Pi-apeva

 

A komoly művelt emberek március 14-én a híres-nevezetes-misztikus Pí-t ünneplik (lévén a nap numerikus formája 3.14, ami a végtelen Pí jelképpé vált rövidítése).

Egy tudós társaságban óvatlanul partalan vitákat provokáltam, amellyel senkit nem untatnék, de közben elhangzott egy érdekes, bár kissé zavaros történet: „Azt hallottam, hogy létezik az ősi indiai írásokban egy vers, amely arról szól, hogy Krisna körtáncot jár a falubeli tehénpásztorlányokkal az erdőben. Minden szanszkrit betűnek megfelel egy szám. Ha behelyettesíted a vers betűit a megfelelő számokkal, megkapod Pí értékét.”

Akárhogy legyen Krisnával és a táncairól szóló versekkel, egy biztos: költők régóta próbálkoznak a Pí-vel összefüggő formákat kiötleni. Legnépszerűbbek talán az a forma, ahol a vers minden következő sota annyi betűt vagy éppenséggel szót tartalmaz, amilyen számjegy következik a Pí-nem.

Ekkor homlokomra csaptam, és azt mondtam: legjobb az lenne, ha az apeva mértékegységét (logikáját, technikáját) követjük, vagyis szótagokban gondolkozunk!

És ilyen lenne a Pí-apeva (vagy akár szerényen: pi-apeva), olyan vers, amelyben minden sorban annyi szótag van, amilyen számjegy áll a Pí megfelelő pozíciójában. Ezek pedig (apevához illően ot sorban gondolkozva: 3, 1, 4, 1, 5. Roppant érdekes, hogy így a vers „gerince” 3-4-5, csak éppen megszakítva egy-egy egy szótagos sorokkal.

Nyomban látszik, hogy egy pi-apeva a „klasszikus” apevávak szemben egy szótaggal kevesebbet tartalmaz, tehát még egyet csavar a szószaporításon (bár még milyen messze vagyunk a juliádától),

Még valami fontos: mivel a Pí végtelen, így stílusos lenne megengedni a végtelen pi-verseket. Lehet próbálkozni. A lényeg az, hogy senki ne érezze magát kötve az ötsoros szabályhozü (Egyébként a klasszikus apevánál sem tilos (vétek vagy rossz ízlés ötnél több sort megalkotni.)

Végül egy izgalmas kérdés: született már a világon oi-apeva?

Igen, Úgy éreztem nem lett volna szép a piszta ötlettel jelentkezni. Kötelességemnek éreztem először magamon kipróbálni.

És íme, figyelmetekbe ajánlom az első általam ismert pi-apevát

 

Madárcsics

szól

kora hajnal.

Már

hangol az élet.

 

P. S. A madárcsics is egy még publikálatlan alkotásom. Harmincvalahány áve sétáltunk családostól a Szent István parkban, amikor elragadtatva felkiáltottam: micsoda csodás madárcsics. Nagy derültség támadt erre a nyelvújításra. Madárcsics, család, derű… Mi kell még az embernek?

 

 

* * *

 

Apeva 2021

 Megjelent az 5., jubileumi apeva antológia!

* * *

Apeva 2020

 

Megjelent a negyedik apeva antológia.

Örvendetesen sok a törzsszereplő, örvendetesen sok az új friss hang.

 

 

* * *

Kell a vihar már

Mit

vets, jó

barátom?

- Szelet vetek.

Kell a vihar már!

Szimeonov Todor apevái

* * *

Forgó apeva

Mozgalmas, izgalmas az alig négyéves apeva története. Nem csakarról szól, hogy egyre több en naponta osztanak kis remekeiket, hanem szédületes ütemben születnek különböző tartalmi és formai változatok.

