A következő címkéjű bejegyzések mutatása: háború. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: háború. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. október 13., csütörtök

Egy történelmi javaslat

 

Ma már, 2022 őszén nem sokan kételkedhetnek abban, hogy az ukrajnai háború súlyos veszélyt jelent a világbékére, a valóságos harmadik világháború szélére értünk, amely könnyen nukleárissá, ezzel az emberiség utolsó háborújává válhat.

Mit tehet, mit kellene tennie a világnak ebben a helyzetben saját megmentése érdekében?

Amit látunk: a világ nagyobb része kissé zavartan, kissé feszengve, de alapvetően csendben tétlenkedik, távol tartja magát a konfliktustól. A világ kisebb, de nagyon hangos és aktív, nem mellesleg a világ gazdag része mindent megad Ukrajnának, amire szüksége lenne a remélt katonai győzelemhez és szankciócunámival igyekszik térdre kényszeríteni Oroszországot. Csakhogy sem az ukrán katonai győzelem, sem Oroszország térdre kényszerítése nem látszik reálisnak a belátható jövőben. Másrészt az sem látszik reálisnak, hogy Oroszország győzelmet vagy ahhoz hasonló állapotot érjen el. Vagyis marad a háború folytatódik, a felek alapos kimerülésétől függetlenül egyre elkeseredettebben, ezzel pedig lassan tovább araszolunk a világháború felé.

Tehát újra fel kell tennünk a kérdést: mit tehet, mit kellene tennie a világnak ebben a helyzetben saját megmentése érdekében?

A válasz világos, egyértelmű. egyszerű: tárgyalni kell.

Ezt egyre többen belátják, bár nem sokan merik kimondani hangosan. Igen sokat mondó a heves reakció. amelyet Henry Kissinger, de különösen Elon Musk megszólalása váltott ki. Közben Recep Erdogan elnök már konkrét javaslatokat tesz közvetítésre és tárgyalásokra.

Csakhogy a helyzet rendkívül nehéz és bonyolult, ami érthető, hiszen maga a konfliktus is az.

Ma már nehéz vitatni, hogy az ukrán háború kettős: van a felszín, ahol Oroszország és Ukrajna vív elkeseredett háborút, és van a mély, ahol a mai egyetlen szuperhatalom, az Egyesült Államok – húséges és túlteljesíteni igyekvő szövetségeseinek népes táborával együtt – harcol élethalál harcot az egypólusú világrend ellen fellázadt nagy-, közepes- és kishatalmak csapatával, amelynek fő ereje a hajani szuperhatalom, a Szovjetunió szerencsétlen örököse, Oroszország.

Az ellenfelek egyik síkon sem hajlandók tárgyalni, vagy legalább nem mutatják annak jelét, hogy felismerték a tárgyalás történelmi jelentőségét, elkerülhetetlenségét. Tragikomikus abszurdum, hogy Vologyimir Zelenszkij külön dekrétumban megtiltotta magának, hogy tárgyaljon Vlagyimir Putyin elnökkel.

Ebben a helyzetben a Változó Világ Mozgalom (VVM) rendkívül fontos javalatot tett. Ennek lényege egy egyszerű megegyezés egy új „Bécsi kongresszus” (1814) vagy ha tetszik egy új „Dumbarton Oaks-i konferencia” (1944) megtartásában, kellő előkészítés után. Tartson az előkészítő munka egy, vagy 10, vagy 50 évig, a legfontosabb a megegyezés lenne annak megtartásában, természetesen azzal, hogy ezzel együtt azonnali fegyverszünet lépne életbe Ukrajnában (reménykedve, hogy azt gyorsabban zárna le egy békeszerződést, mint a koreai fegyverszünetet).

A világbékét, magát a világot is veszélyeztető konfliktus egyetlen résztvevője nem látszik hajlamosnak egy vereséggel felérő, de még a vereség látszatát keltő lépés megtételére. A VVM javaslata azért rendkívül fontos, mert elfogadása senkire nem vetné a vereség gyanújának árnyékát, ellenkezőleg, mindenki győztesnek érezheti magát, közben elegendő történelmi idő lesz a világ békés átalakulásának megtervezésére.

