A csodálatos magyar nyelv – Nézd meg ezt

 

Néz

Alánéz

Átnéz

Benéz

Belenéz

Elnéz

Felnéz

Félrenéz

Kinéz

Körülnéz

Lenéz

Mellénéz

Összenéz

Ránéz

Szétnéz

Utánanéz

Végignéz

 

És most lehet elölről kezdeni ezekkel:

 

Nézeget

Nézelődik

Nézet

Nézegettet

 

* * *

Ha szó vezeti a táncot

 

Szóár

Szóbank

Szóciál

Szócsellengő

Szóda

Szóérdem

Szófasirt

Szógolf

Szógyógyír

Szóhaj

Szói

Szója

Szók

Szóló

Szólyam

Szómágia

Szónett

Szónyka

Szóoltás

Szóőr

Szópik

Szórend

Szóse

Szósz

Szótkéredzik

Szótyor

Szóutca

Szóütés

Szóváltás

Szózat

Szózsúr.

* * *

Imásztani

  

minden halad,

ha halasztják

 

de nem minden dagad,

ha dagasztják

 

imádom a magyar nyelvet

kár, hogy nem lehet imásztani

 

kakukktojás?

kopasztani

 

* * *

 

Éljen az emonyelv!

 

Tegnap a metrón láttam valamit, amit eddig még soha.

Velem szemben ült egy fiatal nő és beszélgetett valakivel okostelefonján. Szótlanul. Jelbeszéddel.

Elbűvölve néztem kezének, ujjainak finom, elegáns mozdulatait. Mintha egy karmester vezényelne egy lendületes áriát. Vga mintha egy egzotikus madár táncot ejtene fészke fölött.

Évtizedek óta vallom, és hirdetem, hogy a jelbeszéd legyen mindenkié, mert nem csak képessé tesz minket, hogy kapcsolatot teremtsünk süketnéma testvéreinkkel, de bármely idegennel is, vagy éppenséggel azzal, aki egy üveg másik oldalán van.

De most felismertem, hogy a jelnyelv, vagy inkább egy speciális emocionális – és mellesleg egyszerűsített – dialaktusa csodát tudna művelni kifejezési képességünkkel. Avval kísérve minden mondatunk egészen ú minőséget nyerhetne, összehasonlíthatatlanul jobban, tisztábban tudná közvetíteni érzéseinket. Közben ez még a magunk számára is tisztábbá tenné érzelmeinket. Megismerhetnénk, felfedezhetnénk magunkat.

Jelt adni. Hányszor mondjuk ezt egy egyszerű rövid aktusról, amellyel háborúk indulnak el és befejeződnek, barátságok, szeelmek, életek.

Adj jelt. Ilyen egyszerű. Felszabadít.

  

* * *

 

Szóbotlások, nyelvbotlások

Néha megküldöm egyik író-újságíró barátomnak valamelyik blogomban megjelent új jegyzetemet, ha úgy gondolom, hogy érdekelné – vagy provokálná. Szeretem nem ritkán csípős, de mindig barátságos és okos kritikáit. Legutóbb a négy híres barát legújabb beszélgetését küldtem meg.

Ez volt a válasza: „Ez veretes, de ilyenkor érdekesebb a mozgékony, aktuális modorban használt hangnem…” Túlontúl finoman fejezte ki magát barátom (nem a javasolt „mozgékony, aktuális modorban használt hangnem”-ben). Tudjuk, az „aktuális modor” már nem csak nyomul agresszíven, hanem uralkodó minta a legtöbb amerikai filmben, a legtöbb politikus, celeb és nyomukban a fiatalok nagy részének beszédében (és gondolkodásában).

Ezt válaszoltam barátomnak: „De hát én nevelni akarok (ide a komolyság némi feloldása érdekében egy mosolygó arcot), nem mellesleg példával.”

Erre a 87 éves barátom egy szomorú arcot küldött („fafej”, gondolhatta joggal).

