Üdvözlégy,
csodás Tavasz!
Feltámasztod az életet, reménnyel és örömmel töltöd meg a szíveket.
Legyen béke, egészség, szeretet – most, és majd, és örökké!
Jöjj, és nyugtasd meg lelkeinket, hogy nem vagy az emberi történelem utolsó
tavasza!
*
* *
Üdvözlégy,
csodás Tavasz!
Feltámasztod az életet, reménnyel és örömmel töltöd meg a szíveket.
Legyen béke, egészség, szeretet – most, és majd, és örökké!
Jöjj, és nyugtasd meg lelkeinket, hogy nem vagy az emberi történelem utolsó
tavasza!
*
* *
Bárki
bérmit mondhat, de itt a Földön, de még a közelben is Newton „fizikája” az
igazság. Helyes, hogy tanítják az iskolában az evolúció mellett. Tudja is
fejből minden művelt fő Newton alaptörvényeit.
Csakhogy volna itt némi gond éppen az elsővel, és ehhez semmilyen modern
fizika, relativítás és egyéb bonyolult dolgok nem kellenek.
Hogyan is szól ez a törvény? Ha egy testre semmilyen erő nem hat… Álljunk
meg itt azonnal!
Mi az, hogy egy testre nem hat semmilyen erő? Ki látott ilyet?
De nem is az a legnagyobb gond, hogy senki nem látott ilyet, hanem az, hogy
nem is láthat.
Miért nem láthatunk ilyet?
Ki tudja. De ilyen a világunk. Minden testre mindig és mindenhol hat
valamilyen erő (több is).
Tehát az, hogy mit állítunk egy ilyen nem lehetséges szituációról
indifferens. Fölösleges, Értelmetlen.
Ezért a hagyomány (és persze, Newton által) hagyott „első alaptörvény”
egyszerűen elfelejthető.
Szerény véleményem szerint nélküle is jó és koherens a csodálatos newtoni
mechanika.
Hozzá kell tenni, hogy Newton briliáns elmélete valóban az emberi elme egyik
legnagyobb teljesítménye, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség újabb
eredményekre, elméletekre.
Rzt a kis gondot Newton első törvényével kapcsolatban nem kerül szóba A
világ című új könyvemben. E nélkül is van benne elég „meglepetés”. Ha
érdekelnek a világ rejtelmei, olvasd el.
*
* *
A
hárommilliárdéves ember – ezek szerint – nagy túlélő.
Ám két okunk is lenne a szerénységre. A kevésbé fontos az, hogy a ma a
Füldön élő néhány tíz vagy talán néhány százmillió élőfaj is elmondhatja
ugyanezt magáról.
A másik ok kellemetlenebb. Ez pedig az az egyszerű logikai igazság, hogy az
eddigi túlélésünk nem garancia arra, hogy holnap is élünk.
Csakugyan, megtörténhet az, hogy az ember eltűnik a Föld felszínéről? Hát
persze, rendes ember nem mondja, hogy a mi esetleges kipusztulásunk esetén
mindegy, mi történik a többi élőlénnyel a Foldön. Őszintén szólva nehéz
eldönteni, hogy megnyugtató vagy bosszantó az a eshetőség, hogy a majmok
nagyrésze megmarad és azokból csekély néhány évmillió alatt egészen kedves és
értelmes új emberek lesznek.
Ám hagyjuk ezeket az önkínzó spekulációkat és nézzük meg mi és milyen
eséllyel okozhatná az emberi faj megszűnését. Fontos tisztázni, hogy az
esélylatolgatás mindig valamilyen időtávra vonatkoztatható.
Nézzük meg gyakorlatiasan esélyeinket a következő 100 évre.
Bevallom, 30-40 éve foglalkoztat a téma, ezért bátorkodom leírni:
alapvetően a következő veszélyek fenyegetik az emberi fajt (nyomban hozzátéve a
pusztulás esélyét).