A tartalmi változatok is tartalmaznak formai elemet (egyszótagú apeva, „arcos apeva” stb.), de a formai változatok aztán gátlastalanul átlépnek minden korláton… És ez jó, akkor is, ha a végén néha azt kell kérdeznünk magunktól: hát ez mitől apeva? De távol álljon tőlünk minden „kirekesztés”! Senki sem tagadunk ki „a családból”, aki-ami az apevából vérvonalát. Nem, ez nem a sors iróniája, hanem vállalt büszkeség, hogy a harmadik apeva-antológia is (legalább?) négy új apeva formát ismertet. És még meg sem száradt a nyomdafesték, és most közreadom a legújabb „szenzációt” a forgó apevát!

Ám figyelem: ez egy formacsalád, vagyis sokféle forgó apevát ajánlok az alkotni vágyók figyelmébe.

Kezdjünk a legegyszerűbb forgó apevával. Ez két apevából áll egy lap két oldalára van felírva. De most vágjuk fel a lapot soronként. Ha ezeket egy fonalra erősítjük és megfelelően levagdossuk a sorok végét, egy csinos karácsonyfát kapunk. És most jön a lényeg: a sorokat tetszőleges kombinációban megforgathatjuk. Minden új kombináció új apevát ad (ha ügyesen írtuk meg a két eredetit. Egészen pontosan egy ilyen kettős forgó apeva 32 apevát eredményez!

Lássuk az első ilyen forgót:

Egy madár bús csendben ringatózik az éj tenyerén.

Két csillag vidámon pihenget a fenyő ágán.

Nem tagadom: ez a két apeva túlságosan egyszerűen oldotta meg „a feladatot”. Sok költőtársat ismerek, aki sokkal szellemesebb, izgalmasabb apevákkal fog minket, és talán karácsonyra kedves családját elkápráztatni.

Innen talán már könnyű váltani a hármas, a négyes, és ha valaki ennyire merész: ötös forgó apevára. A négyes például úgy nézne ki, mint egy ötlépcsős piramis, amelynek szintjei forognak egy tengely körül. Fogadok, hogy minden hobbiboltban találni kellékeket egy ilyen forgó piramis (vagy egy kissé piramisszerű karácsonyfa) összerakásához. Félve írom le: egy ilyen négyes forgó apeva – négy alapapevával indulva – 1024 apevát adna.

Nos, jó szerencsét a saját forgó apeva megíráshoz és összerakásához!

* * *

Ava Rama

Ma egy kissé váratlanul, és igen gyorsan megalkottam az Ava Rama játékot!

Miért? Miért kellett ez?

Nem tudom, miért. Arra sem emlékszem, mi lehetett a konkrétan mi volt az az apróság, amely kipattintotta a szikrát. Annyit biztosan tudok, hogy néha-néha jó játszani. Ahogy például levegőt venni, vagy arcot mosni…

Jó, de miért Ava Rama? Ismerős a név. Valamilyen legendás hős, aki 8 ezer évvel ezelőtt élt, és akinek a legendáját még nem írtam meg (csak néhány hevenyészett vázlatot)?

Ezt sem tudom. Lehet, hogy valami hasonló játék volt Ava Rama kedvenc szórakozása… Majd egyszer megtudjuk. Vagy sem…

Most viszont tudjuk meg, milyen ez a játék, amely rejtvénynek is mondható!

Ez egy 7x7-es betűmátrix, amely egy apeványi szöveget tartalmaz. Érthető, hogy jelen esetben az igazódás a 49-es betűkerethez erősebb követelmény, mint az apeva 15 szótagos szabálya. Az eredeti elrejtendő szöveg szóközeit és írásjeleit nem számoljuk, a feltöltésnél el is hagyjuk.

A szöveg a mátrix közepén kezdődik (az egyetlen nagybetűvel), utána ide-oda tekeredik, de mindig vízszintesen vagy függőlegesen folytatjuk (sosem átlósan).

Saját első élményem alapján szórakoztató megfejteni, még szórakoztatóbb ilyet összeállítani.

Próbáld ki bátran mind a kettőt. (Ha nem szórakoztat, ne erőltesd!)

