Sokan szoktak elgondolkozni az ember legnagyobb bűnén. Bulgakov például
azt tartotta, hogy ez a gyávaság.
De valóban ez lenne a
legsúlyosabb vétek egy rossz világban? Nem az-e az igazi bűn, ami rosszá teszi
a világot, többek között okot teremt a félelemre, a gyávaságra?
És mi teszi rosszá a világot?
Hosszú, igen hosszú listát tudnánk összeállítani erről, de ha vizsgálnánk az
összefüggéseket, azt, hogy mi minek a következménye, könnyen jönnénk rá arra,
hogy a szeretettelenség, annak különböző fokozatai, és elsősorban a
szeretettelenség felső foka, a gyűlölet teszi rosszá a világot.
Vajon mi szül, mi szít gyűlöletet
az emberben?
A gonoszság?
Bár így lenne! Akkor magunk is
elbánhatnánk a rosszal a világon.
A döbbenetes az, hogy a
legártalmatlanabb emberi gyarlóságaink is gyűlöletnél képesek kikötni.
Már Publius Cornelius Tacitus, időszámításunk első évszázadában élt
római történetíró is észlelte, és írta le szomorúan: „Sajátossága az emberi
természetnek az, hogy gyűlölje, akit megsértett.”
Ó, világ gyarlói, vigyázzatok! Ártatlan hétköznapi tökéletlenségeitek,
hibáitok, vétségeitek egy ártatlan lejtőre löknek, de az ártatlan lejtő alján tragikus
szakadék tátong: a gyűlölet toborzó helye.