Ha szó vezeti a táncot

 

Szóár

Szóbank

Szóciál

Szócsellengő

Szóda

Szóérdem

Szófasirt

Szógolf

Szógyógyír

Szóhaj

Szói

Szója

Szók

Szóló

Szólyam

Szómágia

Szónett

Szónyka

Szóoltás

Szóőr

Szópik

Szórend

Szóse

Szósz

Szótkéredzik

Szótyor

Szóutca

Szóütés

Szóváltás

Szózat

Szózsúr.

* * *

SZÓPIRAMIS

 

Elém raktak egy idézetet egy igen művelt embertől, amelyben elmélkedik a népek nagyságáról és kicsinységéről, sorsáról, hogy mitől nagyok vagy primitívek.

Olvastam, olvastam, és elgondolkoztam… Hirtelen úgy éreztem, hogy talán jobb hatással lenne rám most egy macska dorombolása, mint egy filozófus elmélkedése.  Tisztelem a műveltségét, a gondolatait, de nem tudok azonosulni ezzel a gondolkodásmóddal. Elgondolkoztam, hogy miért van ez így? Mi ez a fenntartás? Mi zavar már olyan mértékben, hogy időnként már viszketek a filozófiai okosságoktól?

A következőket véltem felfedezni: a dolgok bonyolultak. Ez igen triviális megállapítás így első hallásra,- már hogyne lenne minden bonyolult ebben az életben? Talán többet mond az, ha azt mondom, hogy minden dolog egy végtelen piramis. Vegyük például Európát. Ez is egy végtelen piramis. A csúcsa az az egy szó, hogy Európa. Ez egy szó. Mindenkinek mond valamit, kinek mit, tapasztalata, műveltsége függvényében, de egyértelmű, hogy az még azért szinte semmitmondó. Sokat sejtető, de semmitmondó. Könnyű továbbmenni és mondani több dolgot. Tehát ez már a piramis következő szintje, a csúcs alatt, és ezt lehetne tovább részletezni. Lehetne leírni Európa földrajzát, történelmét, lehetne elemezni a kultúráját, a népeit, a jelenlegi problémáit, az esélyeit, és így tovább.

Köteteket lehetne leírni, ami azt jelenti, hogy egyre tovább megyünk le, a piramis alsóbb szintjeire, részletezzük, feltárjuk, gazdagítjuk a tartalmat, az igazságot,- de ezt valójában a végtelenségig tehetjük. A végtelenségig bővíthetjük a tudást, az igazságot.

 A matematikában ez egy nagyon jól ismert probléma, amelyre egy kitűnő példa Európának, mint földrésznek a lerajzolása. Lerajzolhatjuk egy ceruzával egy papírlapra, a bennünk élő kontúrjait, mert mindenkinek van egy vizuális képe Európa földrajzáról. De hát hol találkozunk mi ezzel a képpel? Sehol! Ha egy űrhajóban ülnénk, talán a kozmoszból így látnánk, ahogy szokták a térképeket lerajzolni. De hát felhők takarják, így is lehetne készíteni egy részletesebb térképet.   És aztán még és még részletesebb térképet, valamilyen léptékben. És kiderülne, hogyha egészen közeli, tehát teljesen élethű térképet kellene lerajzolni, ahol minden tengerpart úgy van visszaadva, ahogy a valóságban van, de méteres, aztán centis pontossággal, aztán milliméteres pontossággal,- akkor az a vonal, amely lerajzolja Európa körvonalait, olyan hosszú lenne, mint a valóságban, vagyis  sok ezer kilométeres vonal.

