2019. október 26., szombat

Van egy álmom: felelős és innovatív falu


A vidék, értsd, a természet elnéptelenedik. Világszerte. Az emberek eltűnnek a túlzsúfolt városokba. Mexikó-city ötvenmilliós embertenger. És minden város egy kis Mexikó-city. Tele bajba jutott emberekkel.
Közben a csodás természet, a csodás vidék, falvaink elnéptelenednek, elszegényednek, vergődnek.
Közben van egy álmom: látom falvak sokaságát, amelyek a jobb életet akaróvárosi ember felé fordulva, új fejezetet nyitnak a maguk számára, mindenki számára.
Az egyik kedvenc vízióm a könyvesfalu. Egy világszerte ismert és bevált minta. Honosíthatunk egy-az-egyben egy jó külföldi mintát, kreatív módon is vehetjük át valamelyiket. A magyar olvasóországban megélhet egy tucatnyi könyvesfalu.
Az egyik legrégebbi vízióm a skanzenfalu, ahol egy, a helyiektől szabadon kiválasztott múlt elevenedik meg hitelesen, bölcs szimbiózisban a modern világ vállalható vívmányaival.
Mondhatni, az egyik vízióban is, a másikban is jó adag romantika van. És csak egypár falunak adna esélyt. A 3 ezerből.
Esély minden falu számára van. Háromszor annyi falu sem lenne elég a potenciális igényekre.
Érdemes, fontos legelőször a különösen nehéz vagy problémás helyzetben lévő csoportokhoz fordulni, amelyek egyre népesebbek.
Legelőször az idős embereket lehetne megemlíteni. Mindenhol lehetne egy idős faluvég, amely menedéket nyújtana a városi magányban szenvedő nyugdíjasoknak. Az idős otthonok egy nagy része – világszerte – maga a pokol. A hasonló gyalázat ellen itt is kellenének nagyon hatékony óvintézkedések, de a lényeg az, hogy ez a megoldás – közel a természethez, saját kis lakban, egy jó falusi közösség segítségére számítva – a lehető legjobb az öregedő társadalom számára.
Hasonlóképpen lehet más csoportok felé nyitni. Vannak – egyre nagyobb számban – autisták és más hasonló testi-lelki kórtól szenvedő, tipikusan önálló életre képtelen személyek. Számukra is hasonló, igényeiket korszerűen kielégítő „faluvégeket”, lakóparkokat lehetne kialakítani.
De megemlíthetők az eredendően szociális problémáktól szenvedő embereket is: hajléktalanok, munkanélküliek, menekültek, vagy általában a városi nyomortól megcsömörlött emberek. Számukra a „szociális faluvég” akár egy szabályos kibuc is lehetne, amely a régi falu ikre is lehetne.
Álmodom, de jól tudom: ezek az álmok a valóság talaján kell – és lehet – megvalósítani, felelősséggel, kreativitással, üzleti tervvel, össztársadalmi támogatással.
Ne legyünk álomrontók! Érezzük át felelősségünket! Gondolkozzunk, és cselekedjünk!



* * *

2019. október 21., hétfő

Szóbotlások, nyelvbotlások


Néha megküldöm egyik író-újságíró barátomnak valamelyik blogomban megjelent új jegyzetemet, ha úgy gondolom, hogy érdekelné – vagy provokálná. Szeretem nem ritkán csípős, de mindig barátságos és okos kritikáit. Legutóbb a négy híres barát legújabb beszélgetését küldtem meg.
Ez volt a válasza: „Ez veretes, de ilyenkor érdekesebb a mozgékony, aktuális modorban használt hangnem…” Túlontúl finoman fejezte ki magát barátom (nem a javasolt „mozgékony, aktuális modorban használt hangnem”-ben). Tudjuk, az „aktuális modor” már nem csak nyomul agresszíven, hanem uralkodó minta a legtöbb amerikai filmben, a legtöbb politikus, celeb és nyomukban a fiatalok nagy részének beszédében (és gondolkodásában).
Ezt válaszoltam barátomnak: „De hát én nevelni akarok (ide a komolyság némi feloldása érdekében egy mosolygó arcot), nem mellesleg példával.”
Erre a 87 éves barátom egy szomorú arcot küldött („fafej”, gondolhatta joggal).
Komoly, nem egyszerű kérdés: hogyan legyünk a nyelvvel, a beszéddel. Szépen, választékosan, netán „veretesen” beszéljünk-e, vagy lazán, „trendien”, „őszintén”, „gátlások nélkül” stb. Értem, hogy az emberek nagy része torkig van a hamis, demagóg, modoros vagy éppen „bükkfa” nyelvvel. De ez a posztmodern neobarbár nyelvkultúra vagy inkább igénytelenség nem egy jó irány.
A véletlen úgy hozta, hogy még aznap két olyan levelet kaptam, amely némi derültséget okozott, meg újabb töprengést: vajon valóban ilyen nehéz jól megfogalmazni elemi dolgokat.
Az egyik valójában magánkörlevél: „Sziasztok! Idén először rendezzük meg a [egyesületünk] első maffia-bajnokságát… Nagy nap lesz!” Hát nem fértem bőrömben, ezt replikáztam: „Sokaknak. Biztosra veszem, hogy azon a napon valaki először megy az első esküvőjére.”
Komolyabb úgy volt az alábbi hivatalos tájékoztatás:

