolta: „Egy zseni szívét hallgatom!” Akárhogy is volt, a földi kalandom elkezdődött.
De én ma tudom, hogy nem akkor, hanem a nagy búmmal együtt születtem. Annak részleteire ugyanúgy nem emlékszem, mint annak a bizonyos nyári napnak eseményeire sem. De min változtat ez? Félreértés ne essék, nem azt gondolom, hogy rám a világ törvényei másképpen érvényesek. Van egy fontos hírem számodra, kedves Olvasó! Te is, minden ember, minden, ami létezik a mi világunkban, annak születésekor fogant meg, öröktől fogva létezik, és készül végső kalandjára, végső küldetésére. Sokan ezt értetlenül fogadják. Ugyanakkor senki nem vonja kétségbe, hogy a tegnapi „én” is én vagyok! Nem vonjuk kétségbe, annak ellenére, hogy a „tegnapi én” tegnap óta „nem létezik”, az én sokszor valóban nem emlékszik arra, amit a „tegnapi én” tegnap gondolt, érzett. A „tegnapi én”, de különösen a „tíz évvel ezelőtt én” nem azokból a téglákból, atomokból épült, amelyekből ma. Mégis „ő” én vagyok. És ez a láncolat, előzményeim láncolata visszafelé haladva, az idő kezdetéig követhető, szakadatlanul.
És mi lesz azután? Látod, kedves Olvasó, ezt nem tudjuk. Én sem tudtam 1980-ban, hogy 2010-ben belekezdek az új Emberhit építésébe. Azt tudtam: az életet élni, szeretni, és folytatni kell. Fogtam kalandtársam kezét, és átöleltem kérő gondolatommal:
Szüljél, kérlek, szüljél,
ajándékozz meg minket e mérhetetlen örömmel,
hogy láthassuk magunkat
az ártatlanságnak tiszta arcában!

1980

[B]

2010. július 1., csütörtök

A képesség az élet titka

A képesség az élet titka
A kövek is testvéreink.
Mégis más a mi felelősségünk, az emberek felelőssége.
Minden, ami létezik, ami a létezés minőségével rendelkezik, a világ meghasadása káoszra és rendre.
A káosz a végtelen külső, a rend a véges belső. Ez a véges belső pedig képességekkel rendelkezik. Ezek révén óvja saját belső rendjét a külső káosszal szemben. Ezek révén igyekszik renddé változtatni az egész világot.
Minden saját képessége szerint létezik. A képesség az élet titka, az élet mértéke. Minden ami él, az, ami az ő képessége. A hal úszik, a madár repül. Ezek az ő képességeik. A képesség meghatároz engem. Ha úszom, hal vagyok, ha repülök, madár vagyok.
A képesség örökség. Az vagyok, mert abból vagyok. Ebben az örökségben benne van a világ öröktől tartó valamivé, egy valamilyen képességgé válása. A világ öröktől azon dolgozik, hogy azzá váljék, ami én most vagyok. És nekem most bizonyítanom kell, hogy ezzel a képességgel beteljesül a létezés. Én vagyok a tenger következő hulláma, amely eléri a partot, és ráveti magát. Az idő azt várja, hogy ezzel szűnjön meg a part, szűnjön meg a tenger örök hullámzása, szűnjön meg a tenger, jöjjön létre az időtlen és tértelen nyugalom.
Ez várja az idő, és ezt fogja várni az idők végezetéig, ameddig ember nem lát el.
Ami lát az ember, az az, hogy küldetése a képesség gyarapítása. Az embernek kell tennie azt, amit a világ tesz, mint az öröktől fogva valamivé válás törvénye.
Boldog, aki életében gyarapítja az általa örökölt képességet, és így adja tovább. Talán éppen ez a képesség a képesség gyarapítására a keresett kapu. Az a kapu, amely ha nem is az örök élethez, de az élet csodálatos győzelméhez vezet.
A képességeknek három fő részük van: az észlelés, a tudat és a cselekvés képességei.
 
[Emberhit]

2010. június 27., vasárnap

Júniusi bejegyzésem 1980-ban



Újat létrehozni művész és tudós számára létezési követelmény. Sem a költő, sem a kutató nem mondhatja ma azt, amit tegnap már mondott. Hős a színész és a tanár…
Újat létrehozni mindenki számára élmény, kegyelmi élmény. Semmi kétség, hogy ebből a legmagasztosabb az, amikor karja-inkba vesszük az újszülött embert. Milyen nagyszerű, hogy ez nem válhatott egy kiválasztott elit privilégiumává.
Az emberiség azzal vált ki az élő világból, és lett a történelem társadalmává, hogy képes lett újat alkotni, új megoldásokat találni, régi és új problémákra. A kő, a kőből lett kalapács, a kalapácsból lett buzogány történelmi innovációk. Mára már sokan iparszerűen igyekeznek megoldani kisebb-nagyobb problémákat. Tudománya és kultusza lett a kreativitásnak, az innovációnak, a modoros K+F-nek. A valóságban két külön világról, és folytonos súrlódásukról van szó. Az egyik a feltalálók színes, izgalmas, bizarr világa. Olyan emberek lakják, akik többnyire érdeklődő és csodálkozó szemmel figyelnek, és egy szerencsés pillanatban megragadnak egy problémát, de közben érzik, látják a megoldás kontúrjait is. Némelykor hírtelenül, máskor évekig tartó töprengés után a homályból előúszik maga a csillogó tárgy. Egy elmében megszületik egy újdonság, egy találmány.
Az első komolynak látszó ötletem gimnazista koromban, 1960-ban született. Megmutattam felnőtt unokatestvéremnek, aki jó nevű építészmérnök volt, a várnai Műszaki Egyesületek Szövetségének elnöke. Nagyokat derült az ötleten, mesélt is nekem mindenféle fantasztikus találmányokról. Máig sem tudom, miért nem tanította meg nekem az ilyenkor követendő utat. 2010-ben hagyott el minket, amikor nyilvántartásba vették első szabadalmi bejelentésemet. Az előzetes szakvélemény szerint ez a találmány 2004-ben Németországban szabadalmat kapott. Vagyis a 15. ötletemről már visszaigazolásom is van, hogy „eredeti és megvalósítható”.
A második világ, amelyről beszéltem, a reális világ, amelyben a tőkehaszon király, a társadalmi haszon koldus.

