Rekviem az erőszakmentességért?

Nem temetni, dicsérni jöttem az erőszakmentességet. Dicsérni, hirdetni, és követelni.

Különösen indokolt ez most mindazok számára, akik hisznek az új forradalomban. Hiszen telítődött életünk erőszakkal. Minden eddiginél nagyobb a robbanásveszély. Civilizációnk felrobbanásának a veszélye.

Ferenc pápa hosszabb ideje tényként kezeli a harmadik világháborút. Szerinte az még töredezett, mozaikdarabokból áll.

De ezek a darabkák bármikor összeállhatnak egy tűzbe.

Hívjuk-e háborús, erőszak uralta helyzetünket már csendben elkezdődött harmadik világháborúnak, vagy csak erőszak uralta kornak, stiláris kérdés.

Az igazi kérdés: miért?

Miért győzni látszik az erőszak az erőszakmentesség fölött, és szinte minden fölött, amikor hosszú évtizedeken keresztül más trend látszott kialakulni?

Kultusza mindig is volt az erőszaknak is, az erőszakmentességnek is.

Buddhától és Jézustól Mahatma Gandhiig és Martin Luther Kingig, megszámlálhatatlan azok sora, akik hirdették és példázták az erőszakmentességet.

És legyen annyi becsületünk, hogy bevalljuk: a ma lassan elköszönő nemzedékek olyan világban nőttek fel, élték le életüket, amely büszkén és tudatosan elvetette az erőszakot. Gondoljunk a szocialista irodalomra, filmművészetre, kultúrára! Nyoma sem volt az erőszak kultuszának.

Ezzel szemben mi állt? Irodalomban, filmművészetben, kultúrában? Életmódban? Hétköznapokban? Rendben, ne mondjuk azt, hogy irodalom, hanem azt, hogy kommersz irodalom. Ne mondjuk, hogy filmművészet, hanem azt, hogy kommersz filmipar. És a hétköznapok? A maffia uralta Olaszországtól a maffia és Ku Klux Klan uralta Amerikáig, a tábornokok és halálbrigádok uralta Latin Amerikáról ne is beszélve.

Most azt a drámát előadni, hogy veszett terroristák hozzák az erőszakot életünkbe hazug és álságos médiakampány.

A terrorizmus rendőrségi ügy. Ami nagy társadalmi ügy, az az igazi erőszak forrásainak elzárása. Hatalmas feladat, amelyhez kevesebb, mint forradalom nem lesz elég. Mert nem csupán az erőszak, hanem a valóban átkos múlt minden árnyát is el kell zárni.

Forradalomra van szükség, de a jó irányba tett legkisebb lépést is üdvözölni kellene. A legutóbbi, a Saint-Etienne-du-Rouvray-i templomban esett gyalázat után a francia BFMTV és Le Monde azzal a kezdeményezéssel állt elő, hogy a jövőben ne mutassák a terroristák arcait. Sajnos ezt ők maguk sem tartják be következetesen, és alig akadt követőjük. Pedig ez lehetne egy fontos önkorlátozás, amelyet inkább ki kellene terjeszteni azzal, hogy nem csak a gazemberek személyes publicitását kellene megtagadni, hanem általában is az efféle szenzációkat vissza kellene szorítani a rendőrségi apró hírek rovatába.

Nem lesz könnyű, mert az erőszak kultuszának haszonélvezői és iparosai légiónyian vannak, pénzük is van, nem kevés.

De nem adhatjuk fel, és nem énekelhetünk rekviemet az erőszakmentességért.

Élni akarunk, és az élet erőszakmentes világban igazán szép.

* * *

Sorsformáló apró korrekciókra várva

2016 januárjában nem várt fordulat következett be a lassan már egy éve elindult amerikai elnökválasztási kampányban. Az demokrata oldalon az eddig végig aktívan és lelkesen szereplő, de menthetetlenül esélytelen csodabogár „szocialista” Bernie Sanders a CNN megrendelésére végzett közvélemény-kutatás szerint elképesztő – és teljességgel behozhatatlan – előnyre tett szert a Wall Street favoritjának mondott Hillary Clintonnal szemben. Állásuk jelenleg – az első „hivatalos” előválasztás helyszínén, New Hampshire-ben – 60:33 százalék.

