Minden,
ami kapcsolatos a metróval, hálás vitatéma a mindenkori ellenzék és a
mindenkori hatalom között. És alaposan ki van használva.
Közben a kocsik szorgosan száguldanak az alagutakban, naponta majdnem
egymillió utast szállítva.
Hát ez az: száguldanak, néha pedig az az érzésem, hogy repülnek.
Pontosabban a 3. vonal özönvíz előtti szovjet szerelvényei, különösen egyes
szakaszokon. Például a Ferenciek tere és Nagyvárad tér között.
Mivel gyakran utazom a metrón, feltűnt, hogy ezen a szakaszon mintha a
kocsivezetők megbolondulnának, teljes sebességre kapcsolnak. Sokszor gondoltam
már: megtudakolom a BKV-nál, vajon mérik-e, rögzítik-e folyamatosan a kocsik
sebességét, és mit mutatnak az objektív mérések? Kétségtelenül, az új francia
kocsik simábban suhannak. Lehet, hogy emiatt nem is érezzük annyira
sebességüket. Nekem mégis az a tippem, hogy az említett szakaszon a 3. metró
kocsijai tartják a rekordot.
Ami azért is érdekes, mert ezek valóban matuzsálemek, és mindenféle rosszat
mondtak már el róluk is, a 3. vonal pályaállapotáról… Már évekkel ezelőtt akut
életveszéllyel riogatott az ellenzék. Nehéz elképzelni, hogy most a
kocsivezetők az ellenzék beépített kamikázéjai lennének. Csak arra tudok
gondolni, hogy egyszerűen azon a nyílegyenes szakaszon, ezekben a strapabíró megbízható
kocsikban nem tudnak ellenállni a sebesség mámorának.
Szegény kocsik meg repülnek és szolgálnak. (Nem annyira) csendesen, és
bizony megbízhatóan. Harag, sértettség nélkül. Lépten-nyomon megszólják,
gúnyolják a mai nagyhangúak. A gazdáik levertek róluk, átfestettek mindent, ami
identitásuk jele, hiszen a mai fiatalok megrontásához vezet őshazájuk
rövidítése…
Butaság, egyetértek… Mik nem jutnak az ember fejébe az alagútban repülve. De
mindjárt kijutunk a napfényre.
Előbb
voltam én, azután Budapest (mármint az én életemben)... Ebből hamar nagy szerelem kerekedett. Mi
több, később a családba került: a Budapesti Útmutató és Címtár feltámasztott új
folyama lett a jegygyűrűnk.
A vendégszerető város szerető vendéglátása és édes – cukrászdai – élete volt kedvenc
találkahelyünk. De bimbóztak ötletek a közösségi élet- és értéktér, az
idegen-vendégforgalom, a városarculat és hangulat gazdagítására is. Milyen jó
lenne összeírni ezeket! – biztatott nem egyszer Balázs mester, egy igazi,
felejthetetlen barát…
Közben azért levegőt is veszek, veszünk, utazok, utazunk. Hát ezzel,
bizony, nagy gondok vannak (meg voltak is, meg lesznek is).
Tehetek ez ügyben
valamit?
Annyit mindenképpen igen, hogy gondolkozom, aztán az illetékesek
döntsenek, cselekedjenek, ha jónak látják…
Budapest közösségi közlekedése összességében jó, és mindenki jobban járna,
ha ezt többen használnák. Magam nem szeretek a városban autózni, de látom, hogy
sokan nem szívesen mondanak le erről a vélt kényelemről vagy még inkább vélt
presztízsről. Persze, a rögzült autósok nagy része nem is vesz utazási
bérletet, így még körülményesebb alkalomadtán közösségi közlekedésre váltani.
Bizonyosan nem lenne egy népszerű intézkedés, de mégis előnyös lenne, ha a
gépkocsi-tulajdonosok számára kötelezővé tennék a bérletvásárlást. Ezt akár úgy
is lehetne megoldani (jogállami megfontolásokból), hogy a bérlet ára benne
lenne a névleg megnövelt súlyadóban. Mindenki elvégezhet magának egy gyors becslést: egy ilyen
intézkedés nyomán hány autóval kisebb lenne a pesti forgalom?
És ha már a bérletnél tartunk. Pest csibész urbánus képéhez tartozó
bliccelők nem csak tetemes kárt okoznak a BKV-nak, hanem egy egészségtelen
magatartást is konzerválnak. Botrányos következménye ennek a jelenségnek a fiatalok
„kiemelt kezelése” a jegyellenőrök részéről. Ennek egyszerűen és ésszerűen úgy
lehetne elejét venni, ha a nappali tagozaton tanulók számára hasonlóképpen
kötelező lenne az utazási bérlet.
Végül pedig érdemes még a bliccelők jelenleg érvényes – elképesztően magas
– pénzbüntetéséről szót ejteni. Ez is egy beszédes példája a Magyarországon ma uralkodó
mértéktelen, sok esetben embertelen büntetésőrületnek. Sokkal emberibb lenne, ha
a büntetés tartalmazná egy megvásárolandó bérlet árát és e fölött már csak egy
jelképes bírságösszeget. Így legalább biztosítható lenne, hogy az érintettnek egy
hónapig nem is lenne alkalma a bliccelésre. A visszaesők részére pedig inkább a
BKV-nál eltöltendő közmunkát kellene előírni (illetve indokolt esetben
pszichológiai segítséget is).
Persze, nem elég, ha többen utaznak a közösségi közlekedéssel, az is fontos
lenne, hogy az kényelmesebb és kiszámíthatóbb legyen, és főleg, hogy kevésbé
szennyezze városunk levegőjét. Ebben sokat segítene a remélt váltás autóról
közösségi közlekedésre, de még többet jelentene a korszerű villanyhajtás egyre
szélesebb alkalmazása. Lelki szemeim előtt már megjelent egy korszerű troli,
amely egyedüli járatként a Rákóczi út-Kossuth utca tengelyen füstmentessé tenni
a levegőt a belváros szívében. Ugyan bántott a troli vezeték nem éppen szép
látványa, de – mint gyakorlott feltaláló – máris megtaláltam a megoldást:
csupáncsak olyan akkut kellene szerelni a trolik tetejére, amelyek a
megállókban feltöltődnek. Őrültség? Hát, hamar rájöttem, ezt előttem már
sokfelé kitaláltak (például Svájcban), de ennél is elképesztőbb újdonságokkal
lehet találkozni.
Abban az egyben biztos vagyok, hogy valamilyen hasonló megoldás
gazdaságilag is megtérülne Budapest számára, a városlakók egészsége számára
pedig áldás lenne.
Városi szinten viszont azzal lehetne döntően javítani a helyzeten, ha
közösségi-közlekedésbarát és intelligens forgalomirányítás fejlődne ki. Például
lehetővé kellene tenni, hogy a közeledő busz vagy villamos zöldre váltsa a maga
számára a jelzőlámpát. Bár biztos ez is ki van találva sokfelé a világon…