 

 


* * *

 

2016. október 15., szombat

Van egy álmom: békét látni a világon!

A háborúnak nem csak árnyéka, nem csak kísértete járja be a világot.
A háború tábornokai, seregei, fegyver- és üzemanyag-raktárai, intézményei, infrastruktúrái, tudósai, stratégái, hitelezői ott vannak, ahol lenniük kell. Ott vannak mindenhol. A háború urai itt vannak a Földön. Ahol lenniük nem kellene.
Nem az a kérdés: akarunk-e háborút, vagy nem akarunk.
A kérdés: miért úgy nem akarunk, hogy közben itt van.
Vagy te úgy gondolod, hogy nincs itt háború, hiszen a te fejedre nem hullanak bombák?
Légy boldog, hogy nem hulltak bombák a fejedre, de ne feledd, hogy hulltak Szerbiára, hulltak Afganisztánra, Irakra, Líbiára. És hullanak ma is Szíriára , Jemenre.
És tudd, hogy nem tudsz mindent, mert a háború urai szerint ez nem fontos. Nem tartozik rád.
A magányos Ferenc pápa feljajdult: már folyik a 3. világháború.
Annak a szírai gyermeknek, akinek a fejére hullanak a bombák, mindegy, hogy ezt 3. világháborúnak vagy polgárháborúnak hívják. És ha majd a te fejedre hullanak bombák, neked is mindegy lesz, hogy 2001-ben vagy 2021-ben kezdődött-e az Utolsó Nagyháború…
Van egy álmom. Az, hogy az emberek felébrednek, és feleszmélnek: nem lehet, nem szabad többé, hogy visszaaludjanak, amíg itt pusztít és gyilkol a Földön a háború! Senki ne legyen többé nyugodt álma, amíg nem váltottuk meg a Föld békéjét, az Élet békéjét.
Az ideológiai egymásnak feszülések civil feladat.
A kultúrák ütközése kulturális feladat.
A társadalmi igazságtalanságok megoldása politikai feladat.
A terrorizmus felszámolása rendőrségi feladat.
A béke megőrzése békés feladat.

Semmit nem lehet megnyerni háborúval, csak a halált és a vérrel szennyezett profitot.
Zárjuk el az anyagi erőforrásokat a háború elől, és fordítsuk azokat oktatásra, egészségügyre, kultúrára, tudományra, környezetvédelemre.
Minden cselekedetünket ez az elszánás hassa át, és a béke győzni fog a háború felett, az élet a halál felett.
Ne ölj! Ne háborúzz!
Nincs többé erkölcs a pacifizmuson kívül.
Ma már mindent el lehet érni békésen és fegyvertelenül.
Semmilyen fegyveres béketeremtés nem igazolható.
Azt a valós fenyegetést, amit tömegfegyverekkel rendelkező vagy olyanok birtoklására törő renitens államok jelentenek, csak a béke mellett egységesen elkötelezett emberiség és annak legitim világkormánya képes elhárítani.
De lehet-e bármit is elérni egy szervező erő, egy reális program nélkül?
Igen, addig is lehet sokat elérni.
Nincs sürgetőbb feladat, mint a külföldi hatalmak által fegyverrel, pénzzel, közvetlen katonai és titkosszolgálati beavatkozással fenntartott háborúnak, egy igazi 21. századi holokausztnak a leállítása.
Nem kisebb, és nem kevésbé sürgető feladat a béke végső győzelmét szolgáló szervező erő felépítése.
Csodálatos sors ilyen feladatot felvállalni.
Csodálatos álom látni e feladat sikerét: a békét!


