A vágy Forradalomra

Dolgozom a következő kötetemen, és ilyenkor valamennyire ehhez igazítom még a szokásos könyvtári kölcsönzéseimet. A Francia Intézetben is találtam két a témám szempontjából érdekesnek tűnő, viszonylag vékony kötetet.

Az egyik munka Fernand Braudelé. A nevét ismertem, de nem emlékszem, hogy olvastam volna már tőle. Kissé furcsa az írás, műfaja is nehezen meghatározható, de azon kívül, hogy a Francia Akadémia tagjához méltó zamatos és elbűvölő stílus olvasása fantasztikus élvezetet, óriási szakmai segítséget is nyújtott bennem érlelődő gondolatok, sejtések tisztázásához. Valóságos kopernikuszi fordulatnak érzem a most született felismerést. De erről majd a készülő kötetben mondok többet.

A másik kötet viszont már a nyomdai kivitelezésével is nagy nehézséget okozott. Igényes drága kiadás szép drága papíron, professzionális tervezéssel,kiváló nyomtatással, csak éppenséggel egészén apró, és főleg halovány betűvel készült. A tartalomjegyzék még ezen is túltesz, éppen csak sejteni, hogy valami nyomtatva van hangyányi betűkkel, a szinte űres lap közepén.

Az elkeserítő – számomra – az, hogy ez az antiszociális kivitel nem kivétel, hanem szinte divat, általános és tartós. Van az az eset, amikor szemmel látható pancser kiadóról van szó: rossz minőségű papír, kis betűk, rossz betűtípus, sűrű sorok, kis margók, egyértelmű a törekvés a papírköltség megfelezésére. De a nyomda is csúnyán spórol a festékkel. És van a másik eset, amikor bizonyára méregdrágán megfizetett tipográfusok, grafikusok és dizájnerek trendi remeket próbáltak megvalósítani, közben csak azt árulták el, hogy ugyan szuper trendiek, ám régen vehettek kezükbe könyvet olvasási szándékkal.

Közben én meg azt árultam el, hogy nagyon felhúzott ez a divat. Igen, akkor is bosszantana, ha nem gyengülne a látásom, de sajnos, gyengül. Közben egyre élesebben érzem azt az igényt, hogy az olvasás olyan csodálatos élmény legyen, amilyen lehet, amilyennek lennie kell.

Végül lassan és szenvedve, de átküzdöttem magamat a kis köteten. Igen sok gondolat meglepett, és tetszett. Örültem neki, hogy – lényegében véletlenül – találtam erre a műre, erre a szerzőre.

Szokásomhoz híven, utána néztem, ki ez az Jean-Paul (János-Pál!) Dollé?

Amit találtam róla a neten, még izgalmasabbá, még értékesebbé tette a felfedezésemet.

J.-P. Dollé 1939-ben született francia építész, író és filozófus, elkötelezett baloldali. Első könyve 1972-ben jelent meg Le désir de Révolution (A vágy Forradalomra) címmel, amely a 68-as események feldolgozásával próbál fontos társadalmi kérdésekre választ adni. Utána még tucatnyi szakmai és filozófiai könyvet, továbbá 3-4 regényt is megjelentetett, aktív egyetemi oktató és egyéb társadalmi munkája mellett. Én most éppen az utolsó művét olvastam: L’inhabitable Capital (A lakhatatlan Tőke). A kapitalizmus megsemmisítő kritikája – a 2008 évi válság feldolgozásából kiindulva, ahogy ő mondja: térben és időben elgondolva. Egy építész műveltségű filozófus és citoyen gondolatai.

Azon töprengtem el, ha két egyenes két ponton egybe esik, valójában azonos.

Lám, én vagy száz közös pontot látok és ezzel a tegnapig ismeretlen emberrel, mégis semmi nem csorbítja autonómiánkat. Csupáncsak közös pontok

Nagyszerű érzés.

Miközben éppen ma látom a Wikipédiában, hogy Jean-Paul barátom 2011-ben, 71 éves korában meghalt… Ma, amikor én holnap ünneplem 71-ik születésnapomat.

Így a Lakhatatlan Tőke valóban utolsó műve marad. 2010-ben jelent meg.

Írom a magamét, kedves Jean-Paul. És abban lesz egypár mondat, amely továbbadja üzenetedet.

* * *

Mit tehetünk tétlenségünkben?

Mit csinálhatunk, ha nem csinálunk semmit? – kérdeztem magamtól (nem csinálva semmit a metrón ülve).

Nem csinálni semmit: ezt tessék úgy érteni, hogy nem végzünk munkát vagy hasonló tevékenységet, amely megköveteli odafigyelésünket, igénybe veszi testünket-lelkünket. És tegyük most zárójelbe az ezer határ vagy fonák esetet, mert másképpen soha nem fogjuk megtudni, mit csinálhatunk a tétlenség csábítóan kellemes pillanataiban!

Elsőre három dolog jutott eszemben: gondolkozhatunk, olvashatunk, beszélgethetünk… Csupa jó, nem megvetendő dolgok, nemde?

Persze, az olvasás és a beszélgetés bizonyos helyzetekben (például a metrón ülve) nem elhatározás dolga. Kellékek kellenek hozzá. Az olvasáshoz könyv, a beszélgetéshez beszélgető partner…

Vajon jó-e vagy rossz, sajnálatos dolog, hogy nem egy megszokott, és nem is általánosan elfogadott gyakorlat beszélgetésbe elegyedni az ismeretlen szomszédunkkal. Néha idős emberek, a magányos öregek cinkosságával összesúgnak, és ez általában kedves látvány. No de nem lenne terhes, ha bárki bármikor nyugodtan kezdhet beszélgetni velünk? Esetleg nincs jó kedvünk, fáradtak, idegesek, álmosak vagyunk, vagy a fogorvostól jövünk stb., amit viszont végképpen nem szeretnénk megosztani a többiekkel? Talán mégis csak jobb így, hogy lassan már udvariatlanság számba megy egy ismeretlenhez fordulni egy egyszerű beszélgetés szándékával. Hajlok arra gondolni, hogy ez inkább egy kényelmes, sőt gyáva meghunyászkodás az egyre jobban terjedő elidegenedéssel. Hiszen a jó beszélgetéshez egy ismeretlennel több minden kell: egy kis „bátorság”, odafigyelés („Érzem, most nem kíván beszélgetni…”), némi műveltség, némi humorérzék, némi nyitottság stb. Inkább hagyjuk, bámuljuk a padlót, vagy betűzzük a reklámokat…

De marad a harmadik opció, amihez nem kellenek kellékek, csak a fejünk: gondolkozni. Mi tagadás, nekem ez a kedvencem. A metrón is olvasni komoly nyereség az olvasásra szánt idő javára, de mégis jobb a kedvenc fotelünkben, nem mellesleg jó világítás mellett olvasni. Az igazán jó beszélgetés helye sincs a metrón, egy meglehetős tömeg vonzásában… Az igazi beszélgetés igazi helye egy jó hely a természetben, például egy szőlőlugas alatt…

Elmerülni gondolatainkba viszont bármikor bárhol lehet. Nem tagadom, kell némi gyakorlás, hogy kellően kiiktassuk a minket körül vevő embertömeget, zajt, a legkülönfélébb zavaró körülményeket. Minél jobban gyakoroljuk ezt az elmélyedést gondolatainkba, és minél mélyebbek gondolataink, annál jobban megy a gondolkodás, ami egyszerűen a gondolkodó ember igazi állapota. Olyan állapot, amely a gondolatoktól, a gondolkodás közvetlen eredményétől, hasznától függetlenül is csodálatos érzés. Talán furcsán hangzik, de például a metrózás, valamilyen várokozás és hasonlók kárba veszett ideje szerencsés alkalom, hogy megéljük ezt a csodás lebegést a szellem birodalmában.

Mert a kárba nem vessző időt legelőször a munkának szenteljük, és az más történet, igaz?

Utólag belegondolva, nem csak ez a három lehetőség adott. És most nem a telefonálásra gondolok, amely minden második utas vagy mozgásban, netán rohanásban lévő járókelő gyakorolja (hiszen ez a beszélgetés egy gépesített változata). Itt van például a figyelés, bámulás. Bizony, nagyon érdekes, tanulságos, szórakoztató is tud lenne. Csak ne legyen másokat zavaró, agresszív, gányolódó! „A pokolra jutnak a gúnyolódók!” – figyelmeztet a Talmud.

Egy rokon eset a játék. Kétes opció… A mai számítógépes játékok annyira blokkolják, és eltompítják különösen az erre hajlamos emberek agyár, hogy rossz figyelni őket.