Komoly, nem egyszerű kérdés: hogyan legyünk a nyelvvel, a beszéddel. Szépen, választékosan, netán „veretesen” beszéljünk-e, vagy lazán, „trendien”, „őszintén”, „gátlások nélkül” stb. Értem, hogy az emberek nagy része torkig van a hamis, demagóg, modoros vagy éppen „bükkfa” nyelvvel. De ez a posztmodern neobarbár nyelvkultúra vagy inkább igénytelenség nem egy jó irány.

A véletlen úgy hozta, hogy még aznap két olyan levelet kaptam, amely némi derültséget okozott, meg újabb töprengést: vajon valóban ilyen nehéz jól megfogalmazni elemi dolgokat.

Az egyik valójában magánkörlevél: „Sziasztok! Idén először rendezzük meg a [egyesületünk] első maffia-bajnokságát… Nagy nap lesz!” Hát nem fértem bőrömben, ezt replikáztam: „Sokaknak. Biztosra veszem, hogy azon a napon valaki először megy az első esküvőjére.”

Komolyabb úgy volt az alábbi hivatalos tájékoztatás:

Kedves Ügyfelünk!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önt, hogy egy előre nem tervezett nyomdatechnikai probléma miatt az Ön ... számláját sajnos csak későbbi időpontban tudjuk bemutatni a Díjnet felületén keresztül.

A felmerült probléma megoldásán már dolgoznak kollégáink, és előreláthatóan 2019.10.18-át követően már a megszokott módon fogja tudni megtekinteni az október havi számláját.

A fentiekre tekintettel az Ön fizetési határidejét 2019.10.28-ra módosítjuk.

A kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük! ... Magyarország Kft.

Csak remélni lehet, hogy a „szuperbrendes” cég terveiben nem szerepel sok beütemezett probléma.

Élesítsed nyelvedet, ember! Ettől csak élesebb lesz az elméd

* * *

A gefekt, egyfajta defekt

Gefekt – nem régen neveztem el magamban így egy új keletű jelenséget. Arról valóban azt lehet mondani, hogy egyfajta defekt, a – modern (?) – emberi kapcsolatok sajátos defektje, de az – etimológiailag – érdekes, hogy a szó nem a defektből, hanem az effektusból („effect”) keletkezett. Mondom, hogy megkönnyítsem a nyelvészek dolgát.

De lássuk a lényeget: milyen jelenséget akar jelölni a gefekt? A megfejtést bizonyára nagyban elősegítené, ha ilyen formán használnám a terminust: G-effektus. Igen, megint a Google-ról lenne szó. Hogy mi új rosszat tett az Infó birodalom? Semmi rosszat nem tett. A rosszat mi tesszük, lúzer juzerek…

Megszoktuk, megkedveltük (ajjaj, de mennyire) az új szociális médiákat, ahol végre együtt lehetünk, egy lagymatag virtuális melegben. Csend, aztán valaki kérdez valamit. Valaki válaszol. Így. Vagy úgy. „Nézd meg a google-ban (ki nem mondva: te hülye, ennyi eszed sincs?)” Avagy link jön. Amely így kezdődik: google.com/….. (Ki nem mondva: hasonló, mint fent.)

Elgondolkoztam: minek a szociális média, ha minden kérdésre ez a válasz. Előbb-utóbb minden fafej megtanulja, hogy a válasz „google”, és nem kérdez, hanem keres ahol kell.

Nos, ezt a végtelenül ostoba reakciót nevezem gefektnek.

Tessék felfogni, hogy társaságban, ha kérdeznek tőled valamit, bátran és kedvesen legjobb tudásod szerint kell érdemben válaszolni. Ez az igazi, ha jól tudod, ha rosszul tudod, ha nem tudod.

Nem tudni valamit nem szégyen. Rosszul tudni sem dicsőség, de az sem nagy szégyen.

Nem társ lenni a társaságban, hanem süket útjelző, amely a Google felé mutat, ez már szégyen. De legalább szánalmas. Rontja a levegőt.

Ja persze, az is szégyen, ha nem akarsz tanulni, megtanulni, amit nem tudtál, helyesbíteni agyadban azt, amit rosszul tudtál.

Összefoglalva: ne kövess el gefektet, és amikor ilyet tapasztalsz egy szociális médiában, csak ennyit mondj: „Gefekt!”

