A következő címkéjű bejegyzések mutatása: öröm. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: öröm. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 21., csütörtök

Igen, mindenkit!

 

Mindenkit szeretek.

A rosszakat nagy szívfájdalommal. A jókat nagy örömmel.

 



EN / FR / BG


* * *

 

2021. november 16., kedd

A forradalmasított palacsinta

 

A forradalmasított palacsinta egyelőre csak a fejemben van, de ott nagyon jól néz ki.

Hogyan készült a forradalmasított palacsinta? Pontosan úgy, mint a rendes!

De akkor mi volna a forradalmasított benne? Hát az, hogy nem kerek, hanem négyszögletes! A kerek palacsinta, fogjuk már fel, balga ötlet. Talán kényelmes elkészíteni (ugyan, miért?), de rengeteg hátránnyal rendelkezik, amelyek nyomban világossá válnak, ha meglátjuk, vagy akár csak elképzeljük a négyszögletest.

Egy bökkenő van: a négyszögletes palacsintához négyszögletes serpenyő kell. Ez dialektika. Négyszögletes serpenyő pedig, amely jó lenne palacsintasütéshez, olyan ritka, mint a fehérholló. Igen, sajnos ehhez a négyszögletes grill „serpenyő” nem az igazi. Talán egy kisebb négyszögletes tesivel próbálkozhatunk.

Csak rajta! Biztosan nagy élmény lesz a forradalmi négyszögletes palacsinta. Hálát a zseniális ötletért nem várok. De egy meghívást forradalmi palacsintára nem utasítanék el.

 

 


* * *

 

2019. december 8., vasárnap

A varázspillanatok varázsa


Gyakran elvarázsolnak bizonyos pillanatok. Egyesek egy életre.
Többnyire ezek röpke pillanatok, váratlanul jönnek, és menthetetlenül elszállnak. De hagynak bennünk valamit, ami nagyon jó. Emlék kötődik hozzájuk, vagy csak valamilyen megfoghatatlan hangulat. A legfontosabb, hogy örömet és erőt adnak. Nem is keveset, és sokáig.
Mikor jönnek ezek? Tehetünk-e valamit, hogy gyakran érintse meg ez a varázslat?
Tehetünk, de a legvarázslatosabb pillanatok általában váratlanul kapnak el. Annyit tehetünk és érdemes is ezt megtenni, hogy érzékennyé válunk ezekre. Érzékenyek és nyitottak. Egy afféle érzékenyítő gyakorlat, ha bizonyos dolgokra figyelünk, Például az órára. Érezzük úgy, miért ne, hogy ha az idő 12:34 vagy 15_15, az jó. Kiváló alkalom egy derűs mosolyra. és arra, hogy kívánjunk is magunkban valamit. Ez nem buta babona, hanem éberség, érzékenység, nyitottság.
Közben minden évben van 12 igazán különleges varázspillanat ebből a műfajból. Hamarosan itt lesz az idei tizenkettedik: december 12, 12 óra 12 perckor (12.12 12:12!). Szép, nemde?
Használd ki okosan!
Három dolgot kívánj: egyet a világnak, egyet szeretteidnek, és egyet magadnak!
Fontos ez? Értelmes dolog ez?
Feltétlenül!
Mindenki fontos! És együtt megváltoztatjuk a világot.
Ezért hívd fel erre barátaidat, ismerőseidet, osztd meg a a varázspillanatok titkát.


* * *

2018. január 14., vasárnap

Dor-dús napot kívánok!

Bármit eszünk, iszunk, vagy éppenséggel teszünk, tudjuk, ez hány kalóriát adott vagy elvett. Vagy nem tudjuk, de tudhatjuk.
De mi is ez a bizonyos kalória? Valamiféle anyag, vagy közvetlenül anyagban meg nem testesülő energia. Hiszen a Nap fénye, melege is energia.
Igen, hogy ne lenne fontos pontosan tudni mennyi energiát nyelünk le, vagy égetünk el munkánk érdekében?
De vajon miért ilyen magános fogalom az energia és kapcsolódóan a kalória, mint mértékegység? Gondoljunk csak az ételeink egyéb, anyagi összetevőire: zsír, fehérje, A, B1, B2, …, B12, meg ezernyi adalék…
Miért nem számoljuk az öröm, nos, mijét is? Mértékét?
Mennyi öröm egy jó kávé? Mennyi egy jó opera előadás? Társunk, gyermekünk mosolya?
Mennyi mi?
Hát legyen dor a mértékegység, a görög dorosz (ajándék) szóból.
Jó, de hány dor legyen az a bizonyos jó kávé?
Nos, ez alapos mérlegelést igényel. Kutatást. Közvéleménykutatást. Tudományos vitát.
Szerintem a kérdésnek biztosítani kell egypár év, vagy akár egypár évtized érlelődést.
De egyszer el kellene kezdeni, és ez az egyszer ma van.
Legelőször próbálok összeírni néhány – önmegfigyelésen alapuló – konkrét „becslést”.

