2021. január 20., szerda

Vakcinaútlevél – egy visszaigazolás

 

Egy magyar napilap (Magyar Nemzet, 2021 január 9., 16.) kissé kuszán ismertette a „vakcinaútlevél” kezdeményezését, sőt, azt írja, hogy ez az új nemzetközi okmány „egyes országokban” már márciusban (2021 márciusában) kerülhet alkalmazásba.

Nos, ezt a megoldást én 2020 áprilisában vetettem fel egyik blogomban, mint a pandémiára adandó válaszunk egyik fontos feladatát. Ezért a mostani hírasást örömmel fogadtam. Ez is megerősíti, hogy mondhatni számolatlanul – és igen jó időben – felvetett javaslataimra, megoldásaimra érdemes odafigyelni.

Jó érzés, hogy az ilyen visszaigazolás nem is olyan ritka dolog, de sajnos, arra nekem nincs időm és energiám, hogy gyűjtsem és dokumentáljam ezeket. Sokkal fontosabbnak tartom gondolkozni és dolgozni az újabb és még újabb kihívásokon. Hiszen azokat az élet egyre nagyobb tömegben zúdítja ránk.

Ez csakugyan helyes, bár közben kínoz a kérdés: miért olyan kevés figyelmet kapnak ésszerű – akár továbbgondolható, korrigálható, javítható, de főleg: hasznosítható – javaslataim? Vajon, mi ebben az én hibám, az én felelősségem? Sokat töprengek ezen, de hálásan fogadnék bárkitől tanácsot.

 



* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése