A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejlődés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejlődés. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 20., vasárnap

A net árulása

Kevesebb, mint 20 éve jelent meg az internet, de már nagyobb változást hozott a civilizáció történetében, mint bármely más emberi találmány, a tűzet, a kereket és az írást beleértve.
Bizonyára sokak számára ez meglepő vagy kifejezetten túlzó, mindenképpen megmagyarázandó állításnak tűnik, de most erre nem tudok vállalkozni, csak megígérni, hogy erre visszatérek majd.
Most inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, de mondhatom úgy is, hogy félre verni a harangot: rossz irányba megy az internet.
Az alapvető baj az, hogy az internet eddigi fejlődése egyre jobban egy szűk fogyasztó zubbonyba szorítja az átlagos felhasználót, vagyis a tömeget. A fogyasztás pazar eszközeivel – és értelemszerűen a fogyasztandó „szellemi” takarmány  pazar választékával – várja, csábítja és kábítja az internetezőt, de egyre jobban elidegeníti a szellem valóságos világától.
Ez a folyamat nagyrészt spontán módon indult el, de a kezdeti tapasztalatok, a következmények alapos elemzésével már tudatosság is szerepet vállal a nagy manőver alakításában.
Az egyik alapvető csapda a szerver-html-böngésző egyeduralma. Már ezzel is sikerült elérni a „tömeg” kiszorítását az „elit” váraiból. Az valójában nem tekinthető „középosztály”-nak, hogy igen sokan képesek, vagy képesek lennének akár ingyenes eszközökkel csinálni saját „weboldalt” vagy „blogot”, ami nem más, mint újra csak egy, legfeljebb „első osztályú” fogyasztás.
A fenti hármasból a html bizonyára a legártatlanabb, de a jelenlegi szerver-követelmény már egy durva kirekesztő eszköz, a böngésző pedig a butítás leggyalázatosabb eszköze. Mert mi valójában egy böngésző? Egy szövegszerkesztő, amely megengedi neked, hogy olvass vele, de nem engedi, hogy írjál. A lényeg szempontjából irreleváns, hogy a böngésző „azért” lehetővé teszi, hogy mindenféle trollkodásokat írjál a neked szánt „kommentdoboz”-ba.
Komoly forradalmat eredményezne egy olyan eszköz, amely egybeötvözi a szövegszerkesztő, a táblázatkezelő, a kiadványszerkesztő és a böngésző funkcióit.
Az árulás másik vonulata a programozás fokozatos elidegenítése a társadalomtól. Egy mai átlagember számára lassan a programozás a matematikánál is idegenebb és félelmetesebb. Nagyon fontos lenne, hogy ez ne így legyen, elvárható lenne, hogy egy normális ember elfogadható módon tudjon programozni legalább egy programnyelven. De ehhez jó és stabil programnyelvek kellenek, és főleg emberbarát informatikai környezet.
Az árulás harmadik, legveszedelmesebb vonulata pedig a mai „közösségi hipermédiák… De ezekről majd külön – és fölöttébb óvatosan – kellene írni.



* * *

2015. december 6., vasárnap

A Google és az ő plusza

A Microsoftot kezdettől fogva illett szapulni, „szakmai” körökben is, felhasználói körökben is. Ezen nincs is mit csodálkozni: aki ennyire ráfekszik játékszereinkre, mást nem érdemel. Játékszereinkkel, a semmiből előbújt személyi számítógépeinkkel szemben pedig komoly – és ahogy a történelem tanúsítja – örök függőségbe kerültünk.
Az a helyzet, hogy gyakorlatilag minden számítógép lelkét ebből az egy kaliforniai garázsműhelyből adták (pár dollárért), példa nélküli uralmi helyzetet teremtett. Ilyenről a Cola sem álmodozhatott.
Ehhez mérhető újabb óriás felbukkanását a dolgok logikája kizárta, de nem így az élet furfangja. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen másodlagos szolgáltatás népe-zajos piacán feltűnik a Google. És ki gondolta volna, hogy a sok egyéb bűvészkedése után, minden előzmény nélkül behoz egy Chrome nevű böngészőt.
A legfurcsább ebben a hihetetlen sikertörténetben az, hogy a közutálat teljesen kíméli az internet új fáraóját, ellenkezőleg, legtöbben kedvesnek és sármosnak tartják.
Közben viszont berobbant a Facebook, amely egypár év alatt egy milliárd embert terelt be a nekik berendezett ólba. Egy kicsit gagyi, egy kicsit szűk, egy kicsit primitív, egy kicsit autoriter, egy kicsit (vagy nagyon) indiszkrét, de az egy milliárd átlagnak meleg, kényelmes. Élnek vele, szép, stabil függőségben leleddzenek, jobbat voltaképpen nem is tudnak elképzelni az emberek, mégsem szeretik igazán. Ellenkezőleg, a Facebookot megint „illik” szidni, megszólni…
Érdekes esetek ezek a szociálpszichológia számára. Mikor szeretünk, mikor utálunk? Miért? Milyenek a felszíni összefüggések, és milyenek a mélyebbek?
A nagy hármas: Microsoft, Google (a jövőben Alphabet) és a Facebook működése valójában a szociálpszichológiainál sokkal fontosabb kérdéseket vet fel. Kockán forog egy sor alapérté. Most dőlnek el fejlődési irányok, és az, hogy melyik úton folytatódik a fejlődés, történelemformáló.
Bizonyos értelemben mind a három óriás a „barikád” „másik” oldalán van, de ki lenne képes ilyen leegyszerűsített felállásban megnyerni a „háborút”. A „ráció”-nak egy sor kérdésben taktikai, de bizonyos esetekben még stratégiai megállapodásokat kellene kötnie egy-egy óriással.
És ennél a pragmatista megközelítésnél nem mellékes, inkább jelzésértékű a szimpátia kérdése.
A Google-nak sok szempontból zseniális válasza volt a Facebookra, ez volt a Google+. Sajnos, ez nem hozott sikert – bizonyára azért, mert túlságosan Facebook-szerű volt a koncepciója. Itt vezetőváltás történt (a Google már tucatszor bebizonyította, hogy képes nagy teketória nélkül beismerni egy-egy kezdeményezés sikertelenségét, és azt leállítani). A napokban „megcsodálhattuk” az új Google+-t…
Talán még korai határozott véleményt mondani az átalakulásról, de nekem az a benyomásom, hogy ez nem sokkal több plasztikai műtétnél. És ez kevés a Facebook-jelenség túlhaladásához. Az pedig fontos és üdvös lenne.
És itt állunk megint a szokásos dilemma előtt: hogyan fogja meghallani az óriás a ráció hangját? Pontosabban: hogyan tudja a ráció eljuttatni üzenetét a még oly nyitott és minden jóra fogékony óriáshoz?
Ne, tisztelt olvasó, ne gondold azt, hogy magamat tartom a „ráció”-nak, és azon kesergek, hogy a Google nem az én ötleteimre veti magát. A ráció objektív dolog, tőlem, és tőled függetlenül, mindnyájunk életétől egyáltalán nem függetlenül van, lebeg fejeink fölött. Ötleteim nekem is vannak, és bizonyára többé-kevésbé hasonló ötletei vannak sok ezer értelmes embertársunknak. Boldog lennél, ha egy számomra ismeretlen ember ötlete termékenyítené meg az óriást, de látnám, hogy hajónk jó irányba fordul…



* * *