Szegények vagyunk, mind

A napokban két apróhír ütötte meg fülemet, két különböző nyelvű médiában. Ez is csökkentette annak valószínűségét, hogy valaki ezeket egymás mellett lássa.

Az első arról tudatosított, hogy egy aranyoska angol hercegnő legújabb kabátja Magyarországon készült, potom 600 ezer forintért. A másik szerint Ferenc pápa ebédet adott 1500 szegény embernek a szegénység napja alkalmából.

Kedves Ferenc baráton, van egy szomorú hírem: az év minden napja a szegénység napja, és mi mindannyian szegények vagyunk. Még az aranyos hercegek és hercegnők is.

Persze, az emberek nem egyformák, és a szegénységük sem egyforma. Biztos sok olyan szegény ember, akinek a gyerekei éhesen fekszenek le és fáznak télen, boldogok cserélnének a hercegek szegénységével. De nem lehet. Sok minden akadályozza. Többek között mi magunk, a szegény emberek.

Annyira szegények vagyunk már, hogy se igazságérzetünk, se bajt orvosló gondolatunk sincs.

Se bátorságunk.

* * *

Az ember és az ő tudata

Az ember legértékesebb, legemberibb része a tudata. A tudat tesz minket emberi, a tudat ablak a szellem világára. A tudat birtokában tudunk emberhez méltóan cselekedni, élni.

Csakhogy a tudat kényes dolog. Könnyen megzavarodik, könnyen kezd veszíteni képességéből, kezd megszűnni tudatnak lenni. Tudatát vesztő ember pedig leginkább állatba megy vissza, ki milyenbe. Ez talán génjeinktől is függ, de biztosan sok más körülmény is befolyásolja az egyes átalakulásainkat.

Érdekes, hogy meglehetősen elterjedt hit volt az őskorban, hogy a törzsek más-más ős – totem – állatból származnak.

De akárhogy is legyen, nagy eséllyel válhat sok fiatal és felnőtt ember gyilkos vadállattá. Bizonyos esetekben igen gyorsan. És ilyenkor általában elkerülhetetlenek a legnagyobb tragédiák: anya vagy apagyilkosság, iskolai lövöldözés, sétáló emberek gázolása.

Teljesen jogosan a társadalmak szigorúan korlátozzák vagy egyenesen tiltják a tudatmódosító szerek használatát. Ezek gyakorlatilag a drogok, a modern világ egyik legnagyobb iparága. Ezek ellen a hatóságok harca jelentős és folyamatos, de csekély eredménnyel jár, és ez fölöttébb aggasztó.

Még nagyobb gond, valóságos veszély az, hogy a társadalom szinte teljességgel negligálja a tudatmódosítás más eszközeit és formát, azok pedig összességében a drogoknál is nagyobb csapást mérnek magára a civilizációra.

Látni kell, hogy minden, ami rossz és ami igazságtalan életünkben, támad az emberi tudatra. Az osztálytársak ostoba és szánalmas gonoszsága elborítja egy szerencsétlen agyát, tudatát, ő meg egy csomó hullát hagy maga után, hogy a végén elrohadjon a börtönben – mindez egy percnyi tudatvesztés miatt.

Hasonlóképpen működnek a nagyobb léptékű politikai és gazdasági igazságtalanságok, gonoszságok, de ezeknek már tengernyi lehet az áldozata – tudatukat vesztett emberek közvetítésével.

Csakhogy az eredendő igazságtalanságok és gonoszságok mögött is tudatmódosítások húzódnak meg, és erre kell egyre határozottabban figyelnünk.

Fel kell térképezni a veszély vidékét.

Nagy részük jól látszik, nincs mentségünk tétlenségünkre.

Veszélyes tudatmódosítást okoz:

- a tudatlanság, a félműveltség,

- a nevelés hiányának áldozatai,

- a vallási és egyéb hasonló fanatizmus,

- a gazdagság,

- a hírnév,

- a hatalom.

De ezt nem elég sóhajtva mantrázni. Gyakorlati mechanizmusok kellenek, elsősorban a jogrendszerben, hogy ezeket a komoly veszélyeket ellenőrzés alá vonjuk, és idővel felszámoljuk. Nem elérhetetlen cél. Itt nem szabad megalkuvónak lenni.

Tessék jól, világosan megérteni: a vakhit, a gazdagság, a hírnév, a hatalom súlyosan módosítja, hosszabb távon pusztítja az emberi tudatot. Nem kell a szondába fújni. Segíteni kell ezeknek az embertársainknak, hogy kitisztuljon a tudatuk.

Nem kell visszamenni az időben, és parlamenti ciklus után elküldeni a politikusokat disznót őrizni. Normális tudatállapotban mindenre, erre is méltányos emberi megoldás található.

* * *

Akinek nem inge…

Az éjjel álmomban láttam egy parázs vitát. Sokan voltak, soványak és kövérek, alacsonyak és magasak, az egyik nagyon heveskedett, a másik folyton nevetgélt. Senki senkivel nem értett egyet, ám közben kiválóan szórakoztak.

- Ezt a Messiás nagyon komolyan gondolta, és mindenkinek jól kell megértenie, és megfogadnia: ha van két inged, add oda az egyiket annak, akinek nincs!

- Hehehe… Nekem van 836 ingem, és bizony karácsonykor odaadtam az egyiket az utcánkban tanyázó hajléktalannak.

- Ó, ezek a buzgó filantrópok! Ez az intelem nem neked szól. Azt hiszed, hogy Jézus foglalkozik veled? Ez azoknak szól, akiknek két ingük van!

- Biztos mondta, miért ne mondta volna… De biztos, hogy ez aktuális? A mai ember azt sem tudja, milyen ingről beszélt a Mester… Csak zavart keltünk ezzel…

- Biztos, hogy mondta? Hogy mondhatott olyat, hogy adjunk bármit is valakinek, akinek inge sincs? Vagyis pucéron futkos… Az ilyen csak bolond lehetett, és annak kár bármit is adni…

- Ó, Isten barmai! Tudom, hogy tetetitek a barmot, de túl jól tetetitek… Az intelem fontos, és mindennél aktuálisabb. Érteni pedig úgy értsétek, hogy ha van tíz inged, ötöt adj oda a szegényeknek, ha van száz inged, ötvenet adj oda!

- Mi, megúsznád ezzel, te nemes lélek, és közben te lennél a legújabb billgétsz, szinte ingyen. Nem, drága barátaim, még kér a nép! Jézus intelmének alapja éppen ez: elég neked egy ing! Ha van tíz inged, kilencet adj oda a szegényeknek. Ha van 836 inged, 835-öt ossz szét!

- Kikérem magamnak a személyeskedést, és egyébként is, micsoda gyalázat, hogy kommunisták szivárogtak közénk! Látod, Jézus, micsoda zűrzavart keltettél radikális beszédeddel!

- Kezdve azzal, hogy mit is ér az, akinek nincs legalább egy tucat inge. Hát ember az ilyen? Mert ezeket, ugyebár, váltani is illene, meg az alkalomhoz illőt felvenni.

- Ha engemet választatok elnöknek, be fogom vezetni az ingyenes alapingellátást, és biztosítom a társadalmi békét.

* * *

A törvény ismerete

Ami óta van törvény jogosan érvényes az alapszabály: „A törvény nem ismerete nem mentesít.”

Eddig. De ma már ott tartunk a jogfejlődésben, hogy ez az alaptétel lassan teljességgel tarthatatlan, jogosan tarthatatlan.

Ezt a helyzetet bizonyára mindenki tapasztalja, sokszor igen fájdalmasan, mégis, sokan felteheti a kérdést: miért állítjuk ezt?

Annak, aki akár egy mai törvénnyel is találkozott, nem kell bizonygatni: törvényeink és egyéb jogszabályaink a szó szokásos értelmében immár megismerhetetlenek. Egy, az adott témában járatos ügyvéd vagy bíró képes nagyrészt értelmezni a szöveget, sejteni bizonyos szándékokat és összefüggéseket, de erre egy átlagos szakember is alig képes, egy átlagos laikus egyszerűen fejbe van kólintva.

Nem ismerek olyan munkást, aki ismerné és értené a Munka törvénykönyvét.

Nem ismerek olyan pedagógust, aki ismerné és értené az Oktatási törvényt.

Nem ismerek olyan vállalkozót, aki ismerné és értené a Cégtörvényt.

Nem ismerek olyan civilt, aki ismerné és értené a Civil törvényt.

Nem ismerek olyan polgárt, aki ismerné és értené a Polgári törvénykönyvet.

Nem ismerek olyan politikust, aki ismerné és értené az Alaptörvényt.

De ha egy ügyet akarsz elintézni, nem egy, hanem nyolc törvényt kell ismerni és érteni.

Ha nem értesz semmit, de próbálkozol az ügy intézésével hivatalban, bíróságon, sokszor akár csak szolgáltatónál is, olyan jogosan vagy jogtalanul kötelező nyomtatványt kell kitöltened, amelyet nem értesz, leggyakrabban nem a te hibádból.

Ügyeket pedig intézni kell. Hajózni és ügyeket intézni szükséges, élni nem szükséges.

Miért kerültünk ilyen helyzetbe?

Látszólag a bűnös a totális jogszabály-alkotási őrület. Törvényhozás, végrehajtó hatalom, kis és nagy hatóság, hivatal, hivatalka, , önkormányzat, tanács, intézet, egyesület, házmester okádja a jogszabályokat és a jogszabály-módosításokat. Mindezt ismerni. Meg érteni? Meg betartani?

A konkrét jogszabály-alkotók sokszor egyszerűen pancserek. hiperaktív pancserek, de vannak súlyosabb esetek is… Mégis, mentségükre el kell ismerni, hogy maga az életünk bonyolultabb.

És az igazi tragédia: egyre többen vagyunk, és egyre több az eszes, eszes, de nem szociális ember, szabadelvű csibész, akin számára a fó sport a szabályok kijátszása. Hát erre kapunk még annyi új hézagpótló, kiskaput betömő és egyéb fokozó jogszabályt…

Ördögi kör?

Igen, ördögi kör, de feltörhető, ha két ponton fordítunk. Egyrészt valóságos forradalom kellene a jogalkotásban, másrészt hasonlóan forradalmi módon kellene humanizálni a büntető jogot – ahogy a Változó Világ Mozgalom hosszú évek óta javasolja. Ez utóbbi lényege az lenne, hogy az első jogszabály- vagy törvénysértés ne járjon hagyományos büntetőjogi szankcióval, hanem figyelmeztetéssel, illetve kötelezéssel az érintett jogszabály megismerésére (például megfelelő tanfolyam elvégése).

Nagyon fontos lenne a jogszabály-sértések alapos elemzése, és ennek felhasználása a jogszabályok javításához. És általában a jogszabály-alkotást, jogszabály-ismertetést és jogszabály-alkalmazást jóval nagyobb mértékben közösségi folyamattá kellene tenni.

* * *

A három kulcsszó

Az elmúlt évtizedekben világunk nagyobb és mélyebb átalakuláson ment keresztül, mint régebben évszázadok, vagy akár évezredek alatt. Az új formák és mechanizmusok bonyolultak és ellenmondásosak, de főképpen még nehezen megfoghatók. Tudatosan felépített rétegek elfedik a valóságot. De hatalmas feszültségek már kezdik repeszteni ezeket a rétegeket.

Látszólag fontos, meghatározó területeken régiek a főszereplők. Így a politikát a társadalmi piramis három rétegét képviselő irányzatok formálják: a piramis csúcsát képviselő konzervatív, a középréteget képviselő liberális, és az alapot képviselő népi oldal. Csakhogy a régi ideológiák mögött egészen más szereplők vívnak elkeseredett, élethalál harcot egymás ellen – és mindenki ellen.

A régi ideológiák megtartása viszont nem véletlen, mert azok fontos szerepet kapnak a háborúban. Abban a háborúban, amelynek az a logikája, hogy „nekem van igazam, minden más a gonosz birodalmához tartozik, és kíméletlenül el kell pusztítani”. Egy ilyen háború pedig szükségképpen vezet el egy igazi végső világháborúhoz, amely nem az örök békét, hanem civilizációnk pusztulását hozhatja el.