Ébredés – 0 – 200
Zuhanyozás – 50 – 400
Fogmosás – 20 – 100
Reggeli – 10 – 360
Egy óra munka – 50 – 500
Egy séta – 100 – 800
Félóra baráti beszélgetés – 200 – 1600
Egy ölelés – 100 – 600
10 perc egy szeretett emberrel – 200 – 1500
Szeretkezés – 500 – 5000
Első gyermekünk születése – 20 000 – 2 000 000
Egy könyv – 600 – 18 000
Egy művészi előadás – 300 – 25 000
Egy szép emlék felidézése – 100 – 12 000

Most ennyi. És mindjárt seregnyi kérdés, megannyi komoly dilemma. Például: miért ez a nagy eltérés? Voltaképpen ezt aligha kellene magyarázni: az érzett örömünk sok tényezőtől függ, meglehetősen szorosan. Izgalmasabb kérdés az, hogy mitől függenek szignifikáns módon a nálunk mért „eredmények”. Mekkora ebben a személyiség szerepe? Mekkora a szocializáció és a tanulás szerepe. Mennyire befolyásolnak a pillanatnyi külső körülmények. Milyen testi és lelki kondícióban vagyunk stb. stb.
Egy másik izgalmas kérdéscsoport: mennyi dor „kell” naponta egy normális felnőtt embernek? Mitől függ a napi igény? Tudjuk, hogy jelentős különbségek vannak a kalória-igények között a végzett munkától függően.
Hogyan lehet „gazdálkodni” a gigaadagokkal?
Ennek a bejegyzésnek a megírása eddig 2480 dort adott nekem.
És elolvasása neked?
Szuper! Folytatjuk!



* * *

2016. március 5., szombat

A Marsra, de hogyan?

66 éves koromra élesen tudatosult bennem: igen, ma is száz gondolat, száz tett, száz harc, száz öröm vár rám. Rajta, tegyünk, cselekedjünk!
De gyakran elszállnak ezek a gondolatok, elmaradnak a tettek, elsikkadnak a harcok, ellaposodnak az örömök. Ám, ahogy tanított Buddha mester: Ha hibát vétettél, és nem javulsz, akkor követed el a hibát! Korholom sokszor magamat a mulasztásokért, botlásokért, de az igazi, komoly törekvésem tanulni és javulni.
Tanúsítom, hogy erre az élet kegyesen kitárulkozik.
Nagy kegy ez, és néha nagy kereszt is: elkapok egy szárnyaló gondolatot, de az csak égeti a kezemet. Megosztani kellene. De nem megosztás, ha a pusztába kiáltom. Tetté akarom tenni, harcát megvívni, örömét megízlelni.
Az eszement civilizációnk pusztasága vesz körbe, zár alá… Egy túl zajos magány… Mint szegény Hrabalé, aki úgy feküdt be a papírpréselő gépébe, mint egy ki nem hordott csecsszopó anyának méhébe…
Nem, akiben 66 éves korára élesen tudatosult a napi teendő, bízik. Főképpen abban, hogy a holnapi nap újabb gondolatokat, megoldásokat, fogásokat megajándékoz, én meg teszem dolgomat, vívom harcaimat, és nem feledkezem az örömserlegről sem. Egy jó szó, egy mosoly, egy emlék, egy álom, egy képzelet, egy zenehang – és túlcsordul a serleg.
Miről is jutott eszembe mindez? Egy mai gondolattól! A szokásos napi száz sorában tegnap este utolsóként kipattant már elálmosodó agyamból, és persze, lefekvés előtt felélénkített… Mi közöm nekem, hogy miképpen mennek az emberek a Marsra? Rendben van, a téma valóban izgalmas, különösen most, amikor ez a cselekedet még merő fantázia, és mégis, tudjuk, közelgő realitás…  Nos, elolvastam egy cikket a NASA legújabb lézerhajtású jármű-tervéről, amelynek segítségével akár 3 nap alatt is ejthető lenne az út a szomszédos bolygóra. És abban a minutumban kipattant ez a végtelenül egyszerű és nagyszerű ötlet: ...
Annyit írtam a NASA-nak: van egy ötletem, hogy utazzunk a Marsra.
Mennyi időt adjunk nekik, hogy reagáljanak? 30 napot?
OK, legyen 30 nap.
Ha addig nem szólnak, megosztom majd veletek. Közben pedig elbeszélgethetnénk még pusztaságról, civilizációról, kegyről és keresztről, a napi gondolataim rostán akadt sokaságáról, szerelemről, pénzről, és – el ne feledjük – a Marsra való utazás dolgairól.
Ha neked is van gondolatod, elsődlegesen a marsi utazással kapcsolatban, ne maradj csendbe.