Valaki túlzásnak érezheti, de miért lenne az, ha valaki képes bárhol, bármikor meditálni. A holt idő boldog lesz, ha élővé tesszük. Kiváló alkalom…

Lenne még egy lehetőség, de ez inkább fantázia, álom: szépen, hangosan, átéléssel elszavalni egy verset…

Ha egyszer valahol, a metrón vagy a parkban megteszed, írd meg nekem! Előre is köszönöm!

* * *

Gondolatok és nyomok

Egy barátom egyre komolyabban kezdett érdeklődni az Emberhit iránt. Egyik beszélgetésünk nyomán szükségét éreztem, hogy jobban megismerjem a gnosztikus hagyományt. El is olvastam néhány fölöttébb érdekes könyvet. Eközben a FSZEK központi könyvtárában ráakadtam egy különös brosúrára.

Francia nyelvű, éspedig annak a Presse Universitaire de France-nak a kiadványa, amely a Változó Világ nagytestvérének, a klasszikus (Franciaországban: kultikus) „Que Sais-Je?” (Mt tudok?) „enciklopédikus” sorozatnak a kiadója, így nálam különösen nagy becsnek örvend. Címe: Az ember végtelensége, örökkévalósága és isteni volta. Egy ott szokatlan „és” kötőszó jelezte, hogy az, ami kisebb betűkkel folytatódik nem alcím, hanem egy mellérendelt kiegészítése a főcímnek: Fizikai, biológiai, esztétikai és etikai problémák megoldása. A kiadás éve. 1926. (A megbarnult töredező lapok alapján akár régebbi kiadványra is gondolhatna az ember.)

A tartalom hamisíthatatlan 20. század eleji gnosztikus tematika és stílus. A szerző eredeti konstrukciói és „megoldásai” még a nyíltan vállalt intuíció szintjén is aggályosak, de az alapgondolatokban sok figyelemre méltó elem van, egyes mondatok pedig igen szuggesztíven közvetítenek igaz megfigyeléseket.

Ezek után érthető módon kíváncsi lettem a szerzőre, akiről nyomban sejteni lehetett, hogy magyar. A borítón neve franciásan szerepel: Rodolphe-Raoul Lendvai. Erre több, mint meglepő módon az interneten nem találni semmit.  A kötet irodalomjegyzéket nem tartalmaz, de az egyik lábjegyzetben annyi található, hogy a szerzőnek magyar nyelven jelent meg egy műve 1909-ben Világnézet cím alatt. (Hogy-hogy nem, a lábjegyzetet a szerző keltezte: Budapest, 1923. május 13.)

Újabb keresés után a MOKKA-ODR-ben leltem egy bejegyzést:

Szerző: Lendvai Rezső

Cím és szerzőségi közlés: Világnézet mint tudomány ... / Lendvai Rezső

Megjelenés: Budapest : Benkő, 1909

Terjedelem, fizikai jellemzők:  78, [2] p. 23 cm

Ez viszont minden, ami Ledvai Rezsőről, avagy Rodolphe-Raoul Lendvairól megtalálható a mindent tudónak és mindenhatónak tartott interneten. Ki volt ez a Lendvai, hogy jutott ki a könyve a Presse Universitaire de France-hoz?

Hiába a gnózis, hiába az intuíció. Sok, még egyszerű kérdésekre sem fogunk mindig megkapni a választ.

Legalább azonnal és könnyen.

De ami egyszer mondva lett, annak, lám, utóélete támad, akkor is, ha annak, aki mondta, már nyoma sincsen…

* * *

1128!

A 1128 könyv, amely rendeltetett neked…

A balgasága netovábbja „megszavaztatni” a száz vagy akárhány „legjobb” könyvet… Ennél már csak az lenne balgább, ha megszavaztatnák, hogy melyik a „legjobb” orvosság…

Nem régen láttam egy merészebb vállalkozást: az 1001 könyv, amelyet el kell olvasnod életedben. Mindjárt gondoltam Károly barátomra, aki a napokban ünnepli 82, születésnapját… Nincs egy kicsit késő, hogy ismertessék vele ezt a listát?

Azon is elgondolkoztam: miért éppen 1001? Ez olyan elcsépelt… De ami fontosabb, az ember joggal lesz kíváncsi arra, hogy mennyire reális ennyi könyvet elolvasni életünkben…

És itt a jó hír: reális! Pontosabban így gondolkoztam: illendő 8 éves korunkban elkezdeni könyveket olvasni. Illendő továbbá, hogy ma már 101 évben jelöljük az a életkort, amelyre törekednünk kell, amellyel számolni helyes. Ekkor 94 évig olvasnánk, és ha szerényen, pontosabban mértéktartóan havi egy könyvvel számolnánk, az eredmény 1128!