  

* * *

Azért születtem

Ma a szokásos látogatás a Francia Intézet könyvtárába. A szokásos könyvválasztás: egy filozófia mű (ok, most kettő), egy matematikai, egy kulináris, egy szépirodalmi és valami bónusz.

Ez utóbbi általában magától jelentkezik, ami nem azonos azzal, hogy a véletlen műve. Ezúttal a csemege egy levelezés, megkapó címmel: Tea színű szerelem (suta fordításban, az eredeti: Amour couleur thé, talán jobb fordítás ez lenne: Szerelem, teaszínben, hát nem könnyű mesterség a fordítás).

Láttam is lelki szemeimmel az elegáns üvegcsészét, barnásan aranyló teával. Ez a szín egészen más, mégis Kosztolányi jutott eszembe:

lehet-e némán teát inni véled,

rubin-teát és sárga páragőzt?

Nem ismertem a szerző nevét, de szeretem tudni kitől olvasok. Megnéztem. Joe Bousquet, francia író, költő. Aki 1897-ben született, mint apám. De jóval rorábban 1950-halt meg.

Tragikus a sorsa. 1918-ban, 21 éves harcol a Nagy Háborúban. Egy német golyó befúródik a gerincébe, egy életre derétől lefelé béna marad.

És egy döbbenetes vallomása sebéről:

„Ez a seb előttem is létezett, azért születtem, hogy megtestesítsem.”

Szívembe markolt. És közben láttam a másik csodát: ez a mondat pontosan egy apeva. Persze, mind ez franciául. Valószínűleg magyarba is átültethető, de ezzel még nem volt bátorságom kísérletezni, olyan erős még mindig az élmény hatása.

Nem, ezt nem szabad értelmezni, elemezni, ragozni. Itt most mély csendben kell maradni, hagyni, hogy peregjenek előttünk milliók és milliók sorsa, szeretteink sorsa is, a mi sorsunk is, a még nem születtek sorsa.

Kinek miért kell születni. Hol az én felelősségem, hol a te felelősséged, hogy senkinek ne kelljen azért születnie, hogy egy sebet testesítsen meg?

Hogy teaszínű, vagy bármilyen színű szerelemről szóljon az élet.

És ez a gyémántszikra-lézerágyú, ami egy apeva!

Joe Bousquet szavai eredetiben:

« Ma blessure existait avant moi, je suis né pour l'incarner. »

És az apeva:

Ma

blessure

existait

avant moi, j’suis

né pour l'incarner.

(Après Joë Bousquet, T. Szimeonov)

  

* * *

Bátorság, ember!

* * *

Apeva 2018

Nem meglepő módon az idei Ünnepi könyvhétre megjelent az Apeva 2018 versantológia. Fantasztikus érzés. Fantasztikus érzés volt összeállítani, csodás érzés volt kézbe venni a kész kötetet, nagyszerű érzés volt dedikálni azt a Vörösmarty téren.

Sokan tudják, miről beszélek. Akadnak viszont, akik nem. Kedvükért összefoglalom: a 2016-ban megjelent Most, valamikor rendhagyó kötetemben szerepelt először a világtörténelem ez a szó és ez a költői műfaj. Pillanatnyi dacból találtam ki a formát, mert bosszantott, hogy szinte minden ismertető a haikuról kötelességének érzi hangsúlyozni afféle érdemként azt, hogy a haiku a legrövidebb versforma.

Vagy száz variációt próbáltam ki, míg végül döntöttem a piramis forma mellett, és ez meglepően jól bevált. Nem kis csodának veszem, hogy röpke egy év alatt megszületett a világ első apeva-antológiája, 56 résztvevővel. Ez lett az Apeva 2017, a 2017 Ünnepi könyvhét – Tarján Tamás által is hangsúlyosan kiemelt – „szenzációja”.

Nem volt kétség, hogy ezt folytatni érdemes. És folytattuk. Ugyan kevesebben kerültek be a 2018-as válogatásba, és ezek nagy része is új „apevás”, de az utánpótlásért nem kell aggodni. A Facebookon az Apeva csoportnak 170 tagja van, több irodalmi médiában is már rendszeresen jelennek meg apevák.

