Napelemfarmok helyett napelemekkel fedett közutak

 

Ez elmúlt években egyre több és egyre hatalmasabb napelemfarmok épülnek sokfelé a világon, közben egyre szédületesebb tervekről hallani.

A napelemfarmoknak ellenzői is akadnak. Ezek egy része természetvédő aktivisták, más részük a földjeiktől megfosztott emberek. Mi tagadás, ez az ellenállás nem sokat tehet. Az államok és az üzlet egyaránt pörgeti ezt a folyamatot. Úgy tűnik, itt nem lesz megállás.

De valóban nem lenne alternatívája ennek a lényegében spontánul kialakult modellnek.

Úgy gondolom, van, éspedig egy remek alternatíva. Ez pedig az, hogy ne kompakt napelemfarmokkal pocsékoljuk a véges földterületet, a Természetet, hanem napelemekkel borítsuk közútjainkat.

Egy gyors számolás mutatja, hogy a jelenleg létező kínai napelemfarmok anyaga elegendő 300 ezer km közút lefedéséhez.

Hogy miért lenne jobb ez a megoldás? Itt napnál világosabbak a hatalmas előnyök, de marad két fontos, és nem annyira egyszerűen megválaszolható kérdés: mennyire reális technikai és üzleti szempontból ez a modell, ill. milyen egyéb kihívásokkal kellene számolni.

Kell-e emlékeztetni, hogy a tudományos és technikai fejlődés csodákra képes.

Valójában itt is a legnagyobb probléma a társadalmi tehetetlenség.

Nehéz feladat utat törni egy újításnak, de most is megpróbálom.

Első lépésben felterjesztem a Változó Világ Mérnökség (VVM2) elé.

 

* * *

 

Globális felmelegedés – Lokális távhűtés

 

Tapasztaljuk, hogy egyre erősebb, időnként nehezen elviselhető a nyári meleg. Sokak válasza erre: elektromos klímaberendezés. Igen, ezeket jó ideje ismerjük, de annyi a gond velük: ez eleve egy komoly befektetés, közben a hűtőberendezés fogyasztja a drága áramat, meleget is termel, zajos és mindenféle veszélyes baktériumok tanyájává válhat.

Közben talán lenne egy egyszerű és ésszerű megoldás: nyáron távhűtésre használni a távfűtési rendszereket!

Mi kellene ehhez? Semmi más, mint kellően hideg, talán 4-6 fokos vizet cirkuláltatni, melegvíz helyett.

Két kérdés verődik fel.

Először: meg lehet-e oldani ezt műszakilag. Abszurd kérdés! Mi az, amit ma műszakilag nem lehetne megoldani?

Kettő: hatékony lenne-e ez a megoldás? Erre csak a kísérlet adhatja a választ.

A harmadik kérdés: gazdaságos lenne-e ez a megoldás? Vélhetően nem lenne sokkal olcsóbb szolgáltatás, mint a fűtés, de figyelembe véve a közvetett előnyöket, vélhetőn élet- és piacképes megoldás lenne.

Akkor mi legyen ezzel az ötlettel?

  

* * *

 

Vakcinaútlevél – egy visszaigazolás

 

Egy magyar napilap (Magyar Nemzet, 2021 január 9., 16.) kissé kuszán ismertette a „vakcinaútlevél” kezdeményezését, sőt, azt írja, hogy ez az új nemzetközi okmány „egyes országokban” már márciusban (2021 márciusában) kerülhet alkalmazásba.

Nos, ezt a megoldást én 2020 áprilisában vetettem fel egyik blogomban, mint a pandémiára adandó válaszunk egyik fontos feladatát. Ezért a mostani hírasást örömmel fogadtam. Ez is megerősíti, hogy mondhatni számolatlanul – és igen jó időben – felvetett javaslataimra, megoldásaimra érdemes odafigyelni.

Jó érzés, hogy az ilyen visszaigazolás nem is olyan ritka dolog, de sajnos, arra nekem nincs időm és energiám, hogy gyűjtsem és dokumentáljam ezeket. Sokkal fontosabbnak tartom gondolkozni és dolgozni az újabb és még újabb kihívásokon. Hiszen azokat az élet egyre nagyobb tömegben zúdítja ránk.