Szép, komoly szám!

De van még valami nagyon fontos, amit meg kellene beszélni, mielőtt futnánk szavazni az 1128 legfontosabb könyvről! Nem tisztességes kábítani az embereket ilyen listákkal, hanem biztatni kell arra, hogy ki-ki állítsa össze a maga listáját. És akkor mindenkinek a listája két részből állna: amit eddig elolvastam, és amit ezután szeretnék elolvasni!

Micsoda kaland mind a kettő! Ásni olvasási emékeinkben sokkal többet ígér, mint egy egyszerű listaállítást. Életünk újraélését, mély és meglepő önismeretet, csodás élmények tengerét!

És micsoda kaland kitűzni olvasási programunkat 101 éves korunkig. No, ehhez adhat – bárki – jó tanácsot.

1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz

* * *

Olvasó robot, olvasó ember

Mondhatnám: a mai ember nem olvas eleget, és amit olvas, az ritkán igazán jó. De hát miért állna jobban a „mai” emberre ez a szomorú megállapítás, mint a „tegnapi” emberre? Először is, száz évvel ezelőtt az emberek 90%-a analfabéta volt…

Feltehetőleg a 20. század igazi forradalmat hozott az olvasásban. És akkor, amikor végre elértük, hogy szinte mindenki rászokott az olvasásra, berobbant a televízió. Azóta az internet meg az okosnak mondott telefon is beszállt a versenybe tekintettünkért. Amely azóta egyre üresebb, egyre üvegesebb…

 Túl sokat beszélünk az elmúlt évtizedekben az olvasás nagyszerűségéről és hasznáról. Nincs az a széltoló, aki ne tudna ódákat zengeni a könyv, a Nagy Könyv nagyszerűségéről, ha el tud intézni magának némi támogatást az adófizetők pénzéből.

Valóban, senki nem látja, hogy megszavaztatni a 10 vagy 100 legjobb könyvet a legnagyobb ostobaság, amit el lehet követni? Valóban, senki nem látja, hogy az igazi gond az, hogy nem fogtunk közösen hozzá ahhoz a nagy, – merem mondani –történelmi feladathoz, amelyet éppen a mai elektronizált világ tesz lehetővé a számunkra. És ez az egész eddigi könyvtenger értelmes feldolgozása. Hiszen a könyvirodalommal ma a legnagyobb gond az, hogy megtalálni a konkrét érdeklődésemnek megfelelő jó könyvet nehezebb, mint megtalálni a tűt a szénakazalban. Pedig ennek ma már nem kellene, hogy így legyen.

Feldolgozni egy könyvet, azaz összeírni a szereplőit, az érintett helyszíneket, időpontokat, eseményeket, kategorizálni a műfaji sajátosságokat, súlyozni a különböző minőségi szempontokat stb. bizonyára több generáció közös  vállalkozása lesz, de csak ezzel tudjuk megalapozni az olvasás igazi forradalmát, azt tudniillik, hogy olvasmányaink minősége nagyságrendekkel jobb legyen.

Az emberiség eddig néhány százmillió könyvet alkotott meg. Ebből szorgalmas olvasás esetén életünkben 2-3-4 ezer kötetet tudunk elolvasni, ami a könyvtenger egy százalékának az egy százaléka. Nincs időnk találomra keresni kincseket. Minden témában vannak remekművek és ezerszámra silányságok.

Ha egy remekművet elolvasol, megváltozol, jobb és bölcsebb leszel. Ha silány a táplálékod, elhízott, savanyú és beteges leszel. Ezért óriási a tétje annak, hogy értelmesen kereshetővé tegyük a jót!

A Google fantasztikus munkát végez a teljes könyves örökségünk digitalizálásával. De amiről most beszéltem, más. Ahhoz nem olvasó robotok, hanem olvasó emberek kellenek.

Ahogy én látom a könyv jövőjét

Először is látom a könyv jövőjét. Könyv lesz, mert a könyv jó barát. Igazi barát, és igazi egyéniség. Igen, a jövőben bizonyára minden művelt embernek – és sokan másoknak is – lesz e-olvasója, amelyben tárolva lesz több ezer kötet. Több millió kötet pedig bármikor letölthető lesz. Az e-olvasó is barátságos, puha bőrkötésű, könnyű, kényelmesen olvasható ragyogó napsütésben és vaksötétben is, kiváló élményt nyújt okos trükkjeivel.