Az idei antológia sem prózamentes, ha lehet, a tavalyinál is többrétű, színes tartalma kifejezetten egyedivé teszi.

Talán a kötet tartalomjegyzéke is érzékelteti, mennyire nem szokványos versgyűjtemény ez.

Tartalom

Előszó

In Memoriam Tamás Tarján

I. Név-sor: A kötetben szereplők, abc-s rendben

II. A tulajdonképpeni antológia

III. Egy ember és hite

IV. Apeva-poémák, apeva-változatok

V. Apeva, határok nélkül

VI. Játszani is engedj!

Utószó

* * *

Nagy és összességében élvezetes feladat volt összehozni ezt a kötetet, aminek a megszokott vége, a Vörösmarty téri dedikálás méltó lezárása munkának. Az idő és a tér kegyes volt, és ha az idő és a tér velünk van, ki ellenünk?

Bár nem volt izgalommentes a vége, mert ahogy tavaly, az idén is előző partnerünk (patinás első vonalbeli könyvkereskedők) kivonult az Ünnepi könyvhétből. Bizonyára alapvetően üzleti megfontolásokból. A piaci helytállás kemény dolog, az olvasási szokások jelentősen átalakulnak. Ezzel együtt, merem remélni, nem kell izgulni e páratlan – immár 89 éves – kulturális hagyomány jövőjéért. Bár semmiképpen ölbe tett kellene nem aggódni, hanem okosan alkalmazkodni. A könyvhetet szervező MKKE új vezetéssel ment neki az idei rendezvénynek. Összességében az ünnep jól sikerült (nem mint a műtét, amelynek végén a páciens meghal), bár két hiányt csöndben el kell könyvelni: nem lett pótolva a szinte pótolhatatlan Tarján Tamás (vagyis az ünnepi könyvheti művek kritikai bemutatása), illetve először maradt el a hagyományos ÜKH-plakát kiadása.

De legyünk türelmesek. Illetve váljunk részévé az Ünnepi könyvhét ügyének védelmének, fejlesztésének. Egy- nem is annyira apró – példa erre: azt javasoltam a MKKE-nek, hogy ilyenkor hirdessenek meg egy speciális koncessziót a könyvkereskedők részére, amelynek kulcsfeltétele az lenne, hogy a koncessziós elutasítás nélkül veszi át a könyvheti művek árusítását (legalább a könyvhét idejére). Ígéret van, hogy a javaslat meg lesz tárgyalva.

* * *

És ha már kétszer is említettem Tarján tamás, álljon itt az Apeva 2018 neki szánt oldala.

IN MEMORIAM TAMÁS TARJÁN

In

pace

requiem,

homo vere!

Spiritus vivit!

Csendes csoda – szörnyű most nekem ezt a szót kimondani: – volt Tarján Tamás.

Két évvel fiatalabb nálam. És éppen alkalmas időpontot kerestünk egy jó, kiadós eszmecseréhez („apeváról, erről-arról”, ahogy mondta Tamás).

Utolsó személyes találkozásunk is csak pár héttel volt a tragikus hír előtt. Némi izgalommal ültem be a 2017 évi Ünnepi Könyvhét sajtótájékoztatójára, ahol hosszú évek óta Tamás tartotta a szokásos – igazi élményt nyújtó - ismertetőjét az ünnep vagy 300 művéről. Szóra méltatik-e vajon nagy újdonságunk? Már előadása vége felé kanyarodott rá Tamás: „És van ez az érdekes új műfaj…” Hihetetlen: amikor átlagban 5-10 másodperc  jut egy műre, Tamás bő 5 percet szánt az apeva ismertetésére! Fel is olvasta az egyiket, hozzáfűzött néhány töprengő gondolatot. Ami nekem többet ért minden dicséretnél.

Ez a töprengő, óvatos bíztatás marad számomra örökül.

