2016. május 31., kedd

Az intelligencia két típusa

Nem vagyunk egyformák. Nagyon nem…
Erre sokan egyből azt vágják: szerencsére. Ez az esetek egy részében igaz, de nem vagyok biztos, hogy mindig szerencse. Vegyük például az udvariasságot. Tragédia lenne, ha mindenki udvarias lenne? Igen, lehet, hogy unalmas, netán vicces lenne, ha mindenki egyformán, kiszámíthatóan udvarias. De attól, hogy mindenki udvarias, miért következne, vagy miért lenne szükségszerű, hogy mindenki egyformán udvarias legyen? Udvarias lehetne az ember egyszerűen, szerényen, csendesen, joviálisan, diszkréten, de lehetne vidáman, bolondosan, tréfásan, kedélyesen, derűsen, joviálisan, mókásan, gálánsan, katonásan…
Ilyenek is eszembe jutottak, amikor elgondolkoztam egy megfigyelésemen. Igen az emberek különbözőek, de feltételeznénk, hogy ha „az emberek” körét szűkítjük, különösen valamilyen megfigyelt viselkedéssel kapcsolatos tulajdonság szerint, a különbségek csökkennének, csökkenne az alternatívák szóródása… Hát nem mindig… Vagy éppen ellenkezőleg… Van alkalmam megfigyelni okos, és még okosabb embereket, sokszor olyanokat is, akiknek erről papírjuk van. Megjegyezném, hogy ez nem valami rendkívüli helyzet. Mindenki jár vagy jár iskolába, netán egyetemre, dolgozik és vannak főnökei, állampolgár, és politikusokat futtat stb., egyéb közegekről nem is beszélve…
Nos, megfigyeltem, hogy két fajta intelligencia fészkel az okos emberekben. Az egyiket meditatív, a másikat konyhamalac intelligenciának neveztem el.
Fölöttébb könnyű beazonosítani azokat. Ehhez a legjobb, ha eladsz egy friss új gondolatot, lett légyen az saját, vagy más valakié. A meditatív intelligencia nem fojtja beléd a szót, figyelmesen meghallgat, esetleg egy-egy részletre még rákérdez, a végén mélyen elmeditál a hallottakon. Utána óvatosan megfogalmaz néhány megjegyzést, amelyek között hangsúlyosak a pozitív üzenetek és a pozitív impulzusok: „Igen, ez érdekes…” „Igen, ez újszerű…” „Igen, ezen érdemes jobban elgondolkozni…” És természetesen, az esettől függően jönnek a hasznos konkrétumok: „Ez meg az valami hasonlót mondott.” „Ez a része jó, de ez a része problémás.”
A konyhamalac intelligencia először is mindenhez ért, nagyon kevés kivétellel. A reakció pedig gyors, igen gyors, sokszor, már az első szavad közben veszi át az irányítást… Ha netán mégis belehallgat mondandódba, mindenféle szörnyű érzések ülnek ki elkínzott arcára: „Ó, micsoda ostobaságokat kell nekem hallgatnom…” Nem, a konyhamalac egyáltalán nem buta, félelmetesen okos is lehet, de főleg félelmetesen hatékony a dolgok, az élők és haltak, az eszmék, mindennemű civilizációs hulladék laposításában-aprításában.



* * *

2016. május 29., vasárnap

Közösség és személyiség

Fontos bátran és nyíltan beszélni azokról a témakörökről, illetve összefüggésekről, amelyeknél joggal vagy jog nélkül szembeállítják, sokszor élesen szembeállítják a közösségi és az individuális elvet.
Fájdalmas tapasztalataink vannak azzal kapcsolatban, hogy a közösség nevében vatatják, tagadják a személyiség létjogosultságát, eltiporják minden megnyilvánulását. Az ellenkező véglet viszont magát a valóságos közösséget bomlasztja-rohasztja meg, úgy hogy közben a felbomlasztott közösség tagjainak többsége másképpen kiszolgáltatott, másképpen nyomorúságos helyzetbe süllyed el.
Civilizációs tapasztalat, kemény történelmi lecke: a valóságos, vagyis ésszerű közösség csak valóságos személyiségek közössége lehet, és fordítva: a valóságos, vagyis ésszerű személyiségek csak valóságos közösségben képesek létezni, kooperálni.