1980

[B]

2010. június 25., péntek

S. J.-nek



Kedves barátom!
Örülök, hogy hosszú hallgatás után életjelt adtál magadról. Örülök, hogy változatlanul a társadalom ügyei izgatnak, és ebben továbbra érdekelnek gondolataim, továbbra is számítasz rám.
Igen, számíthatsz rám, szívesen megosztom veled gondolataimat, elképzeléseimet.
Az ember változik is, meg nem is. Egész életemben bárkivel örömmel megosztottam gondolataimat, aki kíváncsi volt azokra. Össze sem tudom számolni hány embernek, hány társaságnak, hány szervezetnek és pártnak fejtettem ki véleményemet, javaslataimat. Az elmúlt két évtizedben a tenni és segíteni akarásom vagy éppenséggel a véletlen tucatnyi párttal és kezdeményezéssel hozott össze. A személyek és szervezetek listája hosszú, meglepően hosszú, és bizonyára sokak számára döbbenetes lenne.
Soha nem a szereplés, a kaland vonzott. Mindig azt keresem, kiben találhatok partnert a világ jobbításához. Azt többé-kevésbé reálisan láttam, hogy az adott személy vagy szervezet milyen messze áll attól, amivel tudok azonosulni, de mindig hittem, és ma is hiszem, hogy bárhol is álljon valaki, elindulhat a jó irányba.
A jó irányba elindulni, a jó irányt tartani könnyű. Ez a hitvallásom.
Közben a legkevésbé érdekelt, hogy az illető személy vagy szervezet megfelel-e emberi, kulturális és politikai ízlésemnek. Ezt magánügynek tekintettem, amelyet a cselekvés érdekében félre kell tenni.
Hozzáállásomat nem tartom idealizmusnak, és ahogy már mondtam, változatlanul vállalom, hogy bárkinek próbálok segíteni tervei véleményezésével, elemzésével, saját terveim, javaslataim megosztásával.
Ugyanakkor a világ időközben alaposan megváltozott. Megszületett a Változó Világ Mozgalom.
Ezzel minden megváltozott. Megváltozott az én gondolatvilágom is.
Most nem kezdhetek másképpen egy beszélgetést a társadalom ügyeiről, mint azzal a kérdéssel: mit tudsz tenni a Változó Világ Mozgalom szolgálatában?
Aki kíváncsi gondolataimra, ismerje meg a Változó Világ Mozgalom üzeneteit!
Aki igényt tart gondolataimra, szellemi munkámra, szellemi erőmre, az legyen része a Változó Világ Mozgalomnak!
Aki egy jobb világot akar, az álljon a Változó Világ Mozgalom szolgálatára!
Nem ígérhetem, hogy holnap jobb lesz a világ.
Nem ígérhetem, hogy holnap felforgatjuk a világot.
Jelszavam egyszerű: Tudás, Közösség, Öröm!
Ilyen alapokon szeretném szolgálni az új, előzmény nélküli társadalmi mozgalmat.
Ahhoz, hogy őrizzem a magvakat a jövőnek, senkire nincs szükségem.
Ahhoz, hogy ezek már a jelenben hajtsanak ki, mindenkire lenne szükség.
Számítok rád!
Todor


VVM Változó Világ Mozgalom

[L]

2010. június 20., vasárnap

Öt név



Az elmúlt évszázadban világképünk mély változásokon ment át. Ha áttekintjük ezeket, az ezekhez hozzájáruló több ezer és tízezer jelentős gondolkodó közül öt tudóst lehetne kiemelni.
A világ megértésében látványos fordulat Albert Einstein (1879. március 14. – 1955. április 18.) zsidó származású német fizikus nevéhez fűződik. Ő alkotta meg a relativitáselméletet, és hozzájárult a kvantummechanika és a kozmológia fejlődéséhez. Nevéhez főződik különösen a tér és idő, a tömeg és az energia egységének, a tér görbületének koncepciója.
Az élet megértésében alapvető fordulat Johann Gregor Mendel (1822. július 22. – 1884. január 6.) szudétanémet származású cseh botanikus nevéhez fűződik. Ő alapozta meg a tudományos örökléstant. Munkásságának meghatározó eleme az öröklés anyagi mechanizmusának, a később génnek nevezett struktúrának koncepciója.
Az élővilág megértésében igazi forradalom Charles Robert Darwin (1809. február 12. – 1882. április 19.) angol természettudós nevéhez fűződik. Ő dolgozta ki az evolúció fogalmát és elméletét, de példamutató kutatómunkát is végzett.
Az ember megértésében mélyreható fordulat Sigmund Freud (1856. május 6. – 1939. szeptember 23.) zsidó származású osztrák neurológus és pszichiáter nevéhez fűződik. Ő alapította meg a pszichoanalitikus iskolát, ő tárta fel a rejtett, mindenekelőtt a szexualitásban gyökerező motivációknak, és általában is a tudatalattinak a jelentőségét.
A társadalom megértésében jelentős fordulat Karl Heinrich Marx (1818. május 5. – 1883. március 14.) zsidó származású német filozófus, közgazdász nevéhez fűződik. Ő dolgozta ki a kapitalizmus és a kommunizmus elméletét, ő alkotta meg a társadalmi formák, az osztályharc, a társadalmi forradalmak fogalmait.
Ez az öt tudós szinte egy időben élt a alkotott. Életük, sorsuk, hírnevük, örökségük nagyon különböző. Hozzájárulásuk világképünk átalakításában viszont vitathatatlan. Különböző időszakokban ez az öt név heves vitákat provokált. Nagyon sokak, jelentős szakmai, eszmei és társadalmi mozgalmak számára ezek néha istenek, néha ördögök voltak. Különösen Marx, Freud és Einstein kultusza ért el néha groteszk és abszurd méreteket.
Akárhogyan is legyen, az öt emblematikus személyiség által fémjelzett fordulatok megtették hatásukat, drámai módon, addig soha nem látott mélységben átalakították világképünket, újabb horizontokat, újabb kihívásokat tártak elénk. Fontos és sürgető feladatok várnak a mai és a következő generációk számára. Ezeken évtizedről évtizedre több és több elszánt és tehetség ember dolgozik. Ma már több milliónyian vannak az ilyen tudósok és gondolkodók.
De legyünk készek és nyitottak azok színre lépésére, akikből új fogalmak, új koncepciók, új paradigmák megalkotásával újabb mélyreható átalakulások úttörői válhatnak.