Csodálatos dolog lett volna közösen elbeszélgetni apeváról, költészetről, irodalomról, életről… Ám oly – kegyetlenül? – rövid az élet…

Egy apevánál is rövidebb…

Apeva 2018

* * *

In memoriam Tamás Tarján

Csendes csoda – szörnyű most nekem ezt a szót kimondani: – volt Tarján Tamás.

Egy új barát. Két évvel fiatalabb nálam. Éppen alkalmas időpontot kerestünk egy jó, kiadós eszmecseréhez („apeváról, erről-arról”, ahogy írta Tamás), ami jó beszélgetések hosszú sorát ígérte. A jó baráti beszélgetés pedig, ahogy Epikurosz is tanította, a legfőbb földi jó.

Bizonyos gondok kötötték le éppen (ez már az én titkom marad, több is)… „…Aztán én utazom el. De előbb-utóbb valahogy összehozzuk!” – írta Tamás, és bizonyára nem sejtette, mit ír… Hát most már csak egy mód maradt összehozni a beszélgetést, ha egyáltalán volna mód erre. Talán abban a bizonyos Titkos szobában…

Tamást sok éve ismertem, mint aki nagy érdeklődéssel és még nagyobb élvezettel hallgatta előadását az Ünnepi könyvhét elmaradhatatlan sajtótájékoztatóján. Feladata volt bemutatni a cirka 300 könyvújdonságot, vagyis, mondhatni, mission inpossible… Ilyenkor az a gyakorlat, hogy a kiadók az ünnepi könyvhét csütörtöki megnyitóját 6-7 nappal megelőzően beküldenek két példányt a szervező MKKE-nek. Ezek egyikét kapja a mindenkori recenzens, hogy felkészülhessen a keddi sajtótájékoztatóra. Bizonyára akad olyan rendes kiadó, amely jóval korábban küldi be kiadványait, de még többen az utolsó utáni percekben, napokban. Akárhogy is legyen, napi 10-12 óra folyamatos olvasással számolva, 10-15 perc, ha jut egy könyvre – elolvasásához, értékeléséhez, valaminek a lejegyzéséhez. És a dolog másik vége: maga az előadás. a maga 60 percével. Így 12 másodperc jutna egy-egy műre, ha nem kellene számolni az előadás bevezető és záró részével, ahol bizonyos általánosító, összefoglaló gondolatoknak kell a hely.

Méltán vagyunk büszkék az Ünnepi könyvhét 88 éves hagyományára, amely, mondhatjuk talán kissé nagyvonalúan, világunikum. De ez a fajta nem kis mértékben valóban kritikai bemutatása a 300 kötetnyi termésnek elképesztő szellemi teljesítmény. És ezt Tamás hosszú évek óta élvezetesen, elegánsan, szellemesen csinálta. Olyan feltáró volt elemzése, mint egy röntgenfelvétel. A magyar irodalomról és nem kis mértékben az egész magyar irodalmi világról készült röntgenfelvétel. De még ennél is több volt, hiszen tucatjával előjöttek személyes emlékek és élmények, amelyek irodalmi nagyjaink nagyságát, néha annak másik, gyarlóbb oldalát is hozzátették a képhez, amely így színessé, elevenné, vallomásszerűvé is vált. Tele spiccelve szeretettel, bölcsességgel.

Engem mindig is fárasztott és elkedvetlenített az évezredek óta csábító és divatos bálványimádás. Nem bálványt szeretnék faragni. Igen is sejthető a tucatnyi trükk, amely nélkülözhetetlen a feladathoz. Kézbe veszel egy kötetet, találomra beleolvasol, egy-kettőre találsz egy említhető részletet. Az egész kötetről a vélemény – az esetek döntő részében, a hatalmas erudíció birtokában – egy perc alatt megszületik, szubjektíven. És ezzel a dolog kerek: van egy értelemszerűen szubjektív, ezért bajosan vitatható vélemény, és van egy ténybeli részlet. Így az ember végül is kellően tud koncentrálni a nagy termés fajsúlyosnak sejthető 20-30 százalékára. A feladat bizony, megszédül, de még így is egy párját ritkító tehetség, műveltség, élettapasztalat – és valóságos lelki jóság kell.