* * *

2016. június 22., szerda

Hódítás és verseny

Félelmetes fegyvereink vannak, reszkessetek! Sebes nyilak! Kemény kardok! Faltörő ágyuk! Várost pusztító bombák! Eposzok és hollywoodi filmek dicsőítik a félelmet nem ismerő félelmetes harcosokat.
Ám ki mivel győz?
Az emberiség törzsekre bomolva keresi boldogulását a Földön. Vannak, akik háborús hódítással, vannak, akik nemző versennyel. Mind a kettő nagy nemzeteket épít a törzsekből, de aki szenvedést és halált hoz, elkárhozik. Aki életet hoz, az élet verejtékét tanulja meg, és tovább szaporítja az életet.
És értelmet keres, talál, és ad az életnek.
* * *
Bombázunk, bombázgatunk? Gyáván, elérhetetlen magasságból? Az istenek magasságából? Azután összecsinálunk, hogy néhány millió ember a szétbombázott országokból éhesen-rongyosan-fegyvertelenül házaink közé menekül? De hát földönfutóvá százmillió embert tettünk, a minket, jobban mondva a mi elitünket hizlaló globalizációval pedig 4-5 milliárdot nélkülözővé, de egy milliárdot legalább éhezővé.
Közben a szegény világ népessége megduplázódott, a gazdag világ pedig csak a migránsok révén őrzi lakosságszámát.
A demográfiai fegyver kiüti a hi-techet.
A 20 század elején Koszovó lakossága 90%-a szerb, 10%-a albán volt. A század végén fordítva álltak az arányok.
* * *
Szörnyű belegondolni, mi vár a földi civilizációra, ha nem iktatjuk ki a hódítás kultúráját. Mert a hódítás hadurai ráteszik kezüket a hi-tech-re is. Mindig is oda voltak a legújabb fegyverekért.
Sorsunk ma már csak egy: a béke forradalma!


* * *

2016. május 25., szerda

Gyökér és ág

A szovjet blokk váratlan és döbbenetes összeomlása, ahogy Josef Heller Képzeljétek el profetikus regényében megjósolta végzetes veszélybe sodorta az Egyesült Államokat. Csakugyan, ekkora hatalom nem tud létezni nagy-nagy főellenség nélkül. Hát nem volt kéznél az általa kezdetben az átkozott szovjetek ellen életre keltett Al-Qaeda? Bizony, megtette azt a szívességet, hogy beleharapott abba a kézbe, amely addig etette. És lett új főellenség.
Csakhogy… Sokan voltak, de nem elegen… Mi ez a Szovjetunió és a világ kommunistáihoz képest? És kivetődött a rosszaság az Al-Qaeda természetes közegére, a muzulmánokra… OK, rendben van, mondjuk úgy, a radikális muzulmánokra, nem mind az egy milliárdra. Bár, és 16. Benedek is rátette az ujját a sebre, az iszlám erőszakos és hódító: „Mutasd meg nekem, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat fogsz találni, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni.”
Lassan már egy egész új generáció nő fel a terrorizmus elleni százéves háború körülményei között… És most ez a „migráns válság”…  Szinte már nincs olyan atlanton innen és túl jegyzett, kezét a Biblián tartó politikus, celeb és hasonló, aki ne féltené „kultúránkat”, jelesül keresztény gyökereinket a muzulmánoktól.
Közös felelősségünk fellépni minden erőszak, minden zsákmányszerzés, minden rombolás, minden igazságtalanság, minden rossz ellen. De ez a felelős, bátor fellépés csak akkor szolgálja reményeinket, jövőnket, ha a jó vezérli, és nem keresztény gyökér feszül muzulmán gyökérnek. Ha ez utóbbi marad hangadó, amilyen több éve a helyzet, nem egy százéves terrorizmus elleni háborút, hanem egy ezeréves vallásháborút kockáztatunk.
Túlzás lenne az ezer éve? Hogy nincs is annyi az emberiségnek? Muzulmán és keresztény harcosak 1400 éve vívják háborúit. És ne hidd azt, hogy a muzulmánok a veszedelmesek. Egyetlen példa: az iraki háborúban több mint 200 ezer iraki pusztult el, ebből több mint 150 ezer fegyvertelen békés muzulmán nő, gyerek, öreg – és 3 ezer keresztény (vagy keresztény kormányok által odavezényelt ateista) katona. Lassan már ennél is drámaiabbak a szíriai adatok…
Ember, gondolkozz!
Ne légy gyökér, hanem békeág!



* * *

2016. március 22., kedd

Útra fel, emberek!

Döbbenet, gyász, düh…
Ma egy nagy és láthatatlan gyilkos – aszaszin – kéz lesújtott Belgium, de egyben az Európai Unió fővárosára.
Miféle szavak jöhetnek?
Közben sajnos jönnek. Leghangosabbak – mint rendszerint – a demagógok és a populisták. A fő bűnösök visszafogottabbak, szinte csendesek, együttérzést fejeznek ki, megszemlélnek, tanácskoznak, intézkednek.
Egy rossz világ kínlódja fekete napjait
Egy rossz világ jobb világra érdemes embereire most a döbbenet, a gyász, a düh ült rá…
De a társadalomnak nincsen joga ezekbe temetkezni.
Útra fel, emberek, ki kell vonulnunk a rossz világból!



* * *

2015. december 19., szombat

Évente 10%? 5?

Próbáld elképzelni: milyen lenne az a világ, ahol minden évben 10, de akár 5%-kal csökkentik a katonai kiadásokat, és a felszabaduló összegeket az egészségügy és az oktatás fejlesztésére, környezetvédelemre és kultúrára fordítják!
Mit gondolsz: hány év kellene, hogy a gyógyíthatatlan betegségek fele gyógyíthatóvá tegyük, hogy felszámoljuk az éhezést, fedélhez juttassuk az otthontalanokat.
Mit gondolsz: ez mennyi szenvedést, rettegést, keserűséget spórolna meg konkrétan és személyesen neked és gyerekeidnek.
Mennyivel békésebb, biztonságosabb, tisztább, műveltebb, szebb világban élnénk?

És miért kellene megelégedni a 10 vagy akár 5%-os csökkenés követelésével? Azért, hogy ne kelljen traumatizálni azt a sok ezer tábornokot és fegyverkereskedőt, akik így is olyan nagy befolyással vannak a befolyásolható politikusokra. De főleg azért, mert így van esély meggyőzni – a sajnos úgyszintén befolyásolható – többséget, hogy ez egy reális program.



* * *

2015. november 17., kedd

Békés harcot!

Te azt mondod: Háborút!
Én azt mondom: Békés harcot!
Békés harcot a családi erőszak ellen!
Békés harcot az iskolai erőszak ellen!
Békés harcot az utcai erőszak ellen!
Békés harcot a rendőri erőszak ellen!
Békés harcot a fegyveres erőszak ellen!
Békés harcot minden erőszak ellen filmekben és játékokban!
Békés harcot minden testi és lelki terror ellen!
Békés harcot a háború ellen!
Békés harcot minden álságos béketeremtés ellen!


* * *

2015. szeptember 9., szerda

Amíg fegyver van a kezedben…

Nem jó érzés olyan országban élni, nem jó érzés olyan világban élni, ahol az emberek vállrándítással, vagy – még rosszabb – egy unott mosollyal mennek el egy ilyen hír mellett.. Nem jó érzés olyan országban élni, ahol egy igényesnek látszó népszerű médium ilyen hírt közöl mindennemű kommentár nélkül, a minimálisan elvárható erkölcsi viszonyulást tükröző szerkesztés nélkül. Ezzel a magatartásával, vagyis tartásnélküliséggel a médium a társadalom agymosásának tevékeny – és bizonyára jól megfizetett – robotosává teszi magát.
Hogy világos legyen felháborodásom, „indignációm” apropója, álljon itt a cikk egésze:

Muszlimbiztos gépkarabélyt tervezett egy amerikai fegyvergyártó
Olyan gépkarabélyt tervezett egy floridai fegyvergyártó, amelyet nem érinthet meg az Iszlám Állam harcosa. A fegyverre ugyanis bibliai idézetet és a templomos lovagok keresztjét vésték. Máris kiváltotta vele az amerikai muszlim csoportok haragját. 
Az AR-15-öst az apopkai Spike’s Tactical nevű cég gyártja. A fegyverre a Zsoltárok könyve 144. fejezetének első mondatát írták fel: „Áldott az Úr, az én kőváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, s viadalra az én ujjaimat.”
Emellett szerepel rajta a templomos lovagok keresztje is – a keresztes hadjáratok szimbóluma. 
A fegyveren három állás van: béke, háború és Isten akarata. 