Valahogy így fest, ez a jellege ennek a piramisnak, ami amögött az egy szó mögött van, hogy Európa. Ezt a szintet szó szerint lehetne venni, hogy ez lefelé, a részletek felé haladva egy végtelen piramis. A végtelenségig lehet bővíteni, gazdagítani, szaporítani azzal, amit el tudunk mondani Európáról.                                        De itt azért van egy csavar. Azt kell mondani - elképzelni is lehet, - hogy mégiscsak, a piramisnak van egy alapja, ami bizonyos értelemben ellentmond annak, hogy végtelen a piramis, mert ha végtelen, akkor hol van ez az alap?  De mégiscsak látjuk, felfogjuk, megértjük, hogy van egy virtuális alapja, és ez a virtuális alap a valóság. Tehát a valóság, ahogy a tengerparti részletes leírás, ugyanúgy elvisz a valóság részleteibe. A valóságnak annyi felülete van, oda tartozik minden, ami egy európai emberrel történik, történt és történni fog.  Minden, ami izeg-mozog, ami nő, ami megszületik, fejlődik, meghal. A természet egy végtelenség. Itt viszont eszünkbe juthat egy nagy bölcsesség. Most nem jut eszembe egy XVIII. századi német filozófusnak a bölcsessége, amely azt mondja, hogy „mindenben minden van”. Ez egy végtelenül bölcs mondás, mert valóban, bármit mondunk, mondunk egy szót, vagy tíz vagy száz szót, minden szó mögött, amit kimondunk, van egy végtelen piramis. És hogy mi a mi műveltségünk, tudásunk, meddig enged ebbe a piramisba, egy nehéz kérdés… Ki tudja, hogy ki, meddig tud eljutni értelmesen? Az, aki triviálisan szörfozik a szavak tajtékján, nem sokat ért az egészből.

Hát,- ez a helyzet.  De itt visszakanyarodok, és ez a végén sugallta a választ, hogy miért vagyok így, s kezdek viszketni a sok filozófus szövegelésétől.  Talán azt kell mondani, hogy ami zavar engem az ilyen filozófusi szócséplésben, a filozófus magabiztossága. Úgy beszél, mintha száz százalékig biztos lenne, az életét is kockára tenné azért, hogy amit mond, az igaz. De hát ez abszurdum! Ez egy borzalmas nagy, fájdalmas tévedés! Mert minden szó egy piramis. És hogy ki, mit ért, hogyan értelmezi amit én mondok, az egy végtelenül összetett, bizonytalan dolog, és nekünk tisztában kell lennünk ezzel a bizonytalansággal. Nem lehetünk biztosak abban sem, hogy amit mi mondunk, az egy adekvát meghatározás. Szerencsésen fogalmaztunk-e, ha egy kicsit jobban részletezünk, nem derülhet-e ki, hogy azért nem egészen úgy van a dolog, hanem árnyaltabb, ahogy szokták mondani. Még inkább bizonytalanok lehetünk abban, hogy mi megy át abból, amit mondunk, az olvasóba.

Ha nagyon magabiztosan beszélünk, akkor ezzel egy rossz szolgálatot teszünk az olvasónak, akit arra provokálunk, hogy vagy fogadja el azt, amit mi mondunk,  vagy vesse el, hogy adott esetben gondolkodásra késztessük.

Ez lenne a cél. Ez lenne a legjobb. De ha mi túlságosan magabiztosan beszélünk, nem érződik, hogy magunk is lebegünk a dolgokban, a tudásban, az igazságkeresésben, akkor becsapjuk az olvasót és becsapjuk magunkat is.

Voltaképpen minden igazságkeresés. Vagy ha nem is egy igazi ”… igazságkeresés, egy értelmes üzenet kísérlete.

Ilyen gondolatokat ébresztett fel bennem ez az idézet. Hogy aztán mi van a népek nagyságával és kicsinységével kapcsolatban, az egy külön téma lenne. Szerintem a szóban forgó szerző igen melléfogott ebben a kérdésben, mert nem annyira a népeket kellene rangsorolni. Szerintem a népek igen egyformák. Nincsenek kiugróan bölcs és nemes, vagy átszellemült, és nincsenek menthetetlenül primitív népek. Sokkal érdekesebb, hogy azok az emberek, akik kisebb-nagyobb hatással, hatalommal vannak a dolgok alakulására a nép sorsát illetően, azok milyenek abban az országban, abban az időben. Itt pedig már nagy különbségek vannak. Szerencse és szerencsétlenség dolga, hogy kik vezetik, kik irányítják, kik terelik a népeket.

 

* * *

Egy érdekes „appendix”: a Változó Világ ismeretterjesztő könyvsorozat megszületése körül kialakult bennem a koncepció az optimális terjedelmi mértékekről, amelyek alkalmazhatók egy-egy fogalom, téma stb. bemutatásánál. Ezek: szómagyarázat, szócikk, tanulmány, Változó Világ kötet, nagy monográfia.