VVM Változó Világ Mozgalom

[T]

2010. június 15., kedd

Demokrácia, választások, játékszabályok



A demokráciához hozzátartozik a játékszabályok, és még inkább a játékszabályok alapján elért eredmények tiszteletben tartása. Tiszteletben kell tartani azt a helyzetet, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerzett a parlamentben.
Az viszont nem tiszteletlenség, ha visszatérünk a jelenlegi magyar választási rendszer kritikájára. Ez a világ egyik legbonyolultabb hibrid rendszere, amely megszületése pillanatától irritálja a közvéleményt. Ez viszont soha nem bizonyult elegendő oknak a politika számára, hogy megbirkózzon reformjával. A döntésképtelenség érthető: a pártok minden változásról elemzést készítenek, vélhetően mennyire kedvező számukra a konkrét javaslat. De ha egy korrekció kedvező lenne számukra, az automatikusan kedvezőtlen az ellenfél számára, és fordítva. Ilyen helyzetben hogyan jussanak egyezségre a pártok?
Most aztán töprenghetünk azon, vajon nem rosszabb-e a döntésképtelenségnél az a helyzet, amikor egy párt akkora súllyal rendelkezik a törvényhozásban, hogy nem kényszerül egyezséget kötni másokkal, hanem önállóan, saját szája íze szerint szabhatja újra a választási rendszert.
Pártszempontoktól mentes ötletekre, javaslatokra a régebben keményen vitatkozó pártok sem voltak kíváncsiak, hát mit lehet várni a most a nyeregben ülő egytől?
Mégsem fölösleges beszélni a lehetséges alternatívákról. Mégsem fölösleges ismertetni a gondolkodó emberekkel elgondolkoztató ötleteket, javaslatokat.
Ilyen például a Változó Világ Mozgalom által is felkarolt modell. Egy gyors szimuláció az idei választások adataival meggyőző eredményeket ad. Legalábbis a gondolkodó emberek számára.


VVM javaslata: Új választási rendszer

[D]

2010. június 12., szombat

Az Emberhit építése



Elkezdődött, aminek el kellett kezdődnie!
Elkezdtem az Emberhit építését. De mi ez, és valóban helyes volt-e belevágni egy ilyen újabb kalandba?
Az Emberhit alapja egy új hitrendszer, amely több lényeges ponton különbözik minden eddigi vallástól. A (magyar) vallás szó arra fejezi ki, hogy valaki, általában egy nagyobb közösség valamilyen hitet vall. Ebből nem kellene következnie annak, hogy mit hisz az illető ember vagy közösség. Mégis, a vallás szóra mindenki arra gondol, hogy a hit középpontjában isten áll. Azaz, a hit valójában – minden kétség nélkül – istenhit. Vajon miért?
A hit és istenhit összetévesztésén nem lehet csodálkozni. Eddig nem igen ismerünk isten nélküli hitvallást. Ebből a körből még a primitív (a hegy és a tó szellemében hívő) animista hitet sem lehet kizárni. Természetesen, mindenki hallott már az istentagadókról. Már számos ókori filozófusra –indokoltan vagy indokolatlanul – sütötték rá ezt a bélyeget, míg a felvilágosodás korában a szabadelvű gondolkodók körében általánossá nem vált az ateizmus. Később az ateizmus a világ egy harmadában állami ideológiává és politikává, a lakosság körében pedig hétköznapi gyakorlattá lett. Ma viszont szemtanúi vagyunk annak, hogy a globalizált fogyasztói társadalomban jelentős a tudatos szekularizáció, a gyakorlati ateizmus. Közben szédületes ütemben terjed a hagyományos hitvallásokat erodáló ezotéria. Szemmel látható, hogy a drogkereskedelem és a prostitúció mellett – és itt-ott közelében – ez lassan a harmadik legjelentősebb iparág.
Istenhit, ateizmus és üzletszerű ezotéria elvben egymásnak esküdt – hogy ne mondjam: halálos – ellensége. Mégis, viszonylag békében kénytelenek együtt élni a globalizáció kíméletlen versenyében. Ennek a furcsa békés együttélésnek egyik alappillére a határok sérthetetlensége: a vallásoké a hit, az ateizmusé a szabadság, az ezotériáé az üzlet. Mindenki nyugodt és boldog, már amennyire lehet ebben az öldöklő világversenyben. Talán csak a társadalom nem lehet ennyire nyugodt és boldog.
A döntő áttöréshez mindenek előtt be kell látni, hogy az eddigi ateizmus minden istenhit tagadása közben még nem ismerte fel, hogy istenhiten kívül is lehet hit. Más okból de ugyanezt nem képesek elfogadni a régi istenhívő vallások sem. Az ezotéria? Nem lehet kétségünk, hogy ha majd egyszer új ismeretlen területeken megérzi az üzleti lehetőségeket, fürgén és készségesen ott lesz.
Ez volt tehát az a döntő felismerés, amely az Emberhit felvállalására késztetett: rehabilitálni a hit társadalmi szerepét, úgy, hogy középpontjába az embert, alapjává a tudást, céljává a közösségben és az örömben élést téve.
Nem csak bátorságom, de építőanyagom sem lett volna ehhez az új vállalkozáshoz, ha nem győződtem meg, hogy az egész írott történelmünk korlátlanul biztosítja az ehhez szükséges ismereteket, tapasztalatokat, gondolatokat. Álljon itt most egy majdnem kortárs költő üzenete.


Még nem elég!
Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.

Nem elég álmodozni.
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnket - tudni kell!

Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra kelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elöl indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!

Nem elég a jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell:- az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: - az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég - a Világért!
Több kell: - a nemzetért!
Nem elég: - a Hazáért!
Több kell most: - népedért.
Nem elég: Igazságért!
- Küzdj azok igazáért,
Kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

Váci Mihály

Emberhit
Poesis


[E]

2010. június 1., kedd

Láss magadba!

Láss magadba!

Egy vagy te, és minden ember a testvéred! Minden ember fenség, minden ember szentség. Minden ember a világ. Öröktől létezel, és most élsz.
Születéseddel a világ káoszra és rendre válik. Te vagy a rend, és te teheted jobbá a világot.
Életed örökké létezik majd az általad elindított változásokban.
Keresd magadban az örök létezés titkait, üzenetét, fényét. Keresd magadban magadat, azt az erőt, amely jobbá teheti a világot. Tudd, hogy bárki lehet az emberek hasznára, bárkiből lehet megváltó. Senki nem születik kiválasztottnak, és nem beavatással nyílik meg előtted az út. Te vagy sorsod alakítója. Neked kell felfedezned saját küldetésedet, neked kell megharcolnod küldetésed sikerét.
Ha küldetésedet akarod felfedezni, nézz az égre, és láss magadba, nézz a földre, és láss magadba, nézz szüleid szemébe, és láss magadba, nézz szerelmed szemébe, és láss magadba, nézz gyermekeid szemébe, és láss magadba, nézz a szenvedő szemébe, és láss magadba, nézz a boldog ember szemébe, és láss magadba.

