Sarhan
Mantula nagyszerű előérzettel ébredt fel: ezen a napon is történik valami jó.
Szorgosan dolgozott egész nap, este pedig megnézett egy remek riportot Csomolungma
legújabb meghódítására. És ekkor hirtelenül megszületett a fantasztikus ötlet,
vagy inkább elhatározás: meghódítja ezt a csúcsot, de nem magának, hanem
mindenkinek.
Lelki szemei előtt megjelent egy csupa üveg kabin, amely lassan kúszik fölfelé
a hegyhez erősített acélkötélen, és abban egy kerekeskocsiban ülő ember, két
gyerek, három idős ember, egy milliárdos, egy király és még páran.
Sarhan másnap egyeztett több tapasztalt barátjával, de főleg a Resarhival,
AI asszisztensével, és már készen áll a munkaprogram. Nyomban bejegyezte a Lift
az égbe részvénytársaságot és nevében egy megállapodást ajánlott a nepáli
kormánynak 199 évre, amely hamar meg is köttetett.
Kényes feladat volt egy komoly befektetőt találni, de ez is gyorsan
sikerült.
A legfontosabb és legizgalmasabb feladat az egész szerkezet megtervezése,
hiszen hasonló eddig nem készült. Öröm volt figyelni, ahogy a mai tudomány és
technika ezt a feladatot egy év alatt csodálatosan megoldotta.
A legnehezebb volt a kivitelezés, de ez is remekül alakult, és lám már
szervezni kell az ünnepi felavatást. A látogatói lista az első évre pedig máris
betelt.
Emberek, az út a világ tetejére szabad mindenki számára!
Szimeonov Todor
*
* *