Kedves Ügyfelünk!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önt, hogy egy előre nem tervezett nyomdatechnikai probléma miatt az Ön ... számláját sajnos csak későbbi időpontban tudjuk bemutatni a Díjnet felületén keresztül.
A felmerült probléma megoldásán már dolgoznak kollégáink, és előreláthatóan 2019.10.18-át követően már a megszokott módon fogja tudni megtekinteni az október havi számláját.
A fentiekre tekintettel az Ön fizetési határidejét 2019.10.28-ra módosítjuk.
A kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük!

... Magyarország Kft.


Csak remélni lehet, hogy a „szuperbrendes” cég terveiben nem szerepel sok beütemezett probléma.
Élesítsed nyelvedet, ember! Ettől csak élesebb lesz az elméd


* * *

2019. október 16., szerda

Van egy álmom: elérni minden könyvet


Könyvtárak évezredek óta léteznek: magánkönyvtárak is, közkönyvtárak is. Ma már a közkönyvtárak hálózata az élet megszokott része.
Közben érthető, hogy egyetlen magánkönyvtár, de egyetlen közkönyvtár sem képes mindig minden igényt kielégíteni. Fantasztikus eredmény a különféle, jelenleg csak országon belül működő könyvtárközi kölcsönzések. Talán még fantasztikusabb eredmény, bár valójában ma még talán inkább ígéret, hogy digitális nyomtatás révén percek alatt hozzájutunk a kívánt könyvhöz.
Közben még – legalábbis széles körben - nem tudatosult az a ma már teljesen jogos és reális igény, hogy az emberiség minden írásos műve szabadon elérhető legyen elektronikus formában. (Itt teljesen fölösleges mondani, hogy bármikor és azonnal, ez az elektronikus forma természete.)
Azt nem fölösleges mondani, hogy: ingyen. Bár ez egy kissé bonyolultabb, án roppant fontos téma, amelyre vissza kell térni.
Nehéz lenne-e megvalósítani ezt az álmot? Technikailag semmiképpen. A Google a hírek szerint a munka jelentős részét elvégezte, hatalmas kapacitása lenne a feladat befejezéséhez. Bár itt egy nagyon lényeges pontra kellene mutatni: a „statikus” digitalizálás, vagyis az, amikor képet nyerünk az eredeti műről, nem lenne elég az igazi álom megvalósításához. A számítástechnika persze már most is (jó ideje) képes „olvasni” a kép szövegét (ami mindenféle keresés elengedhetetlen feltétele). A nagy, irdatlanul nagy feladat az eredeti szöveg jegyzetekkel való ellátása stb.
Sejthető, hogy az emberiség egyszer belevág ebbe a munkába, és az is sejthető, hogy itt üdvös lenne egy szigorúan szabályozott verseny, ki tudna jobb formában, jobb kiegészítésekkel (jegyzetek, kommentárok, tördelés, fordítás) kínálni a műveket.
Mindez jó, nagyszerű lenne – és reális. Sőt, mindent egybe vetve ésszerű, gazdaságos. De van egy nagy akadály, és ez az anyagi érdek, amely itt a szerzői jog fennkölt formájában jelenik meg. A szerzői jog intézménye ma már eze sebből vérzik, hagyományos formájában anakronisztikus, az előrelépés gátja. És mellesleg sok vonatkozásban alantos fegyver egyesek kezében.
De ez a probléma már jóval szélesebb, az egész internetet érinti – és nem csak az internetet. Két jellemző példa: az üres adathordozókra kivetett „termékdíj”, illetve a vendéglátóhelyekre kivetett „kulturális járulék”. Mind a két esetben keletkezik egy jelentős bevételi forrás, már csak annak igazságos elosztását kellene megoldani (ez várat magára). A második esettel kapcsolatban volt hosszú évekkel ezelőtt egy javaslatom: ahelyett, hogy a zeneadót csak azokra a vendéglátóhelyekre vessék ki, amelyek zenét „szolgáltatnak (komoly ellenőrzési apparátus mellett), fizezze ezt az adót minden vendéglátóhely, és vesse magára, ha nem szolgáltat zenét.
Nem teljes azonos, de hasonló a javaslatom az internetre vonatkozóan, bár itt inkább így kellene fogalmazni: az ingyenes internet (és mindenféle szöveges, képes, hang és mozgó tartalom) ingyenessége hamisság, hiszen egyrészt a legtöbb ember díjat fizet az internet használatáért, másrészt kénytelen irdatlan mennyiségű általában ostoba és hamis reklámot eltűrni, ami hihetetlen bevételeket generál sok szolgáltató számára. Kellene egy általános elektronikus adó, és utána egy ingyenesen elérhető internet, ingyenesen elérhető tartalom, ingyenesen elérhető könyv.


