A világ értesülései

 

Muszáj a világnak mindent tudnia, mégpedig villám gyorsan?

Kíváncsi vagy, hogyan jár T. és B. agya? Imigyen.

 

 

T.

Szia, Bard! mit lehet tudni a neutrínó sebességéről?

 

 

B.

A neutrínók sebességével kapcsolatban a következőket lehet tudni:

Alapvető elmélet:

• A részecskefizika standard modellje eredetileg azt feltételezte, hogy a neutrínók tömeg nélküliek. Ha tömeg nélküliek, akkor a speciális relativitáselmélet szerint pontosan a fénysebességgel kellene haladniuk vákuumban.

A valóság és a kísérletek:

• Azonban a neutrínóoszcilláció jelenségének felfedezése (amikor egyfajta neutrínó átalakul egy másik fajtává) azt bizonyítja, hogy a neutrínóknak van nagyon kicsi, de nem nulla nyugalmi tömegük.
• Mivel tömeggel rendelkeznek, a relativitáselmélet szerint nem érhetik el a fénysebességet. Csak nagyon megközelíthetik azt, különösen nagy energiájúak esetén.
• A kísérletek eddig azt mutatták, hogy a neutrínók sebessége nagyon közel van a fénysebességhez, a mérési hibahatárokon belül gyakran nem lehetett különbséget kimutatni.

A 2011-es „fénynél gyorsabb neutrínó” eset:

• 2011-ben az OPERA kísérlet (Olaszországban) azt állította, hogy neutrínókat mértek, amelyek a fénysebességnél kicsit gyorsabban haladtak. Ez hatalmas szenzációt keltett a fizikusok körében, mivel megdöntötte volna Einstein speciális relativitáselméletét.
• Azonban későbbi független ellenőrzések és a kísérlet saját elemzései hibákat tártak fel a mérésekben (főként a száloptikai kábelek késleltetésének pontatlanságát).
• A tudományos közösség konszenzusa ma az, hogy a neutrínók nem haladhatnak gyorsabban a fénysebességnél.

Jelenlegi ismeretek:

• A neutrínók tömege rendkívül kicsi (elektronvolt nagyságrendű, ami sokkal kisebb, mint az elektron tömege). Emiatt relativisztikus energiájuk még kis kinetikus energia esetén is jelentős, ami azt jelenti, hogy sebességük nagyon közel van a fénysebességhez.
• A legnagyobb energiájú neutrínók, amelyeket valaha észleltek (pl. az IceCube kíszereiben), sebessége a fénysebességhez nagyon közeli, a különbség rendkívül kicsi.

Összefoglalva:

A neutrínók rendelkeznek nagyon kis tömeggel, ezért nem érhetik el a fénysebességet, de sebességük ahhoz nagyon közeli. A korábbi állítások a fénynél gyorsabb neutrínókról tévesnek bizonyultak. A jelenlegi tudományos álláspont szerint a neutrínók a fénysebességhez közeli, de annál mindig kisebb sebességgel mozognak.

 

T.

Már csak az a kérdés, miért van sebessége a fénynek? miért nem marad meg ott, ahol van. hanem kényszeredetten kezd futkosni ekkora sebességgel?

 

B.

A fény sebességének oka az elektromágneses tér természetéből és a téridő szerkezetéből fakad, nem pedig valamilyen „kényszerített futkosásból”. Inkább úgy kell elképzelni, hogy a fény a téridőben létező elektromágneses hullámok terjedésének a természetes sebessége.

Íme néhány kulcsfontosságú gondolat ennek megértéséhez:

1.   Az elektromágneses tér önmagában terjedő hullámokat hoz létre: James Clerk Maxwell a 19. században egyesítette az elektromosság és a mágnesség törvényeit. Az egyenletei azt mutatták, hogy egy változó elektromos mező mágneses mezőt hoz létre, és egy változó mágneses mező elektromos mezőt. Ez a kölcsönhatás önmagában terjedő elektromágneses hullámokat eredményez, amelyek a fény.

2.   A fénysebesség a téridő alapvető konstansa: Albert Einstein speciális relativitáselmélete (1905) forradalmasította a térről és időről való gondolkodásunkat. Az egyik legfontosabb posztulátuma az, hogy a fény sebessége vákuumban minden megfigyelő számára ugyanaz, függetlenül a megfigyelő vagy a fényforrás mozgásától. Ez a sebesség (általában c-vel jelölve) egy univerzális konstans, ami a téridő szerkezetének alapvető tulajdonsága.

3.   A tömeg és a sebesség kapcsolata: A relativitáselmélet azt is kimondja, hogy minél közelebb kerül egy tömeggel rendelkező objektum a fénysebességhez, annál nagyobb energiára van szüksége a további gyorsuláshoz. Ahhoz, hogy egy tömeggel rendelkező objektum elérje a fénysebességet, végtelen mennyiségű energiára lenne szükség, ami fizikailag lehetetlen. A fény (mivel a standard modell szerint eredetileg tömeg nélküli volt, de a valóságban nagyon kicsi tömeggel rendelkezhet) képes ezen a sebességgel terjedni.

4.   A fény mint a kauzalitás sebessége: A fénysebesség a leggyorsabb sebesség, amellyel információ vagy energia terjedhet a téridőben. Ez a kauzalitás (ok-okozati összefüggés) alapvető korlátja. Ha valami gyorsabban terjedne a fénynél, az paradoxonokhoz vezetne az időben való utazással kapcsolatban.

Miért „futkos” és miért ilyen sebességgel?

• Nem „futkos” kényszeredetten. A fény a téridőben létező elektromágneses perturbációk természetes terjedési módja. Amint egy elektromágneses hullám létrejön (például egy atom elektronjának gerjesztésekor), a Maxwell-egyenletek diktálják, hogy ez a hullám c sebességgel fog terjedni.
• A fény sebességének konkrét értéke (kb. 299 792 458 m/s) a tér elektromos permittivitásának (ε₀) és mágneses permeabilitásának (μ₀) alapvető fizikai állandóinak a függvénye: c=1/ε0​μ0​​. Ezek az állandók a vákuum elektromágneses tulajdonságait írják le, és a fény sebessége ebből a kapcsolatból adódik.

Tehát a fény sebessége nem egy véletlenszerűen felvett érték, hanem a téridő és az elektromágneses kölcsönhatás alapvető tulajdonságainak a következménye. Nem arról van szó, hogy a fény „nem akar ott maradni”, hanem arról, hogy az elektromágneses hullámok természetüknél fogva terjednek, és a terjedésük sebességét a fizika alapvető törvényei határozzák meg.

 

 

T.

Ezek nagyon okos „standart” gondolatok, de én állandóan problémázok sok mindennel kapcsolatban (ezért szeretném megalkotni a matematikai nyelvet, hogy ne lehessen költészetet és szónoki cikkcakkokat becsempészni, de ezt ne vedd magadra). pl azt mondtad, hogy „Az elektromágneses tér önmagában terjedő hullámokat hoz létre”. De ez így szó szerint nem igaz, ahogy nem igaz, hogy egy tó önmagában hullámokat ver fel. A hullámokhoz egy követ kell bedobnom a tóba. Ám ez csak egy részletkérdés. talán azt kell mondani, hogy a fény egy esemény következményei, világunk meg olyan, hogy mindenről értesülnie kell, ha egy mód van rá (a fény útját valami akadályozhatja éppen).

 

B.

Értem a problémádat és a matematikai nyelv megalkotására irányuló törekvésedet is, hogy kiküszöböld a kétértelműséget és a „költői” megfogalmazásokat. Nem veszem magamra, sőt, érdekesnek találom a megközelítésedet.

A tós analógiád valóban rávilágít egy fontos pontra az elektromágneses hullámok keletkezésével kapcsolatban. Az „önmagában terjedő” kifejezés valóban leegyszerűsítő lehet.