Ezeknek a megveszett szereplőknek gyengéjük éppen a saját vállalható ideológia, a saját vállalható igazság hiánya. Mert az csakugyan nem vállalható, hogy „Emberek, ti már a mi rabszolgáink vagytok, ehhez tartsátok magatokat!”. Ezen a gyenge pontjukon kellene vereséget mérni a pusztító erőkre. Éspedig azzal, hogy túllépve a régi, rendszerint elhibázott ideológiai harcokon, jóra fordítani mindazt, ami eddig a társadalmi konfliktusokat tüzelte, a pusztító erőket lemeztelenítve, a élet erőit békére vezetve, egy nagy történelmi kompromisszumra és békére.

Ehhez egy kopernikuszi fordulatra lenne szükség a társadalomfilozófiában.

Ennek egyszerű kiinduló pontja annak elismerése, hogy mind a három oldalnak van pozitív töltete:

- a konzervatizmus, másképpen a jobboldal kulcsszava: rend;

- a liberalzmusnak kulcsszava: szabadság;

- a népi mozgalom, másképpen a baloldal kulcsszava: igazságosság.

Nem örültség a három közül az egyik álláspontjára helyezkedni, és hadakozni a többiek ellen?

[Hamarosan egy új kötet: Most, valamikor új fényt vet ezekre a sorsdöntő kérdésekre.]

* * *

Munka és kapcsolati tőke

Azt nem lehet állítani, hogy komoly vita lenne a jövedelmek adózása körül. A vitához két – vagy több – vitatkozó kell. De jelen esetben Magyarországon az egyik, helyzeténél fogva a fontosabbik fél nem vitatkozik, csak – politikai túlsúlyára támaszkodva – dönt.

A másik fél, vagyis a többiek zümmögő kórusa képtelen igazi vitát generálni, a politikai és szakmai impotencia szomorú állapotában leledzik.

Annyit el kell ismerni a kormányzó többségnek, hogy ha nem is vitatkozik, de legalább az érvelés látszatjára ad. Így lépten-nyomon halljuk: azért kell az – egyre kisebb kulcsú – egykulcsos személyi jövedelemadó, hogy ne terheljük a munkajövedelmeket, hadd szárnyaljon a munkakedv.

De az ég szerelmére, drága emberek, ne hagyjuk megzavarni józan eszünket! Az, aki havi egy, vagy pláne több milliót visz haza fizetség gyanánt, azt nem a munkájáért kapja.

A munka fogalma filozófiai fogalom, de jelen esetben a becsületes „gyakorlati ész” és a becsületes „tiszta ész” egészen hasonlóképpen látják ezt a nemes filozófia fogalmat. És különbséget tesznek munka és a köréje szövődő egyéb társadalmi körülmények, szerepek, összefüggések stb. között. Ezt úgy is ki lehetne fejezni, hogy a munkának van egy „ergonómiai mértéke”. Ez nem azonos a munkaidővel, ami egy másik végletes torzítás lenne, de még kevésbé a munkáért kapott fizetség. Pontosabban: egy bizonyos körben és egy bizonyos szint alatt, feltételezhető egy érdemi összefüggés a munka valóságos mértéke és bére között.

Ami a téma szempontjából egy lényeges pont: ennek a reálisan mérhető és reális díjazott munkának, illetve munkabérnek van egy „természetes” plafonja, valahol a bányász és a sebészorvos fizetésének átlaga körül. És ami nagy határozottsággal ki lehet jelenteni: ami e fölött van, az semmiképpen nem a munka fizetsége, hanem más tényezőkért járó „prémium”.

Ezek közül talán a leggyakoribb és legjelentősebb a kapcsolati tőke. Ez azt jelenti, hogy a vele rendelkező ember a kapcsolati tőkéjét virtuális „tagi kölcsön”-ként beteszi a cégébe, és utána kamatot kap érte.