[Emberhit] http://www.valtozovilag.hu/elso/

2010. május 27., csütörtök

Májusi bejegyzésem 1980-ban



Az egyetemi szakdolgozatom történetéből nem sokat tanultam, a doktori disszertációmnál ugyanabba a hibába estem. Ahelyett, hogy közvetlenül a tárggyal foglalkoztam volna, irreális méretű megalapozásra törekedtem. Több kilónyi kézirat maradt meg ebből, ami szomorúan emlékeztetett Marx esetére a Kritikai kritika kritikája című vaskos pamflettel (amely „az egerek kritikájának” martaléka lett). Közben fogyott az idő, fogyott a türelmem is, magamtól beláttam az eltúlzott tervek hiábavalóságát.
Ekkor határozott mozdulattal félresöpörtem minden addigi munkát, és viszonylag egyszerű, világos formában megfogalmaz-tam téziseimet: 1. A jobb társadalom örök emberi vágy, örök témája a filozófiai gondolkodásnak, de csak Marx munkásságával válhatott tudománnyá; 2. Hiába áll rendelkezésre az emberi szellem számára a társadalom jobbításához szükséges tudomány, ha nincs erő az elkerülhetetlen forradalomhoz; Lenin vezetésével viszont ez az erő megjelent; 3. Ma már elég tapasztalat birtokában vagyunk ahhoz, hogy felismerjük: semmilyen tudomány és semmilyen forradalmi erő nem garancia a társadalom gyakorlati job-bítására, ha a társadalom nincs a tudomány és az erő középpontjában, ha nem jön létre egy magasabb rendű demokrácia.
Kisebb fajta csodának tartom, hogy a bíráló bizottság újabb esélyt adott. Erre lényegében egy harmadik dolgozatot írtam, amelyben Tőkei társadalmi formációkról szóló értelmezéseit értelmeztem, egy rendes doktorandusz módjára. Persze akkor is próbálkoztam az eredeti Tőkei-értelmezés egy logikusnak és ígéretesnek tűnő továbbgondo¬lásával, de Tőkei nagyon nyomatékosan kérte, hogy „most” hagyjam el ezt az utolsó fejezetet. Ekkortól datálom igazi barátságomat ezzel a nagyszerű különc elmével.
Máig nem tudtam rájönni, mi a közös abban a több tucat em-berben, akik megértenek. Van köztük férfi és nő, fiatal és öreg, szegény és gazdag, egyenes és különc, ördög és angyal. Időről-időre megjelennek életemben, és megerősítenek. Kimondhatatla-nul hálás vagyok nekik.

1980

[B]

2010. május 5., szerda

Országgyűlési választások 2010



Lezajlott az országgyűlési választás.
Nehéz kellő egyértelműséggel ennél többet mondani. Furcsa, zavaros kampány után, a lényegét tekintve megszületett a várt eredmény: a Fidesz lehengerlő győzelmet aratott a nyolc évig vergődő koalíció fölött. Az SZDSZ eltűnt a nagypolitika színpadáról, az MSZP pedig megszégyenítő vereséget szenvedett. Viszonylag komoly meglepetés az MDF leszereplése és kiesése a parlamentből. Ebben bizonyára döntő volt az LMP nevű új bizarr formáció, amelyről ki tudja kik következetesen terjesztették, hogy ez az új SZDSZ. Ennek eredményeképpen nagyon sok csalódott baloldali, liberális és „normális” szavazó – az SZDSZ és az MDF második paktuma dacára – jámborul az MDF helyett az LMP-re szavazott. Az LMP igazi pozicionálására már a két forduló között fény derült, de addig már túl voltunk a pártokra való szavazáson. Nem volt meglepetés, annál inkább figyelmeztető a Jobbik belépése, nyomban az MSZP-ével azonos parlamenti súllyal.
Ezt a politikai földindulást egy semmit mondó, unalmas, deprimált kampány készítette elő – közvetlenül. Mert nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy négyéves hideg-kegyetlen, egynéhány alkalommal véres csatákkal is tarkított polgárháború előzte meg. Az ország megsínylette, a társadalom megelégelte. A társadalom egy jelentős része egyet kívánt: legyen már vége ennek a tragédiának. A társadalom egy másik jelentős része mást kívánt. Ez a választásokon 52%-ot, az új parlamentben 2/3-os többséget jelentett a Fidesz számára.
Ehhez nem kellett semmilyen kampány. Nem is volt. Elmaradt a házak és kapuajak kitapétázása választási plakátokkal, elmaradt minden értelmes programbeszéd, elmaradt minden tisztességes vita.
Apátia ült végig az országon, a Fidesz győzelmi nagygyűlése sem vert fel nagy hullámokat az apátia tengerében. Ezt követően pedig a társadalomban csendbe merevedett. És elindult minden idők leggyorsabb kormányváltása.

VVM
A demokrácia

[O]