* * *

2015. január 2., péntek

A civilizáció 2. – A tartalom

Egy hasonló könyvet legjobban maga a tartalomjegyzéke mutat be.
Akkor lássuk A civilizáció tartalomjegyzékét (oldalszámok nélkül):
I. A történelem társadalma
1. Múlt
2. Jelen
3. Jövő
II. Tudás és hatalom
1. A kompetens ember
2. A kompetens emberiség
3. Az Élet Útmutatója
III. Ember és közösség
1. Az ember és az ő viszonyai
2. A társadalom és az ö viszonyai
3. Az Emberhit
IV. Munka
1. Az erőfeszítés
2. A vállalkozás
3. A mérték
V. Az értelem
1. A paradicsom felépítése
2. A túlélés felelőssége
3. A teremtés folytatása
VI. Öröm
1. Öröm és létezés
2. Öröm és kompetencia
3. Öröm és boldogság
VII. A haladás és erői
1. Az eszmék
2. A szereplők
3. A forradalmak


* * *

2014. március 29., szombat

Itt a nyár!

Tudós világunkban a legtermészetesebb hagyományaink is kapnak hivatalos szabályozást, így az évszakok már kettőt is. Van a nyár, de pontosabban a „meteorológiai” és a „csillagászat” nyár.
Nekem viszont egy van, és az immár sok éve számomra a nyári időszámítással kezdődik, és április 20-áig tart. Az ősz így augusztus 20-án kezdődik, és a téli időszámításig tart.
Azért nem leszek nagy gondban, ha eltörlik ezt a bizarr időszámítás-váltogatást.

A várakozás és az öröm csodálatos ösztönökkel rendelkeznek.


2013. március 8., péntek

Öl, nem öl, erősít



Ami nem öl, erősít – tartja az optimista közmondás.
Ennek igen szarkasztikus cáfolata a nevezetessé tett brit kutatók legújabb felfedezése, mely szerint a pesszimisták továbbélnek. Vajon mi lehet az igazság?
Az igazság bizonyára az, hogy minden, ami nem öl, de felmerülhet az ölés gondolata, egy kicsit mégis öl. Egy kicsit – vagy nagyon – koptat. És ami egy kicsit öl, egy kicsit koptat, az elvesz egy kicsit egy véges készletből.
Igen, mindenki egy induló zsetonkészlettel kezdi meg földi pályafutását az életnek nevezett játékkaszinóban. Nem öl meg a becsapás, az arcul csapás, a megaláztatás, a packázás, az árulás, a megsebzés. Szerencsés esetben megerősít. És nekem sem kell tétlenül és bambán bóklásznom a kaszinóban. Játszhatok, nyerhetek, gyarapíthatom a zsetonjaimat. De a becsapás, az arcul csapás, a megaláztatás, a packázás, az árulás, a megsebzés emészt, koptat, megrövidít. Fáradhatatlanul és szenvtelenül…
Én akármennyire nyerhetek, attól a játszmának, saját magamnak nem vethetek győztes véget. A játszmában csak az enyészet győzhet, mihelyt elfogy a játékzsetonom.
Ezért minden, ami nem öl, megtesz valamit a megölésemben. A megölésemért.
Ma egy közeli ember egy kicsit megölt. Egy távoli ember is. Egy véletlen ember is. Az adósom is. A hitelezőm is. A hatóság is. A másik hatóság is. A rádió is. A rendezetlen ügyeink is. A tudatlanság is. A kapzsiság is… Hosszú, hosszú, hosszú a sor…
Igen, vagyok. Itt vagyok. Most vagyok. Dac a végtelennel.
Még ma is erősebb, mint tegnap.
Még százévesen is erősebb, mint tegnap.
De ami belőlem megöletett, az hiányzani fog, örökre a játszmából.
Bár magam sose ölnék, bár válnék ilyen erőssé!…

2013. február 13., szerda

Ma egy üzenet...


