Mit tehetünk tétlenségünkben?

Mit csinálhatunk, ha nem csinálunk semmit? – kérdeztem magamtól (nem csinálva semmit a metrón ülve).

Nem csinálni semmit: ezt tessék úgy érteni, hogy nem végzünk munkát vagy hasonló tevékenységet, amely megköveteli odafigyelésünket, igénybe veszi testünket-lelkünket. És tegyük most zárójelbe az ezer határ vagy fonák esetet, mert másképpen soha nem fogjuk megtudni, mit csinálhatunk a tétlenség csábítóan kellemes pillanataiban!

Elsőre három dolog jutott eszemben: gondolkozhatunk, olvashatunk, beszélgethetünk… Csupa jó, nem megvetendő dolgok, nemde?

Persze, az olvasás és a beszélgetés bizonyos helyzetekben (például a metrón ülve) nem elhatározás dolga. Kellékek kellenek hozzá. Az olvasáshoz könyv, a beszélgetéshez beszélgető partner…

Vajon jó-e vagy rossz, sajnálatos dolog, hogy nem egy megszokott, és nem is általánosan elfogadott gyakorlat beszélgetésbe elegyedni az ismeretlen szomszédunkkal. Néha idős emberek, a magányos öregek cinkosságával összesúgnak, és ez általában kedves látvány. No de nem lenne terhes, ha bárki bármikor nyugodtan kezdhet beszélgetni velünk? Esetleg nincs jó kedvünk, fáradtak, idegesek, álmosak vagyunk, vagy a fogorvostól jövünk stb., amit viszont végképpen nem szeretnénk megosztani a többiekkel? Talán mégis csak jobb így, hogy lassan már udvariatlanság számba megy egy ismeretlenhez fordulni egy egyszerű beszélgetés szándékával. Hajlok arra gondolni, hogy ez inkább egy kényelmes, sőt gyáva meghunyászkodás az egyre jobban terjedő elidegenedéssel. Hiszen a jó beszélgetéshez egy ismeretlennel több minden kell: egy kis „bátorság”, odafigyelés („Érzem, most nem kíván beszélgetni…”), némi műveltség, némi humorérzék, némi nyitottság stb. Inkább hagyjuk, bámuljuk a padlót, vagy betűzzük a reklámokat…

De marad a harmadik opció, amihez nem kellenek kellékek, csak a fejünk: gondolkozni. Mi tagadás, nekem ez a kedvencem. A metrón is olvasni komoly nyereség az olvasásra szánt idő javára, de mégis jobb a kedvenc fotelünkben, nem mellesleg jó világítás mellett olvasni. Az igazán jó beszélgetés helye sincs a metrón, egy meglehetős tömeg vonzásában… Az igazi beszélgetés igazi helye egy jó hely a természetben, például egy szőlőlugas alatt…

Elmerülni gondolatainkba viszont bármikor bárhol lehet. Nem tagadom, kell némi gyakorlás, hogy kellően kiiktassuk a minket körül vevő embertömeget, zajt, a legkülönfélébb zavaró körülményeket. Minél jobban gyakoroljuk ezt az elmélyedést gondolatainkba, és minél mélyebbek gondolataink, annál jobban megy a gondolkodás, ami egyszerűen a gondolkodó ember igazi állapota. Olyan állapot, amely a gondolatoktól, a gondolkodás közvetlen eredményétől, hasznától függetlenül is csodálatos érzés. Talán furcsán hangzik, de például a metrózás, valamilyen várokozás és hasonlók kárba veszett ideje szerencsés alkalom, hogy megéljük ezt a csodás lebegést a szellem birodalmában.

Mert a kárba nem vessző időt legelőször a munkának szenteljük, és az más történet, igaz?

Utólag belegondolva, nem csak ez a három lehetőség adott. És most nem a telefonálásra gondolok, amely minden második utas vagy mozgásban, netán rohanásban lévő járókelő gyakorolja (hiszen ez a beszélgetés egy gépesített változata). Itt van például a figyelés, bámulás. Bizony, nagyon érdekes, tanulságos, szórakoztató is tud lenne. Csak ne legyen másokat zavaró, agresszív, gányolódó! „A pokolra jutnak a gúnyolódók!” – figyelmeztet a Talmud.

Egy rokon eset a játék. Kétes opció… A mai számítógépes játékok annyira blokkolják, és eltompítják különösen az erre hajlamos emberek agyár, hogy rossz figyelni őket.

Valaki túlzásnak érezheti, de miért lenne az, ha valaki képes bárhol, bármikor meditálni. A holt idő boldog lesz, ha élővé tesszük. Kiváló alkalom…

Lenne még egy lehetőség, de ez inkább fantázia, álom: szépen, hangosan, átéléssel elszavalni egy verset…

Ha egyszer valahol, a metrón vagy a parkban megteszed, írd meg nekem! Előre is köszönöm!