A régi, hagyományos papírkönyv viszont nem csak barát, hanem egyéniség. Szoktak emlegetni a könyv papírszagát. Szerintem ennél is fontosabb a könyv egyedi külsője: borítóképe, címe, gerince, vastagsága. Egy könyvkupacban is nyomban felismerem kedvenc kötetemet. Jó kettesben maradni vele.

Az, hogy körbe vegyenek kedvenc könyveim a jövőben még kevésbé lesz luxus, ezért a nagyszerű e-olvasó ellenére – mellett – megmarad a papírkönyv is. Sőt, hiszem, hogy egyre több embernek egyre barátja, könyvbarátja lesz. Ehhez egy igazi könyvkészítési forradalmat várok. Ma már nem újdonság a digitális könyvnyomtatás, de ez a folyamat – legalább egyelőre – megrekedt egy ipari vágányon. A jövő viszont bizonyára hamarosan elhozza az olcsó otthoni könyvnyomtató gépet. A digitális nyomdagépek megjelenésekor sokan, főleg a könyvszakmai lelkes szakemberei olyan gépekről kezdtek álmodozni, amelyek a könyvesboltban megrendelésre készíti a könyveket.

Magam ilyennel még nem találkoztam, de valahol biztosan létezik. A világ nagy, mindenre van példa. Ezzel együtt, ha tetszik, ha nem, el kell fogadni, hogy jelenleg a digitális nyomdagépek 99%-a százaléka nyomdákban működnek. Ugyanakkor ismerjük az elektronikai ipar lendületét. Rövid időn belül elérhető lesznek a házi használatú nyomdakészítő gépek. A könyv lapjainak nyomtatását ma is meg lehet oldani gazdaságosan és kiváló minőségben ilyen házi használatú nyomtatókon. A könyvkészítéshez viszont a lapok összefűzése vagy összeragasztása és a bórító ráhelyezése az, ami még bonyolult művelet egy házi gép számára. Éppen itt várhatunk komoly áttörést. Különösen ígéretes és izgalmas lehetőségeket biztosít a legújabb innovációja: a háromdimenziós nyomtatás. Ezzel biztosan fantasztikus keménytáblás borítókat lehetne készíteni könyveinkhez. Ezzel a könyvek házi készítésének minden kihívása megoldódik, már csak azt kell kivárni, hogy egy ilyen házi könyvkészítő gép ára ne legyen több 10-20 könyv áránál.

Egy ilyen gép segítségével lassan-kényelmesen feltölthetjük házi könyvtárunkat pontosan azokkal a könyvekkel, amelyekre kíváncsiak vagyunk, nem függve se a kiadók kiadási terveitől, sem a könyvesboltok készletétől…

Mi tagadás, ez a forradalom el is fogja temetni a hagyományos könyvesboltokat. Szerencsés esetben ezek átalakulhatnak hangulatos sarki kávézó-könyvtárakká, így a köztérnek nem kellene, hogy szegényebbé váljon.

De a lényeg: hiszek a könyv jövőjében. Csodálatosnak látom. Egy fantasztikus e-olvasó a zsebemben és egy fantasztikus baráti társaság az otthoni könyvtáramban!

Tiszteld könyvedet!

Tiszteld anyádat és apádat, és tiszteld könyvedet!

Tiszteld a könyvet, hogy hosszú életed legyen a Földön! Mert a könyv akkor is mesél majd neked mesét, amikor anyád már nem tud, és akkor is ad neked tanácsot, amikor apád már nem tud. Mert a könyv akkor is mesél őseidről, amikor anyád már nem tud, és akkor is megdorgál, amikor apád már nem tud. Mert a könyv akkor is ad neked szeretetet, amikor nincs kitől kapnod.

Ha pedig könyvet csinálsz, tiszteld meg az olvasót, csinálj jó könyvet! Az olvasás legyen élvezet!

És ha már nem tud többé szolgálni az öreg, ezerszer kiolvasott könyv, add meg neki a végtiszteletet, vidd el könyvtemetőbe! Könyvet tűzbe, szemétkukába dobni több, mint bűn: hálátlanság és tiszteletlenség!