Zene, test és lélek

 

 

Fazil Say ballade Nazim

 

* * *

Amikor csak akarom...

 

 

Antonio Sartorio - Quando voglio, con un vezzo

Antonio Sartorio (1630-1680)olasz zeneszerző. Főként Velencében, Olaszországban és Hannoverben, Németországban. Wikipedia (angol)

Oboa

Kedves unokám!

Az oboa egy fából készült, kb. 70 cm-es fúvóhangszer

Fura neve francia elnevezését adja: hautbois (ejtsd, nem meglepő módon: oboa). Ez szó szerint „magas (haut) fá-t (bois)” jelent, és bizonyára magas, erős hangú fát akart jelölni.

Az sem meglepő, hogy ez a viszonylag jól kimunkált, billenytűkkel is ellátott hangszer a késői középkorban terjedt el. Sok elődjét tartják számon, ezek között nevezetes ókori görög (autosz) és arab (zurma) hangszerek is vannak.

Ma a szimfónikus zenekarok egyik legfontosabb tagja, általában az adja az alaphangot is.

Hangja valóban erős, jellegzetes, kifejező. Ezért nagyon sok zeneszerző kedvelte és írt remekműveket szóló oboára, vagy kísérettel.

* * *

Csembaló

Kedves unokám!

A csembaló, vagy, ahogy a legtöbb idegen nyelven hívják: a klaveszin lényegében a zongora őse.

Viszonylag későn, a 15-16 században terjedt el, és igen bonyolult szerkezet volt. Minden darab egyedi gyártmány volt, a mester ízlése, tudása és a vevő pénztárcája volt a meghatározó. A 18-19 századtól kezdődően szinte teljesen kiszorította a jóval fejlettebb és egységesebb, nagy szériákban gyártott zongora.

Kár, mert a csembalónak igen szép jellegzetes hangzása van.

* * *

Éljen a zene!

Mindig is valamilyen végtelen áhítattal fogadtam magamba a zenét. Áhítattal és őszinte csodálattal. Mert úgy éreztem: a zene nem csak példa a teremtésre, hanem az egyetlen példa az igazi teremtésre. A művészetek között is, de azokon kívül is

Minden más művészetnél ott van a modell. mint ahogy a festő vagy szobrász előtt áll alázatosan és türelmesen. De modell, vagy modellek sokasága lebeg az író, a költő, az építész lelki szemei előtt is. A színész, táncos, zenész, pantomimművész stb. helyzete még távolabb van ettől a csodától. Nem vonom kétségbe a művészet csodálatos varázserejének rendkívüliségét. Fantasztikus tehetség kell egy gesztushoz, egy szó kimondásához, egy pont lerajzolásához – ahogy az öreg barátunk Hokuszai gondolta – mégis ez művészi teljesítmény, és nem a bibliai, vagy ha tetszik: ontológiai csoda, amikor a semmiből lesz valami.

A zene megteremt valamit, ami soha nem volt, és ami élővé, és örökké válik.

De legalább ennek érzetét kelti bennem, és ezért végtelenül hálás vagyok neki.

Közben elgondolkoztam, vagy inkább megdöbbentem: dehát maga az emberi beszéd is a zenéhez hasonló, abban az értelmében, hogy minden új gondolat egy teremtés. Még akkor is, ha egyetlen neológizmust nem csúsztatok bele az új gondolatba, hanem csupa régi-régi szavakból építem fel. Mint a zeneszerző zenéjét zenei hangokból.

És egy utolsó kérdés (ma estére): vajon mi lehetett előbb: a beszéd vagy a zene.

A madaraknál a zene. Bár lehet, hogy náluk egyszerűen még nem különölt el a zene és a beszéd.

Szegény főemlősök: ők bezzeg eljutottak a beszédig, de közben elfelejtettek énekelni…

Mi tagadás, csúcs az ember. Nem csak csúcsragadozó. Hanem csúcsteremtő. Igen, meg kell hagyni: igazi teremtő. Tud lenni. Jobb pillanataiban.

Éljen a zene!

* * *

Mese, zene, végtelenség

„A zene tárgya egyes-egyedül a végtelenség...” írja valahol E. T. A. Hoffmann, a modern európai kultúra egyik legérdekesebb figurája.

Máshol ezt részletesebben is kifejti:

„A zene ismeretlen birodalmat tár fel az ember előtt, egy olyan világot, melynek semmi köze az érzékletek külső világához, minden határozott érzést otthagy, hogy átadja magát a végtelen kimondhatatlan vágyának.”

De ki ez az ember, akinek még az is adatott, hogy az utókor skrupulózuson írja neveinek betűit?  Hát ő Ernst Theodor Amadeus Hoffmann német író, komponista és zenekritikus (Königsberg, 1776. január 24. – Berlin, 1822. június 25.), ilyetén azon kevesek egyike, akik szinte egyformán jeleskedtek irodalomban és zenében.

És még egy rendhagyó teljesítménye: egy ember, aki adott és kapott is a zene világában. Sokaknak az ő művei, meséi adtak ihletet, avagy éppen konkrét librettót (például Csajkovszkij Diótörőjének), más meg róla komponált operát, amit, lássuk be, nem sok ember mondhat el magáról. Ez tudniillik Jacques Offenbach Hoffmann meséi című „fantasztikus” operája, a francia operairodalom egyik legnépszerűbb darabja. (No persze, hiszen a francia Offenbach német…)

* * *