2018. október 27., szombat

Bátorság, ember!




* * *

A bűnjel


Mélyen van az igazság elrejtve – mondja a bölcs…
Melyik igazság? És minek a mélyében?
Mert van egy, amely mindig – még ha sokszor csendesen – ott van a szívünkben. Érezzük, látjuk, akkor is, ha becsukjuk a szemünket, ha igyekszünk nem rá gondolni.
Miféle ember MBS, maradjunk a kódnál?
Lehet, igen lehet, hogy a legtisztább, legbecsületesebb ember a világon. Ő tudja. Az ő titka.
De MBS nem buta ember. Tudnia kell, biztosan tudja, hogy akár mit tesz, akármit mond a bestiálisan meggyilkolt Hasogdzsi fia – alapos okkal – gondolja mélyen magában, hogy ő, MBS apja igazi gyilkosa.
Ezt tudván megrendezni kamerák tűzében a meggyilkolt fiának és apja gyilkosának tartott, mindenható koronaherceg udvarias kézfogását, a világ szembeköpése.


Nem, MBS nem buta. Ő nem szembeköpni akarta a világot, A világgal más, inkább üzleti tervei vannak. Ő csupán elkérte az árát annak, hogy amerikai barátai határozott személyes követelésére, kiengedi az országból a fiút. És biztos megnyugtató érzés volt, hogy a fizetés össze is roppantja a szerencsétlen fiatal, egy új potenciális ellenfél lelkét.
Ennél is nagyon haszna a gyalázatos színjátéknak pedig az lenne, a nem buta MBS szemében, hogy ez a kézfogás elegendő bizonyíték az ő, MBS ártatlansága mellett. Amely most annyira kérdéses, sokak számára. Felmentő gesztus.
Akarta remélni ezt MBS.
De itt kiütközött az igazság: a felmentőnek szánt gesztus bűnjellé vált.
Hiszen csak végtelenül cinikus, végtelenül gátlástalan, végtelenül kegyetlen ember agyalhatta ki ezt. Aki számára Hasogdzsi vagy bárki más bestiális meggyilkolása nem ennél nagyobb ügy. Megtette, vagy megtette volna, szinte egyre megy. A lényeg, a szörnyű, hogy ő egy nagyhatalom agya, akarnoka,
És ez az üzenet a világ szembe köpése.
Nagyon rosszkor jön ez.
A mindenség már kénytelen napirendre tűzni az ember létezésének kérdését, és gyűlnek az érvek pro és kontra.
Drámaian sok a bűnjel, hogy az ember kártevő. Kártevő a környezete, kártevő a maga számára is.
És a legrosszabb: minden látszat ellenére, az ember nem tanul. Hol van az elmúlt 10 ezer évben a morális fejlődés? Ha a felszínen sok minden meg is változott, megváltozott-e a mélyben? Megváltozott-e valami génjeinkben?
Nem, nem ez a kézfogás lesz az utolsó csepp a pohárban.
A másik oldal igyekezete miatt a bizonyítási eljárás még jó ideig elhúzódik. Talán még pár hetet, esetleg még néhány évezredet. Nem tudhatjuk
De nem is ezt kell találgatnunk, mennyi még az időnk.
Azt találgassuk, miképpen szolgálhatja minden egyes gondolatunk, minden egyes cselekedetünk az ember morális fejlődését.

* * *


2018. október 15., hétfő

A hármas intelem igazsága


Reggel ébredéskor szinte mindig új és tiszta gondolatok sora indul felém. Az egész csendes nyugodt vonulás valamiféle nagyszerű fényt és örömet áraszt. Akkor is, ha kint borús a világ.
Maguk a gondolatok is mindenfélék. Akadnak válaszok arra, ami tegnap foglalkoztatott, előbukkannak régi témák, visszaköszönnek az olvasmányaim. Filozófia, matematika, a világ dolgai, gyakorlati teendőim, megkezdett írások folytatása, új ötletek és tervek…
Jó darabig érdeklődéssel, kedélyesen, sokszor jól szórakozva figyelem azokat, de eljön a pillanat, amikor félbe kell szakítanom a felvonulást. Munkához kell lát, meg mindahhoz, ami azt megelőzi.
Nagyon gyakran ezeknek a reggeli vendégeknek – látszólag legalább – nyoma vész. De nem ritkán papírra lesznek feljegyezve, vagy egyből bekerülnek a számítógépem agyába. Ez sok mindennek a függvénye.
Néha úgy élem meg, hogy ezek fontos üzenetek, megvilágosodások – minden emberben éjjel-nappal agyaló szellem kisebb-nagyobb sikerei.
Így volt tegnap is, amikor jött – a tömegben – ez az összeszedett rövid intelemsor:

Higgy az emberben!
Hass a változásra!
Élj boldogul!