Ma egy üzenet jelent meg gondolataimban. Továbbítom azoknak, akik megérthetik.

Keresztény testvérek!
Róma érsekének krisztusi korban lévő választassék!
Annak szolgálata 7 évre szóljon!
12 törzsetek mindegyike egy apostolt jelöljön meg, és azok újra együtt üljenek utolsó vacsorát!

Nehéz lesz utatok az emberi igazság birodalmába, de a hit, a szeretet és Jézus élete megsegít.

2011. november 16., szerda

I. A világ 2012 előtt

(Részlet a 2012 c. kötetből)

Visszatekinteni az idők kezdetéig kivételes, inkább jelképes vállalkozás volt az első évkötet alkalmával. Ezt a visszatekintést indokolt is lenne elmélyíteni, bizonyos értelemben végig vinni a fejlődés spirálkarjain, egészen a létezés végső kérdéseiig kísérve – majd, egy ennek szánt külön kötetben.
Most viszont érdemes szemügyre venni az év benső előtörténetét, azt az időlepényt, amelyben jelenné formálódott. Megszokásból, de nem véletlen megszokásból száz években szeretünk gondolkozni. Csakhogy fantáziátlan gyakorlat közben a naptári évszázadokhoz ragaszkodni. A 21. század még túl fiatal, hogy abban vizsgáljuk 2012-öt, a 20. század pedig meglehetősen elszakadt tőle. Semmi bonyolult nincs abban, ha azt mondjuk, hogy 2012 évszázada, pontosabban megfogalmazva: a 2012-höz vezető évszázad 1912-vel kezdődik, és 2011-ig tart.
Mi tagadás, a Titanic katasztrófájával kezdeni egy korszakot, nem egy szerencsés ómen. Nem, semmiképpen…
A babona ostobaság, ennél komolyabb okunk lenne egy pontosabb határvonal meghúzásához. 2011 végén az emberiség legidősebb tagja, „doyenje” egy bizonyos Besse Cooper asszony az amerikai Tennessee államból, aki egészen pontosan 1896. augusztus 26-án született. Joggal tarthatjuk ezt a napot 2012 hosszú évszázadának kezdő napjának.
És ha már Besse Cooper asszonyt emlegetjük, rá kell mutatni ennek a döbbenetes időszaknak egyik legdöbbenetesebb tényére. Amikor Besse megszületett, ő volt a Föld 1 521 012 508-ik lakója. Az a gyermek pedig, aki 2012 január 1-ére virradó éjjel megszületik a Föld 7 017 956 117-ik lakója lesz.
Ez drámai robbanás, amelynek jelentőségét még fel sem fogjuk.
És ez még nem minden. A Bessével egy időben megszületett több tízmillió gyermek várható élettartama nem sokkal haladta a 20 évet (maga Besse egy szerencsés kivétel). A 2012-ben születő százmillió gyermek várható életkora meghaladja a 80 évet, a világ szerencsésebb országaiban megközelíti a 100 évet.

Van kérdésed 2012-vel kapcsolatban? Tedd fel!

2011. november 1., kedd

A kötélverés dícsérete


Láttál már kötelet, igaz? Láttál-e hajókötelet?

Rostos szálakból cérnát fonnak, több cérnából pászmát, több pászmából vékony kötelet, több vékony kötélből vastag kötelet, több vastag kötélből hajókötelet sodornak. Egy ilyen hajókötél vastag, mint az ember karja, és akár egy nagy hajót is meg bír tartani a rakparthoz szorítva.
És mit gondolsz, miből épül ez a kötél? Rövidke-vékonyka kenderrostok millióiból!
Ilyen hajókötél az emberiség, és abban mi vagyunk a rostok.
Ilyen hajókötél az életünk, és abban a rostok a cselekedeteink.
De amíg a kötélverők kész cérnatekercsekkel kezdenek dolgozni, életünk kötelét mi folyamatosan toldjuk. Számolatlanul hányjuk cselekedeteinket a máig tartó kötél végére, de ebből akkor lesz újabb szakasz, ha a kötélverő sors megcsavar, meghúz, megver, háromszor is kipróbál: szakadunk-e, vagy folytatjuk.
És folytatjuk, amíg ki nem fogyunk a cselekedetekből.
De vigyázz! Amikor a sors naponta megcsavar és meghúz, nem csak a folytatás vágódhat el, a kötél elszakadhat bármely gyenge részénél, gyökértelenségünknél, múltunk valamelyik elnézett trehányságánál, vagy rég felejtett gyalázatánál is.
Csináld! Cselekedj! Cselekedj okosan! Cselekedj bölcs böcsülettel!
És élj örökké!
Mert ha jót hagysz magad után, nem az enyészetbe hullsz.
Elkap egy kéz, és belever az emberiség kötelébe!
Élve!