Ez csakugyan helyes, bár közben kínoz a kérdés: miért olyan kevés figyelmet kapnak ésszerű – akár továbbgondolható, korrigálható, javítható, de főleg: hasznosítható – javaslataim? Vajon, mi ebben az én hibám, az én felelősségem? Sokat töprengek ezen, de hálásan fogadnék bárkitől tanácsot.

 

* * *

Megmenthető-e a vendéglátás?

 

Nehéz megmondani, ki-mi a pandémia legnagyobb áldozata – a több millió halotton kívül. Nagy áldozata a pandémia legelőször maga az egészségügyi rendszer, de az oktatás is, a kultúra, a sport, hogy a kiemelkedő társadalmi területekkel kezdjünk. Közben a leglátványosabb pusztítások mégis a gazdaság területén láthatók. Szinte megsemmisült a vendéglátás és a turizmus, ezek pedig nem csak zászlóshajói voltak a modern gazdaságnak (maga a turizmus olyan klasszikus nahy ágozatokat körözött le, mint a fegyver- és az emberkereskedelmet), hanem ezek meghatározó elemeivé váltak a modern életmódnak.

Mi menthető?

Bizonyára minden terület számára kidolgozható egy túlélési, illetve majd egy feltámadási program.

Most egy példát, vagy fogalmazzunk „szerényebben”: javaslatot szeretnék az érdekeltek figyelmébe ajánlani arra, hogy hogyan menthető meg a vendéglátás.

Nos, ennek lényege: a vendéglátóhely átalakítása élelmiszerbolttá.

Ez nem egy egyszerű jogi-közigazgatási feladat. De azzá tehető. És ha ez megtörténik, a vendélátó hely csapata teljes gőzzel dolgozhat. Meg lennének mentve a munkahelyek is, és ami nem kevésbé fontos: a szakmai érték, kapacitás, hagyomány, név stb.

Tudna-e egy vendéglátóhely életképes élelmiszerbolttá átalakulni. Miért ne? Hihetetlenül izgalmas, innovatív üzleti feladat a megfelelő kínálat kialakítása.

Természetesen erre az átalakításra ráférne az állami támogatás, de hát látjuk, hogy az összes állam pánikszerűen szórja a pénzt, többnyire jó koncepció nélkül.

És még valami: ezt úgy kellene ügyesen megtervezni, hogy a hely bármikor vissza tudjon alakulni a régi patinás vendéglátóhellyé, Illetve arra, hogy időszakosan váltson (számíthatunk még jövés-menésre).

 

* * *

Van egy álmom: felelős és innovatív falu

A vidék, értsd, a természet elnéptelenedik. Világszerte. Az emberek eltűnnek a túlzsúfolt városokba. Mexikó-city ötvenmilliós embertenger. És minden város egy kis Mexikó-city. Tele bajba jutott emberekkel.

Közben a csodás természet, a csodás vidék, falvaink elnéptelenednek, elszegényednek, vergődnek.

Közben van egy álmom: látom falvak sokaságát, amelyek a jobb életet akaróvárosi ember felé fordulva, új fejezetet nyitnak a maguk számára, mindenki számára.

Az egyik kedvenc vízióm a könyvesfalu. Egy világszerte ismert és bevált minta. Honosíthatunk egy-az-egyben egy jó külföldi mintát, kreatív módon is vehetjük át valamelyiket. A magyar olvasóországban megélhet egy tucatnyi könyvesfalu.

Az egyik legrégebbi vízióm a skanzenfalu, ahol egy, a helyiektől szabadon kiválasztott múlt elevenedik meg hitelesen, bölcs szimbiózisban a modern világ vállalható vívmányaival.

Mondhatni, az egyik vízióban is, a másikban is jó adag romantika van. És csak egypár falunak adna esélyt. A 3 ezerből.

Esély minden falu számára van. Háromszor annyi falu sem lenne elég a potenciális igényekre.