- Egy kellően nagy aszteroida becsapódása a Földbe – 0,000000002%
- Egy kellően nagy gamma-kitörés – 0,000000008%
- Egy kellően nagy vulkán kellően hosszú kitörése – 0,00000004%
- Egy kellően virulens és gyilkos mikróorganizmus (vírus, bakterium, gomba)
megjelenése – 1300000002%
- Egy kellően nagy atomháború – 0,0005%
Végül illendő hozzátenni egy összefoglaló kategóriát:
- Egyéb váratlan vagy ismeretlen végzetes veszély – 0,000001%
Két dolgot kell tudomásul venni. Először azt, hogy az emberi faj
elpusztulásának esélye rendkívül kicsi. A másik az, hogy ez az esély nem nulla.
Ami a legizgalmasabb: ha ugyanezeket a veszélyeket megvizsgáljuk nagyobb
távon, rájövünk, hogy az esélyek mértéke változó mértékben és főleg változó
irányban változnak meg. Alapesetben, változatlan feltételek mellett egy esemény
bekövetkezésének esélye 200 év alatt a kétszerese a 100 évre vonatkozó esélynek.
Csakhogy ma már az ember tudása szédületes ütemben gyarapszik. 100 év múlva
bizonyosan olyan tudományos és technikai eszközökkel rendelkezünk, amelyeknek
segítségével hatékonyabban tudnánk védekezni a minket fenyegető veszélyek
előtt. Másrészt viszont éppen ez a szédületes fejlődés hozhat a nyakunkra újabb
veszélyeket. Könnyen lehet például, hogy hamarosan reális veszéllyé válik a
mesterséges intelligencia, a mesterséges valóság vagy éppenséggel a mesterséges
(mesterségesen előidézett) feketelyuk.
A lényeg: az ember vélhetően még jó hosszú ideig megtartja jó szokását,
hogy mindent túléljen… De… Vannak dolgok, amelyeket igen alaposan meg kell
gondolni. Folytatjuk.
*
* *
A
dán népi kultúráról adott kép nem lenne teljes, ha nem említenénk meg egy olyan
vonatkozását, amely nem népi eredetű ugyan, de egyfelől meghatározza, másfelől
tükrözi a dán magatartást és gondolkodásmódot. „Jante törvényéről", a Jantelov-ról
van szó.
Aksel Sandemose dán-norvég író „Ett flykting krysser sit spor" („A
menekült, aki átlépi saját nyomát") című, norvégül 1933-ban írt és dánul
1938-ban megjelent regényének főhőse Jante, a család által elnyomott kisvárosi
fiú. A vele szemben alkalmazott magatartást az úgynevezett Jante törvényben foglalja
össze tíz pontban, nem is tagadva, hogy ezzel a tízparancsolat mintáját követi.
A törvény, amelynek legtöbbször az első pontját idézik, gyakran szolgál a dánok
önironikus jellemzésére, és a dán társadalomnak az egyénre gyakorolt nyomását,
elvárását érzékelteti. A Jantelov tíz szabálya a következő (a kiemelések az
eredeti változatból származnak):
1.
Nehogy azt hidd, hogy vagy valaki.
2.
Nehogy azt hidd, hogy egyenrangú vagy velünk.
3.
Nehogy azt hidd, hogy okosabb vagy nálunk.
4.
Nehogy azt képzeld, hogy jobb vagy nálunk.
5.
Nehogy azt hidd, hogy többet tudsz nálunk.
6.
Nehogy azt hidd, hogy több vagy nálunk.
7.
Nehogy azt hidd, hogy érsz valamit.
8.
Ne merészelj nevetni rajtunk.
9.
Nehogy azt hidd, hogy bárki is töri magát érted.
10.
Nehogy azt hidd, hogy te nekünk bármit is megtaníthatsz.
E fenti szabályok, a dán elemzők szerint voltaképpen a másik ember
sikerével szembeni általános északi óvatosság konkrét megfogalmazásának
tekinthetők. Gyökere egyfelől abban az ősi hagyományban, magatartásformában
rejlik, amely szerint a szerencsét óvatossággal kell párosítani. Ha jól megy a
sorunk, vagy sikerül valami, ennek puszta megmutatása is mások irigységét vonja
maga után és bukáshoz vezet. A Jante törvény másik gyökere a puritanizmus,
amely a reformációt követő évszázadokban Dániában is elterjedt és az életmód
részévé vált. Végezetül kétségtelenül benne van a „periférián lévő kis
ország" szerepe is, amelyet Dániának a 19. század végétől meg kellett
szoknia.