* * *

2016. május 25., szerda

Gyökér és ág

A szovjet blokk váratlan és döbbenetes összeomlása, ahogy Josef Heller Képzeljétek el profetikus regényében megjósolta végzetes veszélybe sodorta az Egyesült Államokat. Csakugyan, ekkora hatalom nem tud létezni nagy-nagy főellenség nélkül. Hát nem volt kéznél az általa kezdetben az átkozott szovjetek ellen életre keltett Al-Qaeda? Bizony, megtette azt a szívességet, hogy beleharapott abba a kézbe, amely addig etette. És lett új főellenség.
Csakhogy… Sokan voltak, de nem elegen… Mi ez a Szovjetunió és a világ kommunistáihoz képest? És kivetődött a rosszaság az Al-Qaeda természetes közegére, a muzulmánokra… OK, rendben van, mondjuk úgy, a radikális muzulmánokra, nem mind az egy milliárdra. Bár, és 16. Benedek is rátette az ujját a sebre, az iszlám erőszakos és hódító: „Mutasd meg nekem, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat fogsz találni, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni.”
Lassan már egy egész új generáció nő fel a terrorizmus elleni százéves háború körülményei között… És most ez a „migráns válság”…  Szinte már nincs olyan atlanton innen és túl jegyzett, kezét a Biblián tartó politikus, celeb és hasonló, aki ne féltené „kultúránkat”, jelesül keresztény gyökereinket a muzulmánoktól.
Közös felelősségünk fellépni minden erőszak, minden zsákmányszerzés, minden rombolás, minden igazságtalanság, minden rossz ellen. De ez a felelős, bátor fellépés csak akkor szolgálja reményeinket, jövőnket, ha a jó vezérli, és nem keresztény gyökér feszül muzulmán gyökérnek. Ha ez utóbbi marad hangadó, amilyen több éve a helyzet, nem egy százéves terrorizmus elleni háborút, hanem egy ezeréves vallásháborút kockáztatunk.
Túlzás lenne az ezer éve? Hogy nincs is annyi az emberiségnek? Muzulmán és keresztény harcosak 1400 éve vívják háborúit. És ne hidd azt, hogy a muzulmánok a veszedelmesek. Egyetlen példa: az iraki háborúban több mint 200 ezer iraki pusztult el, ebből több mint 150 ezer fegyvertelen békés muzulmán nő, gyerek, öreg – és 3 ezer keresztény (vagy keresztény kormányok által odavezényelt ateista) katona. Lassan már ennél is drámaiabbak a szíriai adatok…
Ember, gondolkozz!
Ne légy gyökér, hanem békeág!



* * *

2016. május 24., kedd

A vérszívás globalizációja

Döbbenten és tehetetlenül nézzük az újabb és újabb fajta vérszívók térhódítását. Jelenleg a szúnyogok és a kullancsok a két fő ellenség, és ezek egyre veszedelmesebb kórokat terjesztenek.
A kullancsok elleni vegyszeres permetezést jelenleg nemzetközi intézmények környezetvédelmi okokból ellenzik, az egyéni védekezést javasolják. A szúnyogirtást ennyire nem korlátozzák, az viszont távolról nem annyira hatékony, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat.
Vegyészek, biológusok és sokan mások keresik a védekezés jobb eszközeit, de igazán ígéretes tervekről nem tudok.
Közben felmerült bennem, hogy talán egy tökéletesen környezetkímélő módszer is megfontolandó: olyan madárfajokat kellene szelektálni, amelyeknek egyedei számára a szúnyog, illetve a kullancs a lehető legvonzóbb csemege.
Valahol olvastam: „Az élő világban a madarak vesztésre állnak, a rovarokkal ellentétben.” Ebben sajnos bizonyosan az embernek is komoly szerepe van. Itt az ideje, hogy fordítsunk ezen.



* * *

2016. május 22., vasárnap

Ki kívánja a leleplezést?

Bulgakov klasszikus paródiájában a sok zseniális jelenet egyikében Woland a Varieté színházba csábítja a moszkvaiakat, hogy kifürkéssze: mennyire megváltozott a főváros lakossága.

- Mondd csak, kedves Fagót - fordult most Woland a pepita fickóhoz, aki ezek szerint „Korovjov”-on kívül más névre is hallgatott -, nem találod, hogy Moszkva lakossága erősen megváltozott? - És letekintett a karosszék váratlan megjelenésétől megdöbbent, elcsöndese­dett közönségre.
- Igenis, Messire - válaszolta halkan Fagót-Korovjov.
- Igazad van. A moszkvaiak határozottan megváltoztak... mármint külsőleg. Mint ahogy maga a város is... A ruházatukról nem érdemes beszélni, de mindenfelé megjelennek ezek a... hogy is mondják, egyszóval villamosok, automobilok...
- Autóbuszok - egészítette ki Fagót tisztelettudóan.

