Életszabályok – Tanácsok

Amióta feltalálták az írást annyi életszabályt írtak le, hogy egy élet is kevés lenne ezek megismeréséhez. Mind megismerni így valóban lehetetlen, de nem is lenne sok értelme. Ha ismerünk két pontot, meghúzhatunk egy – és csak egy – vonalat, amely illeszkedik hozzájuk. Az életszabályok esetében a helyzet nem ennyire egyszerű, és nem ennyire egyértelmű. De nem is sokkal bonyolultabb. Fontos egynéhány jó példa ismerete, de a döntő saját magunk ismerete.

Legalábbis ha követjük az Emberhit és az Életútmutató alapelveit. Ezek azt üzenik: te legyél sorsod alakítója. Te alkosd meg életszabályaidat. Példákból tanulj, tanácsokat hallgass meg! De ne várj, és ne  is fogadj el kész recepteket, mások által szentesített dogmákat!

Ilyen tudatosan tanácsoknak rendeltetett tanácsokból sokat nem ismerünk. Pontosabban szólva: egyet ismerünk. A Változó Világ által szerkesztett és gondozat Életútmutató tanácsait ismerjük, és most megosztjuk mindenkivel, aki kíváncsi ezekre.

* * *

Tanácsok saját életszabályaid megalkotásához

Rendszeresen gondold át: hogyan élsz, hogyan szeretnél élni?

Keresd meg azokat az egyszerű szabályokat, amelyek segíteni fognak, hogy jobban élj!

Keress példákat, és ha szíved és eszed ezt súgja, bátran használd, de óvakodj a meggondolatlan utánzástól!

Írd le, tanuld meg, és kövesd saját életszabályaidat!

Ne dicsekedj életszabályaiddal, legjobb, ha azokat fontos belső titoknak tartod, ugyanakkor, ha különösen jónak és hasznosnak tartasz egy szabályt, oszd meg mindazokkal, akik hasznosíthatnák!

Tartsd életszabályaidat egy nagyobb mű, saját Életútmutatód legfontosabb részének!

Folyamatosan gyarapítsd, és erősítsd tudásodat, vizsgáld és erősítsd hitedet, életszabályaid is ezt szolgálják!

Életszabályaidat időről-időre igazítsd korodhoz, a legfontosabb tapasztalataidhoz és változó céljaidhoz.

Életszabályod lehetőleg ne legyen tíznél több, de minden szabálynak szentelj egy külön fejezetet az Életútmutatódban, amelyben összeírod a hozzákapcsolódó magyarázataidat, gondolataidat, tapasztalataidat!

Vigyázz az élő harmóniára életszabályaiddal, készítésük és betartásuk ne maradjon múló hóborttá, de ne is váljék kényszerré, hanem örömforrássá!

* * *

Tiszteld könyvedet!

Tiszteld anyádat és apádat, és tiszteld könyvedet!

Tiszteld a könyvet, hogy hosszú életed legyen a Földön! Mert a könyv akkor is mesél majd neked mesét, amikor anyád már nem tud, és akkor is ad neked tanácsot, amikor apád már nem tud. Mert a könyv akkor is mesél őseidről, amikor anyád már nem tud, és akkor is megdorgál, amikor apád már nem tud. Mert a könyv akkor is ad neked szeretetet, amikor nincs kitől kapnod.

Ha pedig könyvet csinálsz, tiszteld meg az olvasót, csinálj jó könyvet! Az olvasás legyen élvezet!

És ha már nem tud többé szolgálni az öreg, ezerszer kiolvasott könyv, add meg neki a végtiszteletet, vidd el könyvtemetőbe! Könyvet tűzbe, szemétkukába dobni több, mint bűn: hálátlanság és tiszteletlenség!