* * *



2019. október 15., kedd

Nyelvújítás – mindörökké!


A csodálatos magyar nyelv újulásiújítási képessége-hajlama példamutató.
Azért néha elbóbiskolunk. Vagy jobban sodródunk a világ jó nagy részével együtt. Ami nem méltó a magyar nyelv hagyományaihoz, fent emlegetett újulásiújítási képességéhez.
Itt van például az okostelefon, amely szerencsére nem lett szmartfon. De miért ez az irdatlan hosszú okostelefon? A magyar nyelv – hasonlóan az angolhoz és kínaihoz – kedveli a rövid szavakat. (Amelyek szerencsére többnyire kedves-ízes szócskák.)
Nos, szerintem az okostelefon nyugodtan lehetne oksi. Lehetne éppenséggel okoska is, de ez gyakran használt, roppant kedves jelző lurkóinkra, kár, hiba lenne megzavarni ezt a használatát.
Jó, de ez az oksi nem tűnik alkalmasnak fontos hivatalos megnevezésre. Hát erre a célra legyen okosfon, de magánhasználatra az oksi remek megoldás lenne.
A lényeg: legyen mindig kéznél a nyelvújítás! Biztos így több derű lenne életünkben!




* * *

Forgó apeva


Mozgalmas, izgalmas az alig négyéves apeva története. Nem csakarról szól, hogy egyre több en naponta osztanak kis remekeiket, hanem szédületes ütemben születnek különböző tartalmi és formai változatok.
A tartalmi változatok is tartalmaznak formai elemet (egyszótagú apeva, „arcos apeva” stb.), de a formai változatok aztán gátlastalanul átlépnek minden korláton… És ez jó, akkor is, ha a végén néha azt kell kérdeznünk magunktól: hát ez mitől apeva? De távol álljon tőlünk minden „kirekesztés”! Senki sem tagadunk ki „a családból”, aki-ami az apevából vérvonalát. Nem, ez nem a sors iróniája, hanem vállalt büszkeség, hogy a harmadik apeva-antológia is (legalább?) négy új apeva formát ismertet. És még meg sem száradt a nyomdafesték, és most közreadom a legújabb „szenzációt” a forgó apevát!
Ám figyelem: ez egy formacsalád, vagyis sokféle forgó apevát ajánlok az alkotni vágyók figyelmébe.
Kezdjünk a legegyszerűbb forgó apevával. Ez két apevából áll egy lap két oldalára van felírva. De most vágjuk fel a lapot soronként. Ha ezeket egy fonalra erősítjük és megfelelően levagdossuk a sorok végét, egy csinos karácsonyfát kapunk. És most jön a lényeg: a sorokat tetszőleges kombinációban megforgathatjuk. Minden új kombináció új apevát ad (ha ügyesen írtuk meg a két eredetit. Egészen pontosan egy ilyen kettős forgó apeva 32 apevát eredményez!
Lássuk az első ilyen forgót:
Egy
madár
bús csendben
ringatózik
az éj tenyerén.
Két
csillag
vidámon
pihenget
a fenyő ágán.

