2014. február 26., szerda

Kié a feladat?

Amióta az eszemet tudom, éreztem, észleltem a bennem lévő jóságot. Amely egy volt a bennem fellelhető sok tulajdonság között. Talán nem a legjellegzetesebb, bizonyára nem a legkövetkezetesebb, nem a legerősebb. De ott volt. Néha-néha nagyon csendesen, néha-néha igen teátrálisan rohant ki a színpad elejére. Volt, amikor előre szólt. Volt, amikor utólag megdorgált. De ott volt, mindig, hűségesen.
És lám, a hosszú évtizedek alatt folyton erősödött. Nem zsarnokoskodik. Nem is kell. Kivívott magának egy kényelmes és biztonságos helyet, kivívott magának egy jókora tiszteletet a többi tulajdonságom között, és békésen – de éberen – figyel. Engemet is. A világot is. De csak rám szól.
Mintha az én feladatom lenne megváltoztatni a világot…


2014. február 10., hétfő

A mindenki és a mindig köde

Minden embernek minden pillanatában van egy jónak vélt vélekedése, egy jónak szánt szándéka, egy jónak hitt ítélete. De ezek sokszor, mint apró súlytalan vízcseppek lebegnek, nem fényt és meleget, inkább hideg süket ködöt képeznek körülöttünk.



Nekünk meg egy bővizű erős sodrású folyó kell, hogy továbbjuthassunk, egy jobb világ felé.


* * *