* * *

2011. október 24., hétfő

A meleg dícserete


Csodálatos és éltető erő a meleg.
Csodálatos és éltető erő a hideg.
Mi meleg, mi hideg?
Az abszolút nullánál hidegebb nincs. Ez az érték viszonylag közel van, csupáncsak 290 fokra hétköznapjaink átlag hőmérsékletétől… Mi ez a minket melegítő Nap hőmérsékletéhez képes? A Nap belseje hatezer fokon ég, a Napkorona hőmérséklete viszont a kétmillió Celsius fokot is eléri. Mellesleg ez a hőmérsékletkülönbség oka máig a nagy tudományos rejtélyek közé tartozik.
És vajon létezik-e abszolút meleg? Mint amilyen a fénysebessége a sebesség világában?
De minek ezek a szélsőséges, ember által el nem képzelhető, meg nem élhető értékek? Ami döbbenetes, az, hogy az ember a lehetséges hőmérsékletek milyen keskeny sávjában életképes. És milyen keskeny sávban érzi jól magát!
Itt is, mint több más szükséglet, például a táplálkozás, a szexualitás, a kultura esetében, van egy alapszínt, és egy ciklikusan jelentkező igény. Pótolhatatlan jótétemény a megmelegedés élménye, élvezete. Ehhez sokszor bármilyen meleg is megfelelő, de ne higyük, hogy a meleg egyforma! Én többször is tapasztaltam a mélyből érkező termálvíz csodáját. De lezuhanyozni napmelegítette vízzel is fennséges érzés. Gondoljuk meg, milyen útot tett meg az az energia, amely simogatja börünket. Hasonlóan kényeztető a napra kitett párna, lepedő…
És végül, minden csodák csodája: a test, a szerető test melege, legyen az anyánk, vagy a szerelmünk…
  

2011. október 12., szerda

Gondolkozni és cselekedni

Gondolkozzunk!

1. Egyesült békés és demokratikus világ!
2. Mindenkinek munka!
3. Mindenki számára egyenlő esély egészségre, oktatásra, kultúrára, sportra.
4. Fenntartható, igazságos és etikus gazdaság!
5. Fenntartható, igazságos és etikus fogyasztás!
6. A köztartozások kiszervezése a bankokra!
7. Az állam és a vallás szétválasztása!
8. Az állam és a politika szétválasztása!
9. Szabad és örömteli élet!
10. A szellem uralma!

Cselekedjünk!

2011. október 4., kedd

A százkarú ember


Hány karja van egy embernek? Normális esetben látszatra kettő. De az ember valójában egy százkarú lény. Minden kar egy profilt jelent. Van egy izmos dolgos apai kar, van egy szerető, simogató anyai kar. De van ezek között egy erős védelmező kar és egy gyilkos kar, van egy becsületes figyelmeztető kar és egy csapdát állító kar, van egy erőt adó kar és egy hadonászó beteg kar, van egy igazmondó kar és egy hazug kar, van egy adakozó kar és egy tolvaj kar, van egy jámbor kar és egy cinikus kar, van egy fájdalmat okozó kar és egy örömöt adó kar, van egy lármát csapó és egy húrokat pengető kar…
A legtöbb ember normális körülmények között karjainak egy kisebb részét képes használni – ki mire képessé tette magát. A többi élettelen csonknak látszik, és általában az is marad. De vannak a nagy próbatételek nagy pillanatai – és akkor láss csodát, egy olyan kar is megmozdul, amelyre soha nem gondoltunk volna, hogy erre képes. Megmozdulhat ilyen rendhagyó pillanatokban a megbocsátó kar, de megmozdulhat a bosszú vaskarja.
Van olyan pillanat, amely a legtöbb emberben képes életre kelteni valamelyik kart. Van olyan pillanat, amely a legtöbb emberből csinálhat gyilkost. De vannak olyan emberek is, akikből semmilyen pillanat nem képes gyilkost csinálni. És vannak olyan emberek, akikből semmilyen pillanat nem képes életre kelteni a bosszút osztó kart.
Áldottak, akiknél a legrosszabb pillanatok sem képesek életre kelteni a legrosszabbat. És közöttük boldogok, akik a legtöbb karjukat képesek jóra mozgatni.