Tarján Tamást bálványozni balgaság, tisztelni és szeretni könnyű.

A nem annyira véletlen hozta, hogy hosszú évtizedek óta volt kapcsolatom a régi Vigadóban székelő intézményekkel: Szerzői jogok Hivatala (!), MKKE, szerkesztőségek. Már jóval később, 1985 és 1989 között, amíg a Belkereskedelmi Minisztériumban volt szerencsém dolgozni igen gyakran egy asztalnál ebédeltem Zentai Péterrel (pontosabban: Zentai Péter László), akivel már ezelőtt is jó ismeretség, mondhatnám baráti kapcsolat kötött. Már igen homályos emlékeimben rémlettek az Ünnepi könyvhetekhez kapcsolódó korabeli sajtótájékoztatók, persze más előadóval, akinek nevére sajnos nem emlékszem. Amikor megemlítettem ezt Tamásnak, határozottan kijelentette, hogy ilyen sajtótájékoztatók soha nem voltak a Vígadóban. A mostani helyszín (tavalyig a PIM, az idén az Arany 10 Művelődési ház) előtt ezeket a Fészekben tartották, ő már ott kezdte. Erre én nem emlékeztem. Abban maradtunk, hogy ezt is tisztázzuk.

De ami miatt különösen hálás vagyok Tamásnak, az a figyelem, amely felébresztett benne az apeva. Ezt a fogalmat ismerni egy átlagosan művelt embernek ma még nem kötelező. A fogalom egy új költői formát jelöl, amelyet én mindegy mellékesen, talán dacból alkottam meg a Most, valamikor című kötetemben (amely ugyancsak szerepelt a 2016 évi Ünnepi könyvhét programjában). Később, vagyis 2016 végén hírtelenül elszántam, hogy teszek valamit az apeva népszerűsítéséért, így meghirdettem egy irodalmi pályázatot, aminek eredményeképpen egy valóban nagyszerű ki antológia született – a 2017 évi Ünnepi könyvhétre.

Mi tagadás, igen nagy, a szokásosnál is nagyobb izgalommal ültem be a sajtótájékoztatóra. Nőtt is a nagy izgalmam, mert csak nem került szóba az Apeva 2017 kötet… mire már az előadás vége felé mondja Tamás: „És van ez az érdekes új műfaj…” Egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek: amikor átlagban 5-10 másodperc (fél-egy mondat) jut átlagban egy műre, Tamás majdnem 5 percet szánt az apeva ismertetésére. Pontosan és részletesen elmondta, hogy az apeva olyan versforma, amely öt sorból áll, úgy hogy az első sor egy, a második kettő szótagot tartalmaz és így tovább, vagyis összesen 15 szótagból áll. Fel is olvasta az egyik ilyen verset, hozzáfűzött néhány töprengő gondolatot, ami nekem többet ért mint egyszerű dicséretnél. Hiszen magam is érzem: az apeva egy különleges műfaj. Bizonyos értelemben rendkívül könnyű. Mondhatni bárki percek alatt összerakhat egy ilyen kis verset. És ez nem kis veszély. Ugyanakkor páratlanul izgalmas lehetőség költői gyöngyszemek alkotására. Ez a töprengő, óvatos bíztatás marad számomra örökül. Csodálatos dolog lett volna közösen eltöprengetni apeva, költészet, irodalom, élet dolgain…

Az előadás után Tamást „megtámadták” az újságírók, vele nem tudtam ott helyben szót váltani. De jött hozzám a sajtótájékoztatót (és a MKKE-t) elnöklő Kocsis András (pontosabban Kocsis András Sándor), régi (1979 óta) volt kollégám és barátom, és mondja nevetve: „Na, hogy megdicsőültünk!”. Visszanevettem: „Hát az értékeket meg kell becsülni…” Csak tudná Andris, és tudná mindenki, mennyire komolyan gondoltam…

Csak tudná Tamás.