A fenti gondolatsor hirtelenül felismertem, hogy ez a „terjedelmi koncepció” nagyszerűen illeszkedik a szópiramis-koncepcióhoz, oly módon, hogy ezek a kitüntetett terjedelmi mértékek voltaképpen kitüntetett kognitív szintek, mint a körfolyosók az Eiffel-toronyban.

A szép az egészben, hogy az első szint voltaképpen tökéletesen azonosítható az apeva „terjedelmével”: mondasz egy szót? Hát legelőször mondd el a lényegét 15 szótagban. Utána mehetünk tovább. Egészen a Változó Világig. És azon túl. H eszes, bátor és hosszú életű vagy.

Kívánom, hogy az légy!

 

* * *

 

Akartunk. Tettünk.

Egyik barátom meghívott könyvbemutatójára. Fontos, de érdeklődésemtől meglehetősen távol eső, szinte ismeretlen szakterületen dolgozik, mégsem próbáltam kimenteni magamat, hiszen rendhagyó alkalomhoz illő rendhagyó kiadványról volt szó… De főleg egy rendhagyó emberről, aki hihetetlen energiával, intelligenciával, tehetséggel 30 éve tart életben egy vergődő ágazat szaklapját.

Ennek a szaklapnak a jubileumi 30. – gyémánt – évkönyvét mutatta be barátom, mint főszerkesztő, az ágazat impozáns szakkönyvtárának zsúfolásig megtelt nagytermében. Szívmelengető volt ez a megtisztelő érdeklődés a szakma teljes társadalmi hierarchiája részéről. Tucatnyi jobbnál jobb felszólalás tolmácsolta az olvasók háláját barátom iránt, de nem kevésbé élénken foglalkoztak a szakma – ezen keresztül egy kicsit az ország – vállalandó múltjával, gondterhes jelenével és bizonytalan jövőjével.

Ahogy jó ideje mondhatni divat, a könyvbemutatót nagyszerűen színesítette, a felszított érzéseket vibrálóvá fokozta két rövid zenei műsor és több vers is…

A bemutatót követő fogadáson barátom félrevont és kezdett sajnálkozni, hogy a nagy izgalomban elmulasztotta elmondani zárásképpen egyik haikumat. „Itt van a zsebemben, de hát én fejből tudom…” szabadkozott-bosszankodott… És hogy kétség sem legyen, vagy talán azért, hogy most – nem is négyszemközt, hanem csak így magában – pótolja a vers hatását, el is súgta:

Mindent akartam…

Semmim sincs. Így megyek el…

Jó volt akarni…

Meglepett, és meghatott a vallomás. Lám, éreztem, egy rokonlelket is megérintett ez a rövid számadás. Furcsa érzés. Mint minden, ami ritkán adatik az életben. Nagyon ritkán.

Ö meg csak bosszankodott, és sajnálkozott. Nála az intellektus és az emberség olyan magas szinten találkozik, hogy megjegyzése magától értetődő és baráti volt: „Pedig biztos jól esett volna hiúságodnak!”

Nevettünk, és egyetértettünk, hogy mi már régen elhagytuk a hiúság világát.

Jó, de mit tesz egy ilyen élmény a versköltést megkedvelt elmében? Költői kérdés.

* * *

O. I.-nak

Jól esett volna

dőre hiúságomnak…

Derülök rajta…

* * *

A mindenki és a mindig köde

Minden embernek minden pillanatában van egy jónak vélt vélekedése, egy jónak szánt szándéka, egy jónak hitt ítélete. De ezek sokszor, mint apró súlytalan vízcseppek lebegnek, nem fényt és meleget, inkább hideg süket ködöt képeznek körülöttünk.

Nekünk meg egy bővizű erős sodrású folyó kell, hogy továbbjuthassunk, egy jobb világ felé.


* * *

A szavak

A szavaknak legyen súlyuk!

A szavaknak van súlyuk. Van hosszuk. Van számuk. Van erejük. Van ritmusuk. Van történetük.

A szavak szépek. Kedvesek. Zengők. Patetikusak.

A szavak kerítők. Árulók. Tanítók.

A szavak simogatnak. Sebeznek. Gyógyítanak. Csiklandoznak. Üzennek. Ködösítenek. Maradnak. Elszállnak.

Szó szót követ. Szóáradat. Pusztába kiáltott szó.

Szókincs. Szótár. Szómágia.

A szavaknak legyen értelmük!

* * *