Csapjon le rájuk a villám

Az ötlet azután született meg, hogy az iraki hadsereg fejvesztett menekülése közben több milliárd dollár értékű amerikai fegyvert hagyott hátra, ami aztán az Iszlám Állam kezébe került.
„Olyan fegyvert akartunk, amelyet ha felkap egy muszlim terrorista, akkor sújtsa őt agyon a villám” – mondta az Orlando Sentinelnek Ben „Mookie” Thomas, a cég szóvivője, aki maga is szolgált a haditengerészetnél.

A muszlimoknak nem tetszik

A fegyvert szerdán mutatták be, és azonnal kiváltotta a muszlim szervezetek haragját. A floridai Amerikai–Iszlám Kapcsolatok Tanácsa arra hívta fel a figyelmet, hogy 2015-ben 205 ámokfutás történt az Egyesült Államokban, és csupán egyetlen esetben volt muszlim az elkövető – számolt be a Haarec című izraeli napilap. 
(Forrás: Origó)
* * *

Eddig az ominózus cikk. Szerintem fölösleges az elemzés. Két dolgot mégis kiemelnék.
1. Jelenleg az emberiség első számú ellensége az, aki vallásháború felé sodorja a világot.
2. Ne ölj! Örülnék, ha minden istenhívőnek legelőször istenének ezen első számú parancsolatára gondolna, bízván, hogy aki isten helyett az emberben, az emberi észben hisz, legalább ennyire szilárdan vallja és hirdeti: Ne ölj!
És lám, mire lehet jó az ostobaság, a gonoszsággal határos ostobaság: az ötlet – továbbfejlesztve – jó.
Ha már eljutottunk odáig, hogy minden doboz cigarettára kiírják: lassan, de ül, hogy, hogy még nem íratjuk a fegyverekre: „Vigyázz, mert öl!” „Gyorsan öl!”
Te, aki fegyvert veszel a kezedbe! Tudnod kell, hogy ártalmas környezetedre, mert élet oltására alkalmas. És tudnod kell, hogy mindaddig, amíg a fegyver a kezedben van, nem vagy biztonságban!


* * *

2015. július 26., vasárnap

A civilizáció 54. – Hányadik a második?

Az Első Világháborút a köznyelv és a szakirodalom sokáig Nagy háborúnak nevezte… Amíg – igen hamar, döbbenetesen hamar – el nem kezdődött a még nagyobb… Vajon ki mondhatta ki először azt, hogy „Második Világháború”?
Az emberiség tragédiája, hogy még tartott minden idők leggyilkosabb őrülete, és már megszületett a földi élet elpusztítására alkalmas isteni fegyver. Megszületett a civilizáció egy sivatagjában, és nyomban megkapta keresztségét a reggeli imájukat elmondott lovagoktól az atombomba. Bevetése napjától az emberek – joggal – rettegnek egy ezzel a fegyverrel vívott utolsó – „Harmadik” világháborútól…
A megzavaródott és a megzavaródó elmék szívesen beszélnek elsőről és utolsóról, legnagyobbról és legkisebbről, kezdetről és végről, „végső” megoldásokról, a történelem „megoldott” rejtélyéről (Marx), vagy egyenesen „a történelem” végéről (Fukuyama).
Komoly, becsületes, néha akár nehéz és fárasztó tanulás, eszmélés a kötelességünk – és az esélyünk. Találóan van elnevezve a szokásos torzítási hajlamunk haloptikának: elnagyolja azt, ami szemünk fókuszában van, a többit kisebbíti és begörbítja, mintha valami gömbakváriumban, valamilyen buborékban úszkálnánk.
Tudni kellene, hogy a Második Világháború valójában a Nyolcszázharminchatodik. És még inkább tudni kellene, hogy azóta is egy tucat világháború dúlt a Földön, de jelen pillanatban is zajlik egy pár, és továbbiak készülnek kitörni.
És ne essünk újra és újra hasonló hibába! Ne higgyük, hogy a közelmúltban vívott nagy ideológiai világháború az első lenne, vagy az lenne a most kibontakozó külön vallási világháború. Akármennyire modernül is hangozzék (különösen az ideológiai és a pszichológiai hadviselés, a kultúrák összecsapása) mindezek is sok százas sorszámot kapnának csak…
Semmi új a Nap alatt, csak a változó világ! Mert mindennek van előzménye, de minden előzmény következményekkel jár, a következmények változtatnak rajtunk, a világon és a jövőn, előre lendítenek utunkon.
Múlt, jelen és jövő gigászi háborút vívnak fejünk fölött. És eközben nagy erők önző érdekből elárulták a jövőt, több résen beengedték a régmúlt rengeteg áldozattal egyszer már legyőzött sötét fantomjait.
Holnap a népek csatája! A hányadik is?