Felkavaró találkozás, és még felkavaróbb… de mi?

Búcsúzás?

Erre nincs jó szó.

Talán majd egyszer kipattan most gyászoló agyamból egy apeva, hogy befejezhessem ezt az emlékezést…

* * *

Apeva 2017

Apeva 2017 címmel az Ünnepi Könyvhétre megjelent az új műfaj első válogatása.

A kötet előszava:

Reszket-e kezed, kedves olvasó?

Hát reszkessen – az izgalomtól, hisz a történelem első apeva-gyűjteményét tartod benne!

Több mindent el kellene mondani erről az új versformáról, a kötetről, arról is, amit a már beavatott költők és olvasók első tapasztalatai feljogosítanak remélni az apeva századáról. Néhány dolgot el is mondunk, de – illendőn – csak a kötet végén.

Itt csupán figyelmeztetni akartam: érdemes felkészülni egy különleges találkozásra. Hangolódj rá a versolvasásra, a mély csendre, amely mindjárt el is ragad, és elrepít, az áhítatra, amely derűt ígér.

A költészet öröktől fogva a lélek finom művészete. De a versek között találunk márvány-szobrot is, fenséges sziklát is, damaszkuszi acélkardot is, illatos kínai legyezőt is.

Az apeva egyedülálló tünemény. Gyöngynek is mond-hatjuk, de talán inkább gyémánt-por. Úgy csillog a kezedben, mint a csillagok az égen.

Vigyázz rá, figyelj arra, amit a kezedbe vett gyémánt porszemek villanásai megosztanak veled.

Élvezd az olvasást.

És olvasva te légy a költő!

Szimeonov Todor

A kötet oldala  

* * *

Kő

Kő

köröz

Nap körül.

Örök hideg…

Tűzhalál a vég…

Todor Szimeonov

Tetszik a műfaj? Kipróbálnád?
Itt a nagyszerű alkalom: Apeva2017

Apeva 2017 versverseny

Apeva 2017

versírási verseny

Az új, Magyarországon született versforma népszerűsítése érdekében a Változó Világ szerkesztősége versírási pályázatot hirdet.

A apeva olyan vers, amely öt sorból áll, az első sor egy, a második két, a harmadik három, a negyedik négy és az ötödik öt szótagot tartalmaz, úgy, hogy minden sorban egész szavak vannak, vagyis nem megengedett a szavak elválasztása. Az apeva nem tartalmaz címet. Látható, hogy az apeva hasonlít a haikura, de ha lehet, annál is nehezebb feladat elé állítja a költőt.

A versenyen bárki részt vehet saját magyar nyelvű alkotásával, aki emailben jelzi a részvételi szándékát a szerkesztőségnek, elfogadja a verseny szabályait, befizeti a visszaigazolt nevezési díjat, és a megjelölt időszakban beküldi versenyművét.

A versenymű több apeva-verset is tartalmazhat, de a résztvevőnek meg kell jelölnie azt az egyet, amellyel megjelenik a szociális médiában.

A versenyben egy vers lesz kitüntetve, és még 10 vers kiemelve, mindezt kizárólag a nagyközönség tetszése alapján a legnépszerűbb szociális médián.

A Változó Világ az összes beküldött verset verskötetben jelenteti meg, a 2017 évi Ünnepi könyvhétre időzítve.

A nevezési díj 900 forint plusz 900 forint versenként. Ez a versenymű a szociális médiában történő kiemelésének és a közös verskötet egy tiszteletpéldányának költségét tartalmazza.

A nevezési díj befizetésének határideje 2017. március 31.

A versenyműveket 2017. április 1. és 30. között lehet beküldeni.

Eredményhirdetés és könyvbemutató 2017. június, az Ünnepi könyvhét keretében.

További részleteket a jelentkezőknek küldött válaszlevél ismertet.

Érdeklődés, jelentkezés: apeva2017@valtozovilag.hu