2010. április 27., kedd

Áprilisi bejegyzésem 1980-ban



Valóban, előszó nélkül egy dolgozat nem kerek. De én nem egy egyszerű bevezetőt akartam összeállítani doktori disszertációmhoz, hanem – persze, röviden – felvázolni minden világné-zet alapjait. Érthető törekvés, nem? Különösen, ha tisztában vagyok azzal, hogy az építmény sajátos ortodoxiám stílusjegyeit fogja hordozni. Ehhez a sajátos ortodoxiám sajátos alapjai kellenek, semmivel sem kevesebb.
Ezzel olyasmire vállalkoztam, amiben már volt tapasztalatom. Amikor elméleti matematikusi tanulmányaim befejezéséhez szakdolgozati témát kerestem, nem tudtam megelégedni kevesebbel, mint a legizgalmasabb és legelméletibb kérdés, amit csak el lehet képzelni. A keresés sikerrel járt. A kérdés így szólt: képzeljünk el egy halmazt valamilyen matematikai struktúrával. Mit lehet elmondani arról a matematikai struktúráról, amelyet az adott struktúra generál az eredeti halmaz összes részhalmazaiból álló halmazon. Némi kompromisszumot tettem: „bármilyen matematikai struktúra” helyett egy általános topológiai struktúrát vettem. Végül is a topológia az algebrai vagy egyéb struktúrákkal szemben kellően elvont, légszerű. Bár ebben az esetben nem akartam saját stílust érvényesíteni, a problémafelvetés megérdemelte a matematika szilárd alapjainak felvázolását. Bertrand Russell ezt a Principia Mathematica 3 vaskos kötetében ugyan megtette, de bennem komoly módszertani kételyek maradtak.
Érthető talán, hogy végül is a matematika szilárd alapjainak felvázolása helyett egy rövid összefoglalót tettem szakdolgozatom elejére. Huszon végeztünk akkor elméleti matematika szakon. Az én szakdolgozatom „jó” minősítést kapott. Az összes többi „kitűnő”-t. Egyesek így vannak: a kisebb-nagyobb kudarcokból ugyan tanulnak, de főleg arra gondolnak: „Igen, jó úton járok!” Igen, nekem a teljesség kell. Véges a karom, véges az életem, de a végtelenségből jövök, annak jegyeit hordom. Korlátok zárnak be, ezért lázongó vágyak és szenvedélyek vezérelnek.

1980

[B]

2010. április 8., csütörtök

Bizony, tudná!



Végéhez érkezik a 2010 évi parlamenti választások kampánya. A húsz éves hideg polgárháború utolsó négy, folyamatos hisztériában eltöltött éve után nehéz szóhoz engedni az értelmet.
Igaz, sosem könnyű…
Iszonyatos indulatok feszülnek egymásnak. Hát hogyne, nagy a tét! Az MSZP szlogenjévé is tette. Természetesen ők nem az igazira akarhatták felhívni a köz figyelmét.
Jó tisztában lenni az igazi téttel. Bár el kell ismerni, hogy sok ember számára ez nem lenne produktív felismerés, inkább újabb olaj a hideg polgárháborút fűtő tűzre.
Egy szép, modern, európai típusú demokráciában a győztes győz, és mindent visz. Övé a parlamenti többség, övé a kormány, övé a rendőrség, övé – és barátaié – a közpénzek 10-20-30 százaléka, meg még ez-az. Nem övé az ügyészség, a bíróság… Rossz, aki rosszra gondol!
Választás? Jó dolog a választási lehetőség. De ez a szép, modern, európai típusú demokrácia nem hagy a bohóccá tett állampolgárnak jó választást. No persze, esetleg tudna gondolkozni ez a szegény állampolgár, tudna beszélgetni társaival, az elit hálózataival szemben szőni a társadalom eleven szövetét… Tudná… Bizony, tudná!


A demokrácia
A 2010 évi parlamenti választások

[B]

2010. március 27., szombat

Nem tudok semmit, ezért megtudhatok mindent.



Tegnap tudatosult bennem:
Nem tudok semmit, de éget a felismerés, hogy kötelességem elkezdeni annak a tudásnak és annak a hitnek a felépítését, amelyre szüksége lesz az embereknek a következő ezer évben.
A belső hang nyugodtan, de súlyosan, szinte fájdalmasan tagolta. Éreztem, hogy mennyi feszültség, mennyi kibontatlan van ebben az üzenetben.
Próbáltam kételkedni, kapaszkodókat keresni kételkedéseimhez. Miért nekem jut feladat az új tudás és az új hit felépítésében, akire olyan hitelesen illik ez a suta kezdés: nem tudok semmit? Valóban, hogy kerül ide a bölcselőknek ez az elcsépelt jelszava? Hamis szerénységgel megágyazok a messiási ambíciónak? Nem! Ez nem állja meg a helyét! A szerénységgel ugyanúgy vagyok, mint az eleganciával – és sok minden mással: ha észre vetted, akkor nem voltam eléggé az…
Igen, hosszú ideig foglalkoztatott a kérdés. És megfejtettem.
A „nem tudok semmit” helyes értelmezése más. A „nem tudok semmit” a tudás legfelsőbb szinte, ahhoz hasonló állapot, amikor az ember képessé válik a vízen járni.
A tudás olyan, mint a vízből kiálló kövek, cölöpök, függőhidak kusza rendszere. Bármelyik szilárd pontról bármelyik szilárd pontig juthatsz el, ha közben tudsz kőről-köre, deszkáról-deszkára ugrani. De ha egy kövön elcsúszol, ha egy korhadt deszka kettétörik lábad alatt, bajba kerülsz, ki is törheted a nyakadat. De ha a tudásod kellően telített, összefüggő rendszerré, egy szellemi kompetenciává válik, akkor semmilyen csúszós kő, semmilyen elkorhadt cölöp vagy híddeszka nem hiúsíthatja meg haladásodat. „Én tudom” az mondja, aki számára a tudott dolog megcáfolása kettétöri alatta a híddeszkát. A szellemi kompetenciára szert téve, engem semminek a cáfolata nem rendít meg. Nem ahhoz ragaszkodom, amit tudok, hanem a küldetésemhez. Azért vállalhatok nyugodt szívvel és nyitott elmével minden vitát.
Nem tudok semmit, ezért megtudhatom mindazt, ami az új tudás felépítéséhez kell.
Nem tudok semmit, ezért megtudhatok mindent.


Kompetencia
Lexikonok, enciklopédiák


Nem tudok semmit

[P]