* * *
(A civilizáció | A civilizáció 365 sorozat része)

2014. szeptember 29., hétfő

Igazság, háború, béke

Fiat iustitia, et pereat mundus! Értelemszerű fordításban: Legyen igazság, még ha oda is vész a világ! Ez volt a legenda szerint I. Habsburg Ferdinánd jelszava. Ez valójában a modern, vagyis a római jog több, mint 2000 éves alaptétele.
Sokféleképpen jellemzik a sokféle jelzővel jelzett 20-ik századat. Bár ekkor zajlottak a világtörténelem legnagyobb hatású forradalmai, mindenekelőtt az orosz és a kínai, a forradalmak évszázada dicső névre a 19-ik század szerzett jogosultságot. Maradt – de sajnos nem érdemtelenül – a legdicstelenebb elnevezés: a háborúk évszázada. Talán tapintatból, avagy a nagy zűrzavar miatt ez az elnevezés valójában nem lett közkeletű, inkább tény…
Háborúk? Ki tud olyan évszázadot mondani, amikor nem folytak öldöklő háborúk? Mégis, a 20. század tragikus fordulatot hozott nem csupán száz háborújával és több százmillió áldozatával. A 20 század felfedezte a világháborút, és ebből mindjárt kettőt is vívott, felfedezte a hidegháború, a piszkos háborút, a pszichológiai háborút, a titkos háborút, a béketeremtést…
És ahogy a görög világban, ahol az egymást a földön öldöklő harcosok feje fölött az istenek az égen vívtak egymással, a 20. században a földi pokol fölött hitek, kultúrák és ideológiák viaskodtak egymással. Ez is bekerült közbeszédünkbe, mint a háborúk híre. Csakhogy amikor ideológiák hitekről, kultúrákról és ideológiákról beszélünk, „azok” hitetlenségéről, vadságáról, gonosz („reakciós”, „ordas”, „szélsőséges” stb.) ideológiájáról értekezünk. Ezt ki-ki erkölcsi imperatívusza alapján teszi, de közben elsikkad a háborús logika erkölcstelensége.
Mert amikor azt mondjuk, hogy az én ideológiám szemben áll, „harcol” az ő ideológiájával, háborús táborokat jelölök ki. Mert, ha magamat ennek, őt annak az ideológiának a harcosaként láttatom ebben a háborúzó világban, adom a háború utánpótlását.
Segítene kitörni az ördögi körből, ha feleszmélünk: a 20. század igazságok harca – is.
Az igazság varázsszava pedig az, ami megnyithatja az utat a békéhez.
De bízhatunk-e ebben, ha eszünkbe jut a „Legyen igazság, még ha oda is vész a világ!” ősi jelszava – és eszelős sok ezeréves gyakorlata?
Miért, lenne választásunk?
Lehet, és kell bízni! Kell, és lehet bízni! Ha eltérő a hitünk, kultúránk, ideológiánk, esély a tolerancia. Ha eltérőek az igazságaink, esély a kölcsönös megértés és igazságaink kiszélesítése egy közös igazsággá, békévé.




* * * 

2014. július 31., csütörtök

Szabad Gázai Állam?