Másik, társadalmilag jobban akceptálható körülmény a szaktudás vagy ad abszurdum a tehetség, szépség stb.

Az, hogy a társadalom ezeket hogyan értékeli és adózza egy másik kérdés. Amit a társadalmi erkölcs és igazságosság jegyében határozottan tisztázni kell, az az, hogy erkölcstelenség a munka kíméletes adóztatásával magyarázni a gazdagak további meggazdagodásának állami megkönnyítését.

* * *

Két könyv

Két könyv került forgalomba a napokban a Kossuth kiadó gondos gondozásában. Az egyik egy vaskos kötet: Thomas Piketty 700 oldalas, grafikonokkal és statisztikákkal sűrűn illusztrált monstre könyve, A tőke a 21. században címmel. Ez a mű tavaly végigsöpört az egész világon, egy időben a legkeresettebb könyv volt az Amazonon, szerzőjéből pedig olyan szupersztár lett, mint amilyen közgazdászokból nagyon ritkán lesz csak. A csekély 8500 forintba kerülő alkotást a kiadó egy külön konferencián mutatta be, amelyre a belépő 14 000 forintot kóstált. Illusztris vendégsereg is sorakozott: Bokros Lajos, Surányi György, Ferge Zuzsa, Szelényi Iván, Andor László, Csaba László… A kapitalizmus megannyi lánglelkű kritikusai és még lángolóbb apologétái… (Ezeket sértette meg annak idején a bajba jutott Gyurcsány azzal, hogy egy épkézláb ötletük sem volt a haza megmentésére…)

A másik könyv a zsebméretű Változó Világ decemberi újdonságának e-könyv változata, 400 forintos áron: A civilizáció…

Senkitől nem kérhetem, hogy olvassa el a két munkát, hogy összehasonlíthassa. Szerintem bőven elég, ha elolvasod A civilizációt. Sőt, fontos is lenne. Mert rád gondoltam, amikor írtam. Rád, és a gyermekeidre…

De ha mégis szeretnél többet megtudni a nagy bestsellerről, merem ajánlani az Index cikkét. Tartalmas és szórakoztató!

* * *

Indignez-vous !

Ma délben pazar tavaszi napfényben úszott a város. Mentem a dolgomra, de ki siet ilyenkor. A nagy forgatagban kissé elém állt egy idősebb zömök ember. Nem látszott rajta, hogy miféle, de profi módon gyorsan és világosan tért a lényegre: nem tudnám-e kisegíteni egy százassal, mert…

Sasszézása, stílusa inkább elszomorító volt, mégis volt bennük valami, ami megkönnyítette dolgomat ebben a váratlan szituációban. Nem vagyok büszke amiatt, hogy nem szoktam adni a koldusoknak, arra meg még kevésbé, hogy nem ritkán nincs is, miből… Elvem nem az, hogy a koldusnak nem kell (?), érdemes (?) adni. Inkább egy tehetetlen belátás, hogy nincs se időm, se kedvem, de főleg jogom mérlegelni: ez megérdemli, emez meg nem… Az viszont köztudott, általában szemet szúr, hogy minden vitathatatlan nyomorúság ellenére a koldusaink jó része kisiparos, rosszabb esetben valamilyen gazember banda rabszolgája, és forintjaim estére a gazemberek zsebébe tűnnek majd el..

Mit is éreztem most, azon a tavaszi napfényben úszó sarkon?

Mély felháborodást. Felháborít társadalmunk álszentsége. Bizony adnám, adnám két ingem egyikét, adnám pénzem felét, boldogan, de adnám egy közösbe, amellyel minden nyomorult és szerencsétlen embert kisegítünk nyomorából, szerencsétlenségéből a napfényre, az emberek közé. Nem alamizsnát, nem ingyen ebédet, hanem kapaszkodót kellene biztosítani a visszatéréshez normális életbe.

Már hogy ne tudná megoldani ezt a társadalom! Ésszerűen, emberségesen.

Meg tudná, meg tudja oldani. És joga lenne, joga van elkérni mindenkitől ennek árát. Hogy érezzem minden hónapban, hogy a zsebembe nyúlok, és adok erre. Erre, és nem esztelenségekre, meg fáraói hóbortokra!