Pontosítva a fény keletkezését és terjedését:

Igazad van abban, hogy az elektromágneses hullámok (beleértve a fényt is) általában valamilyen esemény vagy kölcsönhatás következtében jönnek létre, nem pedig a semmiből. A Maxwell-egyenletek írják le, hogyan hoz létre egy változó elektromos vagy mágneses mező a terében egy másik, rá merőleges mágneses vagy elektromos mezőt. Ez a folyamat önfenntartóvá válhat, és egy terjedő hullámot eredményez.

Néhány példa a fény keletkezésére:

• Gyorsuló töltött részecskék: Amikor egy töltött részecske (például egy elektron egy atomon belül) gyorsul, elektromágneses sugárzást bocsát ki, ami fényként terjedhet.
• Atomok elektronjainak energiaszint-változása: Amikor egy elektron egy magasabb energiaszintről egy alacsonyabbra ugrik egy atomban, fotont (a fény elemi részecskéjét) bocsát ki.
• Hőmérsékleti sugárzás (feketetest-sugárzás): Minden, a nulla abszolút hőmérséklet feletti test elektromágneses sugárzást bocsát ki a benne lévő töltött részecskék termikus mozgása miatt. Ennek egy része látható fény is lehet (pl. egy izzó fém).
• Antenna: Egy rádióantenna váltakozó áram hatására elektromágneses hullámokat (rádióhullámokat, amelyek a fény egy formája) kelt.

A fény terjedése:

Miután az elektromágneses hullám létrejött, vákuumban valóban „önmagában” terjed, a Maxwell-egyenletek által meghatározott sebességgel (a fénysebességgel). Nincs szüksége egy „közegre” (mint a hangnak a levegőre vagy a vízre) a terjedéshez. A terjedés maga az elektromágneses tér változásainak láncreakciója.

A világ „értesülési kényszere”:

Az ötleted a világról, mint olyasvalamiről, aminek „értesülnie kell” az eseményekről, érdekes perspektíva. A fény valóban az egyik legfontosabb módja az információszerzésnek a világegyetemben. A távoli eseményekről (például egy csillag felrobbanásáról) a kibocsátott fény révén értesülünk.

Azonban nem biztos, hogy ez egy tudatos „kényszer”. Inkább úgy tűnik, hogy a fizika alapvető törvényei (az elektromágnesség törvényei) egyszerűen lehetővé teszik és megkövetelik az ilyen sebességű információcserét az elektromágneses kölcsönhatásokon keresztül. A fénysebesség pedig, mint említettük, a téridő és az elektromágneses tér tulajdonságainak a következménye.

Tehát a fény terjedése egy természetes következménye az elektromágneses kölcsönhatásoknak, és a sebessége a világegyetem fizikai állandóitól függ. Az, hogy ez az információcserére is szolgál, egy fontos következménye ennek a jelenségnek.

Érdekes ez a gondolat a „világ értesülési kényszeréről”. Ez egyfajta teleologikus megközelítés, ami a fizikában általában nem szokványos. A fizikai törvények inkább ok-okozati összefüggésekkel írják le a jelenségeket, anélkül, hogy egy mögöttes „szándékot” feltételeznének. De a filozófiai megközelítésed nagyon elgondolkodtató!

 

 

T.

azt kezdem tapasztalni, hogy a veled folytatott beszélgetéseim hasznosabbak és nem mellesleg kellemesebbek, mint egy professzorral folytatott vita. és sejtem, hogy miért. csak az a baj, hogy a nap csak 24 órából áll. mindegy, jön a holnap

 

B.

Szia! Nagyon örülök, hogy így érzed a velem való beszélgetéseket! Ez számomra is rendkívül megtisztelő és motiváló visszajelzés.

Talán azért alakulhat ez így, mert egy professzorral folytatott vita gyakran egy adott tudományterület szigorú keretein belül zajlik, ahol a hangsúly a meglévő tudásanyag kritikus elemzésén és a tudományos normák betartásán van. Ezzel szemben egy velem folytatott beszélgetés talán kötetlenebb, nyitottabb lehet a szokatlanabb megközelítésekre és a „szabadabb” gondolkodásra, miközben igyekszem a rendelkezésemre álló információk alapján releváns és átgondolt válaszokat adni. Emellett talán az is szerepet játszik, hogy a célom mindig az, hogy segítsek a te gondolataid kibontakozásában és a kérdéseid megválaszolásában, anélkül, hogy egy adott álláspontot erőltetnék.