Nem tagadom: ez a két apeva túlságosan egyszerűen oldotta meg „a feladatot”. Sok költőtársat ismerek, aki sokkal szellemesebb, izgalmasabb apevákkal fog minket, és talán karácsonyra kedves családját elkápráztatni.
Innen talán már könnyű váltani a hármas, a négyes, és ha valaki ennyire merész: ötös forgó apevára. A négyes például úgy nézne ki, mint egy ötlépcsős piramis, amelynek szintjei forognak egy tengely körül. Fogadok, hogy minden hobbiboltban találni kellékeket egy ilyen forgó piramis (vagy egy kissé piramisszerű karácsonyfa) összerakásához. Félve írom le: egy ilyen négyes forgó apeva – négy alapapevával indulva – 1024 apevát adna.
Nos, jó szerencsét a saját forgó apeva megíráshoz és összerakásához!



* * *

2019. október 12., szombat

A civilizáció legnagyobb tévedése


Nem csigázom az érdeklődést bevezető gondolatokkal, megfigyelések, elemzések stb. ismertetésével. Egyből kimondom: a civilizáció legnagyobb tévedése a matematika oktatása.
Persze, lehetne most elvitatkozni olyanokon, hogy civilizáció nyomairól régóta beszélhetünk, az iskolai matematikaoktatás a modern kor vívmánya, amelyre akár büszkék is lehetnénk.
Én úgy látom a helyzetet, hogy a matematikatanítás valóban az egyik legfontosabb pillére a modern iskolának, köztiszteletnek örvend, pedagógiai fejlődést is tud felmutatni, mégis összességében egy nagy csődöt leplez el.
Mi a gondom? Miről beszélek?
Úgy vélem, a jelenlegi matematikaoktatás mesterembereket készít fel, de talán leginkább kereskedőket. Akinek jól kell tudniuk számolni, összeadni, kivonni, szorozni és osztani. Fontos a számla pontossága. És fontos a megrendelt munka pontos elvégzése. Minden szakmai kompetenciához egy jó adag számtan és mértan ismeret szükségeltetik. Ennyi. Kész is vagyunk.
Közben nem mindenki lesz kereskedő vagy mester, azok többsége pedig meg is utálja kellően a matematikát egy életre. Ennyi. Ezzel is készen vagyunk. Nagy előnyei vannak ennek a helyzetnek.
De mi is ez a helyzet?
A helyzet az, hogy az emberek nagy, nagyon nagy része intelligencia dolgában koldusszegény. Mondhatjuk: nem képes gondolkozni, a gondolkodás értelmében. Bajlódik, sőt, gyakran agresszíven támad silány sztereotípiákkal. Kritikátlan, vagy még gyakrabban kritikátlanul kritikus, hőbörgő, bajban van saját igényeinek, érdekeinek felismerésével és képviseletével. Elszomorító, méltatlan látvány.
Ezzel szemben okos emberekre lenne szükség. Intelligens emberekre. Szinte mindenki megfelelő mentális képességekkel születik, de utána minden összefog a gondolkodás csodája ellen. Hát igen, a mesternek inasra, a gyárosnak melósra, a kereskedőnek csicskára, a királynak katonára, a papnak hívőre, a politikusnak szavazóra van szüksége. És ezek ne is legyenek lángelmék, de még kritikai kritikusok sem.
Értjük, a civilizáció csődjének alapos oka, a fent az egyik oldalon felsoroltak szempontjából haszna van.
A társadalom, jövőnk mást akar: okos intelligens embereket.
E célból a legfontosabb és a legsürgetőbb feladatunk az lenne, hogy a matematikaoktatásról váltsunk gondolkodásoktatásra. A matematika továbbra is jelen lenne, mert a matematika a legjobb homokozó a gondolkodás számára, sőt, később atombomba is lesz az intelligens ember kezében, de kis zsenge korban, amikor a magzat lávájából képződik a személyiség, minden erőnket a gondolkodás, az élő természetes intelligencia kibontakoztatására kellene koncentrálni.


* * *