Fel vagyok háborodva, hogy ennyire hamis és álszent a világunk!

* * *

Munka, bér, közteher

A munka, annak bére és amannak közterhe: bizony fontos, ám összetett, bonyolult kérdések… Vagyis olyan terület, ahol a demagógia magabiztosan mozog.

A demagógiának pedig kemény feladata van: nem gyerekjáték a népet elbüvölni. Mert a nép befolyásolható, de nem vesz be mindent. Különösen, ha rossz hangulatban van. Tehát legelőször is, gondoskodni kell a jó hangulatáról. Sok ezer éves kipróbált recept: kenyeret és cirkuszt neki. Azt ráerősítünk egy továbbival is: ott az ellenség! Utána jöhet a kifinomult posztmodern, sőt, a posztposzt demagógia…

Csökkentsd a gazdagok adóját. Annyi százalékot vonj le pofátlan – ó, múló divatok – fizetésekből, mint amennyit a minimálbérért gürcölő többségéből, utána az ellenzéki kritikák hallatára játszd el az elájulás nagy jelenetét: „Adóztatni a munkajövedelmeket? Soha! Soha! Soha! Csak testemen keresztül!”

Mi több, merünk még merészebbeket is álmodni: még lejjebb kellene vinni a szent munkát terhelő szentségtelen adó kulcsát! (Mellesleg ez a forradalmi ábránd távolról sem olyan eredeti vagy merész: több országban, így például Bulgáriában is hosszú évek óta a személyi jövedelemadó egységesen 10%. Hiába az úri szemforgatás nem hungarikum…)

A Változó Világ Mozgalom évekkel ezelőtt javasolt egy ésszerű és igazságos modellt a személyi jövedelemadóra, amelynek lényege a három logikus, szinte kézenfekvő sáv. Az első, az állampolgári, mindenkit terhel, aki jövedelemre tesz szert. A középső, a szolidaritási, csak azokat terheli, akiknek jövedelme meghaladja az aktuális átlagjövedelmet. Végül a felső, a kiválósági, azokat terheli, akik a legmagasabb megszolgált jövedelemnél is többet keresnek.

No de melyik is a legmagasabb megszolgált jövedelem? Ez természetesen jelképes döntés lenne, a társadalom önálló jelképes döntése. Nem kellene olcsó populizmusnak tartani, ha a döntés az lenne: a legmagasabb megszolgált jövedelem egy bányász fizetése. De talán mégis az lenne méltóbb döntés, ha a köztársaság első emberének fizetését tartanánk ennek a mércének.

Ebben a koncepcióban meglehetősen egyértelműen kimondtatik, hogy az egyeztetett mértéket meghaladó jövedelem nem, és nem is nevezhető munkajövedelemnek. Azt munkajövedelemnek nevezni a törvény egész szigorával kellene üldözni…

Nem közgazdasági indokok alapján, de még igazságossági okokból sem tartom fontosnak, de különösen fontosnak tartok egy húsz évvel ezelőtt tett javaslatomat, hogy az állami elit februárban, az év legrövidebb havában egységesen csak a minimálbért kapja meg. Ó, nem lesznek ők kénytelenek ebből a pénzből megélni abban a hónapban, akad tartalékuk. De érezzék meg, mit jelen, ennyi pénzt kapni fizetéskor. Nem nagy lecke, de több a semminél. Pedig komoly iskolát kell biztosítani nekik, ahogy az egész társadalomnak.

Igen, több büszkeségre kellene tanítani a népet, és több alázatra a vezetés szolgálatával megbízott embereket. Ugyanezt a célt szolgálja az a másik régi javaslatom, hogy amikor az országgyűlés – az alkotmány fontos hagyományainál fogva nyilvános – ülése megkezdésekor a kijelölt páholyba belépnek a népet képviselő látogatók, mindenki álljon fel.

Nem erős az az ország, amelynek erős az államgépezete, de gyenge a népe. Erős az az ország, amelynek erős, szorgalmas és büszke a népe, fegyelmezett, becsületes és alázatos az államgépezete.