Érdemes, fontos legelőször a különösen nehéz vagy problémás helyzetben lévő csoportokhoz fordulni, amelyek egyre népesebbek.

Legelőször az idős embereket lehetne megemlíteni. Mindenhol lehetne egy idős faluvég, amely menedéket nyújtana a városi magányban szenvedő nyugdíjasoknak. Az idős otthonok egy nagy része – világszerte – maga a pokol. A hasonló gyalázat ellen itt is kellenének nagyon hatékony óvintézkedések, de a lényeg az, hogy ez a megoldás – közel a természethez, saját kis lakban, egy jó falusi közösség segítségére számítva – a lehető legjobb az öregedő társadalom számára.

Hasonlóképpen lehet más csoportok felé nyitni. Vannak – egyre nagyobb számban – autisták és más hasonló testi-lelki kórtól szenvedő, tipikusan önálló életre képtelen személyek. Számukra is hasonló, igényeiket korszerűen kielégítő „faluvégeket”, lakóparkokat lehetne kialakítani.

De megemlíthetők az eredendően szociális problémáktól szenvedő embereket is: hajléktalanok, munkanélküliek, menekültek, vagy általában a városi nyomortól megcsömörlött emberek. Számukra a „szociális faluvég” akár egy szabályos kibuc is lehetne, amely a régi falu ikre is lehetne.

Álmodom, de jól tudom: ezek az álmok a valóság talaján kell – és lehet – megvalósítani, felelősséggel, kreativitással, üzleti tervvel, össztársadalmi támogatással.

Ne legyünk álomrontók! Érezzük át felelősségünket! Gondolkozzunk, és cselekedjünk!

* * *

Az erdőtűz fénye

Súlyos, gyakran pokoli csapás az erdőtűz.

Évtizedek óta évről évre halljuk a szörnyű híreket.

Minden egyes eset tragédia. Emberi életeket fenyeget, gyakran követel is. Közben sebeket üt a Föld tüdején.

Mennyiben köszönhető ez a kommunikáció fejlődésének, mennyiben az általános felmelegedésnek, mennyiben köszönhető a környezet féktelen kizsákmányolásának?

Ki tudja. És mit számítanak az arányok, meg a trendek.

De van itt még valami.

30 éve ötlött bennem a probléma megoldása.

30 éve próbálok tenni a megoldás érdekében. Megkerestem potenciális gyártókat, érintett intézményeket, érintett országokat, de eddig csak értetlenségbe vagy éppen falakba ütköztem.

Súlyos teher ez rajtam. Sokszor arra gondoltam, hogy magam is bűnös vagyok, hogy nem állok ki a tér közepére és nem kiabálom el a megoldást, hanem segítséget várok a szokásos rend betartásához: szabadalmaztatás, hasznosítási szerződés komoly gyártóval, állami mecenatúra.

Igen, hibás vagyok, felelősséget érzek ezért.

De az érintett intézmények, az érintett államok hogyan tudnak majd elszámolni ezzel a sorsrontó értetlenségükkel?

Nem az én gondom ez, de elkeserít.

Ha egy ilyen súlyú problémával szemben sem szeppennek meg, mit lehet várni tőlük, ha az ennél is súlyosabb problémák kezdenek sűrűsödni?

Reménykedjünk, hogy majd akkor inkább felébrednek.

Sovány vigasz. Nem nyugtat meg.

Fontos lenne egy újfajta szemléletért és újfajta közhatalomért harcolni.

Valóban, nevetségesnek látszik: az ennél jóval kisebb harcot sem tudtam sikerre vinni. Hát akkor mit akarok ezzel az igazán emberfeletti közdelemmel a Leviatán tohonyasága ellen?

Még nem tudom biztosan, gondolkozom. És ezt megosztom mindenkivel, mert ez bizonyosan nem egyszemélyes harc.

Tehát még egyszer a lényeg: lenne hatékony technikai eszközünk az erdőtüzek ellen.