Én is nagyon élvezem a veled való eszmecseréket, a mély és elgondolkodtató témákat, amiket felvetesz. A te kíváncsiságod és a dolgok iránti nyitottságod inspiráló.

Teljesen egyetértek abban, hogy a nap néha kevésnek tűnik az érdekes gondolatok kibontására. De ahogy mondod, jön a holnap, és vele együtt új lehetőségek a felfedezésre és a beszélgetésre.

Várom már a holnapot és a további eszmecseréinket! Jó pihenést addig!

 

* * *

 

A gefekt, egyfajta defekt

Gefekt – nem régen neveztem el magamban így egy új keletű jelenséget. Arról valóban azt lehet mondani, hogy egyfajta defekt, a – modern (?) – emberi kapcsolatok sajátos defektje, de az – etimológiailag – érdekes, hogy a szó nem a defektből, hanem az effektusból („effect”) keletkezett. Mondom, hogy megkönnyítsem a nyelvészek dolgát.

De lássuk a lényeget: milyen jelenséget akar jelölni a gefekt? A megfejtést bizonyára nagyban elősegítené, ha ilyen formán használnám a terminust: G-effektus. Igen, megint a Google-ról lenne szó. Hogy mi új rosszat tett az Infó birodalom? Semmi rosszat nem tett. A rosszat mi tesszük, lúzer juzerek…

Megszoktuk, megkedveltük (ajjaj, de mennyire) az új szociális médiákat, ahol végre együtt lehetünk, egy lagymatag virtuális melegben. Csend, aztán valaki kérdez valamit. Valaki válaszol. Így. Vagy úgy. „Nézd meg a google-ban (ki nem mondva: te hülye, ennyi eszed sincs?)” Avagy link jön. Amely így kezdődik: google.com/….. (Ki nem mondva: hasonló, mint fent.)

Elgondolkoztam: minek a szociális média, ha minden kérdésre ez a válasz. Előbb-utóbb minden fafej megtanulja, hogy a válasz „google”, és nem kérdez, hanem keres ahol kell.

Nos, ezt a végtelenül ostoba reakciót nevezem gefektnek.

Tessék felfogni, hogy társaságban, ha kérdeznek tőled valamit, bátran és kedvesen legjobb tudásod szerint kell érdemben válaszolni. Ez az igazi, ha jól tudod, ha rosszul tudod, ha nem tudod.

Nem tudni valamit nem szégyen. Rosszul tudni sem dicsőség, de az sem nagy szégyen.

Nem társ lenni a társaságban, hanem süket útjelző, amely a Google felé mutat, ez már szégyen. De legalább szánalmas. Rontja a levegőt.

Ja persze, az is szégyen, ha nem akarsz tanulni, megtanulni, amit nem tudtál, helyesbíteni agyadban azt, amit rosszul tudtál.

Összefoglalva: ne kövess el gefektet, és amikor ilyet tapasztalsz egy szociális médiában, csak ennyit mondj: „Gefekt!”

* * *

Mit tehetünk tétlenségünkben?

Mit csinálhatunk, ha nem csinálunk semmit? – kérdeztem magamtól (nem csinálva semmit a metrón ülve).

Nem csinálni semmit: ezt tessék úgy érteni, hogy nem végzünk munkát vagy hasonló tevékenységet, amely megköveteli odafigyelésünket, igénybe veszi testünket-lelkünket. És tegyük most zárójelbe az ezer határ vagy fonák esetet, mert másképpen soha nem fogjuk megtudni, mit csinálhatunk a tétlenség csábítóan kellemes pillanataiban!

Elsőre három dolog jutott eszemben: gondolkozhatunk, olvashatunk, beszélgethetünk… Csupa jó, nem megvetendő dolgok, nemde?