2010. március 26., péntek

Márciusi bejegyzésem 1980-ban



Amióta elmélyültebben kezdtem gondolkozni a világ nagy kérdésein, számomra a materializmus a tudás alapja és teteje, kezdete és vége volt. Ugyanakkor szüleim biztosították azt, hogy a mély és tiszta érzések neveljék érzékenységemet. Nem gyakori dolog, hogy három éves kortól tizenhárom éves korig egy gyerek minden este a színházban nézze az előadást. Kedden, pénteken és vasárnap opera, ami a zene és a féktelen érzelmek, a szenvedélyek varázslatos birodalma. E mellett otthon is mindig szólt a zene, naponta hallgattam – élő szóban előadott – meséket, verseket, regény- és színdarabrészleteket. Így számomra egy érzelmi katarzis soha nem volt kevésbé reális és látható, tapintható, mint egy vulkánkitörés, vagy egy napkitörés. És éreztem, tudtam, hogy ebben a varázslatos birodalomban, amelyet meg kell ismernem, valamiféle bölcs, felsőbbrendű idealizmusnak kell kézen fogva vezetnie, ahogy Vergilius Dantét a pokolban.
Szellemem a materializmusra, lelkem az idealizmusra mutatott. Ez az inkább lappangó ellentét sokáig nem foglalkoztatott, bár nincs kétségem, hogy ha valaki előtte nekem szegezi a kérdést: „Materializmus vagy idealizmus?”, az elsőt vállaltam volna. Doktori disszertációmhoz hozzáfogva, próbáltam tisztázni minden világnézet alapjait: a lételmélet, a deontológia, a dialektika, a logika főkérdéseit. Úgy éreztem, sajátos, külön bejáratú ortodoxiám irányít, tollba mond. Olyan – 1980-ban nehezen védhető – megállapításokat fejtegettem, miszerint a materializmus és az idealizmus szembeállítása terméketlen és tudományosan megalapozatlan. Hamarosan le kellett térnem erről az útirányról, de a töprengés sem veszett kárba. Igen, a szellem nagy ívű, hosszú távú folyamatokban gondolkodik, mozog. Valahol, valamikor valami megszületik: egy csillag, egy ember, egy gondolat, egy tett. És néha évek, néha évmilliók kellenek, hogy a küldetés beteljesedjék. Igen, materia és idea egy és ugyanaz, ahogy a nő és a férfi, vagyis az anya (mater) és az apa egy és ugyanaz: a rend egysége, amely magát keresi a káoszban.

1980

[B]

2010. március 25., csütörtök

Gyere ki a fényre!



Az igazi eredeti bűnbeesés szerintem nem az, hogy Ádám belekóstolt a tudásfa almájába. Ez egyszerűen hiba, végzetes hiba. Helyesebb lett volna a másik tiltott gyümölccsel, az életfa almájával kezdeni. De bízni lehet abban, hogy a tudás birtokában magunk is felfedezzük az örök élet titkát. Az első igazi bűn ezzel szemben az volt, hogy Káin kezet emelt testvérére. Kezelt emelt rá, és halálosan megsebezte. Halálosan megsebezte a testvériséget. Már az első testvér halálosan megsebezte a testvériséget!
A testvériség eszménye végig jelen volt az emberek vágyaiban. Végül a francia forradalom kanonizálta a hármas jelszót: Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! Ezt máig is vallja mindenki, aki egy jobb világról álmodik.
És milyen könnyedén siklunk át az igazi eredeti bűnbeesés üzenetén! Mindannyian testvérek vagyunk, és mindegyikünkben ott bujkál Ábel és Káin szelleme. Mi kell ahhoz, hogy a testvérek mint jó testvérek éljenek a Földön, és nem mint rossz, testvérgyilkos testvérek?
Miért ölt Káin? Mert úgy érezte, hogy alulmaradt a mennyei atya elismeréséért folyó versenyben! Észre kell venni, hogy ami számít, aki számít: saját magam és a testvérem, testvéreim. A rémült képzelet szülte hatalmak, a tőlük remélt elismerés, boldogság hamisság, tragikus, testvérgyilkos hamisság. A versengés is őrült, tragikus, testvérgyilkos hamisság.
Nem az a bűn, ha tudunk! Az a bűn, ha a rémült képzelet és a hamisságok foglyai maradunk. Lázadj fel! Győzz le a rémületet és a hamisságot! Gyere ki a fényre! Ki, a tudás fényére! Nem egy égi hatalmasság vár rád, amelynek a puszta kedvetlensége is el tud pusztítani, hanem jó, szorgos testvéred. Aki egy test, egy vér veled.


Beszélgetések
Egy jobb világért!
Rossz a világ?

[A]

2010. március 17., szerda

Újjászületni a fájdalom tűzében



Fájdalom nélkül élni?
Lehetséges fájdalom nélkül élni? Ha lehetséges, hogyan lehet fájdalom nélkül élni?
A fájdalom nem a gyengeség jele. A fájdalom az érzelem erejének jele.
Fáj, hogy elveszítettem olyanokat, akiket szeretek. Fáj, hogy egyszer el fogok veszíteni másokat, akiket szeretek. Fáj, hogy egyszer én elmegyek, és ezzel fájdalmat okozok olyanoknak, akiket szeretek. Fáj, hogy megszeretek olyanokat, akikkel nem tudok úgy élni, mint azokkal, akiket szeretünk.
Fáj minden ember fájdalma is, a világ pedig tele van fájdalommal.
Hogyan lehet együtt élni ezzel az irdatlan fájdalommal? Hárítani? Nem venni tudomást róla? Immúnissá, érzéketlenné válni vele szemben? Testi-lelki-szellemi kábulatba menekülni? A világból menekülni?
Nem! A fájdalmat vállalni kell! Be kell engedni a lelkünkbe, szívünkbe! Nem szabad korlátozni, elfojtani, elnyomni, eltitkolni! Szabadjára kell engedni, át kell adnunk magunkat neki: tegye meg a maga pusztítását. Mi több, táplálni kell, buzdítani kell, keverni, felverni, örült táncba perdülni vele, sírni!
Katarzissá, megtisztulássá kell fokozni, hogy újjászülethessünk ebben a katarzisban, a fájdalom tűzében, mint egy főnixmadár.
Ezt viszont csak úgy vagyunk képesek végigvinni testi-lelki pusztulás nélkül, anélkül, hogy belerokkannánk, ha egész életünkben a fájdalmat örömmel és élvezettel ellensúlyozzuk. Az öröm és az élvezet mindennapjaink kísérője kell legyen. Az öröm és az élvezet folytonos keresése ne kötelességünk, hanem jellemünk része legyen.
A fájdalom magától jön. Az öröm és az élvezet néha igen, néha nem. A mi felelősségünk, hogy mindig velünk legyen.