* * *

Meditácios kabbala

„A zsidó meditáció kifejezés hallatán az emberek gyakran meglepődnek. Még tájékozott zsidók, beleértve sok rabbit és tudóst, sem tudnak a létezéséről. Azt hiszik, ez a judaizmus ezoterikus vagy okkult részéhez tartozik, kevés köze van a főirányhoz. A legtöbb meditációról szóló könyv a keleti technikákat vagy olykor a keresztény meditációt tárgyalja, és a zsidó meditációt figyelmen kívül hagyja. Pedig éppen a judaizmus hozta létre az egyik legfontosabb meditációs rendszert, amelynek ismerete nélkül minden tanulás hiányos marad.

Számos bizonyíték van arra, hogy a meditációs gyakorlatok széles körben elterjedtek voltak a zsidó történelem folyamán. Minden jelentős zsidó szövegben találhatók utalások a meditációra a bibliai kortól egészen a modern korig.(…) A Biblia konkrétan állítja, hogy a próféták éneket és zenét alkalmaztak a magasabb rendű tudatállapotok elérésére. (…) Arra is van bizonyíték, hogy a Biblia írásának idejében (400 k.-ig) a meditációt nagy számban alkalmazták az izraeliták. A Talmud és a Midrás határozottan állítja, hogy több mint egymillió ember foglalkozott ilyen jellegű diszciplínákkal. Szabályos meditációs iskolák léteztek, melyeket mesterpróféták vezettek. (…) Az ilyen iskolákban az emberek azért tanultak meditációs technikákat, hogy elérjék Isten közelségét…A meditációs iskolák szigorú életmódjukhoz fegyelmet és kitartást követeltek. Kifejezetten nagy igényeket támasztottak, s csak azok számára álltak nyitva, akik teljesen odaszántak voltak. Még azelőtt, hogy valaki bebocsátást nyert volna az ősi meditációs iskolába, a jelöltnek nemcsak spirituálisan volt szükséges fejlett szinten állnia, hanem érzelmeinek és érzéseinek is az ura kellett, hogy legyen.(…)

A középkorban jól ismertek voltak a meditáció különböző technikái, ezeket a zsidó filozófusok a prófétasággal kapcsolatban részletesen tárgyalták. Olyan személyiségek, mint Maimonides és Gersonides behatóan analizálták a meditatív állapotban kapott látomásokat, szembeállítva azokat az álombeliekkel. A téma felvetésének módja is azt mutatja, hogy a meditációt a zsidóság szerves részének tekintették.

A zsidó misztikusok és kabbalisták számára nyilvánvaló volt a meditáció kulcsszerepe. Sok írás született ebben a periódusban a meditatív állapotban szerzett tapasztalatokról, és arról, hogy a látás, valamint a tudatállapotok miként változtathatók. A technikákra többségében csak utaltak, és akkor is főleg virágnyelven, hogy ez a tudás inkább szóbeli maradjon, semmint leírják.(…)

A 18. század közepén a zsidó misztika újból a reneszánszát élte, a híres Rabbi Jiszrael, azaz Báál Sém Tov vezetése alatt. A hászid mozgalom, amelynek alapítója volt, a miszticizmuson alapult, és a meditációs gyakorlatok a mozgalom középpontjában álltak. Az egyik legfontosabb hászid technika a napi ima meditatív gyakorlatként történő alkalmazása volt. (…)

A hászidizmus első három generációjában alig volt publikált mű, amely ne említette volna a meditációt és a misztikus tapasztalatot. A későbbi munkákból viszont a miszticizmus szembetűnően hiányzik. Sőt, az 1850-es éveket követően, a hászidizmus több területen egy erősen antimisztikus irányvonalat fejlesztett ki. Így a zsidó meditáció utolsó bástyája is leomlott, és a gyakorlatban egy évszázadra elfelejtődött. Úgy látszott, hogy a meditációhoz tartozó alapszókincs is teljesen eltűnt. A zsidó misztikáról író tudósok nem törődtek a meditációra vonatkozó nyilvánvaló hivatkozásokkal; a meditáció kulcsszavait pontatlanul fordították, vagy rosszul értelmezték. Olyan helyzet alakult ki, hogy a meditáció gyakorlatilag kitörlődött a zsidóság tudatából és a zsidó történelemből is.”

Zsidó meditáció

Aryeh Kaplan

(Magyarra fordította: Tarnóc János. Vince kiadó, Budapest, 2004.)

Aryeh Kaplan az Amerikai Egyesült Államokban, Bronxban született 1935-ben, és fiatalon, 48 évesen hunyt el 1983-ban. Nagy tehetségű fizikusként a NASA munkatársa volt, később azonban ortodox rabbi lett. A modern kor egyik legjelentősebb kabbalistájának tartják. Olyan alapművek jelentek meg angolul a fordításában és kommentárjaival, mint a Bahir vagy a Széfer Jecira fordítása és magyarázata .