Életlopás

Sokan ismerik, ismerhetik azt a nap mint nap jelentkező rossz érzést, hogy nem érjük utol magunkat. Bosszankodunk, hogy erre nem maradt idő, sajnálkozunk, hogy arra sem jutott. Gyűlik az egyre kevésbé ledolgozható restancia, kimúlnak vissza nem hozható lehetőségek…

Talán nagyot markolunk az életből, és ezért keveset fogunk? Ágról-ágra ugráló őseinket bizonyára nem nyugtalanították a restanciahegyek. De ördögtől való-e, ha többet akarunk?

Ami megváltoztatta, emberré tette őseinket, az a munka, de főleg a munkamegosztás. Én művelem a földet, te gondozod az állatokat. Én vadászok, te szösz. A többet akarás és a többet tudás szédületes versenye szédületes fejlődést, szédületes gazdagságot, szédületes kényelmet – és idővel szédületes igazságtalanságot teremtett. Megjelent az efféle munkamegosztás is: te dolgozol, én pihenek. Te kínlódsz, én örömködök.

Nincs időm mindenre? Sebaj, az az ember majd felássa a földet helyettem, nekem. Vagy felsöpör, rendet rak, megfőz, ledolgozza  a restanciámat… És ha ez a megoldás így beválik, az lesz az én szolgám. Mert a földet jövőre is fel kell ásni. És egyébként is akadnak még feladatok…

Mennyi idő hiányzik nekem, hogy becsületes erőfeszítésekkel megtehessek mindent, amit szeretnék? Tíz perc? Egy óra? Ki tudja… De bizonyos vagyok, hogy ha ésszerűen szabályozom vágyaimat és becsületes erőfeszítéseket teszek, egyensúlyban tarthatom az időt és az erőt.

De mi van akkor, ha nagy a csábítás, hogy sokat akarjak, és hogy felejtsem el a becsületet meg a becsület által erőltetett erőfeszítéseket? Ha könnyű lecsípni egy másik és egy harmadik ember idejéből pár percet az én szolgálatomra? És ha egymillió ember idejéből egy-egy percet lecsípek?

A gazdagság életlopás.

A munkát megoszthatjuk, így mindenki jobban jár. De az életet nem!

Ahhoz, hogy harmóniában, boldogan élhessünk, utol kellene érni magunkat.

Ne légy dugó! Légy szelep!

Az indulat a társadalomban olyan, mint a meleg az autó motorjában. Az élet folyton termeli a legkülönfélébb indulatokat. Termel haragot is, termel gyűlöletet is.

A civilizáció tragédiája az, hogy évezredek óta megtanultuk gerjeszteni és hasznosítani az indulatot, a haragot, a gyűlöletet is. Idővel ezt iparrá is tettük.

A náci gyűlöletgyárat sikerült szétrombolni, de a romokon egy jobb, gyűlöletmentes világot felépíteni nem sikerült. Nem sikerült ledobni magunkról a múlt, a gyűlöletkultúra terhes örökségét. Mindenki megtalálta a maga kisebb-nagyobb gyűlöletét. A gyűlölködők hadai új szövetségeket kötnek. Még a gyűlölet gyűlölői, sőt a gyűlölet áldozatai közül is sokan fertőződtek meg. Gyűlölet feszül gyűlöletnek.

Sokan vannak, akik viszont parancsolatnak, küldetésnek érzik a gyűlölet elfojtását a Földön.

Az erjedés elfojtásával készül a bor. Különösen a jó bor.

De ami jó a borkészítésnél, nem biztos, hogy jó a jobb világ építésében.

A becsületes elfojtó dugónak képzeli magát az üvegben, amelybe elzártatott a rossz szellem.

Ne tedd, becsületes testvér!

Ne légy dugó! Légy szelep!

Ne légy gát! Légy zsilip!

Szolgáld az igazságosságot! Az szüljön neked békét és szabadságot!

A fattyú szabadság elposványosítja a Földet a gyűlöletlidércek légiói számára.

Csak az igazságosság válthat meg minket.