A boldogság
Az élvezetek

[P]

2010. február 26., péntek

Februári bejegyzésem 1980-ban



A szocializmus problémája eszmélésem óta foglalkoztatott. Bulgáriában, ahol a török uralom csak 1878-ban szűnt meg, áthatolhatatlan sötétség nyelte el a múltat, de ameddig vissza lehetett látni, családomban a progresszió iránti elkötelezettség végig, generációk sora óta jelen volt. Néhányan tevőlegesen is részt vettek a társadalmi harcokban, bőven kijutott nekik az üldözésből, egészen mártíromságig, de legfőbb jellemző a szellemi befogadás volt: az új gondolatok, eszmék iránti igény és fogékonyság, a fontos, forrásértékű művek olvasása, és viták, viták, viták. Jóízű, őszinte, termékeny viták, nyílt szembenézés az eltérő véleményekkel, az alternatív gondolatokkal, szembenézés a valósággal, szembenézés a saját korábbi tévedésekkel.
Már általános iskolásként nagy élvezettel és lelkesedéssel olvastam Engelst. A természet dialektikája, az Anti-Duhring, A szocializmus… számomra érthetőek és meggyőzőek voltak. Diákkoromban és később ezerszer találkoztam azzal a vélekedéssel, hogy Engels a népszerűsítés szándékával túlságosan egyszerűsíti a „marxizmus”-t. És ezerszer találkoztam a különféle vitákban egy furcsa, kissé pökhendi, megfellebbezhetetlen végkövetkeztetéssel: „Maga nem érti Marx lényegét!” Akkor is, ha valaki ezt, akkor is, ha fordítottját mondta. Elméleti matematikában edzett gondolkodásom számára ez több mint gyanús volt. De mivel, a szigorú logika és absztrakció mellett, bennem feszült a progresszió családi hagyománya, és nem utolsó sorban a művészetek és az irodalom iránt elkötelezett ember nyitott szemével, fokozott érzékenységével jártam-keltem az életben, egy kínzó ortodoxia vonzásába kerültem. Éreztem, hogy az élet sorsproblémákat vet fel, amelyekre se a hivatalos, se az ezoterikus marxizmus, és sajnos, a nosztalgiás engelsi marxizmus sem kínál válaszokat. Az antikommunizmus viszont számomra nem volt elfogadható. Ebben a dermesztő eszmei űrben mestert nem, de egy nagyszerű partnert találtam. Tőkei Ferenc elvállalta Kommunizmus és szocializmus című doktori disszertációm vezetését.

1980

[B]

2010. február 11., csütörtök

Mitől lenne az igazságszolgáltatás a kiválóság oázisa?



Minden nap akadnak hírek, amelyek felkavarnak, felháborítanak, megdöbbentenek. Sokszor elgondolkozom: vajon, mekkora lehet a hírszerkesztő része ebben? Mi tagadás, manapság a hírszerkesztés, az újságírás minősége csapnivaló. Vannak esetek, amikor elképesztő ostobaságok, logikátlanságok is átjönnek, olyan ostobaságok és logikátlanságok, amelyek nem lehetnek a valóság része, csak a csapnivaló hírszerkesztés selejtje. Rosszabb, amikor nem lehet eldönteni: a hírszerkesztő vagy a valóság hibádzik…
Újra kellett ilyen gondolatokon töprengeni, amikor ma hallgattam a híradást az állam pervesztéséről a Postabank könyvvizsgálójával szemben. A 10 évig húzódó per utolsó stációja a Legfelső Bíróság lett, ahol elbukott a jogerős ítélet felülvizsgálata. Az ügy lényege: a könyvvizsgáló mentesül kártérítési kötelezettsége alól (ez önmagában több milliárdos kár a köz számára), tetejében az egész bírósági eljárás milliárdos költsége is az államot, vagyis a közt sújtja.
A történet kulcsmondata az a kajánul hangzó megjegyzés, miszerint az állam pervesztését egy szakértő vélemény késedelmes benyújtása okozta. Vajon mekkora lehetett ez a késedelem, hogy azt a 10 évig töprengő igazságszolgáltatás nem bírta elviselni? Vajon a köz szolgálatában álló igazságszolgáltatás nem volt képes odahatni, hogy az állam igyekezzen a vélemény beadásával, hanem inkább megfricskázta, felsőbbségesen átsikolva az anyagi konzekvenciák fölött?
Nem, nem csak a hírszerkesztés minősége csapnivaló. Egy szétzilált társadalomban mitől lenne az igazságszolgáltatás a kiválóság oázisa? El lehet várni, hogy úgy viselkedjünk, mintha ez így lenne. Egy hamissággal több vagy kevesebb, számít ez?


Az alkotmány
Az alkotmánybíróság
A demokratikus jogállam

2010. február 2., kedd

Az öreg ember és a bölcsek tanácsa



Jobb sorsra érdemes köztársaságunk elnöke 2009 januárjában életre hívta a maga Bölcsek Tanácsá-ját. A négy kiválasztott bölcs pontosan egy évvel később letette az asztalra munkájának eredményét, Szárny és teher címmel.
Mi tagadás, jobb sorsra érdemes köztársaságunk akkora bajban van, hogy bárkitől bármilyen segítséget el lehetne fogadni.
Mégis, ez a történet elgondolkoztat: segít-e, avagy éppen árt, ha kétes formában kétes beszéd gyarapítja a hangzavart?
A legkevésbé a bölcsek által a 24 óráig tartó langyos médiafigyelem alkalmával elhangzott, szerénységtől át nem itatott megnyilatkozásaira gondolok. (Itt legfeljebb a hazánkban jószerivel ismeretlen Eva Joly otromba figyelmeztetését említeném meg, amely szerint „ha nem változik a rendszer, akkor Magyarország Bulgária vagy Dél-Olaszország sorsára juthat, ahol a maffia az úr”. Talán szerencsésebb lett volna, ha a bölcs asszony azzal a veszedelemmel próbál felrázni minket, amelyet valamelyest ismer: a nem éppen kispályás francia korrupcióval.)
Az igazi gond szememben a bölcsesség lejáratása. A problémát érdemes komolyabb elemzés alá vonni, de aligha tudja jobban érzékeltetni egyik kedvenc mesém.
Szívesen elmondom.