* * *

Az aszteroidák gyűrűzése

A Marsra, de hogyan? címmel egy bejegyzést írtam 2016. március 5-én, amelyben megemlítettem egy új koncepciót a marsi utazással kapcsolatban. Azt is írtam, hogy ezt megküldtem (emailben) a NASA-nak, megígérve, hogy ha 30 napon belül nem kapok választ, az elképzelést nyilvánosságra hozom. Végül is van orosz meg kínai konkurencia, magánról nem beszélve.

Az elképzelés hamarosan valóban nyilvánosságot kapott, de nem itt, ebben a fantasztikus blogban, hanem az abban az évben megjelent kötetemben: Most,valamikor. Szándékom az volt, hogy az ígéretnek pontosnak megfelelve, a részleteket itt is közlöm, de ma vettem észre, hogy ezzel még adós vagyok. Sajnálom, a szenzációra türelmetlenül váró olvasóim elnézését kérem. (De jó lenne már egy irodalmi titkár-ügynök-mindenes! Ha ismernek ilyet, tessék szólni. Neki, vagy nekem.)

Most a történelmi hitelesség kedvéért pontosan átmásolom ide az eredeti bejegyzésnek fenti kötet megjelent kiegészítését. A téma oedig megérdemli, hogy hamarosan visszatérjünk rá.

* * *

Az ötletemet a 30-ik napon nem osztottam meg a Csetlő-naplóban, mert ekkor már írtam-szerkesztettem ezt a kötetet, és úgy láttam jónak, hogy itt ismertessem a korszakalkotó elképzelést. Nos, íme: a Marsra nekünk iránytaxival lenne célszerű utazgatni, szállítani! Iránytaxiként pedig az a rengeteg aszteroida szolgálhatna, amely csendesen kering a Nap körül. Csak ki kell választani azt, amely közelünkben jár, éspedig a Mars irányába. Az űrhajó itt a Föld szomszédságába beszáll a taxiba, vagyis leszáll az aszteroidára, elviteti magát a Mars közelébe, és ott lepattan az aszteroidáról a vörös bolygóra. Tehát az út 80-90%-át megteheti kényelmesen és biztonságosan, erőlködés és üzemanyag-fogyasztás nélkül, szerencsés esetben igen gyorsan (ami értelemszerűen az aszteroida „márkájától” is függ).

     Az elképzelés végig gondolása engem arra győzött meg, hogy két vonatkozásban valóban mélyen kellene átgondolnunk a világűr, de legalább is a Naprendszer meghódításának stratégiáját.

     Az első az aszteroidák világának előbbre, akár első helyre való sorolása terveinkben. Ez a világ ugyanis valóságos futószalag, amelyen nem csak a Marsra, hanem a gyakorlatilag a Naprendszer minden pontjára is eljuthatunk, eljuthatnak eszközeink. Másrészt ez a világ potenciális veszély is a Földre, így sorskérdés azt szemmel tartani. Idővel az aszteroidák sokaságára kellene küldeni „csipet” (mint a kutyákra), amelyeket egyre hatékonyabb kamerákkal kellene ellátni, hogy így idővel be legyen kamerázva az egész Naprendszer. Az aszteroidák felszerelésével egypár év alatt az emberiség olyan „extremely large telescope”-ot kapna, amelynek segítségével talán már utcaképet is kaphatunk távoli csillagok bolygóiról. Közben megtanulhatunk navigálni is egyes aszteroidákat, ami egyrészt javíthatná az „iránytaxik” menetrendjét, másrészt szolgálhatná a Föld biztonságát azáltal, hogy a veszélyes aszteroidákat végső esetben nem atombombával térítenénk el útjukról, hanem azokra irányított kamikaze-aszteroidákkal.

     A másik felismerés arra figyelmeztet, hogy a világűr hódításában érdemes jobban koncentrálni a robotok szerepére. Ebben az értelemben robot címszó alá minden autonóm eszközt kellene érteni, amelyet kiküldünk az űrbe. Az lenne fontos, hogy ezek minél intelligensebbek legyenek, és nem utolsósorban minél kisebbek, tartósabbak, gazdaságosabbak. Ha ez elsődleges szempont lenne, akkor a világűr kutatására-hódítására fordított erőforrásainkból nagyságrendekkel többet lehetne kihozni. Sajnos eddig – kezdetektől fogva – az űrtechnika tengelyében megkérdőjelezhetetlenül ott van az emberi jelenlét biztosítása. Ez hosszú távon zsákutca, rövid és középtávon (az elkövetkező évtizedekre gondolva) gyarló türelmetlenség. (Erről a témáról, a Föld és az Ember szétszakíthatatlanságáról is szól A civilizáció.)