* * *

Kell egy új nyelv

Az Európai Unióban a tagországok hivatalos nyelvei elvben egyenrangúak, de kezdettől fogva az angol az uralkodó. Ez a helyzet vélhetően Nagy-Britannia közelgő kilépése után sem változik meg egyhamar. Ezzel egy igen bizarr helyzet alakul majd ki: egy, az EU-ban nem „honos” nyelv fog uralkodni a kommunikáción (Egyedül Irország tartja a számára idegen-gyarmatosító angolt hivatalos nyelvnek, saját ősi – de ma is élő - ír nyelvével szemben.)

De kell-e zavarnunk magunkat az angol nyelv egyeduralmától, lévén ma már az angol az egész világon (úgy-ahogy) használt kommunikációs eszköz? Mit is akarhatunk helyette? Egy szerényebb, másodrendű uralkodót? (Német? Francia? Spanyol? Portugál? Megannyi becses nagy múltú világnyelv, de egyik sem alkalmas az angol kiváltására.) Esetleg az eszperantó? Vagy egy merőben új közös nyelv?

Reálisnak azt tartom, hogy a klasszikus latin nyelv alapjain teremtsünk meg egy új korszerű, azt mondanám: forradalmian korszerű nyelvet.

A „régi” latin nyelvvel szemben leggyakrabban azt szokták felhozni, hogy meglehetősen nehéz. De éppen ezen radikálisan lehetne változtatni, ha belekezdünk egy új változat kialakításához – nem mellesleg az angol egyszerűségétől tanulva. Így például el kellene felejteni a főnevek ragozását (amely az oroszt is meglehetősen nehézzé teszi a tanulók számára). Ugyancsak el lehetne felejteni a főnevek (és így a jelzők) nemét is. De el lehetne felejteni az igék ragozását is (még az az angolban használt kivétel a egyes szám harmadik személy esetén is fölösleges).

És íme, ezzel az „újlatin” nyelvtana az egyik legegyszerűbbé válna a világon.

Különösen izgalmas megoldásokkal lehetne kísérletezni, ami az újlatin szókincsét illeti. Meg lehetne például engedni bármely „partner” nyelv szavainak használatát. Így afféle „szabad forráskódúvá” válna a nyelv.

Ha most, valami csoda folytán Európa homlokára csapna, és nem csak zöld utat adna az elképzelésnek, hanem lelkesen és bőkezűen támogatná, akkor sem hiszem, hogy megérem az új latin élő használatát látni az utcán. Ha viszont el is marad egy a homlokra csapás, talán száz év is eltelik valami kiút-kereséssel.

Igen, lehet, hogy az azonnali tolmácsolást biztosító eszközök pár éven belül felforgatják az emberi kommunikációt.

Lehet. De én akkor is fontosnak érzem, hogy egy nyelvet beszéljünk. A kölcsönös megértés egyik „sine qua non”-ja (csodás latin).

Eközben magától értetődik, hogy óvón kell vigyáznunk anyanyelveinkre. Hogy saját magunkat is megértsük.

* * *

Testrészbeszéd

Hiányra, fogyatékra utaló szavaink:

Mit lábatlankodsz itt?

Szívtelen vagy!

Te meg szemtelen!

Viszont nagy a fejetlenség (esetleg: lelkedben).

Arctalan a stílusod!

A te magatartásod meg gerinctelen!

Összefoglalva: töketlen vagy!

Pozitív tartomány:

Szemfüles vagy!

Légy szíves!

Ne légy nyakas!

Derekasan viselkedtél!

Vállas (izmos, testes, hasas) vagy!

Lágy a kezesem!

Mit hagytam ki?

* * *

Egy ember, két nyelv – az majdnem két ember...

Ha jól ismersz két nyelvet, páratlan lehetőséget kapsz akár percenként megérezni, és megcsodálni hol az egyik, hol a másik nyelv szépségét, tömörségét, minőségét.

Alkalomhoz nem is kell beszélgetni, elég, ha gondolkozol… És,ugyebár, folyton gondolkozunk…

Tetejében játék az egész.

* * *