Az öregember és a császár

Idegenek megtámadják az országot. Sokan vannak, jól felfegyverezve, és már a főváros alatt vannak. A császár és az udvar a megadáson gondolkozik.
Ekkor egy ismeretlen öregember bekopog a császári palota kapuján. Az őrök nem akarják beengedni. A császár meghallja a hangos vitát, és kérdi, mi történik. Aztán megparancsolja, hogy vezessék eléje az öregembert. Igaz-e, császár, amit beszélnek az emberek, hogy meg kell adnunk magunkat? – kérdi. Igaz, válaszolja a császár. Kevés katonánk van és még kevesebb nyílunk, az ellenség pedig olyan népes, mint a csillagok az égen, és minden katonának száz nyila van. Adjál nekem, mondja az öreg, 300 katonát, 30 bárkát és 30 bála szénát, és én három napon belül 3 millió nyilat hozok neked. Jó, de ha nem hozol, fejedet veszem! – mondja a császár.
Az udvaroncok pedig gúnyolják az öreget: Szalmából csinál majd nyilat.
A császár türelmetlenül vár, kémeket is küld az öreg után. Beszámolnak neki a kémek: az öreg és a katonák letelepedtek a folyó partján, nem messze az ellenségtől, de pihennek, esznek, isznak és nem csinálnak semmit. Másnap ugyanez. A császár kíséretével kivonul az öreghez és kérdőre vonja, ő meg mondja: Harmadnapra ígértem a nyilakat, gyere holnap reggel.
Aznap éjjel sűrű köd ereszkedik le a folyóra. Ekkor az öreg megparancsolja a katonáknak, hogy a szalmából tetőt húzzanak a bárkák fölé, aztán beszállnak és csendesen megközelítik az ellenséges tábort. Adott jelre pedig éktelen lármát kezdenek csapni. Az ellenséges katonák a ködben nem látnak semmit, nagy ijedtségükben lövik nyilaikat a szörnyű zaj irányában. A levegő megtelik nyilakkal, amelyek befúródnak a szalmatetőkbe. Amikor a nyíleső alább kezd hagyni, az öreg újabb jelt ad, és a bárkák visszafordulnak táboruk felé.
Mire a császár kiér hozzájuk, a katonák már sok millió nyilat szedtek ki a szalmatetőkből. A császár megrendül, és elismeréssel szól az öreghez: Eszed legyőzte a veszedelmet, megmentetted a hazát!
Egy kis idő után még azt kérdezi a császár: De mondd csak meg, honnan tudtad, hogy harmadnapra köd ereszkedik le a folyóra? Az öreg azt válaszolja: ha igazán szeretjük hazánkat, legelőször meg kell tanulnunk a természet nyelvét.
Erre egy udvari tudós kilép a többiek közül, és önérzetesen szól: Én is tudtam, hogy köd lesz!
Az öreg csóválja a fejét, és csöndesen megkérdezi: Mi hasznát vettük tudományodnak?

Bölcsek Tanácsa
Változó Világ Mozgalom
Meséim misztériuma

2010. január 31., vasárnap

A párhuzamosak találkozása



A matematikai költészet szerint a párhuzamos egyenesek a végtelenben találkoznak.
Szándékom szerint ez a naplóm egy fajta egyenes (beszéd) lesz, amely párhuzamosan akar futni egy másik egyenessel, a híres-nevezetes Változó Világgal (ugyancsak egyenes beszéd, egyenes fejlődés). Ugyanakkor ez a két párhuzamos egyenes naponta találkozna. És ez lenne a lényeg.
Valóban, annak, hogy a szép panorámájú feladathegyeimet járva egy naplóírást is vállalok, döntő oka az, hogy jó ideje hiányolok a Változó Világban két fontos elemet: a reagálás a napi hírekre, és a személyes, ha tetszik szubjektív hang.
Nem azt akarom mondani, hogy ez a blog a Változó Világ álcázott függeléke lesz. Bízom benne, hogy a műfaj újra és újra elcsábít a szellemi improvizációk felé.
Ezzel együtt igenis számítani kell a napi találkozásokra a Változó Világgal, azzal a világ, amelyet érdemes ismerni.

Tehát: Változó Világ!

2010. január 26., kedd

Januári bejegyzésem 1980-ban



Mivel kezdje az ember az évet, ha nem tervekkel, elhatározásokkal? Netán a régebbi tervekkel való elszámolással… Mi tagadás, az új tervek dolgában jobban álltam, mint a régiek teljesítésével. De nyugtatgattam magamat, semmi nem megy veszendőbe, egyetlen tervemről nem feledkezem meg, az élet pedig szép és hosszú. Nagy örömemet leltem gyarapodó archívumom gondozásában és fejlesztésében is. 8 megkezdett regény, 2 színdarabvázlat, 12 tudományos és megannyi publicisztikai írás – ezek voltak a fontosabb, világos koncepcióval és megkezdett művek, amelyeket számon tartottam. Igaz, néhány gyermekkori tervet ejtettem, ezen kívül belenyugodtam a költői kísérletezések feladásába.
Tervezésem mindig is túlterjeszkedett az irodalmi témákon. Foglalkoztatott például a nyelvtudásom gyarapítása. Szerencsés voltam, hiszen a várnai líceumban – hála kitűnő, zömében francia tanáraimnak – igen jól el tudtam sajátítani a francia nyelvet, Pesten – hála szerelmemnek – a magyart. Szerelmem feleséggé teljesedett. Pest második szülővárosommá, a magyarból írói-szerkesztői munkám eszköze lett. A Budapesti Útmutató és Címtár évkönyv feltámasztásával és évtizedes gondozásával a legpestibb pestinek kezdtem érezni magamat. Több száz magyar szerző, újságíró írásainak szerkesztése sajátos honfoglalást hajtott végre agyamban. Diákkoromban vettem fejembe, hogy megtanulom a szomszédok nyelveit. Ez a török, görög, szerb és román nyelvet jelentette. Nem látszott nehéz feladatnak. Csak a görögtől tartottam kissé, de méltányos kárpótlásnak éreztem annak kulturális súlyát. 1980-ban viszont már világos lett: a bolgár, francia és magyar nyelven kívül, csak az angol és az orosz nyelv elsajátítására telik. De a nyelvtudás számomra azóta is kultusz.
Szellemi érdeklődésemben, tervezgetéseimben a társadalomfilozófia és a politika mindig fontos helyet foglaltak el, de 1980-ban ezek már komoly és izgalmas kalandokra csábítottak. Ilyennek tűnt például Blagoev egyik alapművének aktualizálása: „Mi a szocializmus, és van-e talaja Bulgáriában?”…

1980

[B]

2010. január 9., szombat

Legyen a neved...

Uff! Megvan a cím: Csetlő-napló!
Tetszik?
Szerintem, ha valami - bármi - születik, a létrehozó/alkotó/teremtő egyik legelső és legfontosabb teendője a névadás.
A névadás pedig művészet. Erről 1990 körül írtam egy módszertani segédletnek szánt tanulmányt. Sajnos, akkori tanácsadó cégem nem sokat tett az anyag hasznosítása érdekében. Talán majd egyszer...
Még annyit: olyan címet igyekeztem találni, amely nem csak megfelelő, hanem amelyből nincs túl sok az interneten. Tudjuk, hogy ez nem könnyű. Hát jó érzés, hogy ez a szópár nem volt fellelhető a hálón.


Kellene egy jó cím? Kreatív szolgáltatások

[K]