Sajnálom,
hetek óta nem jelentkeztem valamelyik sport megújításával.
De itt van most az Áron-sakk. Természetesnek véve, hogy ezt olyanok
olvassák, akik kiválóan ismerik a leghíresebb táblajátékot, nyomban a lényegre
térek.
Az Áron-sakkot ugyanazokkal a figurákkal és ugyanazokkal a szabályokkal
játsszák, mint a hagyományos változatot, csak azzal a különbséggel, hogy egy
nagyobb, 10x10-es táblán. És ami nagyon fontos: a játék kezdésekor a figurák
nem a tábla szélén, hanem egy sorral beljebb állnak, vagyis a figurák által
lerajzol virtuális belső tér azonos a hagyományossal.
Az ötletet nem csak érdekesnek tűnt, hanem a témában való szerény
tájékozottságom szerint eredetinek is. De hát ma ki lehet biztos abban, hogy
valami még nincs felfedezve? Így alaposabban körülnéztem, és láttam, bizony,
itt mindenféle táblaméretre és formára születtek – mondhatni százával –
sakkváltozatok. De ha – amennyiben ez egyáltalán értelmezhető most – közös
vonást keresünk az alternatív játékokban, az az, hogy ha nagyobb a méret (van
9, 10, 12, sőt 16 oszlopos változat is), akkor a figurák száma is megannyi
(néhány esetben ennél is több). Úgy látszik, senki nem akart „rést” hagyni a
széleken, vagy pláne el nem foglalt területet a háttérben. Nem akart, vagy nem
jutott eszébe?
Nos, ez most már nem érdekes, itt van az új Áron-sakk, és csak rajta!
Tessék kipróbálni. Persze, feltéve, hogy kap a kísérletező kedvű elme 10x10-es
táblát.
Jól jönne ilyenkor egy asztalos nagyapa…
De bizakodás! Hamarosan mindenhol kapható lesz!
Amúgy, új sakkot kitalálni jó érzés, pontosabban duplán, hiszen a
„kitalálás”, az alkotás önmagában nagyszerű. De közben dörzsölhetjük kezeinket:
fel van adva a lecke a csúf számítógépeknek, akik gyalázatosan elverik a
legnagyobb (sakk)mestereinket is. Lássuk, mennyi idő kell nekik, hogy utolérjenek
Áron-sakkban is!
Igen, a jó öreg sakk, a jó öreg barát… Akit elhagyva, most két nagy
varázsló között, a go és az ostábla között keringek. Micsoda szélsőségek ezek…
Bezzeg a sakk…
Itt az ember igazán embernek érezheti magát, no persze, sok munkával, sok alázattal,
és némi szerencsével…
Emlékeztetnék (hiszen a világon talán nincs három ember, aki emlékezne
erre), hogy vagy 20 éve kitaláltam egy másik, valóban forradalmi változatát a
sakknak (nem emlékszem, akkor kitaláltam-e neki nevet, ha igen, mi volt az). Ennek
lényege az, hogy a játékosak nem egymás után, az ellenfél utolsó lépését
ismerve lépnek, hanem egyszerre (praktikusan: borítékolják következő lépésüket,
és azt egyszerre fedik fel). Minden egyebet tekintve (figurák, szabályok,
táblaméret) ez az új játék azonos klasszikus formájával. Kell-e magyarázni a
minőségi különbséget? Én minden esetre elmagyarázom: a klasszikus sakkban a
játékos egy adott titkok nélküli helyzeten gondolkozik. Az új játéknál viszont
a helyzethez adódik az ellenfél által teendő lépés is, amelyet nem ismerek,
amelyet ki kell következtetnem. Ég és föld a két feladat…
Közben annyit beszéltem a sakkról, hogy eszembe jutott egy újabb lehetőség.
Azt zárt sakknak nevezhetjük, arra a kozmológiai képzetre célozva, hogy a
világunk nem „sík” és végtelen, hanem (magába) zárt és… véges… Bizony, a kozmosz
is lehet ilyen, akkor meg a sakk miért ne. Ezt úgy kellene elképzelni, hogy ha
a tábla jobb szélén áll egy parasztom, az ki is ütheti a tábla bal szélén a
következő sorban álló ellenséges figurát. Vagy a tábla egyik szélén álló huszár
is egy szabályos virtuális lépéssel megjelenhet a tábla másik szélén. Ezt úgy
is lehetne leírni, hogy a hagyományos „sík” sakktábla helyett egy „sakkcsövön” játszunk,
ahol a tábla bal és jobb széle összeér, összeolvad…
*
* *
