Nem
temetni, dicsérni jöttem az erőszakmentességet. Dicsérni, hirdetni, és
követelni.
Különösen indokolt ez most mindazok számára, akik hisznek az új
forradalomban. Hiszen telítődött életünk erőszakkal. Minden eddiginél nagyobb a
robbanásveszély. Civilizációnk felrobbanásának a veszélye.
Ferenc pápa hosszabb ideje tényként kezeli a harmadik világháborút.
Szerinte az még töredezett, mozaikdarabokból áll.
De ezek a darabkák bármikor összeállhatnak egy tűzbe.
Hívjuk-e háborús, erőszak uralta helyzetünket már csendben elkezdődött
harmadik világháborúnak, vagy csak erőszak uralta kornak, stiláris kérdés.
Az igazi kérdés: miért?
Miért győzni látszik az erőszak az erőszakmentesség fölött, és szinte
minden fölött, amikor hosszú évtizedeken keresztül más trend látszott
kialakulni?
Kultusza mindig is volt az erőszaknak is, az erőszakmentességnek is.
Buddhától és Jézustól Mahatma Gandhiig és Martin Luther Kingig,
megszámlálhatatlan azok sora, akik hirdették és példázták az
erőszakmentességet.
És legyen annyi becsületünk, hogy bevalljuk: a ma lassan elköszönő
nemzedékek olyan világban nőttek fel, élték le életüket, amely büszkén és
tudatosan elvetette az erőszakot. Gondoljunk a szocialista irodalomra,
filmművészetre, kultúrára! Nyoma sem volt az erőszak kultuszának.
Ezzel szemben mi állt? Irodalomban, filmművészetben, kultúrában?
Életmódban? Hétköznapokban? Rendben, ne mondjuk azt, hogy irodalom, hanem azt,
hogy kommersz irodalom. Ne mondjuk, hogy filmművészet, hanem azt, hogy kommersz
filmipar. És a hétköznapok? A maffia uralta Olaszországtól a maffia és Ku Klux
Klan uralta Amerikáig, a tábornokok és halálbrigádok uralta Latin Amerikáról ne
is beszélve.
Most azt a drámát előadni, hogy veszett terroristák hozzák az erőszakot
életünkbe hazug és álságos médiakampány.
A terrorizmus rendőrségi ügy. Ami nagy társadalmi ügy, az az igazi erőszak
forrásainak elzárása. Hatalmas feladat, amelyhez kevesebb, mint forradalom nem
lesz elég. Mert nem csupán az erőszak, hanem a valóban átkos múlt minden árnyát
is el kell zárni.
Forradalomra van szükség, de a jó irányba tett legkisebb lépést is üdvözölni
kellene. A legutóbbi, a Saint-Etienne-du-Rouvray-i templomban esett gyalázat
után a francia BFMTV és Le Monde azzal a kezdeményezéssel állt elő, hogy a
jövőben ne mutassák a terroristák arcait. Sajnos ezt ők maguk sem tartják be
következetesen, és alig akadt követőjük. Pedig ez lehetne egy fontos
önkorlátozás, amelyet inkább ki kellene terjeszteni azzal, hogy nem csak a
gazemberek személyes publicitását kellene megtagadni, hanem általában is az
efféle szenzációkat vissza kellene szorítani a rendőrségi apró hírek rovatába.
Nem lesz könnyű, mert az erőszak kultuszának haszonélvezői és iparosai
légiónyian vannak, pénzük is van, nem kevés.
De nem adhatjuk fel, és nem énekelhetünk rekviemet az erőszakmentességért.
Élni akarunk, és az élet erőszakmentes világban igazán szép.
* * *