Kapitány – Napok óta feldúlnak a hírek az újabb háborúról Gázában…
Professzor – Azt hiszem, így van minden becsületes emberrel ezekben a szörnyű napokban. De az igazi botrány, vagy tragédia az, hogy alig hallatszik a sok millió becsületes ember hangja…
Mester – Megértelek, kedves professzorasszony, valóban az ember elvárná, hogy ilyen gyalázatra tömegek menjenek le az utcára, harcoljanak, blokád alá vegyenek intézményeket, sztrájkoljanak, bojkottáljanak… Sajnos, elmúltak ezek a bátor és mozgalmas idők, az emberek elfáradtak, elfásultak, megijedtek, elveszítették hitüket… Azt hiszik, tehetetlenek, pedig igen sokat tehetnének. Most a távoli áldozatokért, majd saját magukért is… Ugyanakkor legyen fülünk az igaz hangokra! Bizony sokfelől hallok igaz hangokat. Hallok igaz zsidó és igaz muzulmán és igaz keresztény hangot… Az előbb olvastam Ronnie Kasrils, Nelson Mandela harcostársának megindító szavait… Nem, nem csend, hanem zavarodottság és tanácstalanság van…
Kapitány – Meg iszonyatos indulatok, de legtöbb helyen azokat kíméletlenül elnyomják…
Doktor – Nem kételkedem jó érzéseidben, jó barátom, de vegyük már észre, hogy most mindenki megrendülten beszél a gázai áldozatokról, egy kicsit hasonlóan, ahogy szerte a világon a szélsőségesek, de az elmúlt hónapokban senki nem tiltakozott a gázai terroristák rakétái ellen, amelyek rettegéssé és pokollá teszik sok százezer izraeli életét, és nem kevés áldozatot is szedtek…
Kapitány – Mindenkinek, így Izraelnek is joga van az önvédelemre. Ezt senki nek vitatja! De ekkora aránytalanság, ez már vadság, ez elfogadhatatlan a mai világban!
Professzor – Nem beszélve, hogy elfogadhatatlan a média által tanúsított aránytalanság a bűnök kezelésében. Ez nem egyszerűen szakmai baki vagy morális otrombaság. Ez bizonyíték a világunk hamisságára. És ha hamis a világ, és a vezetők egyetlen egy szavát, egyetlen egy cselekedetét nem lehet annak hinni, aminek beállítják, itt baj van, itt nagyon nagy baj van. A világ, és ezen belül a szabad világ szörnyű utat járt be a vietnámi háborútól a mostani „béketeremtő” és „antiterrorista” akciók tucatjaiig. A vietnámi háború mocskos volt, de a világ valamennyire becsületes és hiteles. Mára a háborúk és béketeremtésnek hazudott akciók ugyanolyan mocskosak, de a világ is azzá lett! Mocskos, hazug, embertelen és vad…
Mester – Keserű szavak ez, kedves barátaim, de sajnos, sok igazság van azokban… Ezzel együtt én töretlenül hiszek az emberben és az emberi jóságban. Győzni fog az, mert minden szívben van valami, ami mozgósítható, ha helyesen beszélünk, és helyes irányba mutatjuk a kiutat. A gázai tragédia is megoldható, jó akarat esetén 24 órán belül! Mindenek előtt látni kell azt, hogy súlyos hiba a gázaiakat hibáztatni örültségükért. Elkeseredett cselekedeteik az érthető elkeseredés eredménye. Elkeseredésük oka pedig a jogtalan és embertelen blokád! Száz alagutat fúrtak a szerencsétlenek? De hát miért nem nyittok száz határátkelőt? Az elkeseredett gázai bizony beáll terrorista. De higgyétek el, sokkal boldogabb lenne ő ügyes kereskedő. Miért nem engeditek meg nekik, hogy szorgoskodjanak, iparkodjanak, kereskedjenek, turistákat fogadjanak, tanítsanak, gyógyítsanak, programozzanak? A gázai övezet egy sok ezeréves vidék, amely életképes kisállam lenne két baráti állam szomszédságában. Kár beleerőltetni a ciszjordániai Palesztinába, és főleg kár, pontosabban mondva bűn húzni ezzel az időt…



* * *