Az öreg ember és a bölcsek tanácsa

Jobb sorsra érdemes köztársaságunk elnöke 2009 januárjában életre hívta a maga Bölcsek Tanácsá-ját. A négy kiválasztott bölcs pontosan egy évvel később letette az asztalra munkájának eredményét, Szárny és teher címmel.
Mi tagadás, jobb sorsra érdemes köztársaságunk akkora bajban van, hogy bárkitől bármilyen segítséget el lehetne fogadni.
Mégis, ez a történet elgondolkoztat: segít-e, avagy éppen árt, ha kétes formában kétes beszéd gyarapítja a hangzavart?
A legkevésbé a bölcsek által a 24 óráig tartó langyos médiafigyelem alkalmával elhangzott, szerénységtől át nem itatott megnyilatkozásaira gondolok. (Itt legfeljebb a hazánkban jószerivel ismeretlen Eva Joly otromba figyelmeztetését említeném meg, amely szerint „ha nem változik a rendszer, akkor Magyarország Bulgária vagy Dél-Olaszország sorsára juthat, ahol a maffia az úr”. Talán szerencsésebb lett volna, ha a bölcs asszony azzal a veszedelemmel próbál felrázni minket, amelyet valamelyest ismer: a nem éppen kispályás francia korrupcióval.)
Az igazi gond szememben a bölcsesség lejáratása. A problémát érdemes komolyabb elemzés alá vonni, de aligha tudja jobban érzékeltetni egyik kedvenc mesém.
Szívesen elmondom.

Az öregember és a császár

Idegenek megtámadják az országot. Sokan vannak, jól felfegyverezve, és már a főváros alatt vannak. A császár és az udvar a megadáson gondolkozik.
Ekkor egy ismeretlen öregember bekopog a császári palota kapuján. Az őrök nem akarják beengedni. A császár meghallja a hangos vitát, és kérdi, mi történik. Aztán megparancsolja, hogy vezessék eléje az öregembert. Igaz-e, császár, amit beszélnek az emberek, hogy meg kell adnunk magunkat? – kérdi. Igaz, válaszolja a császár. Kevés katonánk van és még kevesebb nyílunk, az ellenség pedig olyan népes, mint a csillagok az égen, és minden katonának száz nyila van. Adjál nekem, mondja az öreg, 300 katonát, 30 bárkát és 30 bála szénát, és én három napon belül 3 millió nyilat hozok neked. Jó, de ha nem hozol, fejedet veszem! – mondja a császár.
Az udvaroncok pedig gúnyolják az öreget: Szalmából csinál majd nyilat.
A császár türelmetlenül vár, kémeket is küld az öreg után. Beszámolnak neki a kémek: az öreg és a katonák letelepedtek a folyó partján, nem messze az ellenségtől, de pihennek, esznek, isznak és nem csinálnak semmit. Másnap ugyanez. A császár kíséretével kivonul az öreghez és kérdőre vonja, ő meg mondja: Harmadnapra ígértem a nyilakat, gyere holnap reggel.
Aznap éjjel sűrű köd ereszkedik le a folyóra. Ekkor az öreg megparancsolja a katonáknak, hogy a szalmából tetőt húzzanak a bárkák fölé, aztán beszállnak és csendesen megközelítik az ellenséges tábort. Adott jelre pedig éktelen lármát kezdenek csapni. Az ellenséges katonák a ködben nem látnak semmit, nagy ijedtségükben lövik nyilaikat a szörnyű zaj irányában. A levegő megtelik nyilakkal, amelyek befúródnak a szalmatetőkbe. Amikor a nyíleső alább kezd hagyni, az öreg újabb jelt ad, és a bárkák visszafordulnak táboruk felé.
Mire a császár kiér hozzájuk, a katonák már sok millió nyilat szedtek ki a szalmatetőkből. A császár megrendül, és elismeréssel szól az öreghez: Eszed legyőzte a veszedelmet, megmentetted a hazát!
Egy kis idő után még azt kérdezi a császár: De mondd csak meg, honnan tudtad, hogy harmadnapra köd ereszkedik le a folyóra? Az öreg azt válaszolja: ha igazán szeretjük hazánkat, legelőször meg kell tanulnunk a természet nyelvét.
Erre egy udvari tudós kilép a többiek közül, és önérzetesen szól: Én is tudtam, hogy köd lesz!
Az öreg csóválja a fejét, és csöndesen megkérdezi: Mi hasznát vettük tudományodnak?

Bölcsek Tanácsa
Változó Világ Mozgalom
Meséim misztériuma