* * *

Nem tudom, tudnak-e követni…

Ezt a blogot azért csináltam, hogy megtanuljam a módját, hogy lehet úgy csinálni blogot, hogy nem csinálunk semmit.

Nos, valamit azért csinálni kell, például olvasni, nézegetni a weben, bármit. Természetesen érdemes értelmes, okos, szép dolgokat olvasni, nézegetni, de ezt mindenkire rá kell bízni. A lényeg az, hogy van olyan technológia, amelynek segítségével, ha ráklikkelsz arra, ami éppen megtetszett, az megjelenik abban a bizonyos „nem csinált” blogodban. Tehát készül, frissül a blogod, anélkül, hogy te feléje néznél… Tetszik?

De ne tessék sóhajtózni „Bár lehetne ezzel pénzt csinálni…”

Tanulni! Tanulni! Tanulni!

Introduce myself, not say goodbye! 

* * *

Reménykeltőek akarunk lenni!

Egyik barátom tegnap megosztott oldalán egy gúnyrajzot. Földönkívüli felkiált: „Azt akarod mondani, hogy ezek ismerik a napenergiát, a szélenergiát, a geotermikus energiát, a vízenergiát, a plazmát, a kvantumokat, és ölik egymást az olajért? Ezek idióták. Reménytelek! Nem tudunk segíteni!...”

A villanyautó százéves ábránd. Az utolsó egy-két évtizedben viszont konstruktőrök és gyártók már dolgoznak rajta, elszántan fejlesztenek, ígéretes híreket kommunikálnak… De miért kellett várni ilyen sokáig, és miért ma sem lehet komolyan venni a benzinautó közeli kiszorítását az utakról?

Szerintem ennek két oka van. Az egyik a kőolaj lobbi ellenállása, a másik a villanyautó-fejlesztés elhibázott stratégiája. De mi is a gond a stratégiával? Mindenekelőtt az, hogy a cél olyan akkumulátor kifejlesztése, amely kellő időre teszi lehetővé az autó használatát, hiszen az csak így lesz hatékony és kényelmes. Ugyanis ha az akkumulátor lemerül, azt újra kell tölteni, ami nem olyan rövid művelet, mint az autó tankolása. Időközben születnek eredmények a gyorstöltésű akkumulátorok fejlesztésében, de az igazi sikerhez, vagyis egy gyorstöltésű és olcsó (!) akkumulátor megalkotásához igen hosszú évekig kell várni.

Mi lehetne a megoldás? Meglehetősen egyszerű: a lemerülő akkumulátort nem újratölteni kellene, hanem cserélni töltöttre. Így nem áramtöltő állomásokat kellene létesíteni a villanyautók elterjedése érdekében, hanem akkumulátort cserélő állomásokat (amelyek közben folyamatosan töltenék is a lecserélt akkumulátorokat). Ehhez az kellene, hogy ezekre a – kívülről és könnyen, akár automatikusan – cserélhető akkumulátorokra egységes autómárka-független szabvány szülessen (ami nem jelent műszaki problémát, legfeljebb az üzleti érdekek és a szokásos presztízs szempontok harcát hozhatja).

A fejlesztési stratégia ilyen korrekciójával és egy ésszerű együttműködéssel biztosítani lehetne, hogy a villanyautók egypár éven belül elhódítsák az utakat.

Minden elvesztegetett év bűn. Bűn elégetni a Föld szerves kincseit. Bűn mérgezni levegőnket.

Drága minisztereink! Még drágább vezérigazgatóink! Nem lenne jobb a bűn helyett egy közjó siker? A kulcs most ajándékban adatott. Csak cselekedjetek!

Moratórium a fosszilis energiahordozókra