Ez már szinte forradalom… Még nem az, amelyről Sanders ébren álmodik választási beszédeiben, de talán nem is kisebb.

Lehet-e ekkora fintora a történelemnek, hogy miután az Egyesült Államok megérte az (európai) szocializmus, az ős évszázados ellenség bukását, amiért végig keményen, senkit, még magát sem kímélve küzdött, most demokratikus választással elindul a szocializmus útján?

Már miért ne lehetne?

Ma ennek mégsem nagy az esélye, az egésszel kapcsolatos kételyek pedig kemény leckét adnak fel.

Mindenek előtt ne feledjük, hogy ez Amerika. És ez ezer furcsa dolgot is jelent. Kétségtelen, hogy nem alaptalan az állítás, mi szerint Clinton nyílt protezsáltja a Wall Streetnek. Bevallottan onnan kapja hatalmas választási költségvetésének döntő részét, fejbe kólintó összegekben. Ezzel együtt Wall Street nem fog kétségbe esni, bárki is nyerjen.

De nem csak Wall Street van ezzel így. Van még egypár hasonló súlyú tényező (mellezzük a neveket), amelyek hasonlóképpen a nyertesek nyugalmával várhatják a választási eredményeket.

Jelen (felfordult) állás szerint hárman lehetnek a befutók: Clinton, Trump, Sanders (talán ebben a sorrendben). Emberileg, ideológiailag, politikailag és kulturálisan a világ három, egymástól legtávolabbi pontja. De bármelyikből egy 45. amerikai elnök lesz…

Nos, ez a Wall Street és társai némiképpen cinikus, de roppant pragmatikus reménye. Hát nem boldogultak el jól egy fekete elnökkel is? Ki merte volna ezt elképzelni 50, vagy akár 10 éve? Szocialista? Populista? Clinton? Csak jöjjön, mi mindenből aranyat csinálunk (magunknak).

Nos, a nép nem egészen így gondolkodik, nem egészen így érez.

Színes, tarka a nép, tudjuk. Annak része azok is, akik könnyű préda a populisták számára, de része azok is, akik most Sanders 60%-a mögött vannak – mert hisznek abban, amit Sanders mond.

A világ számára nem lehet közömbös, milyen szinergia jön létre egy amerikai elnök és az üzeneteire rezonáló tömegek között.

Ebben a világ számára sorsformáló apró korrekciók tudnak megfoganni.

Vigyázó szemeitek 2016-ban Amerikára vessétek!

* * *

Két könyv

Két könyv került forgalomba a napokban a Kossuth kiadó gondos gondozásában. Az egyik egy vaskos kötet: Thomas Piketty 700 oldalas, grafikonokkal és statisztikákkal sűrűn illusztrált monstre könyve, A tőke a 21. században címmel. Ez a mű tavaly végigsöpört az egész világon, egy időben a legkeresettebb könyv volt az Amazonon, szerzőjéből pedig olyan szupersztár lett, mint amilyen közgazdászokból nagyon ritkán lesz csak. A csekély 8500 forintba kerülő alkotást a kiadó egy külön konferencián mutatta be, amelyre a belépő 14 000 forintot kóstált. Illusztris vendégsereg is sorakozott: Bokros Lajos, Surányi György, Ferge Zuzsa, Szelényi Iván, Andor László, Csaba László… A kapitalizmus megannyi lánglelkű kritikusai és még lángolóbb apologétái… (Ezeket sértette meg annak idején a bajba jutott Gyurcsány azzal, hogy egy épkézláb ötletük sem volt a haza megmentésére…)

A másik könyv a zsebméretű Változó Világ decemberi újdonságának e-könyv változata, 400 forintos áron: A civilizáció…

Senkitől nem kérhetem, hogy olvassa el a két munkát, hogy összehasonlíthassa. Szerintem bőven elég, ha elolvasod A civilizációt. Sőt, fontos is lenne. Mert rád gondoltam, amikor írtam. Rád, és a gyermekeidre…

De ha mégis szeretnél többet megtudni a nagy bestsellerről, merem ajánlani az Index cikkét. Tartalmas és szórakoztató!

* * *