Könyvtárak
évezredek óta léteznek: magánkönyvtárak is, közkönyvtárak is. Ma már a
közkönyvtárak hálózata az élet megszokott része.
Közben érthető, hogy egyetlen magánkönyvtár, de egyetlen közkönyvtár sem
képes mindig minden igényt kielégíteni. Fantasztikus eredmény a különféle,
jelenleg csak országon belül működő könyvtárközi kölcsönzések. Talán még
fantasztikusabb eredmény, bár valójában ma még talán inkább ígéret, hogy
digitális nyomtatás révén percek alatt hozzájutunk a kívánt könyvhöz.
Közben még – legalábbis széles körben - nem tudatosult az a ma már teljesen
jogos és reális igény, hogy az emberiség minden írásos műve szabadon elérhető
legyen elektronikus formában. (Itt teljesen fölösleges mondani, hogy bármikor
és azonnal, ez az elektronikus forma természete.)
Azt nem fölösleges mondani, hogy: ingyen. Bár ez egy kissé bonyolultabb, án
roppant fontos téma, amelyre vissza kell térni.
Nehéz lenne-e megvalósítani ezt az álmot? Technikailag semmiképpen. A
Google a hírek szerint a munka jelentős részét elvégezte, hatalmas kapacitása
lenne a feladat befejezéséhez. Bár itt egy nagyon lényeges pontra kellene
mutatni: a „statikus” digitalizálás, vagyis az, amikor képet nyerünk az eredeti
műről, nem lenne elég az igazi álom megvalósításához. A számítástechnika persze
már most is (jó ideje) képes „olvasni” a kép szövegét (ami mindenféle keresés
elengedhetetlen feltétele). A nagy, irdatlanul nagy feladat az eredeti szöveg
jegyzetekkel való ellátása stb.
Sejthető, hogy az emberiség egyszer belevág ebbe a munkába, és az is
sejthető, hogy itt üdvös lenne egy szigorúan szabályozott verseny, ki tudna jobb
formában, jobb kiegészítésekkel (jegyzetek, kommentárok, tördelés, fordítás)
kínálni a műveket.
Mindez jó, nagyszerű lenne – és reális. Sőt, mindent egybe vetve ésszerű,
gazdaságos. De van egy nagy akadály, és ez az anyagi érdek, amely itt a szerzői
jog fennkölt formájában jelenik meg. A szerzői jog intézménye ma már eze sebből
vérzik, hagyományos formájában anakronisztikus, az előrelépés gátja. És
mellesleg sok vonatkozásban alantos fegyver egyesek kezében.
De ez a probléma már jóval szélesebb, az egész internetet érinti – és nem
csak az internetet. Két jellemző példa: az üres adathordozókra kivetett „termékdíj”,
illetve a vendéglátóhelyekre kivetett „kulturális járulék”. Mind a két esetben
keletkezik egy jelentős bevételi forrás, már csak annak igazságos elosztását
kellene megoldani (ez várat magára). A második esettel kapcsolatban volt hosszú
évekkel ezelőtt egy javaslatom: ahelyett, hogy a zeneadót csak azokra a
vendéglátóhelyekre vessék ki, amelyek zenét „szolgáltatnak (komoly ellenőrzési apparátus
mellett), fizezze ezt az adót minden vendéglátóhely, és vesse magára, ha nem
szolgáltat zenét.
Nem teljes azonos, de hasonló a javaslatom az internetre vonatkozóan, bár
itt inkább így kellene fogalmazni: az ingyenes internet (és mindenféle szöveges,
képes, hang és mozgó tartalom) ingyenessége hamisság, hiszen egyrészt a legtöbb
ember díjat fizet az internet használatáért, másrészt kénytelen irdatlan
mennyiségű általában ostoba és hamis reklámot eltűrni, ami hihetetlen
bevételeket generál sok szolgáltató számára. Kellene egy általános elektronikus
adó, és utána egy ingyenesen elérhető internet, ingyenesen elérhető tartalom, ingyenesen
elérhető könyv.
*
* *