Az igazi felméréshez viszont nem volt elég a szemrevételezés, jöttek a kápráztató varázslatok. Mi sem természetes, hogy a felelős személyek (jelen esetben először a szerencsétlen konferanszié, a végén a páholyban ülő Arkagyij Apollonovics Szemplejarov, aki mint a Moszkvai Színházak Akusztikai Bizottságának elnöke – a közönség nevében – erőteljesen követelték a „bűvészmutatványok” leleplezését.
Csakhogy az istenadta közönség semmiféle olyan leleplezést nem kívánt, amely hamisnak mondta volna a potyapénzt meg divatos cuccokat, amely elrontotta volna önfeledt szórakozásukat, annál kajánabbul derült a „bulvár híreken”. A nem szeretem, kellemetlenkedő fráterek megkapták a magukét.
Így lelepleződött a leleplezést nem kívánó közönség…
De a világon valami morajlik a mélyben.
Bármelyik pillanatban megmozdulhat a föld, életünk földje…
Ettől nem a kőépületek omlanak össze, hanem színfalak, álarcok, hazugságok…
És akkor jönnek a leleplezések. Nem a szánalmas konferansziék és a még szánalmasabb Arkagyijok, hanem a nagy szemfényvesztések leleplezése.



* * *

2016. május 16., hétfő

Dolgok

Szeretném, hogyha szeretnének… Szinte nevetséges ennek a verssornak a jól neveltsége, költőire gömbölyített könyörgése… Hogyha kérhetném…
A bevezető sor viszont már árulkodó: „Ezért minden: önkínzás, ének”…
Az, hogy szeressenek minket, életszükséglet. Azaz olyan szükséglet, amely nélkül nem tudunk élni, nem tudunk létezni, talán 24 óráig sem. Hasonló az ötszáz egyéb életszükségletünkhöz.
Levegő nélkül három percig maradunk életben.
Víz nélkül három napig maradunk életben.
Alvás nélkül is három napig maradunk életben
Étel nélkül három hétig maradunk életben,
Szobameleg nélkül? Ha a kozmikus űrbe löknek ki, egy másodperc alatt kozmikus porrá porladunk. A téli fagyhalál egy órát kér. A perzselő nap a sivatagban kettő-hármat.
Meddig bírjuk vitaminok nélkül? Vas nélkül?
Igen, talán többször is ötszáz az olyan anyag, feltétel, körülmény. amely életszükséglet.
Mind fontos. Valamelyikről csak akkor mondhatjuk el, hogy fontosabb, ha számít a pusztulás gyorsasága és miképpenje.
És mégis, van egy titkunk, és ez a titok az, hogy legeslegfontosabb az, hogy szeretve legyünk. A szeretet egy szkafander, és csak abban tudjuk túlélni a világ kozmikus poklát.
A szeretet egy oltalmazó ház, egy lakályos otthon, amelyben berendezhetjük életünket.
A szeretet egy tengely, amely hőssé tesz minket a világban.
Bizonyos életszükségletekből tartalékolhatunk, ezért sokáig kibírhatjuk étel nélkül. De van, amiből csak nagyon keveset vagy szinte semmit nem vagyunk képesek tartalékolni: levegőből, alvásból, szobamelegből…
Ilyen szempontból is a szeretet a legcsodálatosabb dolog, a legcsodálatosabb ajándék. A szülői szeretetből annyit tudunk magunkba szívni, hogy az egy életre elég. De még ebben az esetben is naponta megéhezünk szeretetre. Az pedig, aki nem telítődött szülői szeretettel, az életéért harcol, amikor lesi a napi adagját.
Az, hogy felnőve kapunk-e elég szeretetet, attól is függ, mennyire megtanultuk, mennyire igyekszünk megtanulni a szeretet művészetét.
Művészet befogadni a szeretetet.
Művészet adni szeretetet.
Művészet magunkat szeretni.
Mindannyian öröklünk egy sorsot, egy helyzetet, egy csillagállást. Kik a szüleid a sorsod. Ki lesz a párod, kik lesznek a barátaid és ellenségeid, kiktől tudsz kapni, kiknek tudsz adni szeretetet, az a te életed.
Emlékezz, a titokra emlékezz!
Az igazság kemény.
Tudd, és mondd!
Magadnak: Tartozom magamnak, hogy szerető és szerethető legyek!
A másiknak: Szeress, ha szeretsz!



* * *