Más kérdés, hogy a Jante törvény hogyan érvényesül a mai dán gyakorlatban.
Egyfelől valóban része az egészséges öngúnynak, tehát sokat vesztett
komolyságából. A „törvény" szelleme annyiban sem érvényesül, hogy a modern
demokráciában természetesen mindenkinek joga van ahhoz, hogy okosabb legyen a
másiknál: a riporter vidáman letegezi a nála idősebb miniszterelnököt is, és
akár fel is szólíthatja, hogy tartsa be az igazmondás szabályait (nem mindig
ilyen finomkodó). A miniszterelnöknek eszébe sem jut, hogy ezen megsértődjön. A
„törvény" 9. pontjával ellentétben a mai dán társadalom egyik fő céljának
tekinti az elesettek, az önhibájukon kívül, sőt többnyire az önhibájukból
kedvezőtlen helyzetűek felkarolását.
Akkor hát hol van a Jantelov? Mindenütt. Dániában nem szokás
„felvágni". Akinek vagyona van, az általában nem mutogatja, nem dicsekszik
vele. Egyfelől azért nem, mert esze ágában sincs megvitatni a kérdést az
adóhivatallal, másfelől pedig azért, mert a kivagyiságot, a magamutogatást itt
egész egyszerűen kinevetik. A miniszterek némelyike drága autón jár, ám
számolnia kell azzal, hogy így akár naponta gúny tárgyává lehet. Más
miniszterek, bár van szolgálati autójuk, többnyire kerékpárral közlekednek.
Ezért nem jár dicséret. Ez a természetes. Elvégre: „nehogy azt hidd, hogy vagy
valaki!". A népszerűség Dániában nem a tekintéllyel azonos, hanem a
szeretettel. A népszerű embereket szeretik, ám nem hajbókolnak előttük. A dánok
által nagyon kedvelt uralkodó és családja kivételes esetektől (például több
országban, távoli földrészen tett látogatás) eltekintve általában a
menetrendszerű légi járattal utazik külföldre. A kormányfő úgyszintén. Az illő
szerénység mindenkire vonatkozik. Így érvényesül ma Jante törvénye, s így része
a mindennapoknak.
Szűcs R. Gábor [Változó Világ 34.]
*
* *
Írni
nem hiúság.
Ám várni említésre méltó következményeket az írástól hiú ábránd. Balgaság.
Mégis, sokan megelégszenek az említésre nem méltó következményekkel is,
boldogok tőlük, büszkén emlegetik, kiváló motivációt találva azokban az írás
folytatására.
Vajon, mekkora ennek szerepe abban, hogy jó ideje a komoly szónak nincs
komoly hatása?
*
* *
Tegnap
a metrón láttam valamit, amit eddig még soha.
Velem szemben ült egy fiatal nő és beszélgetett valakivel okostelefonján. Szótlanul.
Jelbeszéddel.
Elbűvölve néztem kezének, ujjainak finom, elegáns mozdulatait. Mintha egy
karmester vezényelne egy lendületes áriát. Vga mintha egy egzotikus madár
táncot ejtene fészke fölött.
Évtizedek óta vallom, és hirdetem, hogy a jelbeszéd legyen mindenkié, mert
nem csak képessé tesz minket, hogy kapcsolatot teremtsünk süketnéma
testvéreinkkel, de bármely idegennel is, vagy éppenséggel azzal, aki egy üveg
másik oldalán van.
De most felismertem, hogy a jelnyelv, vagy inkább egy speciális emocionális
– és mellesleg egyszerűsített – dialaktusa csodát tudna művelni kifejezési
képességünkkel. Avval kísérve minden mondatunk egészen ú minőséget nyerhetne,
összehasonlíthatatlanul jobban, tisztábban tudná közvetíteni érzéseinket.
Közben ez még a magunk számára is tisztábbá tenné érzelmeinket.
Megismerhetnénk, felfedezhetnénk magunkat.
Jelt adni. Hányszor mondjuk ezt egy egyszerű rövid aktusról, amellyel
háborúk indulnak el és befejeződnek, barátságok, szeelmek, életek.
Adj jelt. Ilyen egyszerű. Felszabadít.
*
* *