Persze, az olvasás és a beszélgetés bizonyos helyzetekben (például a metrón ülve) nem elhatározás dolga. Kellékek kellenek hozzá. Az olvasáshoz könyv, a beszélgetéshez beszélgető partner…

Vajon jó-e vagy rossz, sajnálatos dolog, hogy nem egy megszokott, és nem is általánosan elfogadott gyakorlat beszélgetésbe elegyedni az ismeretlen szomszédunkkal. Néha idős emberek, a magányos öregek cinkosságával összesúgnak, és ez általában kedves látvány. No de nem lenne terhes, ha bárki bármikor nyugodtan kezdhet beszélgetni velünk? Esetleg nincs jó kedvünk, fáradtak, idegesek, álmosak vagyunk, vagy a fogorvostól jövünk stb., amit viszont végképpen nem szeretnénk megosztani a többiekkel? Talán mégis csak jobb így, hogy lassan már udvariatlanság számba megy egy ismeretlenhez fordulni egy egyszerű beszélgetés szándékával. Hajlok arra gondolni, hogy ez inkább egy kényelmes, sőt gyáva meghunyászkodás az egyre jobban terjedő elidegenedéssel. Hiszen a jó beszélgetéshez egy ismeretlennel több minden kell: egy kis „bátorság”, odafigyelés („Érzem, most nem kíván beszélgetni…”), némi műveltség, némi humorérzék, némi nyitottság stb. Inkább hagyjuk, bámuljuk a padlót, vagy betűzzük a reklámokat…

De marad a harmadik opció, amihez nem kellenek kellékek, csak a fejünk: gondolkozni. Mi tagadás, nekem ez a kedvencem. A metrón is olvasni komoly nyereség az olvasásra szánt idő javára, de mégis jobb a kedvenc fotelünkben, nem mellesleg jó világítás mellett olvasni. Az igazán jó beszélgetés helye sincs a metrón, egy meglehetős tömeg vonzásában… Az igazi beszélgetés igazi helye egy jó hely a természetben, például egy szőlőlugas alatt…

Elmerülni gondolatainkba viszont bármikor bárhol lehet. Nem tagadom, kell némi gyakorlás, hogy kellően kiiktassuk a minket körül vevő embertömeget, zajt, a legkülönfélébb zavaró körülményeket. Minél jobban gyakoroljuk ezt az elmélyedést gondolatainkba, és minél mélyebbek gondolataink, annál jobban megy a gondolkodás, ami egyszerűen a gondolkodó ember igazi állapota. Olyan állapot, amely a gondolatoktól, a gondolkodás közvetlen eredményétől, hasznától függetlenül is csodálatos érzés. Talán furcsán hangzik, de például a metrózás, valamilyen várokozás és hasonlók kárba veszett ideje szerencsés alkalom, hogy megéljük ezt a csodás lebegést a szellem birodalmában.

Mert a kárba nem vessző időt legelőször a munkának szenteljük, és az más történet, igaz?

Utólag belegondolva, nem csak ez a három lehetőség adott. És most nem a telefonálásra gondolok, amely minden második utas vagy mozgásban, netán rohanásban lévő járókelő gyakorolja (hiszen ez a beszélgetés egy gépesített változata). Itt van például a figyelés, bámulás. Bizony, nagyon érdekes, tanulságos, szórakoztató is tud lenne. Csak ne legyen másokat zavaró, agresszív, gányolódó! „A pokolra jutnak a gúnyolódók!” – figyelmeztet a Talmud.

Egy rokon eset a játék. Kétes opció… A mai számítógépes játékok annyira blokkolják, és eltompítják különösen az erre hajlamos emberek agyár, hogy rossz figyelni őket.

Valaki túlzásnak érezheti, de miért lenne az, ha valaki képes bárhol, bármikor meditálni. A holt idő boldog lesz, ha élővé tesszük. Kiváló alkalom…

Lenne még egy lehetőség, de ez inkább fantázia, álom: szépen, hangosan, átéléssel elszavalni egy verset…

Ha egyszer valahol, a metrón vagy a parkban megteszed, írd meg nekem! Előre is köszönöm!

* * *