Magával ragadott, elkápráztatott ez a végtelenül tömör, de ezzel együtt végtelenül tiszta forma.
Hosszú ideje a magam teremtette szentháromság bűvkörében élek, és ez a hármas csodálatosan rakja össze egy értelmes jelszóba.
Később felmerült bennem, hogy bizonyára nem véletlen, hogy ez számomra annyira tiszta és lényegi – hiszen jól ismerem azt, ami mögötte van.
Kötelességem tehát, hogy segítsek mindenkinek, aki kíváncsi lenne az itt kódolt igazságra.
Nem kis feladat.
Meghatározó lesz számomra 2018 őszén.


* * *

2018. október 11., csütörtök

Európa és a Római birodalom


Európa a Római birodalom eredménye.
Fontos és igen aktuális ezt tudatosítani magunkban, jól megérteni, különösen azt, amit ez tanít nekünk.
Ehhez a kérdéshez lehet szkeptikusan is hozzáállni, vitatni a kijelentés értelmét, felvizezni, parttalanná tenni  a problémát a görög demokrácia, a judeai kereszténység, a reneszánsz és reformáció, a felvilágosodás és polgári forradalmak, a kapitalizmus és a kommunizmus, a gyarmatosítás és a globalizáció emlegetésével. Ezek mind fontos adalékok, körülmények, súlyuk és szerepük van életünkben, de hiba lenne szem elől téveszteni Európa és a Római birodalom a mélyben rejlő egységét.
De mi is a Római birodalom? Számunkra a lényeg: egység és béke.
Igaz, az egység, az impéria meghagyta nekünk az imperializmus fogalmát, a Pax Romana is félelmetes és cinikus hangzást kapott. Igen, itt is fontos lenne a két szokványos hiba lekerülése. Sem démonizálni, sem idealizálni nem helyes. Helyette feladatunk meglátni a történelem medrét, és ahhoz igazítani a jövő vízióit.
Erős és ésszerű hatalom, stabil és ellenőrzött, védett, de nem átjárhatatlan limesekkel, azokon belül a helyi kultúrák szabadsága, nemzeti és vallási tolerancia, mindenhol virágzó ipar és kereskedelem, a kultúra és a tudomány fejlődése.
Ritkán emlegetjük, hiszen igen kevesen vannak tisztában azzal, hogy a Római birodalom adta a civilizáció, de még ezen belül az államügyek legragyogóbb képviselőit. Volt-e az elmúlt évszázadokban olyan államférfi, ami vetekedhetne Markus Aureliussal?


De mi következik mindebből számunkra, a 21 század elején?
A válasz: a nagy feladat újra felépíteni ezt a dicső ókori egységet és békét, féltve őrizve minden jót, igyekezve kijavítani minden rosszat.
Tragikusan kényes, de fontos a határok kérdése.
Északon legalább ez a probléma nem vetődik fel.
Keleten: a Volga, az Ural vagy Vlagyivosztok Európa határa?
Nyugaton: a Csatorna, az Atlanti vagy a Csendes óceán Európa határa?
Délen van a legtöbb és a legbonyolultabb csomó. Ma még azt is lehet hallani, hogy a legnagyobb adósságcsapdában vergődő „déli államokat” (Görögország, Olaszország, esetleg Spanyolország és Portugália) ki kellene szirítani az Európai Unióból, de legalább is az „euró-zónából”. Ezzel szemben az igazi dilemma, meddig, a Római birodalom melyik volt tartományaira kellene kiterjeszteni „Európát”, vagyis az Európai Uniót? Jómagam úgy gondolom, hogy a Közel-Kelet nagy részének az Európai Unióban lenne a helye: Törökország, a kaukázusi országok, a régi „Levan”, Izrael. Sokkal bizonytalanabb a válasz arra, hova tartozzon a Földközi tenger déli partja: Európához, vagy egy egységes és független arab federációhoz.
Drámai, sorsdöntő dilemmák, a szélrózsa három irányában.
Közben a sors iróniája, hogy jóval mielőtt az integráció előre ugrana, ahogy fontos és sürgős lenne, a Római birodalom egy átka is lopakodik: a szétesés keleti és nyugati részre.
Hatalmas kihívások előtt állunk, vagy inkább szerencsétlenül toporgunk.
Most, ahogy közelednek az Európai parlamenti választások, jó lenne felpezsdíteni az érdemi vitákat ezekről az alapvető kérdésekről.

* * *

2018. október 2., kedd