Íme, egy erős apai és egy gyengéd anyai kéz

2011. szeptember 20., kedd

Igény bejelentése

Nagy örömmel összeállítottam egy könyvet 1935-ről. Az ötödik ebből a műfajból, születhetett volna gyorsabban is, sógorom–jó barátom 75. születésnapjára. De nem. Hosszú, nehéz vajúdás volt. Majdnem egy év késedelem… Nem is csodálkoztam ezen, nem bosszankodtam. Hiszen végig tudtam, hogy életem egyik legfontosabb könyvét írom. A világ egyik legfontosabb könyvét!
Látom, ahogy sokan felkapják a fejüket: „Miket beszél ez az ember?”
Felelős vagyok azért, ami megtalálható 1935-ben, ezért kell kimondanom a meghökkentő állítást.
A kötet szerkezete azonos a Változó Világ könyvsorozat évkrónikái számára kidolgozott és jól bevált mintával: egy általános bevezető rész, utána a tulajdonképpen eseménykrónika, hónapokra bontva, minden hónap végén egy rövid jegyzet (amely néha kötődik a hónap valamelyik eseményéhez, legtöbbször viszont csak a jegyzetekből felépülő gondolatmenethez illeszkedik), végül egy rövid összefoglaló az évről, kitekintéssel a jövőre.
Ennél a kötetnél – ezt már jó előre elhatároztam – csak egy-két témában keresem a közvetlen kötődést, a jegyzeteket a bennem régóta feszülő gondolatoknak szentelem. Régóta? Egyes esetekben évtizedekről van szó. Egyes esetekben évezredekről van szó…
De ha évtizedekig vártam, miért nem vártam még egy keveset, miért nem gondoskodtam gondolataim méltó kifejtéséről, megfelelő keretekben, azaz önálló, csak azoknak szentelt kötetekben?
Be kell látnom, és be kell őszintén vallanom, hogy nem érzek magamban sem tehetséget, sem elszántságot az íráshoz. Az a meggyőződésem is demoralizál, miszerint az igazság mindig egyszerű.
Egyszerű és rövid.
Ugyanakkor életemben sokszor megéltem, hogy az igazság kimondása, egyszerűen, röviden és csendesen semmire nem vezet. Az embereknek hangerő kell, hatásos elemek, görögtűz, mazsorettek, mennyiség, piedesztál, konferanszié…
Vagy legalábbis egy könyv…
Tessék! Itt egy könyv! És kötelespéldányok belőle, lerakva a Nemzeti Könyvtárba, az örökkévalóság számára.
Szó sincs arról, hogy most kényelmesen hátradőlnék kedvenc recsegő faszékemben. Nem említettem azt az apróságot, hogy 1935 bolgár nyelven íródott. Bizony, a jegyzeteket legalább minél előbb, kibővítve magyarul is szeretném megjelentetni. Meg folytatni a Változó Világ kiadását, a Változó Világ Mozgalom szervezését, az Emberhit felépítését, Az Élet Útmutatójának írását…
Sok a feladat?
Nem. Ez mindössze egy feladat. Egy kihordott terv…

2011. szeptember 4., vasárnap

A vándor és az Életútmutató



Minden ember egy vándor. Végig kell járnia egy utat, az élet útját.
Ezen az úton vannak kellemes szakaszok, és vannak csodálatos szakaszok.
Ezen az úton vannak nehéz szakaszok, és vannak gyötrelmes szakaszok.
Ezer és ezerféle nehéz és bonyolult helyzetbe kerülünk.
Sokszor eltévedünk, és újra kell magunkra találni, a helyes útra, a saját utunkra.
Sokszor fontos döntéseket kell meghozni.
Sokszor kiutat kell találni reménytelennek látszó helyzetekből.
Sokszor el kell tudni viselni az elviselhetetlent.
Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy jó lenne egy útmutató.
A mi útmutatónk bennünk rejtőzik!
Agyunk állandóan dolgozik. Állandóan fogadjuk a kívülről érkező üzeneteket, állandóan támaszkodunk arra a hatalmas tudás- és tapasztalatanyagra, amelyre szert tettünk, és állandóan gondolkozunk. Ez a folyamatos munka folyamatosan írja, szerkeszti ezt az útmutatót. Mégis az életben sokszor következetlenek, hűtlenek, tájékozatlanak vagyunk, továbbra is külső segítségre, külső tanácsokra érzünk igényt.
Ahogy az éhezőnek nem halat kell adni, hanem megtanítani halászni, így az embereknek nem tanácsokat kell adni, hanem meg kell tanítani őket saját Életútmutatójuk megírására.
Ha összeszeded élettapasztalataidat és tudásodat, megalkothatod magadnak saját Életútmutatódat.
Akkor az utad soha többé nem lesz a bóklászó vándor útja, hanem egy új csodálatos út, amelyen biztonsággal és örömmel haladsz céljaid felé!

2011. június 15., szerda

Öröm és élvezet

Öröm és élvezet

Ma egész nap egy régi fogós kérdésre tértek vissza gondolataim: mi a különbség öröm és élvezet között. Évekkel ezelőtt írtam egy könyvet az élvezetekről, és akkor kezdtem töprengeni ezen. Sokszor próbáltam példákat keresni olyan örömre, amely nem ad élvezetet, és fordítva… Soha nem tudtam frappáns eseteket találni… Filozófiai vagy erkölcsi nyomokon igyekeztem megközelíteni a kérdést… Semmi érdemi felismerés… Mígnem ma este végre találtam egy nevetnivaló, de igaznak látszó lényeges különbséget: az élvezet kisimítja, az öröm fodrosítja létünket… Gondolj csak bele!...

[Napló apró]

2010. november 26., péntek

Novemberi bejegyzésem 1980-ban

Öröm és remény

1980 az öröm és a remény éve. De az emberi szellem sajátja, hogy nem hagyja elaltatni éberségét. Az élet egy szűnni nem akaró harc a rend és a káosz között. Soha nem szabad azt hinni, hogy az örömet magától követi újabb öröm.
Gonosz kártevés, vak sorscsapás, katasztrófát hozó hibáink életünk állandó szereplői. Ezeket kivédeni nem tudjuk, de előrelátásunk révén a bajokat valamennyire elkerülni, valamennyire csökkenteni lehet. Az előrelátásnak még abban is van szerepe, hogy sikeres legyen a károk jóvátétele, hogy a bajok után még erősebbek legyünk. Az előrelátás minden intelligencia lényege. Sokat számít a műveltség is. Nem véletlenül ez civilizációnk ókorának eszménye. A következő szint, amelyre az emberiség feljutott, a kreativitás. Ma a felelősség korának küszöbére értünk. Bármit tehetünk, de ha nem vagyunk képesek nagy távlatokban látni, gondolkozni, és felelősséget érezni, akkor vagy a világ, vagy saját hibáink, meg nem felelőségünk pusztít el.
A görög mitológia szerint, az egyik legnagyobb büntetés az, hogy az ember lássa előre a jövőt, de senki ne higgyen neki. Ez sújtott Kasszandrára. De Kasszandra szemét az istenek nyitották meg. Nekünk saját magunkra, saját – szorgosan, becsületesen fejlesztett – intelligenciánkra kell számítanunk. És bízni kell, hogy a meg nem hallgatás nem isteni átok. Utunkban minden rendű-rangú hatalmasok hatalomféltése áll. Mindaddig, amíg az értelem nem kap kikezdhetetlen autonóm szerepet a társadalom-ban, hanem a hatalmasságokat hűen kiszolgáló eszköz marad, civilizációnk megreked egy posztbarbár állapotban. A káosz- és a katasztrófaelmélet iránt legelőször matematikusként, később filozófusként, végül gyakorlati szakemberként kezdtem érdeklődni. 1980-ban kezdtem módszeresen gyűjteni anyagot egy nagyobb tanulmányhoz. Akkor még nem tudtam, hogy ezt a tudományágat dezasztrológiának fogom elnevezni. És hogy évtizedekig fogok töprengeni: a minket reálisan fenyegető végveszélyek, avagy társadalmunk irracionalitása a nagyobb fenyegetés?